Hirdetés

Az ismeretlen ismerős

Somogyi Botond

2016. május 28., 20:452016. május 28., 20:45

Választások közeledtek. Új arc tűnt fel a listán. Ismerős volt, és mégis ismeretlen. Ismerős, mert sok pártban megfordult már. Itt is politizált, ott is politizált. Feltűnt itt, feltűnt az ellentáborban is. Közéleti szereplő volt, sok mindenbe belefogott. Így hát az emberek ismerték. De listán még nem szerepelt, így ott új személyként, egyesek számára talán üdítő színfoltként jelent meg. Ráadásul sokat beszélt, meggyőző volt, imponáló hangja és jó dumája. Már aki vevő volt rá.

Egykori osztálytársai, közeli barátai és ismerősei ugyan tisztában voltak vele, hogy ki ő voltaképp. De elmondani nem tudták, jobban mondva nem merték. Mert jó sajtója volt: pozitív színben tűnt fel mindenhol. Amúgy is: ki hitt volna a károgóknak? – Biztos csak a rosszindulat beszél belőlük – mondták volna az emberek, így minden a szőnyeg alá volt seperve.

– Én csak azért megyek el, mert ő ott van, a listán, befutó helyen, nem tehetem meg, hogy ne menjek el szavazni – mondták többen is. S a listát végül megszavazták. Az ismeretlen ismerőssel. Teltek a hétköznapok, a hónapok és az évek is. Időközben kiderült, az ismeretlen ismerős is csak olyan, mint a többi. Nem dolgozik semmit, sőt. Talán mégis azoknak volt igazuk, akik a lista megjelenésekor csóválták a fejüket, de nem mertek nyilvánosan semmit sem mondani, mert féltek. Kiderült, ismerősünk annak idején azért volt jelen mindenhol, azért fogott bele mindenbe, azért vállalt el mindent – a listát is –, mert tulajdonképpen nem értett semmihez. Ezért lett politikus. Becsületes szakmája sem volt, diplomáját is valahol külföldön vehette.

Most már mindenki bánja: a listát készítők és a szavazók is, az ismerősök és az ismeretlenek is. De már úgyis mindegy, eltelt egy ciklus. És készülhet az újabb lista. Sokan már kiábrándultak az egészből, elegük lett a listából és semmiről sem akarnak hallani. Mások várják az új listát. De csak megszokásból. Mert hátha egy újabb ismeretlen ismerős bukkan fel. És akkor…

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 14., péntek

Ötvenmillió őshonos kisebbségi az Európai Unióban: Brüsszel a tagállamokhoz irányít

Mintegy ötvenmillió uniós polgár tartozik valamely őshonos etnikai vagy nemzeti kisebbséghez, az Európai Unióban még sincs egységes jogi keret e közösségek helyzetének rendezésére. A világ őslakos népeinek nemzetközi napja alkalmából az Európai Bizott

Ötvenmillió őshonos kisebbségi az Európai Unióban: Brüsszel a tagállamokhoz irányít
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Megtámadott mentősök: mire képes a mesterséges intelligencia?

Mesterséges intelligenciával készített álhír nyomán támadtak mentőautóra Kolozs megyében – legalábbis az interneten terjedő beszámolók szerint. Az eset arra figyelmeztet: az MI már nemcsak megkönnyítheti az életünket, hanem veszélyes fegyverré is válhat.

Megtámadott mentősök: mire képes a mesterséges intelligencia?
2026. augusztus 12., szerda

Napról napra melegebb lesz: zivatarok zárhatják a forró hetet

Napos, száraz idővel indul a következő egy hét Erdélyben, a hétvégétől azonban egyre erőteljesebb felmelegedésre kell számítani. A HungaroMet előrejelzése szerint a szerdai 30 fokról jövő keddre 35 fokig emelkedhet a nappali csúcshőmérséklet.

Napról napra melegebb lesz: zivatarok zárhatják a forró hetet
2026. augusztus 09., vasárnap

Régi házból passzívház? Műszakilag lehetséges, de Erdélyben még messze vagyunk az áttöréstől

Lehet-e egy évtizedekkel ezelőtt épült családi házból vagy tömbházból energiahatékony, passzívház-közeli otthon? Török Áron sepsiszentgyörgyi építésszel jártuk körül, milyen műszaki megoldásokkal és kompromisszumokkal valósítható meg a korszerűsítés.

Régi házból passzívház? Műszakilag lehetséges, de Erdélyben még messze vagyunk az áttöréstől
Hirdetés
2026. augusztus 05., szerda

Lángoló Európa: minden eddiginél nagyobb uniós készültség az erdőtüzek ellen

Az Európai Unió minden eddiginél nagyobb erőforrásokat mozgósít a mediterrán térséget évről évre sújtó erdőtüzek megfékezésére. Több száz tűzoltó, több tucat repülőgép és helikopter áll készenlétben.

Lángoló Európa: minden eddiginél nagyobb uniós készültség az erdőtüzek ellen
2026. augusztus 02., vasárnap

A néptánc összeköt, nem megoszt – modern eszközökkel népszerűsíti az erdélyi hagyományokat Kovács Szabolcs Zoltán

A színpadon, a próbateremben és a közösségi médiában is ugyanaz vezérli Kovács Szabolcs Zoltánt: megmutatni, hogy a néptánc élő, korszerű és képes közelebb hozni egymáshoz az embereket. A Maros Művészegyüttes tánckarvezetőjével beszélgettünk.

A néptánc összeköt, nem megoszt – modern eszközökkel népszerűsíti az erdélyi hagyományokat Kovács Szabolcs Zoltán
2026. augusztus 01., szombat

Lisszabontól Kolozsvárig két keréken – 4000 kilométert tekert Európán át a kolozsvári nőgyógyász

Kevesen vállalkoznának arra, hogy kerékpárral átszeljék Európát. Zsigmond István kolozsvári nőgyógyász szakorvos azonban éppen ezt tette: Lisszabonból indult útnak, és huszonöt nap alatt, közel négyezer kilométer megtétele után érkezett haza Kolozsvárra.

Lisszabontól Kolozsvárig két keréken – 4000 kilométert tekert Európán át a kolozsvári nőgyógyász
Hirdetés
2026. július 31., péntek

Szintet lépett a román–ukrán együttműködés a közös dróngyártással

A két ország államelnöke által márciusban szentesített román–ukrán stratégiai partnerségi megállapodás „megágyazott” annak, hogy számos romániai helyszínen – köztük Kolozsváron – beindulhat a közös dróngyártás.

Szintet lépett a román–ukrán együttműködés a közös dróngyártással
2026. július 25., szombat

Erdély még alig fedezte fel a „digitális böjt” turizmusát, pedig az „offline” lét az új luxus

Egyes európai országokban külön üzletággá nőtte ki magát, sőt, a hivatalos turisztikai stratégia része lett az úgynevezett digitális böjt fémjelezte turizmus. Erdély is alkalmas lenne rá.

Erdély még alig fedezte fel a „digitális böjt” turizmusát, pedig az „offline” lét az új luxus
2026. július 24., péntek

Az AUR PSD-s tisztára mosási akciója

Van abban valami sajátságos, hogy bármit tesz vagy mond Sorin Grindeanu, a hónapok óta tartó politikai válságot előidéző PSD elnöke saját maga vagy pártja támogatottságának növelése érdekében, abból rendszerint a szélsőjobboldali AUR jön ki jól.

Az AUR PSD-s tisztára mosási akciója
Az AUR PSD-s tisztára mosási akciója
2026. július 24., péntek

Az AUR PSD-s tisztára mosási akciója

Hirdetés
Hirdetés