A hazug juhász története

Ez túl szép, hogy igaz legyen – mondta egy barátom az október 11-re meghirdetett összmagyar marosvásárhelyi előválasztás kapcsán, amikor éppen azon ügyködtem, hogy mindhárom jelöltet megszólaltassam az Erdélyi Napló hasábjain. Ez volt a második nekifutásom, hiszen néhány hónappal korábban, június elején készült már egy hármas interjú a benevezett „versenyzőkkel”. Mindkét alkalommal azt tapasztaltam, hogy a jelöltek őszintén hisznek abban, hogy a pártok által kiásott csatabárdot végre félre lehet tenni, és összmagyar közmegegyezés születhet Marosvásárhely visszaszerzéséért. Igaz, Portik Vilmos már nyáron is szóvá tette, hogy nincs papíron rögzített megállapodás arról, hogy az előválasztás végkimenetelétől függetlenül a jövő évi helyhatósági választásokra választási szövetség jönne létre Marosvásárhelyen. Noha erről szóbeli egyezség volt, az Erdélyi Magyar Néppárt jelöltje hónapokkal előre látta, hogy „sok ember legnagyobb félelme az, ha az RMDSZ azt fogja erőszakolni, hogy az előválasztást nyert jelölt a tulipán színe alatt induljon, ami azonnal visszavetné a kezdeményezés sikerét”. Amikor erre rákérdeztem, Soós Zoltán így fogalmazott: „Az összefogás által már a politikai lehetőség is adott. Ezek után remélem, lesz közös választási lista is. Különben mi értelme lett volna az egésznek”?

Nos, úgy tűnik, az RMDSZ csúcsvezetősége semmit nem úgy tervez, mint azt helyi szinten a marosvásárhelyiek. A Borbély, Markó, Frunda marosvásárhelyi RMDSZ-trió árnyékában felemelkedett szövetségi elnök, Kelemen Hunor a zavarosban halászik, amikor azt állítja, hogy kezdetekben szó sem esett a közös választási listaállításról. Ha erre a két ellenzéki jelölt nem kapott volna szóbeli garanciát, el sem indulnak a megmérettetésen. Kötve hiszem, hogy Portik és Barabás szavazóinak többsége még egyszer rápecsételne a színtiszta tulipánra. De ezt beismerte maga Soós Zoltán is, aki a jövőre elképzelt közös választási lista nélkül értelmetlennek tartotta a megmérettetést.

Ilyen előzmények után a Dâmboviţa-parti román környezetben politikát és politikai erkölcsöt tanult Kelemen Hunortól nem meglepő, hogy ismét előhúzza a szokásos marosvásárhelyi kártyát, ami arról szól, hogy helyi szinten dönthetnek bármit a politikusok, úgyis az lesz, amit a bukaresti grémium elhatároz. A sok sebből vérző marosvásárhelyi összefogásnak ezlehet a végzete, amivel az RMDSZ örökre eljátszhatja a visszaszerezhető Marosvásárhelyről alkotott álmokat. Az embereket még egyszer nem lehet lóvá tenni.