„Gazda Árpád marhasága”

Hivatalosan még Ceauşescu uralkodása idején, 1989. decemberi 21-én – amikor már sejteni lehetett, hogy a fennálló rendszer recseg-ropog – Erdély-szerte hatalmas tüntetések zajlottak, a katonaság pedig több helyszínen is a fegyvertelen tömegbe lőtt, miközben nemzeti közösségünk tagjai több helyütt is saját szervezet alapításába fogtak. Ennek a szervezkedésnek a főbb centrumai Temesvár (itt már december 20-án megalakult a Bánsági Magyar Demokrata Szövetség), Kolozsvár és Bukarest voltak. Nem meglepő módon mégis ez utóbbi ragadta magához a kezdeményezést és az első hivatalos nyilatkozat alatt szereplő, általuk választott név – a Romániai Magyar Demokrata Szövetség – meghatározó maradt.

Pedig mennyivel fontosabb lett volna nevünkben is erdélyi mivoltunkat, őshonosságunkat, több mint ezer éves múltunkat hangsúlyozni. „Romániai” demokrata szövetséget alakíthatnak akár vietnámiak, kínaiak vagy arabok is, akiknek vajmi kevés közük van e régió történelméhez, kulturális gazdagságához.

Az autonomisták kezdeti győzelme

Ezzel együtt az RMDSZ 1996-ig önálló arccal, önálló politikai vonalvezetéssel s nem utolsó sorban önálló külpolitikával rendelkező szervezet volt. Azzal együtt, hogy az első hat évben a szervezet belső életét a helyzetteremtésben, célirányos konfliktusvállalásban gondolkodó autonomisták és a helyzetelfogadó, minden áron konfrontációmentességre törekvő tábor kötélhúzása határozta meg. Az első csoport távlatokban, helyzetünket történelmi léptékben rendező megoldásban gondolkodott, céljait a nemzeti érdekekhez igazította, azokhoz keresve eszközöket. A második a vélt román tűrőképességhez igyekezett igazítani a célhorizontot is. Jó példa erre az első kongresszuson, 1990 áprilisában elfogadott program, mely az autonómiát megpróbálta belegyömöszölni a helyi önkormányzati rendszerbe, bizonyára azért, mert a megfogalmazók féltek nevén nevezni a gyermeket.

Koncepcionális síkon az autonomisták győztek 1992. október 25-én a szervezet hivatalos irányvonalát máig meghatározó Kolozsvári (autonómia) Nyilatkozat elfogadásával, pozicionális síkon viszont a kollaboránsok, előbb 1993-ban Brassóban, majd 1995-ben Kolozsváron, 1999-ban Csíkszeredában. A továbbiakban autonomista kihívó nem akadt a szervezeten belül.

A Janus-arcú politika

Nem meglepő tehát, hogy a hat éven keresztül folytatott Janus-arcú, autonomista és tájba simuló elemeket egyaránt integráló politikát az 1996-os kormányra lépés alapvetően megváltoztatta. A szervezet politikáját a neptuni paradigmán belül fogalmazták újra. Az önálló külpolitika az RMDSZ akkori elnöke, Markó Béla által is bevallottan megszűnt, az RMDSZ beállt az ország nyugatra néző kirakatába statisztának. Hadd szúrjam ide, vállalva az önismétlés ódiumát: a szerep azonos volt Fülig Jimmyével, aki statisztaként egy vendéglő kirakatában ült, időnként a gyomrára mutatott és szélesen mosolygott jelezvén, hogy jól van lakva. Megköttetett a paktum a román és a magyar elit között, aminek lényege az volt, hogy a magyarság hallgat jogos követeléseiről, az autonómiáról – amit egyébként 1918. december 1-jén Gyulafehérváron megígértek nekünk –, nem okoz kellemetlenséget a román vezetésnek, az pedig elegendő engedményt és anyagi támogatást nyújt ahhoz, hogy azt eredményként felmutatva a magyar szervezet meg tudja őrizni választói támogatottságát. A képlet tehát nagyon egyszerű és könnyen átlátható.

Az erdélyi magyar nemzeti közösség urnákhoz járuló részének elsöprő többsége mégis az RMDSZ-re adja voksát. Ennek okai szerteágazóak, benne van a bejáratott név és szimbólumrendszer, a komoly infrastrukturális háttér, az évtizedek alatt kiépített kapcsolati háló, de éppen annyira az is, hogy az RMDSZ anyagi és politikai támogatást kap Bukaresttől, aminek segítségével pozícióját fenntarthatja. E szervezet kezeli ugyanis az erdélyi magyar nemzeti közösségnek címzett nem csekély állami támogatást, évente mintegy 4–4,5 millió eurót. A pénz négyötödét saját magára költi, majd az egy ötödét nagyvonalúan pályázatokon osztja szét, persze ismét csak klienturális szempontok szerint. E gazdasági monopólium a nómenklatúraépítésnek ideáltipikus feltételrendszert biztosít.

Mindent magára költ az RMDSZ

E kérdéssel először Gazda Árpád foglalkozott a Krónika hasábjain bő tíz esztendeje, de most a kérdést elővette a politikailag valóban függetlennek tűnő Átlátszó Erdély is. Miután háromrészes tényfeltáró riportban részletezték a szervezet pénzhasználási módszereit, az RMDSZ-vezetés a szokásos ignorálás helyett a bizonyítványmagyarázat mellett döntött.

Az RMDSZ ügyvezető elnökével, Kovács Péterrel készült interjúban a megkérdezett a „Gazda Árpád marhasága” informális megfogalmazással próbálta tagadni a lényeget. S bár az interjúkészítő a törvényszöveget is beidézte, mely szerint az RMDSZ az erdélyi magyarságnak járó pénzügyi támogatást kezeli, ő megmaradt a maga álláspontján, miszerint a pénz az RMDSZ-é, s azt akár teljes egészében magára, tételesen az alkalmazottak fizetésére is költhetné.

A stílus maga az ember. Az RMDSZ ügyvezető elnöke, aki annak idején a „Nem akarok somer lenni” program nyelvi leleményével tűnt ki az RMDSZ-es szürkeségből, most ismét elengedte magát verbálisan. Ami a kisebb baj. A nagyobb az, hogy magyarázza a magyarázhatatlant.

Az RMDSZ-es sajtó – a 2015-ös évben 110 000 euróval megtámogatott online újság, a Maszol – persze megpróbálja kikezdeni a tényfeltáró riportot, de hasztalan, a számok önmagukért beszélnek.

Le szeretném szögezni, nem az a fő problémám, hogy a nyilvánosságra került adatok szerint az RMDSZ vezetői nem vetik meg a luxust – lásd például a VW Multivan gépkocsira megrendelt 15 000 eurónyi extrát –, hogy meglepő összegeket fizetnek ki ingatlanokra, hogy a benzinköltségükből egy évben harminchatszor lehetne megkerülni a Földet az egyenlítő mentén, vagy hogy kiszállási költség címén kifizetett összegből 12 000 napnyi belföldi kiszállás jön ki. Különösen érdekes a kérdés, hogy mindezt ki veszi igénybe, tekintve, hogy az RMDSZ-nek Kovács Péter szerint mindössze 116, a riport szerint 168 alkalmazottja van.

A fő probléma igazából a gyeplőn tartás. Az RMDSZ-nek nem az a célja, hogy a lehető legkényelmetlenebb legyen a román hatalom számára, hogy rákényszerítse arra, hogy sorsunk távlati rendezéséről legalább érdemi párbeszéd induljon, hanem az, hogy a nemzetpolitikai követelményektől függetlenül biztosítsa a szervezet elitjének a kiváltságait. A „román párt, román érdek, magyar párt, magyar érdek” hangzatos jelszava mögött semmiféle tartalom nincs, ez itt a fő baj.

Túlzás lenne azt állítani, hogy az RMDSZ nem magyar párt. Kétségkívül magyar emberek vezetik, magyar a középgárda és magyarok a szavazók, csak a szervezet politikájának vektora nem mutat egy irányba a magyar érdekekkel. Ez itt a fő gond.