A kézfogás forradalma

 Ha a forradalom vagy ellenforradalom „dilemmán” túl is jutottunk, még mindig sok és meglepő kérdés bukkan fel 1956 kapcsán. Például az, hogy vajon milyen mértékű tudatosság vezette a pesti utcára azokat a tizenéves srácokat, akiket aztán halomra gyilkolt vagy ítélt hosszú börtönévekre a megtorló kommunista hatalom. A kérdésben az igazán veszélyes az, hogy jó adag, racionálisan aligha kétségbevonható igazság rejtőzködik benne. Mert a pesti vagy erdélyi srácok közül minden bizonnyal csak nagyon kevesen tudták volna szabatosan megfogalmazni azt a szabadság iránti szomjat, amely ott lappangott a sztálinista típusú elnyomást nyögő társadalmakban. Miközben biztosan jócskán akadtak olyan suhancok is, akiket a lőfegyverhasználat varázsa, az életkorra jellemző kalandvágy sodort egy alapvetően tiszta ügy mellé.

Kétségtelen: a nagy közösségi cselekvések előidézésében vagy befolyásolásában igencsak vegyülnek ösztönelemek, amelyek letisztulása jó irányba viheti az ügyet, illetve elértéktelenítheti a legnemesebb törekvést is. Ezért aztán a különböző tömegmozdulások szervezőit esetenként legalább akkora erőfeszítésre kényszeríti az események kézben tartása, mint az előzetes mozgósítás. Éppen ezért roppant fontos minél több tudatos elem bevitele a küszöbön álló nagy székely menetelésbe is. A politikai pártok és politika közeli civil szervezetek közös erőfeszítése eredményeként összeálló menetoszlop résztvevői között minden bizonnyal túlsúlyban lesznek az autonómiához érzelmi szempontból kötődők. Ami egyelőre rendjén lévő és természetes. A Kökös és Bereck közötti országútról ugyanis elsősorban nem politikatudományi értekezéseket kellene majd világgá kürtölniük – vagy agyonhallgatniuk – a román hírtelevízióknak és a Duna Tévének, hanem egy több mint egymilliós lélekszámú nemzet százezres léptékű képviseletének méltóságteljes, határozott üzenetét.

A székelyföldi menetelés arra is jó lehet, hogy legalább részleges választ adjon a lankadni nem akaró kérdésre: mit segítene a Partiumban, netán a szórványban élő magyaroknak Székelyföld autonómiája? A jelen lévő nem székelyföldiek elsősorban a közösségi élmény révén érezhetik meg az autonómiatörekvések ispiráló, mobilizáló erejét. A területi autonómiának ugyanis csak az egyik dimenziója szól a nemzeti identitásról, az autonómia elsősorban saját döntési jogot jelent az oktatás, a nyelvhasználat, a helyi adók ügyében.

A székelyföldi „forradalom” túl van a forrófejűség szakaszán, de még jóval innen az alapos tudatosodáson. Az 54 kilométeren átnyúló kézfogás viszont már ebbe az irányba mutat.