Befejezetlen történet, avagy aki korrupt, az a legkorruptabb

Nemrég történt, hogy hosszas huzavona, politikai taktikázás után Klaus Johannis államfő mégiscsak menesztette a korrupcióellenes ügynökség éléről a sokak – különösen a brüsszeli és washingtoni támogatói – által nélkülözhetetlennek tartott Laura Codruța Kövesit. Az eset heves reakciót váltott ki a hazai ellenzékből, de külföldi körökben is nemtetszésüket fejezték ki az ügyész elmozdítása miatt. A kormányoldal diadalként, az ellenzék a korrupcióellenes küzdelem végeként élte meg az esetet. Pedig mindössze annyi történt, hogy az egyik – igaz, a legfontosabbak közé tartozó – személyt leseperték a politikai sakktábláról. Mert az is világossá vált, hogy az említett ügyészség és a hírszerző szolgálat alkotta „vegyespáros” a legfőbb politikacsináló tényezővé vált azáltal, hogy szinte tetszés szerint bárki ellen eljárást indíthatott. Ők mondták meg, kinek oszthatnak lapot és kinek nem a román politikában.

De mit is tudunk a korrupcióról, hogyan vélekedünk róla mi, akiket úgymond kihagytak belőle? A helyzet a következő: az átlagember a korrupcióról csak általánosságokban képes beszélni. Úgy, mintha tőle igen távol álló jelenségről lenne szó, amihez neki még véletlenül sem lehet köze. Hajlamos ilyeneket gondolni: minden román megvesztegethető, ezzel szemben minden magyar megvesztegethetetlen. Vagy: nem minden román korrupt, bár ezzel azt is kénytelen elismerni, hogy bizony nem minden magyar ártatlan – legalábbis a korrupció tekintetében. Az elfogulatlanabbak azt is elismerik, hogy alkalom szüli a tolvajt, azaz: hatalom a korrupciót. Ebből következően a korrupció kéz a kézben jár a hatalommal, mondhatni egymást feltételezik.

Az is tény, hogy erdélyi magyar világunkban bármiféle viszonylagos hatalmat eddig szinte kizárólag az RMDSZ politikusai birtokoltak. Legalábbis a legutóbbi harminc esztendő alatt. Tudtuk, jóváhagyásuk nélkül semmi sem mozdulhatott. Következésképpen a korruptak is főleg köztük keresendők.

A román igazságszolgáltatás érdeklődési körébe került erdélyi magyar politikusok közül a legismertebb név a Borbély Lászlóé, aki azonban mentelmi jogával élve kivonta magát az eljárás alól. Közvetlen munkatársa, miniszteri tanácsosa azonban rácsok mögé került. Szintén letöltendő börtönbüntetésre ítélték Nagy Zsolt egykori távközlési minisztert, amiként Markó Attila egykori kisebbségügyi államtitkárt is. Aztán ott van Olosz Gergely esete, aki valaha Markó Béla megüresedett helyére is pályázott. Horváth Anna egykori kolozsvári alpolgármestert alapfokon két év nyolc hónap letöltendő szabadságvesztésre ítélték. A legfrissebb pedig Kiss Sándor egykori Bihar megyei önkormányzati elnök, akit alapfokon hat év letöltendő börtönbüntetésre ítéltek. Más lapra tartoznak a végül felmentett egykori kézdivásárhelyi és gyergyószentmiklósi polgármesterek esetei, akiknek szépen ívelő politikai karrierjét a közvélekedés szerint a vetélytárs szervezet hatékony közreműködésével törték derékba. Mi a közös vonás a felsorolt esetekben? Szinte semmi.

Hogy a román „független” bíróság elé került ügyek esetében hány igazságos ítélet született s hány igazságtalan, annak csak Isten a megmondhatója. Erre mondta valaki, hogy Románia esetében demokráciáról lehet beszélni, de jogállamról nem. Továbbá: minden elítélt természetesen ártatlannak tartja magát. A maga szemszögéből tekintve akár igaza is lehet.

Szentgyörgyi László