A függetlenség kikiáltása

Mi tagadás, amint betöltötte a tusnádfürdői futballpálya fölötti légteret az orbáni bejelentés, miszerint Magyarország néhány napon belül, határidő előtt kifizeti hátralékát a Nemzetközi Valutaalapnak, Ceauşescu Romániája jutott eszembe. Nem, nem a liberális szónokok oly szívesen használt fordulata, a diktátori értelemben. Az ugrott be, hogy a hivatalos retorika annak idején azt sulykolta, hogy az össznépi éhezés az ára annak, hogy az ország adósságmentes, s ily módon teljes mértékben függetlenné váljon. S innentől kezdve jó ideig nem volt nyugodásom az esetleges párhuzamoktól.

Az első kapaszkodóm az volt, hogy a budapesti IMF-iroda bezárására a sajtónyilvánosság előtt kérte fel a Magyar Nemzeti Bank elnöke a Valutaalap vezetőjét. Akkor szimbolikus gesztusnak tekintettem, az anyaország pénzügyi szuverenitásért folytatott szabadságharca újabb csatájának. Azon persze továbbra is elvitatkozgathatnánk, hogy a nemzetközi pénzügyek világában járatlan nagyközönség megalapozottan tartja-e egy ország önállóságára törő veszélyforrásnak az IMF-t, a tusványosi üzenet azonban egészen más dimenzióba költöztette a kérdést.

Innentől kezdve ugyanis ez a kérdés jóval több egyszerű erőfitogtatásnál – miközben károgások persze változatlanul vannak, hogy a magyar kormány drága új kölcsönnel váltja ki az olcsó IMF-hitelt. Csakhogy időközben Magyarországon az államadósságot ma négy százalékon, forintban (!) is finanszírozzák, szemben az IMF 4-6 százalékos euróhitelével (!). Az üzenet azonban a számokon túl is mindenképpen egy erősödő anyaországról tanúskodik, amely nélkül a történelem és árulások által szanaszét szórt magyarság egyesítésének sorsa igencsak kétesélyes. Nem védőhatalmi értelemben – ami ma már legfeljebb szimbolikus-érzelmi szempontból létező kategória –, hanem a jó értelemben vett gazdasági  revízió tekintetében. A két- vagy többoldalú tárgyalások során kinyilvánított elvszerűségeken túl ugyanis a partnereket kereső magyar gazdasági offenzíva által megvalósítandó pozitív diszkrimináció is súlyosan nyomhat a latban. Mert ha Budapesten egyre megszokottabbá válik a Kárpát-medencei „belgazdaságban” gondolkodás, abból csak jó dolgok sülhetnek ki. Populárisan fogalmazva: jólét, helyben maradás, erő, önbizalom. No meg más minőségű oktatás, amelyben olyasmire is jut pénz és odafigyelés, mint a többségi nyelv használható, idegen nyelvként való oktatása. Ha már a többségi hatalom továbbra is csak homályos elméletek szintjén kapiskálja ezt a kérdést.

Hogy mit ér az IMF-függetlenség, azt igazából az elkövetkező hetek-hónapok mondják meg. Az újabb bizakodásadagot azonban már szombaton hazavitték a szalmakalapos-székelyzászlós emberek ezrei.