Száll ide, szálloda – nyári élmények Tunéziából

Ennél szerényebb, de kedves fogadtatás, ha vendégváró frissítővel várják az utasokat, esetleg egy szál virágot nyújtanak át a hölgyeknek. A belépési ügyintézés már összetettebb: a legelegánsabb helyeken csak odaadom az útlevelemet, s az alkalmazott annak alapján tölti ki az adatlapot. Nem sok időt jelent, de az egész napos utazással a háta mögött a turistának mosolyt csal az ajkára, nem kell feltennie szemüvegét, silabizálni az idegen szöveget.

A szobakiosztás a szó szoros értelemben igazi vízválasztó. A tengerparti üdülőknél sok szoba néz a tengerre, de természetesen a hátsó fertályra is nyílnak erkélyek és ablakok. Minden bizonnyal ezt a különbséget az árban kell feltüntetni, s jó előre megbeszélni a vendéggel, különben örök veszekedés forrása lehet.

A szoba külleme az újabb állomás. Az ágyra helyezett virágszirom, a bekészített gyümölcstál, a törülköző különleges összehajtása nem szabad, hogy csak az ötcsillagos vendéglátók különlegessége legyen, hiszen ez is csak figyelem kérdése. Ugyancsak figyelmességre vall, ha palackozott vizet készítenek az asztalra.

A tisztaság fél egészség

Külön kell szólni a tisztálkodó helyiségekről. Úgy tartják: amilyen a toalett, olyan a konyha. Nos, itt azért megoszlottak a vélemények. Az ötcsillagos szállodákra nem lehetett panasz, az alsóbb szintek viszont lejjebb adták.

Meg kell még említeni a szállodák környékének tisztaságát. Karthágó mellett, Gammarth-ban, egy ötcsillagos szállodában töltöttem két napot. A vendéglátóhely rendezettsége minden kívánnivalónak megfelelt, a kert maga volt az éden. Egy kerítés választotta el a szomszédos senki földjétől, ami szeméttelepként hatott: a kontraszt szembeötlő volt. A szállodások gyakran panaszkodnak a szezon rövidségére. Minden bizonnyal egy kevésbé látogatott időszakban a személyzet munkaruhában egy hét alatt rendet teremthetett volna a környéken, de szinte hallom a választ: ez nem a mi dolgunk.

Talán akkor igen előkelően hatott a padlószőnyeg, az idő viszont haladt, s a foltos, sokat megélt, nehezen tisztítható faltól-falig viszolygást vált ki az emberből. El kellene gondolkodni e mediterrán térségben a kerámialapok szélesebb körű felhasználásáról: a hagyományt tükrözik, s ráadásul az ezekkel burkolt padlót jobban lehet tisztán tartani.

Június 3-án ért véget a harmincnapos böjt, s az emberek kivirágoztak. A szálloda melletti vidámpark előtt nagy tömegben sétáltak az ünneplőbe öltözött családok. A jeles alkalomra az asszonyok új ruháikban pompáztak, s a kislányok habos-babos ruhácskákban, a kisfiúk sötét öltönykékben villogtak.  Az ünnep egyben a családi-baráti kapcsolatok ápolásának is ideje: az emberek felkeresik egymást, s mindenütt édes süteményekkel terített asztal várja az érkezőt. A szegények sem maradnak ki a vigasságból, az alamizsnaosztás ilyenkor kötelező.

A szállodába folyamatosan érkeztek a családok, nem sokkal később a medencék partján alig lehetett mozdulni. A férfiak együtt kvaterkáztak, a gyerekpancsolók szélén hagyományos viseletű hölgyek vigyáztak a kisdedekre. Ahogy elnéztem, az alkohol is szépen fogyott, a jókedv egyre nőtt, egy magáról megfeledkezett virágos kedvű „ünneplő” fiatalembert a személyzetnek kellett jó modorra tanítania.

A konyha tájáról – egy hölgy mesterszakács

Az El Mouradi hotelláncnak a konyháit végigkóstolva egyöntetű vélemény volt, hogy a hammameti szálloda viszi a prímet. Ráadásul ez részben egy kedves fiatal hölgynek, Najia Bachának köszönhető, aki helyettes séfként dolgozik a cégnél. Mosolygós teremtés, látszik, hogy a szakmájának él. Az anyanyelvén kívül beszél franciául és németül, s „konyhanyelven” angolul és olaszul is. Mint később megtudtuk, e szakmákban a férfi-női arány hatvan a negyvenhez. A konyhában már nagy volt az izgalom, az ünnepi készülődés feszültsége is érezhető.

Munkájáról kérdeztem. „Kétéves idegenforgalmi iskolát végeztem a sivatag szélén álló kedves kisvárosban, Tozeurban. Ezt követően Németországban folytattam tanulmányaimat, majd munkát vállaltam. Szerencsére a szállodánk egész évben működik, így a dolgozóknak biztos munkahelyük van, a főidényre pedig kisegítőket is felveszünk. Sok receptet ismerek, ezeket a menük összeállításánál tudom kamatoztatni. Folyamatosan, hiszen a vendégek összetétele változó, és mindegyikük ízléséhez kell egy kicsit alkalmazkodni.

Pénteken mindig tunéziai ételekkel kedveskedünk a vendégeknek, s ezt szívesen fogadják. A kuszkusz a legjelentősebb, de népszerű a tojásos brick, a fűszeres mártás, a mloukhia, a kölessel készült zöldséges paradicsomleves, a frik, és ne feledkezzünk meg az édességekről sem. Munkánk elismerése, hogy visszatérő vendégeink a mi konyhánkat tartják a legjobbnak. Ennek következménye, hogy a konkurencia is megkeres ajánlataival évről-évre.”

Epilógus

Minden jónak eljön a vége, a csoportom is rendbe tette szobáját, a figyelmesebbek borravalót is hagytak az asztalon. A takarítónők serényen dolgoztak a folyosón. Ahogy bekukkantottam egy-egy szobába, láttam, hogy a munka pezseg a kezük alatt. Mégis egy megható képre emlékszem: az egyik szobában egy hároméves forma kislány segített az édesanyjának. Rohangált a törülközőkkel, az ágyneműket vitte a szennyesbe csillogó szemekkel, lelkesen, fennhangon, kacagva kérte az újabb feladatot. Számára még játékszámba ment a munka. Minden bizonnyal a hotel vezetésének tudta nélkül tette mindezt, talán édesanyja nem hagyhatta máshol a porontyot. E jelenet kirítt minden szálloda-gazdaságtani brosúrából, mégis maradandó emléket hagyott bennem…