Hirdetés

Az igazi Télapó

Nánó Csaba

2015. december 24., 13:172015. december 24., 13:17


Az emberek előbb-utóbb kénytelenek szembesülni azzal a tragikus ténnyel, hogy nincs igazi Télapó. Van, akit szeplős, fogatlan, gonosz kis óvódás társai világosítanak fel gúnyosan, egyesek ráébrednek maguktól, másokat a szüleik unnak meg bolondítani. De az élet kegyeltjei nagy titokban negyvenéves korukban is várják a Télapót.

A Télapó létezésében vetett hitemet akkor vesztettem el, amikor megtanultam fára mászni. Darwin mesterrel vitába szállva kénytelen vagyok határozottan kijelenteni, hogy a majmokhoz képest az ember nem evolúción ment keresztül, éppen ellenkezőleg: involúción. Gondoljunk bele: a kicsi gyermek megtanul járni. Ha jó esetben fák vannak a közelében, második dolga a két lábon járás után a fára mászás tudományának elsajátítása. Ehhez képest majomőseink előbb lemásztak a fákról, hogy utána járni kezdjenek. Mi visszafele tesszük meg az utat. Lényeges különbség volt az is, hogy ők tudták, miért másznak le. Az már kevésbé egyértelmű, mi emberek mit keresünk a fán. Mondták egy időben, hogy a pionír oly vidám, mint a mókus fenn a fán. Elég zavaros történet. Ma már nincs pionír, mókusból is egyre kevesebb lézeng a lassan szintén eltűnő fákon.

Ám a fáról nagyon jól meg lehet lesni a világot…

A karácsony volt nálunk az egyetlen ünnep, amikor apai nagyszüleim Temesvárról eljöttek hozzánk. Hagyománnyá vált, hogy nagyapám vásárolta meg a fenyőfát. Az öreg mindig nagyban gondolkodott, így a fa is akkora volt minden évben, hogy a tetejéből egy-két métert le kellett vágni, másképp nem fért be a szobába. Díszítése egy egész napot igénybe vett – ma is emlékszem, hogy a karácsonyfa díszei évtizedekig egy kávéfőző egykori dobozából kerültek elő – , ebben részt vett minden felnőtt, aki élt és mozgott a házban. Ameddig még nem tudtam járni, könnyű volt a feladat, amikor viszont nagyobbacska lettem, valahogy el kellett hitetni a gyerekkel, hogy az igazi Télapó készítette a fa alá az ajándékokat. Jézusról, angyalkákról – talán a kor szelleme, talán a család nem éppen felfokozott vallásossága miatt – kevesebb szó esett. De a Télapó eljövetele szent volt. Ahogyan, nagymama vezényletével, máig titokzatos okból az O, Tannenbaum (az Ó, zöld fenyő német változata) eléneklése is Szentestén a díszes karácsonyfa bűvöletében.

Az ajándékok bekészítésének idejére általában apám elvitt szánkázni (akkoriban még hó is volt télen). Öt-hat éves korom után viszont már kezdtem önálló utakon járni. Ez lett az igazi Télapó veszte…

Házunk udvarán, pontosan a nappali ablaka előtt egy öreg cseresznyefa állt. A család ismét kiküldött játszani, amíg a temérdek ajándék a fa alá került. Csakhogy ezúttal csupán megkerültem a házat, és valami megállíthatatlan erő egyenesen a cseresznyefára űzött. Remekül beláttam az ablakon. Gondoltam, na most rajtacsípem az igazi Télapót! Mit mondjak, megrökönyödésem hatalmas volt. Rádöbbentem, éveken át becsaptak! Bent a jó meleg szobában a felnőttek rendezték az ajándékcsomagokat nagyapám boldog irányításával.

Én meg félig megfagyva a fán, magamba roskadva arra gondoltam, véget ért a felhőtlen gyerekkor. A Télapót játszó nagyapa lebukott, bennem egy világ omlott össze.

Hiszen, igazi Télapó nélkül mit ér az élet?

 

Levél az angyalnak
Drága angyalka, ha fent vagy a mennyekben, és karácsonykor eljössz hozzám. Kérlek, hozzál nekem szép fehér mezőket, hajnali szellőben borzongó fákat, egy kis napsütést, hogy ne fázzanak meg a kertemben csipegető kis madarak.
Hozzál nekem teli zsákkal a múlt örömeiből és a jövő reményéből.
Tedd nekem a fa alá nagyapám mosolyát, anyám ölelését, apám bölcs szavát.
Ne engedd, angyalka, hogy elvesszen mindaz, amit szeretek, amit tanultam, ami segített, hogy olyankor szembeszálljak mindenféle álesküvel és láthatatlan ellenséggel.
Angyalka, drága, hozd el nekem a világ minden fájdalmát, hogy egy csokorban kidobjam a kukába. Hozzál könnyeket, melyeket felszáríthatok, és hozzál mosolyt, mit az arcokra varázsolhatok.
Kérlek, angyalka, ha eljössz hozzám: beteg testemet gyógyítsd meg szereteteddel, szüntesd fájdalmamat forrás friss vizével, emeld magad mellé megfáradt szívemet.
És egy napon, angyalka, ha én már nem leszek, öleld át helyettem ezt a csúf, és mégis gyönyörű emberiséget. Az életet.

 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 14., péntek

Ötvenmillió őshonos kisebbségi az Európai Unióban: Brüsszel a tagállamokhoz irányít

Mintegy ötvenmillió uniós polgár tartozik valamely őshonos etnikai vagy nemzeti kisebbséghez, az Európai Unióban még sincs egységes jogi keret e közösségek helyzetének rendezésére. A világ őslakos népeinek nemzetközi napja alkalmából az Európai Bizott

Ötvenmillió őshonos kisebbségi az Európai Unióban: Brüsszel a tagállamokhoz irányít
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Megtámadott mentősök: mire képes a mesterséges intelligencia?

Mesterséges intelligenciával készített álhír nyomán támadtak mentőautóra Kolozs megyében – legalábbis az interneten terjedő beszámolók szerint. Az eset arra figyelmeztet: az MI már nemcsak megkönnyítheti az életünket, hanem veszélyes fegyverré is válhat.

Megtámadott mentősök: mire képes a mesterséges intelligencia?
2026. augusztus 12., szerda

Napról napra melegebb lesz: zivatarok zárhatják a forró hetet

Napos, száraz idővel indul a következő egy hét Erdélyben, a hétvégétől azonban egyre erőteljesebb felmelegedésre kell számítani. A HungaroMet előrejelzése szerint a szerdai 30 fokról jövő keddre 35 fokig emelkedhet a nappali csúcshőmérséklet.

Napról napra melegebb lesz: zivatarok zárhatják a forró hetet
2026. augusztus 09., vasárnap

Régi házból passzívház? Műszakilag lehetséges, de Erdélyben még messze vagyunk az áttöréstől

Lehet-e egy évtizedekkel ezelőtt épült családi házból vagy tömbházból energiahatékony, passzívház-közeli otthon? Török Áron sepsiszentgyörgyi építésszel jártuk körül, milyen műszaki megoldásokkal és kompromisszumokkal valósítható meg a korszerűsítés.

Régi házból passzívház? Műszakilag lehetséges, de Erdélyben még messze vagyunk az áttöréstől
Hirdetés
2026. augusztus 05., szerda

Lángoló Európa: minden eddiginél nagyobb uniós készültség az erdőtüzek ellen

Az Európai Unió minden eddiginél nagyobb erőforrásokat mozgósít a mediterrán térséget évről évre sújtó erdőtüzek megfékezésére. Több száz tűzoltó, több tucat repülőgép és helikopter áll készenlétben.

Lángoló Európa: minden eddiginél nagyobb uniós készültség az erdőtüzek ellen
2026. augusztus 02., vasárnap

A néptánc összeköt, nem megoszt – modern eszközökkel népszerűsíti az erdélyi hagyományokat Kovács Szabolcs Zoltán

A színpadon, a próbateremben és a közösségi médiában is ugyanaz vezérli Kovács Szabolcs Zoltánt: megmutatni, hogy a néptánc élő, korszerű és képes közelebb hozni egymáshoz az embereket. A Maros Művészegyüttes tánckarvezetőjével beszélgettünk.

A néptánc összeköt, nem megoszt – modern eszközökkel népszerűsíti az erdélyi hagyományokat Kovács Szabolcs Zoltán
2026. augusztus 01., szombat

Lisszabontól Kolozsvárig két keréken – 4000 kilométert tekert Európán át a kolozsvári nőgyógyász

Kevesen vállalkoznának arra, hogy kerékpárral átszeljék Európát. Zsigmond István kolozsvári nőgyógyász szakorvos azonban éppen ezt tette: Lisszabonból indult útnak, és huszonöt nap alatt, közel négyezer kilométer megtétele után érkezett haza Kolozsvárra.

Lisszabontól Kolozsvárig két keréken – 4000 kilométert tekert Európán át a kolozsvári nőgyógyász
Hirdetés
2026. július 31., péntek

Szintet lépett a román–ukrán együttműködés a közös dróngyártással

A két ország államelnöke által márciusban szentesített román–ukrán stratégiai partnerségi megállapodás „megágyazott” annak, hogy számos romániai helyszínen – köztük Kolozsváron – beindulhat a közös dróngyártás.

Szintet lépett a román–ukrán együttműködés a közös dróngyártással
2026. július 25., szombat

Erdély még alig fedezte fel a „digitális böjt” turizmusát, pedig az „offline” lét az új luxus

Egyes európai országokban külön üzletággá nőtte ki magát, sőt, a hivatalos turisztikai stratégia része lett az úgynevezett digitális böjt fémjelezte turizmus. Erdély is alkalmas lenne rá.

Erdély még alig fedezte fel a „digitális böjt” turizmusát, pedig az „offline” lét az új luxus
2026. július 24., péntek

Az AUR PSD-s tisztára mosási akciója

Van abban valami sajátságos, hogy bármit tesz vagy mond Sorin Grindeanu, a hónapok óta tartó politikai válságot előidéző PSD elnöke saját maga vagy pártja támogatottságának növelése érdekében, abból rendszerint a szélsőjobboldali AUR jön ki jól.

Az AUR PSD-s tisztára mosási akciója
Az AUR PSD-s tisztára mosási akciója
2026. július 24., péntek

Az AUR PSD-s tisztára mosási akciója

Hirdetés
Hirdetés