Hirdetés

Alkuajánlat közösségi harcokhoz

Csinta Samu

2013. november 22., 15:532013. november 22., 15:53

A felvetés nem az enyém, de készséggel „megveszem”. Az autonómiaügyben elkerülhetetlen magyar–román kiegyezést célzó tárgyalásokon jó ajánlatnak tűnik: országszerte olyan önrendelkezési jogosítványok illessék meg a magyarokat, mint az autonóm Székelyföld románságát. Az alkuajánlat persze nem „veszélytelen”, hiszen ezzel máris kötelezettségeket vállal a székelyföldi magyarság, összességében azonban olyan elvi egyensúlyhelyzet alapjait is megteremtheti, amellyel nem csak a románokat, de a Székelyföldön élő magyarokat is az ügy mellé állíthatja.
A konszenzuskeresés mindenképpen megkerülhetetlen, s ezt egyaránt jelezték a Járossi Andor–Erdélyi Napló-vitaest keretében, illetve a múlt hétvégi sepsiszentgyörgyi autonómiakonferencián elhangzottak. A Székelyföld önrendelkezéséért vívott harc belátható időn belüli sikerre vitele ugyanis nagyban múlik a helyi románság megnyerésén. A falbontáshoz ők rendelkeznek hatékonyabb eszközökkel, s a velük kötendő nem is feltétlenül elvi, de legalább érdekszövetség a nemzetállamfóbia leküzdésében is oroszlánrészt vállalhat. Ezért aztán az erről szóló román–magyar tárgyalásokat legalább akkora intenzitással kell lefolytatni az érintett közösségek helyi képviselőivel, mint a parlamentben. Még akkor is, ha az utóbbi harcot sok esetben a hírtelevíziók műsoraiból törvényhozó és kormányzó bukaresti politikusokkal kell megvívni.
A közös kapaszkodók és érvrendszer egy másik gát gyorsabb lebontásához is segítséget nyújthat. Továbbra is makacsul tartják ugyanis magukat a „miért lenne jó a belső-erdélyi, partiumi magyarságnak a székelyföldi autonómia?” típusú kétségek. És nemcsak a kocsmapolitizálás szintjén közéletet élőemberek körében, de az RMDSZ vezetői között is. Aki nem próbálja megérteni a tömbrománsággal együtt élő magyarok félelmeit, az nemcsak minden empátiától mentes, de önmaga ellensége is. A székelyföldi románsággal kötendő szövetség e tekintetben is üzenhet: azt az életmodellt hitelesítheti, amelybe a szórvány beleszületett, beleszocializálódott, s amelytől nem függetlenítheti a mindennapjait. Mi több, a paritás elve alapján működő egyességet ajánl, amelynek keretében szinte mérhető, de mindenképpen összevethető viszonyokat lehet teremteni.
Kétségbevonhatatlan: Székelyföld helyzetének rendezése mindkét nép érdeke, és ez teheti sikeressé a székely autonómia ügyét. Megvalósulása esetén a romániai magyarság személyi elvű autonómiájának, a sajátos jogállású önkormányzatok autonómiájának megvalósítása összehasonlíthatatlanul könnyebb feladatnak ígérkezik – és nemcsak a precedens okán.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 14., péntek

Ötvenmillió őshonos kisebbségi az Európai Unióban: Brüsszel a tagállamokhoz irányít

Mintegy ötvenmillió uniós polgár tartozik valamely őshonos etnikai vagy nemzeti kisebbséghez, az Európai Unióban még sincs egységes jogi keret e közösségek helyzetének rendezésére. A világ őslakos népeinek nemzetközi napja alkalmából az Európai Bizott

Ötvenmillió őshonos kisebbségi az Európai Unióban: Brüsszel a tagállamokhoz irányít
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Megtámadott mentősök: mire képes a mesterséges intelligencia?

Mesterséges intelligenciával készített álhír nyomán támadtak mentőautóra Kolozs megyében – legalábbis az interneten terjedő beszámolók szerint. Az eset arra figyelmeztet: az MI már nemcsak megkönnyítheti az életünket, hanem veszélyes fegyverré is válhat.

Megtámadott mentősök: mire képes a mesterséges intelligencia?
2026. augusztus 12., szerda

Napról napra melegebb lesz: zivatarok zárhatják a forró hetet

Napos, száraz idővel indul a következő egy hét Erdélyben, a hétvégétől azonban egyre erőteljesebb felmelegedésre kell számítani. A HungaroMet előrejelzése szerint a szerdai 30 fokról jövő keddre 35 fokig emelkedhet a nappali csúcshőmérséklet.

Napról napra melegebb lesz: zivatarok zárhatják a forró hetet
2026. augusztus 09., vasárnap

Régi házból passzívház? Műszakilag lehetséges, de Erdélyben még messze vagyunk az áttöréstől

Lehet-e egy évtizedekkel ezelőtt épült családi házból vagy tömbházból energiahatékony, passzívház-közeli otthon? Török Áron sepsiszentgyörgyi építésszel jártuk körül, milyen műszaki megoldásokkal és kompromisszumokkal valósítható meg a korszerűsítés.

Régi házból passzívház? Műszakilag lehetséges, de Erdélyben még messze vagyunk az áttöréstől
Hirdetés
2026. augusztus 05., szerda

Lángoló Európa: minden eddiginél nagyobb uniós készültség az erdőtüzek ellen

Az Európai Unió minden eddiginél nagyobb erőforrásokat mozgósít a mediterrán térséget évről évre sújtó erdőtüzek megfékezésére. Több száz tűzoltó, több tucat repülőgép és helikopter áll készenlétben.

Lángoló Európa: minden eddiginél nagyobb uniós készültség az erdőtüzek ellen
2026. augusztus 02., vasárnap

A néptánc összeköt, nem megoszt – modern eszközökkel népszerűsíti az erdélyi hagyományokat Kovács Szabolcs Zoltán

A színpadon, a próbateremben és a közösségi médiában is ugyanaz vezérli Kovács Szabolcs Zoltánt: megmutatni, hogy a néptánc élő, korszerű és képes közelebb hozni egymáshoz az embereket. A Maros Művészegyüttes tánckarvezetőjével beszélgettünk.

A néptánc összeköt, nem megoszt – modern eszközökkel népszerűsíti az erdélyi hagyományokat Kovács Szabolcs Zoltán
2026. augusztus 01., szombat

Lisszabontól Kolozsvárig két keréken – 4000 kilométert tekert Európán át a kolozsvári nőgyógyász

Kevesen vállalkoznának arra, hogy kerékpárral átszeljék Európát. Zsigmond István kolozsvári nőgyógyász szakorvos azonban éppen ezt tette: Lisszabonból indult útnak, és huszonöt nap alatt, közel négyezer kilométer megtétele után érkezett haza Kolozsvárra.

Lisszabontól Kolozsvárig két keréken – 4000 kilométert tekert Európán át a kolozsvári nőgyógyász
Hirdetés
2026. július 31., péntek

Szintet lépett a román–ukrán együttműködés a közös dróngyártással

A két ország államelnöke által márciusban szentesített román–ukrán stratégiai partnerségi megállapodás „megágyazott” annak, hogy számos romániai helyszínen – köztük Kolozsváron – beindulhat a közös dróngyártás.

Szintet lépett a román–ukrán együttműködés a közös dróngyártással
2026. július 25., szombat

Erdély még alig fedezte fel a „digitális böjt” turizmusát, pedig az „offline” lét az új luxus

Egyes európai országokban külön üzletággá nőtte ki magát, sőt, a hivatalos turisztikai stratégia része lett az úgynevezett digitális böjt fémjelezte turizmus. Erdély is alkalmas lenne rá.

Erdély még alig fedezte fel a „digitális böjt” turizmusát, pedig az „offline” lét az új luxus
2026. július 24., péntek

Az AUR PSD-s tisztára mosási akciója

Van abban valami sajátságos, hogy bármit tesz vagy mond Sorin Grindeanu, a hónapok óta tartó politikai válságot előidéző PSD elnöke saját maga vagy pártja támogatottságának növelése érdekében, abból rendszerint a szélsőjobboldali AUR jön ki jól.

Az AUR PSD-s tisztára mosási akciója
Az AUR PSD-s tisztára mosási akciója
2026. július 24., péntek

Az AUR PSD-s tisztára mosási akciója

Hirdetés
Hirdetés