Hirdetés

Az erkölcsi győztes

Borbély Zsolt Attila

2013. december 13., 11:262013. december 13., 11:26

Aligha okozott bárkinek is meglepetést, amikor a Románia Csillaga Érdemrend „becsületbírósága” az alkotmányos jogelveket lábbal tipró, a védelem jogára fittyet hányó jogi kutyakomédia keretében úgy döntött, megfosztja Tőkés Lászlót a 2009-ben odaítélt kitüntetéstől. Joggal nyilatkozta az érintett, számára kitüntetés, hogy a kommunista utódpárt embereiből álló bizottság így döntött, hiszen aligha akar ezekkel az emberekkel bárki, demokratikus meggyőződésűpolgár egy gyékényen árulni. Arról nem is beszélve, hogy Constantin Degeratu tábornok, volt vezérkari főnök személyében olyan ikonikus figura is akadt a társaságban, aki nem csak kiszolgálója volt a Ceaușescu-korszaknak, majd tevékeny részvevője a volt kommunisták hatalom-visszafoglalásának, hanem akinek vér tapad a kezéhez, lévén a kolozsvári sortüzek egyik felelőse.

A lenyelhetetlen gombóc

A román politikum igazából soha nem tudott mit kezdeni a „Tőkés-jelenséggel”. Az ő világukban merőben szokatlan, hogy valakit sem megfélemlíteni, sem megvesztegetni nem lehet, hogy egy tőlük független, nagy nemzetközi presztízzsel rendelkező személyiség nem csatlakozik az apologétáik közé, hanem következetesen kiáll az általa képviselt nemzetrész érdekei és jogos követelései mellett. Sokféleképpen próbálkoztak, még a szekusügynökség abszurd rágalmát is képesek voltak bevetni a Szekuritate áldozatával szemben. Találtak hozzá magyar szövetségeseket is: 1994-ben Nagy Benedek vette át a vádló szerepét korábban a Tinerama hasábjain. Minden jel arra mutatott, hogy az akcióban benne van az RMDSZ csúcsvezetése is, ám Nagy Benedek egyedül vitte el a balhét. Háttérbeli szövetségesei persze nem feledkeztek meg róla, az ügyet tárgyaló SZKT döntését nem tudták befolyásolni, nem volt elég erejük ahhoz, hogy az elemi jóérzés által irányított mérsékelt közép teljes egészét a maguk oldalára állítsák. A brassói program elszabotálásának dacára Markó Bélát elsöprő többséggel újraválasztó 1995-ös kolozsvári kongresszuson már visszavették az RMDSZ-be az SZKT által a szervezetből kizárt képviselőt, bő egy évvel később, a kormányzati szerepvállalás idején pedig Nagy Benedekkel már a vallásügyi államtitkárságon találkozhattunk. Valaha ezüstpénzzel fizettek ilyen gesztusokért, manapság egyszerûbb, kényelmesebb, költségkímélőbb a pozícióba helyezés. Nagy Benedek új állomáshelyén sem tagadta meg önmagát, mint Krizbai Imrétől tudhatjuk, egyértelmûen eszmei-ideológiai okokból, a gyülekezet és lelkésze következetes autonómiapártisága miatt szabotálta a baróti református gyülekezet támogatásának ügyét.

Kollaboráns konvergencia

Nehéz lenne elhinni, hogy nincs összefüggés a Tőkés László elleni, hosszú idő zajló, egyházon belüli áskálódás és az érintettnek a román hatalom számára való kényelmetlensége között. A minap a Királyhágómelléki Református Egyházkerület esperesi kollégiuma által elfogadott nyilatkozat egyenesen arra szólítja fel az egyházkerület volt püspökét, hogy „hagyjon fel az egyházhoz méltatlan magatartásával”. A nyilatkozat megszavazóinak többsége vélhetően fel sem fogja, hogy mihez adta a nevét, ezzel együtt a legkevesebb, amiben a nyilatkozat megfogalmazói, elfogadtatói és megszavazói elmarasztalhatók, az a Borbély Imre által a kilencvenes évek közepén körülírt és definiált tényállás, a kollaboráns konvergencia, amely „a kollaboráció azon esete, amikor a magyar közérdekkel ellentétes, egyéni vagy csoportérdek ölt testet politikai cselekedet formájában, úgy, hogy az a román etnokrata igyekezetet szolgálja.”

E vérforraló rágalom terjesztéséhez megnyerték a demokratikusnak mondott román erők egy részét is, például Dan Stancát, aki a România Liberã címűnapilap 1998. június 28-i számában a lebesúgózás mellett élesebben támadta Tőkés Lászlót, mint a posztkommunista hivatásos fröcsögők „Nincs semmiféle különbség azon magyarok között, akik Erdély feldarabolása érdekében a náci Németországhoz dörgölőztek, és azok között, akik a szovjet csizma mellé húzódtak, hogy ebben a román tartományban megteremtsék a maguk autonóm övezetét. A két ellenséges ideológia képviselői elkötelezett kiszolgálókra leltek e magyarokban, mivel ezek fő ellensége a román állam volt. Tőkés László a Hitlernek és Sztálinnak hízelgők ezen fajtájából került ki” – állt többek között az írásban.

Több, mint húsz esztendeje visszatérően kerülnek bevetésre a román politikai elit szokásos, imamalomszerűrágalmai, amelyeket minden következetes magyar politikai erő vagy politikus „kivív” magának: szélsőséges, nacionalista, soviniszta, irredenta. Jellemző eszköz a nyílt félretájékoztatás is. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács megalakulásának tizedik évfordulójához közeledve érdemes felidézni, miként torzította el a román sajtó Tőkés László találó, a problémát fejéről a talpára állító megfogalmazását, miszerint „a határmódosítás egyetlen alternatívája az autonómia”. A román sajtó átfogalmazásának köszönhetően ez úgy jelent meg, hogy az erdélyi magyarság egyetlen alternatívája a határmódosítás.

Kimaradt ziccer

Ha a PSD-s ideológiai kommandó vár még egy kicsit a döntéssel, időzíthették volna a kitüntetés visszavonását stílszerûen december 15-ére, a temesvári ellenállási mozgalom kezdetének időpontjára is, hogy még erősebb legyen a szimbólumerő. A román politikának ugyanis mindig is erős oldala volt a szimbolikus hadviselés. Aligha tekinthető véletlennek, hogy az 1996-os romániai választásokon a Tőkés László kitüntetését visszavonó posztkommunista erőknek testvéri segítséget nyújtó román–magyar alapszerződést épp Temesváron írta alá Ion Iliescu és Horn Gyula. Az sem véletlen, hogy 2002. december elsején Budapesten került sor az emlékezetes koccintásra a magyar és román vezetők között, mint ahogy az is aligha véletlen, hogy 2010-ben a budapesti Nemzeti Színház épületét nézték ki a román nemzeti ünnep helyszínének. A megszálló hatalom folyamatosan teszteli az elnyomottak, s az elnyomottakkal értelemszerûen szolidáris anyaországi nemzeti kormány tûrőképességét. Most bizonyára úgy ítélték meg, hogy a kitüntetés visszavonása egybeesik politikai érdekeikkel, de azt vagy nem merték december közepére időzíteni, vagy egyszerûen kihagyták a „ziccert”.

A magyar külügy ezúttal a kellő eréllyel reagált, amikor nyilatkozatban szögezte le: Tőkés László kitüntetésének visszavonásával az egész erdélyi magyarság áll a román hatalom célkeresztjében, s a tulajdonképpeni cél azok megfélemlítése, akik az erdélyi magyar közösség jogos igényéről, az autonómiáról beszélnek. Nyilván, Tőkés Lászlóval az a román elit gondja, hogy nem elégedett meg a forradalom hősének státuszával, nem váltotta ki forradalmár igazolványát, nem integrálódott a román hatalmi rendbe. Megtehette volna, mint ahogy az erdélyi magyar politikai elit számos tagja is megtette. ő a nehezebb utat választotta.

Egy dolog biztos: bármiképp is határoz az ügyben Traian Bãsescu államelnök, ebből a játékból mindenképpen erkölcsi győztesként kerül ki Tőkés László.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 14., péntek

Ötvenmillió őshonos kisebbségi az Európai Unióban: Brüsszel a tagállamokhoz irányít

Mintegy ötvenmillió uniós polgár tartozik valamely őshonos etnikai vagy nemzeti kisebbséghez, az Európai Unióban még sincs egységes jogi keret e közösségek helyzetének rendezésére. A világ őslakos népeinek nemzetközi napja alkalmából az Európai Bizott

Ötvenmillió őshonos kisebbségi az Európai Unióban: Brüsszel a tagállamokhoz irányít
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Megtámadott mentősök: mire képes a mesterséges intelligencia?

Mesterséges intelligenciával készített álhír nyomán támadtak mentőautóra Kolozs megyében – legalábbis az interneten terjedő beszámolók szerint. Az eset arra figyelmeztet: az MI már nemcsak megkönnyítheti az életünket, hanem veszélyes fegyverré is válhat.

Megtámadott mentősök: mire képes a mesterséges intelligencia?
2026. augusztus 12., szerda

Napról napra melegebb lesz: zivatarok zárhatják a forró hetet

Napos, száraz idővel indul a következő egy hét Erdélyben, a hétvégétől azonban egyre erőteljesebb felmelegedésre kell számítani. A HungaroMet előrejelzése szerint a szerdai 30 fokról jövő keddre 35 fokig emelkedhet a nappali csúcshőmérséklet.

Napról napra melegebb lesz: zivatarok zárhatják a forró hetet
2026. augusztus 09., vasárnap

Régi házból passzívház? Műszakilag lehetséges, de Erdélyben még messze vagyunk az áttöréstől

Lehet-e egy évtizedekkel ezelőtt épült családi házból vagy tömbházból energiahatékony, passzívház-közeli otthon? Török Áron sepsiszentgyörgyi építésszel jártuk körül, milyen műszaki megoldásokkal és kompromisszumokkal valósítható meg a korszerűsítés.

Régi házból passzívház? Műszakilag lehetséges, de Erdélyben még messze vagyunk az áttöréstől
Hirdetés
2026. augusztus 05., szerda

Lángoló Európa: minden eddiginél nagyobb uniós készültség az erdőtüzek ellen

Az Európai Unió minden eddiginél nagyobb erőforrásokat mozgósít a mediterrán térséget évről évre sújtó erdőtüzek megfékezésére. Több száz tűzoltó, több tucat repülőgép és helikopter áll készenlétben.

Lángoló Európa: minden eddiginél nagyobb uniós készültség az erdőtüzek ellen
2026. augusztus 02., vasárnap

A néptánc összeköt, nem megoszt – modern eszközökkel népszerűsíti az erdélyi hagyományokat Kovács Szabolcs Zoltán

A színpadon, a próbateremben és a közösségi médiában is ugyanaz vezérli Kovács Szabolcs Zoltánt: megmutatni, hogy a néptánc élő, korszerű és képes közelebb hozni egymáshoz az embereket. A Maros Művészegyüttes tánckarvezetőjével beszélgettünk.

A néptánc összeköt, nem megoszt – modern eszközökkel népszerűsíti az erdélyi hagyományokat Kovács Szabolcs Zoltán
2026. augusztus 01., szombat

Lisszabontól Kolozsvárig két keréken – 4000 kilométert tekert Európán át a kolozsvári nőgyógyász

Kevesen vállalkoznának arra, hogy kerékpárral átszeljék Európát. Zsigmond István kolozsvári nőgyógyász szakorvos azonban éppen ezt tette: Lisszabonból indult útnak, és huszonöt nap alatt, közel négyezer kilométer megtétele után érkezett haza Kolozsvárra.

Lisszabontól Kolozsvárig két keréken – 4000 kilométert tekert Európán át a kolozsvári nőgyógyász
Hirdetés
2026. július 31., péntek

Szintet lépett a román–ukrán együttműködés a közös dróngyártással

A két ország államelnöke által márciusban szentesített román–ukrán stratégiai partnerségi megállapodás „megágyazott” annak, hogy számos romániai helyszínen – köztük Kolozsváron – beindulhat a közös dróngyártás.

Szintet lépett a román–ukrán együttműködés a közös dróngyártással
2026. július 25., szombat

Erdély még alig fedezte fel a „digitális böjt” turizmusát, pedig az „offline” lét az új luxus

Egyes európai országokban külön üzletággá nőtte ki magát, sőt, a hivatalos turisztikai stratégia része lett az úgynevezett digitális böjt fémjelezte turizmus. Erdély is alkalmas lenne rá.

Erdély még alig fedezte fel a „digitális böjt” turizmusát, pedig az „offline” lét az új luxus
2026. július 24., péntek

Az AUR PSD-s tisztára mosási akciója

Van abban valami sajátságos, hogy bármit tesz vagy mond Sorin Grindeanu, a hónapok óta tartó politikai válságot előidéző PSD elnöke saját maga vagy pártja támogatottságának növelése érdekében, abból rendszerint a szélsőjobboldali AUR jön ki jól.

Az AUR PSD-s tisztára mosási akciója
Az AUR PSD-s tisztára mosási akciója
2026. július 24., péntek

Az AUR PSD-s tisztára mosási akciója

Hirdetés
Hirdetés