A bármi történhet jövőképe

Amióta újságírói kérdésre válaszolva 1997-ben Orbán Viktor azt mondta, hogy esetleges jövőbeli közméltósági státusától függetlenül mindig jelen lesz Tusványoson, nem telt el év, hogy a tusnádi katlanban elmondott, többségükben emlékezetesnek nyilvánítható beszédei ne keltettek volna erőteljes reakcióhullámokat. Nyilván inkább így, hiszen önmagát minősíti az a politikusi megszólalás, amely másnap már a kutyát sem érdekli. Nem volt másként ezúttal sem. Az illiberális állam- és gazdaságberendezkedés vízióját felvázoló, de talán inkább a liberalizmus működésképtelen elemeit egyértelműen szalonképtelenné nyilvánító beszéd „putyinizálása” önmagában címkézés. Arról árulkodik, hogy elkövetőit a legkisebb elemző késztetés sem vezérelte, igyekezetük megrekedt szavak és fogalmak környezetükből való kiragadásánál.

Érvényes ez „a jövőben bármi megtörténhet” első látásra valóban civilnek tűnő megállapításra is. Ha a gazdasági sarokszámok „törvényen” kívül helyezése kétségkívül hiba is lenne – bár mindenhatóságuk oszlopát erősen megrogyasztotta a pénzügyi világlufi 2008-as kipukkadása –, ez a bármi mégsem tekinthető üres szólamnak alakuló, helyezkedő, önmagát kereső világunkban. Aminek értelmezése terjedhet a riasztó tanácstalanságtól a legmerészebb álmokat is befogadó jövőképig. Csak világnézet, optimizmus, hit kérdése, melyik irányból közelítünk hozzá.

A romániai magyarság tekintetében ugyanis kénytelen-kelletlen eljutottunk néhány olyan felismeréshez, amelyek alapvetően meghatározhatják a jövőnket. A Babeş–Bolyai után a MOGYE ügyében egyre inkább járhatatlannak tűnik az RMDSZ által folyamatosan kátyúzott út, ezért aztán ma már nemcsak hangmentesen zárt szobákban hangzik el a magyar nyelvű orvos- és gyógyszerészképzés rendszerének újragombolása anyaországi segítséggel. A többség által minden bizonnyal hasonlóképpen üdvözlendő lépés lenne az is, ha magyar szolgáltatók is megjelennének a közeljövőben liberalizálandó hazai egészségügyi piacon. Azaz itt az ideje, hogy gyakorlati biztonságnövelő intézkedések is társuljanak a diplomáciai erőfeszítésekhez.

Talán ennek jelentőségét vélik érteni az RMDSZ azon, Tusványoson jelenlevő székelyföldi vezetői is, akikre most kígyót-békát kiabálnak, és halaszthatatlan megfegyelmezésüket követelik a gyógyíthatatlanul liberális véleménymondók. Akik magyarországi társaikhoz hasonlóan már-már „jószolgálatot” tesznek azzal, hogy képzett cserkész módjára igyekeznek átsegíteni a túloldalra – vagy ezen az oldalon tartani? – gyengébben látó polgártársaikat.

Azok akarata ellenére. És bármi áron.