Az igazi Télapó

Az emberek előbb-utóbb kénytelenek szembesülni azzal a tragikus ténnyel, hogy nincs igazi Télapó. Van, akit szeplős, fogatlan, gonosz kis óvódás társai világosítanak fel gúnyosan, egyesek ráébrednek maguktól, másokat a szüleik unnak meg bolondítani. De az élet kegyeltjei nagy titokban negyvenéves korukban is várják a Télapót.

A Télapó létezésében vetett hitemet akkor vesztettem el, amikor megtanultam fára mászni. Darwin mesterrel vitába szállva kénytelen vagyok határozottan kijelenteni, hogy a majmokhoz képest az ember nem evolúción ment keresztül, éppen ellenkezőleg: involúción. Gondoljunk bele: a kicsi gyermek megtanul járni. Ha jó esetben fák vannak a közelében, második dolga a két lábon járás után a fára mászás tudományának elsajátítása. Ehhez képest majomőseink előbb lemásztak a fákról, hogy utána járni kezdjenek. Mi visszafele tesszük meg az utat. Lényeges különbség volt az is, hogy ők tudták, miért másznak le. Az már kevésbé egyértelmű, mi emberek mit keresünk a fán. Mondták egy időben, hogy a pionír oly vidám, mint a mókus fenn a fán. Elég zavaros történet. Ma már nincs pionír, mókusból is egyre kevesebb lézeng a lassan szintén eltűnő fákon.

Ám a fáról nagyon jól meg lehet lesni a világot…

A karácsony volt nálunk az egyetlen ünnep, amikor apai nagyszüleim Temesvárról eljöttek hozzánk. Hagyománnyá vált, hogy nagyapám vásárolta meg a fenyőfát. Az öreg mindig nagyban gondolkodott, így a fa is akkora volt minden évben, hogy a tetejéből egy-két métert le kellett vágni, másképp nem fért be a szobába. Díszítése egy egész napot igénybe vett – ma is emlékszem, hogy a karácsonyfa díszei évtizedekig egy kávéfőző egykori dobozából kerültek elő – , ebben részt vett minden felnőtt, aki élt és mozgott a házban. Ameddig még nem tudtam járni, könnyű volt a feladat, amikor viszont nagyobbacska lettem, valahogy el kellett hitetni a gyerekkel, hogy az igazi Télapó készítette a fa alá az ajándékokat. Jézusról, angyalkákról – talán a kor szelleme, talán a család nem éppen felfokozott vallásossága miatt – kevesebb szó esett. De a Télapó eljövetele szent volt. Ahogyan, nagymama vezényletével, máig titokzatos okból az O, Tannenbaum (az Ó, zöld fenyő német változata) eléneklése is Szentestén a díszes karácsonyfa bűvöletében.

Az ajándékok bekészítésének idejére általában apám elvitt szánkázni (akkoriban még hó is volt télen). Öt-hat éves korom után viszont már kezdtem önálló utakon járni. Ez lett az igazi Télapó veszte…

Házunk udvarán, pontosan a nappali ablaka előtt egy öreg cseresznyefa állt. A család ismét kiküldött játszani, amíg a temérdek ajándék a fa alá került. Csakhogy ezúttal csupán megkerültem a házat, és valami megállíthatatlan erő egyenesen a cseresznyefára űzött. Remekül beláttam az ablakon. Gondoltam, na most rajtacsípem az igazi Télapót! Mit mondjak, megrökönyödésem hatalmas volt. Rádöbbentem, éveken át becsaptak! Bent a jó meleg szobában a felnőttek rendezték az ajándékcsomagokat nagyapám boldog irányításával.

Én meg félig megfagyva a fán, magamba roskadva arra gondoltam, véget ért a felhőtlen gyerekkor. A Télapót játszó nagyapa lebukott, bennem egy világ omlott össze.

Hiszen, igazi Télapó nélkül mit ér az élet?

Levél az angyalnak
Drága angyalka, ha fent vagy a mennyekben, és karácsonykor eljössz hozzám. Kérlek, hozzál nekem szép fehér mezőket, hajnali szellőben borzongó fákat, egy kis napsütést, hogy ne fázzanak meg a kertemben csipegető kis madarak.
Hozzál nekem teli zsákkal a múlt örömeiből és a jövő reményéből.
Tedd nekem a fa alá nagyapám mosolyát, anyám ölelését, apám bölcs szavát.
Ne engedd, angyalka, hogy elvesszen mindaz, amit szeretek, amit tanultam, ami segített, hogy olyankor szembeszálljak mindenféle álesküvel és láthatatlan ellenséggel.
Angyalka, drága, hozd el nekem a világ minden fájdalmát, hogy egy csokorban kidobjam a kukába. Hozzál könnyeket, melyeket felszáríthatok, és hozzál mosolyt, mit az arcokra varázsolhatok.
Kérlek, angyalka, ha eljössz hozzám: beteg testemet gyógyítsd meg szereteteddel, szüntesd fájdalmamat forrás friss vizével, emeld magad mellé megfáradt szívemet.
És egy napon, angyalka, ha én már nem leszek, öleld át helyettem ezt a csúf, és mégis gyönyörű emberiséget. Az életet.