
2016. május 28., 20:302016. május 28., 20:30
Lassan a kampány finiséhez közeledünk: a rendszerváltás óta eltelt 26 év legcsendesebb és mondhatnám leglátványtalanabb kampányának végéhez, hiszen semmi nem ott és nem úgy történik, amihez a választópolgár eddig hozzászokhatott. Merthogy sem utcai plakát, sem nagyméretű hirdetési pannó, sem kampánymiccs vagy kampánybogrács nem dukál a „megtérítésre” váró szavazónak, aki gyakran elbizonytalanodik eme ősi, népdalbeli kérdéssel kapcsolatban: hát én immár kit válasszak? A törvényalkotó valamiért úgy gondolta, a pártok berkeiben attól szűnik meg a korrupció, ha a kampány valamennyi külsőségét eltakarítják, és marad a sajtóból elérhető információ. Abból a nyomtatott sajtóból, amelyet mindenféle statisztika szerint egyre kevesebben olvasnak, és amelynek helyét egyre inkább átveszi az internet, a közösségi oldalak ellenőrizhetetlen áradata, a felszínes, híg információ.
Persze, nem az utcai girlandokat és a főutakat keresztül-kasul betöltő többségi jelöltek portréit sírom vissza, de egyik véglettől a másikig hosszú az út. De nem Romániában. Nálunk úgy születnek törvénymódosítások, hogy minden átesik a ló túlsó oldalára, a radikális megoldásokkal az is megszűnik, ami régebben jó volt.
Marad tehát az egyhangú, látványelemek nélküli, csendes kampány, amely az emberek többségét még inkább érdektelenné teszi. Akik eddig (esetleg) felkapták a fejüket a választások közeledtével, most tudomást sem vesznek róla, vagy legyintenek: minden párt és politikus egyforma, miért kellene bárkire is pecsételni.
A politikusokkal szemben érzett közöny ma a legnagyobb ellensége a romániai magyarságnak. Nemcsak Marosvásárhelyen, hanem szerte Erdélyben. Akár igaz is lehet, hogy politikus és politikus között nincs vagy alig van különbség, de ugyanez akkor más szakmákra is érvényes. Ilyen felütés mellett mitől lenne különb a tanár, az orvos, az újságíró, a közgazdász vagy az épülettervező mérnök? Ismerünk jó és rossz szakembereket, mindebből pedig nem szabad általános következtetéseket levonni.
A politikusi osztály kollektív megbélyegzése minden más szakmánál több veszélyt hordoz magában. A magyar közösség kezéből kikerülő önkormányzatokban helyettünk ugyanis más nem fogja érdekeinket képviselni. Lehet haragudni az RMDSZ-re, az MPP-re vagy az EMNP-re külön-külön, de az igazi közösségi tragédia akkor következhet be, ha ezekre így együtt, mindahányat elutasítva haragszunk, és szavazás helyett az otthon melegében keressük az olcsó vigaszt.
Marosvásárhely másfél évtizedes története a bizonyosság rá, hogy mekkora árat fizettünk érte.
Mintegy ötvenmillió uniós polgár tartozik valamely őshonos etnikai vagy nemzeti kisebbséghez, az Európai Unióban még sincs egységes jogi keret e közösségek helyzetének rendezésére. A világ őslakos népeinek nemzetközi napja alkalmából az Európai Bizott
Mesterséges intelligenciával készített álhír nyomán támadtak mentőautóra Kolozs megyében – legalábbis az interneten terjedő beszámolók szerint. Az eset arra figyelmeztet: az MI már nemcsak megkönnyítheti az életünket, hanem veszélyes fegyverré is válhat.
Napos, száraz idővel indul a következő egy hét Erdélyben, a hétvégétől azonban egyre erőteljesebb felmelegedésre kell számítani. A HungaroMet előrejelzése szerint a szerdai 30 fokról jövő keddre 35 fokig emelkedhet a nappali csúcshőmérséklet.
Lehet-e egy évtizedekkel ezelőtt épült családi házból vagy tömbházból energiahatékony, passzívház-közeli otthon? Török Áron sepsiszentgyörgyi építésszel jártuk körül, milyen műszaki megoldásokkal és kompromisszumokkal valósítható meg a korszerűsítés.
Az Európai Unió minden eddiginél nagyobb erőforrásokat mozgósít a mediterrán térséget évről évre sújtó erdőtüzek megfékezésére. Több száz tűzoltó, több tucat repülőgép és helikopter áll készenlétben.
A színpadon, a próbateremben és a közösségi médiában is ugyanaz vezérli Kovács Szabolcs Zoltánt: megmutatni, hogy a néptánc élő, korszerű és képes közelebb hozni egymáshoz az embereket. A Maros Művészegyüttes tánckarvezetőjével beszélgettünk.
Kevesen vállalkoznának arra, hogy kerékpárral átszeljék Európát. Zsigmond István kolozsvári nőgyógyász szakorvos azonban éppen ezt tette: Lisszabonból indult útnak, és huszonöt nap alatt, közel négyezer kilométer megtétele után érkezett haza Kolozsvárra.
A két ország államelnöke által márciusban szentesített román–ukrán stratégiai partnerségi megállapodás „megágyazott” annak, hogy számos romániai helyszínen – köztük Kolozsváron – beindulhat a közös dróngyártás.
Egyes európai országokban külön üzletággá nőtte ki magát, sőt, a hivatalos turisztikai stratégia része lett az úgynevezett digitális böjt fémjelezte turizmus. Erdély is alkalmas lenne rá.
Van abban valami sajátságos, hogy bármit tesz vagy mond Sorin Grindeanu, a hónapok óta tartó politikai válságot előidéző PSD elnöke saját maga vagy pártja támogatottságának növelése érdekében, abból rendszerint a szélsőjobboldali AUR jön ki jól.
szóljon hozzá!