Az erdélyi magyar politika júdáspénzei

Michael Ebner, dél-tiroli európai parlamenti képviselő a kétezres évek közepén az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) meghívásának eleget téve Erdélyben járt és több interjúban is elmondta: számára elképesztő, hogy egy autonómiát igénylő nemzeti közösség hivatalos képviselője – tételesen az RMDSZ – nem hajlandó azt felvetni belföldön és külföldön egyaránt. Hogy mennyire abszurd a helyzet, az is mutatja, hogy 1993 januárja óta az autonómia az RMDSZ-program elsőrendű célkitűzése. Találóan fogalmazott Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke az EMNT hétvégén lezajlott küldöttgyűlésén: „mi vagyunk az RMDSZ-program leghűségesebb képviselői”.

A valóságban az RMDSZ-en belüli ellenzék – az Erdélyi Magyar Kezdeményezés és a Reform Tömörülés – küzdött mindig az autonómiáért, és próbálta rákényszeríteni az RMDSZ vezetését arra, hogy saját programját képviselje. Miután az RMDSZ szatmárnémeti kongresszusa után ez a belső küzdelem értelmetlenné vált, ugyanezt a törekvést immár kívülről próbálták elérni. A közéleti abszurd folytatódik. A Magyar Polgári Párt – amely bevallottan az RMDSZ ellenében jött létre – korábbi elnöke azt hangsúlyozta, hogy a pártnak nem az autonómia az elsőrendű célja, hanem a választás szabadságának a megteremtése. Ugyanez a magát ellenzékinek tartó párt a 2012-es parlamenti és a 2014-es európai parlamenti választáson az RMDSZ mellett tette le a voksát. Azt már nem is említem, hogy a tavalyi elnökválasztáson sem támogatták az autonomista jelöltet, Szilágyi Zsoltot. Említsük meg azt is, hogy az MPP és az RMDSZ 2014 márciusában stratégiai megállapodást kötött, majd ennek jegyében hozta nyilvánosságra az úgynevezett „Székelyföld autonómia-statútumát”. Az EMNT hétvégén elfogadott zárónyilatkozata is rámutat, hogy az RMDSZ–MPP dokumentumnak nem a történelmi Székelyföld a tárgya, hanem az 1968-ban megrajzolt három székelyföldi megye. Most a két párt arról tárgyal, hogy hány MPP-s induljon az RMDSZ-listáin. Igen, nem tévedés: nem a közös, koalíciós listán – amihez eddig az MPP váltig ragaszkodott – hanem az RMDSZ-listán. Ilyen előzmények után nem meglepő, hogy az MPP elhárította az Erdélyi Magyar Néppárt közeledését és ajánlatát arra, hogy a két szervezet együtt induljon a 2016-os választásokon, egy paritásos alapon létrehozott szövetség keretében.

Amikor Szilágyi Zsolt világosan rámutatott arra, hogy a júdáspénz az oka annak, hogy kútba esett a két, programjában autonomista párt szövetsége, Biró Zsolt útszéli stílusban támadt az EMNP elnökére, mondván, szégyellje magát. Biró szerint Szilágyi kiírta magát a jobboldali politikából. „Jobboldali politikából” – igen, ezt a kifejezést használja az a politikus, aki a hatalmi pozíciókért cserébe bármilyen színezetű koalícióban résztvevő RMDSZ-szel készül összebútorozni. Arról ne is beszéljünk, hogy ő maga iratkozott ki az erdélyi magyar autonómia-politikából azzal, hogy pártja ugyanolyan hitelesítő funkciót vállalt az RMDSZ mellett, mint amilyet az RMDSZ a román kormányok támogatásaként 1996-tól napjainkig.

A jobb sorsra érdemes Kulcsár Terza József is beszállt a polémiába, a júdáspénz kapcsán az EMNP által kapott anyaországi támogatásokat említve. Feltéve, hogy az EMNT mellett az EMNP is kapott támogatásokat a nemzeti kormánytól, lehet-e ezt egy napon emlegetni az RMDSZ elvtelen kiszolgálásával? Hasonló demagógiával próbálja visszalőni a júdáspénz vádját Biró Zsolt, aki azt rója fel Szilágyinak, hogy a bukaresti parlament padjait koptatta, s hogy Brüsszelből kap fizetést. Mintha nem az autonómiát képviselte volna ott, s nem lett volna egyike azon öt képviselőnek, akik benyújtották a román törvényhozásba a Székely Nemzeti Tanács autonómiastatútumát 2004 elején. Annak az SZNT-nek a törvénytervezetét, amelynek ülését Biró Zsolt nagy dérrel-dúrral hagyta ott, miután nem választották vissza tisztségébe az RMDSZ-szel való összeborulása miatt.

A „júdáspénz” lényege, hogy annak elfogadója ellenszolgáltatásképp elárulja az addig képviselt ügyet, szövetségeseit és elveit. Ezt pedig Biró Zsolt vezetésével a Magyar Polgári Párt jól követhetően megtette. Ezzel szemben az Erdélyi Magyar Néppárt és az annak létrehozását kezdeményező Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács megalakulása óta következetesen ugyanazokat a célokat hirdeti: belső önrendelkezést, regionalitást, szubszidiaritást és autonómiát, amihez a föderációnak is társulnia kell. Szilágyi Zsolt egyórás programadó és iránymutató beszédében megjósolta, hogy lesznek MPP-s politikusok, akik a párt irányváltását szégyellve távozni fognak és az EMNP-nél kopogtatnak, illetve lesznek olyanok is, akik az RMDSZ-re rálicitálva támadni fogják őt és pártját. Biró Zsolt és Kulcsár Terza József légből kapott vádjai hallatán megállapíthatjuk: a próféta beszélt belőlük.

De ez nem feltétlenül baj. Legalább nyilvánvalóvá válik, hogynem elég, ha az MPP az
RMDSZ ernyője alatt igyekszik biztosítani a vezető oligarchiájának egzisztenciáját, még rá is támad azokra, akik hűek maradtak az önálló magyar érdekeken alapuló politikához és autonómiaprogramhoz. Az erdélyi politikai paletta rövid ideig volt csak háromosztatú – RMDSZ/MPP/EMNP –, tulajdonképpen az Erdélyi Magyar Néppárt megalakulásától a 2012-es parlamenti választásokig. Ekkor vette kezdetét az MPP–RMDSZ-közeledés, mely minden jel szerint a jövő évi választásokon teljesedik be az MPP-nek az RMDSZ-listákon való indulásával. Az Erdélyi Magyar Néppárt megmaradt az erdélyi magyar szabadságprogram, az autonómia egyetlen következetes és hiteles képviselőjének. Ha úgy tetszik, az utolsó harcképes kuruc egységnek.