
2015. augusztus 21., 11:572015. augusztus 21., 11:57
Vannak közösségi terek, amelyeknek neve ismerősen cseng az erdélyi magyarság többsége számára, függetlenül attól, hogy a Tündérkert melyik szegletében is él. A kolozsvári Farkas utca ilyen. Jókora darab történelem, kötelezően meglátogatandó idegenforgalmi látványosság, kellemes derűt, simogató melankóliát sugárzó helyszín. Visszaköszön majd valamennyi kolozsvári történetben, legyen az regény vagy asztal mellett felidézett emlék. Korántsem utolsósorban szentély, hiszen a gótikus templom évtizedek alatt besötétedő falai sok zaklatott léleknek, vizsgára készülő diáknak, összetört szívű szerelmesnek, no meg egyre inkább a múltba révedő idős hölgynek biztosítottak menedéket, jelentettek reményt.
A Kolozsvári Magyar Napok rendezvénysorozata nyitányaként a Farkas utcai templom újra megnyitotta kapuit, készen áll újrajátszani valamennyi korábbi szerepét. Látványnak is gyönyörű, hiszen immár világos falai, hajója olyan perspektívákat kínál, amelytől aligha tudja függetleníteni magát a mégoly bigott látogató is. A templom felújítását és átadását nyilváníthatjuk nyugodtan a Kárpát-medencei magyarság szimbolikus, történelmi jelentőségű ünnepének, hiszen a megújulás metaforikus értelemben is olyan perspektívákat villant fel, amelyre igencsak szüksége van a tágas európai határok között is korlátozott kisebbségi létnek. Hiszen az immár 25 éve magunk mögött hagyott kommunista örökség lihegését időről időre még mindig a nyakunkon érezzük, ezért aztán minden felújított, újjáépített örökségünk egy-egy győzelem a visszahúzó erők ellen. Annak a hitnek az erősítése, hogy egyre több minden megmenthető, aminek visszafordíthatatlan pusztulásáról már-már bennünket is meggyőzött a jól artikulált propaganda.
Egy újjászületett épület, régi csinosságát felvillantó oromzat, újra használhatóvá tett hagyományos közösségi tér esetenként többet ér, mint a mindennapos élhetőségre tagadhatatlanul jótékony hatást gyakorló friss aszfaltréteg. Annak a lehetőségét biztosítja, hogy ne csak a dicsőséges múltra való visszarévedés legyen társítható egy-egy történelmi jelentőségű épület látványához. Hogy kiegyenesedve, nagyokat lélegezve mesélhessünk gyermekeinknek róluk, akik így már nemcsak egy lepusztult épület díszletét látják benne, hanem a mába átmentett értékek esztétikus funkcionalitását is.
A Farkas utcai templom újra szép. Falában felfedezhető a beépített ágyúgolyó, a kóbor macskát üldöző eb. Mint amikor egy poros téma egyszerre csak üdítő olvasmányként bukkan elő. Benne múlt, jelen, jövő. És annak megerősödött tudata, hogy a magyar Kolozsvár örök.
Mintegy ötvenmillió uniós polgár tartozik valamely őshonos etnikai vagy nemzeti kisebbséghez, az Európai Unióban még sincs egységes jogi keret e közösségek helyzetének rendezésére. A világ őslakos népeinek nemzetközi napja alkalmából az Európai Bizott
Mesterséges intelligenciával készített álhír nyomán támadtak mentőautóra Kolozs megyében – legalábbis az interneten terjedő beszámolók szerint. Az eset arra figyelmeztet: az MI már nemcsak megkönnyítheti az életünket, hanem veszélyes fegyverré is válhat.
Napos, száraz idővel indul a következő egy hét Erdélyben, a hétvégétől azonban egyre erőteljesebb felmelegedésre kell számítani. A HungaroMet előrejelzése szerint a szerdai 30 fokról jövő keddre 35 fokig emelkedhet a nappali csúcshőmérséklet.
Lehet-e egy évtizedekkel ezelőtt épült családi házból vagy tömbházból energiahatékony, passzívház-közeli otthon? Török Áron sepsiszentgyörgyi építésszel jártuk körül, milyen műszaki megoldásokkal és kompromisszumokkal valósítható meg a korszerűsítés.
Az Európai Unió minden eddiginél nagyobb erőforrásokat mozgósít a mediterrán térséget évről évre sújtó erdőtüzek megfékezésére. Több száz tűzoltó, több tucat repülőgép és helikopter áll készenlétben.
A színpadon, a próbateremben és a közösségi médiában is ugyanaz vezérli Kovács Szabolcs Zoltánt: megmutatni, hogy a néptánc élő, korszerű és képes közelebb hozni egymáshoz az embereket. A Maros Művészegyüttes tánckarvezetőjével beszélgettünk.
Kevesen vállalkoznának arra, hogy kerékpárral átszeljék Európát. Zsigmond István kolozsvári nőgyógyász szakorvos azonban éppen ezt tette: Lisszabonból indult útnak, és huszonöt nap alatt, közel négyezer kilométer megtétele után érkezett haza Kolozsvárra.
A két ország államelnöke által márciusban szentesített román–ukrán stratégiai partnerségi megállapodás „megágyazott” annak, hogy számos romániai helyszínen – köztük Kolozsváron – beindulhat a közös dróngyártás.
Egyes európai országokban külön üzletággá nőtte ki magát, sőt, a hivatalos turisztikai stratégia része lett az úgynevezett digitális böjt fémjelezte turizmus. Erdély is alkalmas lenne rá.
Van abban valami sajátságos, hogy bármit tesz vagy mond Sorin Grindeanu, a hónapok óta tartó politikai válságot előidéző PSD elnöke saját maga vagy pártja támogatottságának növelése érdekében, abból rendszerint a szélsőjobboldali AUR jön ki jól.
szóljon hozzá!