Békezaj

Szűk két héttel az új perspektívákat rajzoló államfőválasztás eufóriája után újra tele vagyunk sérelemmel, sötét gondolatokkal. Holott egyetlen kalkulálhatóan gondfakasztó esemény várt ránk így november és december fordulóján: a román nemzeti ünnep. A maga nemrég törvénybe is foglalt provokatív fesztivitásával, városi főtereken végigcsörömpölő kétéltű járműveivel, a gyulafehérvári egyesülésmúzeum látogatottságát megdobó egynapos emocionális töltetével. Pedig lehetne másként is, sőt, egyesek már tennének is érte. Sepsiszentgyörgyön például román zászlócskákkal kínálták az eseményen hivatalból résztvevő magyarokat, akik azonban idén még nem fogadták el, érvként jól szolgált az új jobbosok Székelyföldre kihelyezett összejövetelének háttérzaja.

Ami talán nem is lenne akkora szentségtörés, ha a gyulafehérvári emlékeket nem súlyosbítaná a Mikó-ügy végkifejlete. Mert a bő két év és tizenöt tárgyalási forduló után született jogerős ítélet nemcsak emberi sorsokat terelgethet senki által nem kívánt irányokba, de erőteljes közösségi jövővonzatot is hordoz. És ebben rejlik az igazi veszélye. Mert ha nem is mondatott ki a kollektív bűnösség vádja, annak sugalmazását máris érzékeli és sérelmezi a legnagyobb lélekszámú romániai magyar vallási közösség.

Főleg, hogy úton-útfélen visszaállamosítási veszélyről hall, az ősi skóla elveszítéséről. Valós a veszély? Közvetlenül talán nem, összességében azonban akár annak jegyeit is hordozhatja. A visszaszolgáltatás előtti telekkönyvi állapot visszaállítását követően a Mikó első körben a sepsiszentgyörgyi önkormányzat közvagyonának listáját gazdagítja majd, de elidegenítési és az épület rendeltetésének megváltoztatási joga nélkül. Azaz a város nem válik tulajdonossá, nem adhatja el, és nem is adományozhatja oda senkinek az épületet. Még az egyháznak sem.

Hogy akkor mi változik azon épület körül, ahová a továbbiakban is ugyanazok a magyar gyermekek járnak, mint korábban? Gyakorlati értelemben semmi, legalábbis addig, amíg érvényben van a jelenlegi jogszabály, amelynek értelmében a közoktatás lebonyolítása az önkormányzatok illetékessége. Addig elvileg sem Nagyenyednek, sem Kolozsvárnak vagy Marosvásárhelynek nem eshet bántódása. Az iskolafenntartói törvény központosítás irányába tendáló esetleges módosítása azonban egycsapásra évtizedekkel vetheti vissza a honi magyarság komfortállapotát alapvetően meghatározó anyanyelvi oktatási állapotokat.

És itt válik többrétűvé a Mikó-ügy precedensteremtő jelentősége. Mert amíg folyamatosan veszélyeztetve érzi magát egy kisebbség, illúzió elvárni a részéről bármilyen lojalitást. Akárcsak azt is, hogy elfogadja a trikolórt annak kezéből, akivel amúgy napi rendszerességgel együtt kávézik.