A hatóságok minden elkövetnek a turizmus talpraállításáért
Fotó: Csermák Zoltán
Jó hírek érkeznek Tunéziából. A pusztító járvány elkerülte az észak-afrikai országot, s a vendéglátása is készen áll az érkezők fogadására. Az északi országrész egyik legvonzóbb része a Cap Bon (Jó Fok), amely Olaszországhoz legközelebb eső területe. Legtöbben turistaközpontjait látogatják, feljebb kevesen jutnak el. Pedig, ha megteszik, igazi csodákban lehet részük.
2020. július 05., 08:292020. július 05., 08:29
Levelet hozott a posta, pontosabban a „drótposta”. Tunéziát, mint utazási célt ajánlja figyelmembe: „Tunézia olyan egészségügyi stratégiát alkalmazott a Covid-19 válság kezelése során, ami a hatékonyság, a megelőzés és a biztonság szempontjából a világ élvonalába emelte az országot.
Tudom, reklámízűek e hivatalos sorok, de kívánom a számomra kedves, szimpatikus országnak, hogy ismét álljon talpra. Ismét, hiszen a közelmúltban, amikor megnyugodott az élet a szép Maghreb államban, mindig jött valami zavaró tényező – forradalom, merényletek –, amely egy időre elijesztette a turistákat.
Ezúttal az ország kevésbé ismert részére, a Cap Bon félszigetre hívom fel a figyelmet. A magyarul Jó Fok déli kapujában fekvő Hammamet szállodái szép vendégforgalommal dicsekedhetnek. Ez részben a visszatérő utasoknak, részben pedig a meghirdetett akcióknak köszönhető. A tengerparti metropoliszban az óváros idézi a múltat.
Ha szerencsésen túljutottunk a rohamon, akkor a medina mesebeli világába csöppenünk. A műhelyekben szorgosan folyik a munka, s a turistának kijár egy mosoly, ha bebámészkodik a nyitott ajtón. Híres emberek fedezték fel maguknak a helyet. Bettino Craxi olasz miniszterelnök ide menekült a felelősségre vonás elől, sírja a városfal tövében megbújó kis temetőben látható, s George Sebastian román származású amerikai milliomos rezidenciája is tükrözi az egykori gazdagok életét. Észak felé haladva megállhatunk a punok által alapított Nabeul városában, a település a római időkben Neopolis névre hallgatott. A városközponttól másfél kilométerre egy elhanyagolt romterület emlékeztet az elődökre. A kikövezett útjain egykor halászok szállították árujukat a halfeldolgozó üzembe. E manufaktúrákban készült az ókori gurmanok kedvenc halszósza, a garum.
Régészeti feltárások Kerkouane-ban. A punok világát hozza közelképbe
Fotó: Csermák Zoltán
Utunk következő állomása Kelibia. Eddig hozott az iránytaxi, itt kellett átszállnunk egy másik járműbe. De előtte felmásztunk a város nevezetességébe, az erődbe. A település már a föníciaiak idejében kulcsfontosságúnak számított, ez időben Apsisnak, magyarul pajzsnak nevezték. Fekvésénél fogva a pun időkben is fontos szerepet töltött be a birodalom védelmében, a rómaiak Karthágóval egyidőben pusztították el, de hamar újjáépült. A középkor sem hozott békét a város és az erőd életébe, többször vált a spanyolok és a szicíliai kalózok támadásainak céltáblájává. A hegyre épült vár ma is tekintélyt parancsoló. A kapukon átlépve viszont elég szedett-vedett látvány tárult elénk, a romos épületekre ráférne egy rekonstrukció. A falakat körbe lehet járni, s az elénk táruló panoráma kárpótol a hegymászás fáradtságáért. Tovább haladva túránkon hamarosan Kerkouane-ba, a félsziget legértékesebb feltárásához érkeztünk.
Noha pun romok és emlékek többek között Karthágóban, Nabeulben és Uticában is maradtak ránk, összefüggő romterületet csak Kerkouane-ban találunk. 1952-ben kezdték a város feltárását, az ásatások leleteiből következtetni lehet az egykori polgárok életére. Halásznép lakott itt, és a tengerben honos tüskés bíborcsiga feldolgozásából élt: e puhatestű rohasztásából nyerték az ókoriak a drága festékanyagot. A szabályszerű utcák mentén álltak a lakóházak, s mivel a kagylófeldolgozás itt is kellemetlen bűzzel járt, így a város életében fontos szerepet tölthetett be a közfürdő. A földbe mélyesztett kényelmes kádak most is megvannak, a padlót cementbe ágyazott kőtörmelék borította. Máshol az egykori illemhelyeket mutogatják a látogatóknak.
A várost tornyokkal védett vastag fal vette körül, Karthágó bukása e kétezer lelket számláló település sorsát is megpecsételte. Az ízlésesen berendezett múzeum tárgyai bizonyítják, hogy Kerkouane-t erős kereskedelmi szálak fűzték a görög városállamokhoz és Egyiptomhoz.
A turisták csoportokban érkeztek, az idegenvezetők csupán néhány érdekesebb épületmaradványra hívták fel a figyelmet, pedig még sokáig lehet bolyongani a méteres városfalakon, le lehet ülni az évszázados fák alá, s hűsölés közben visszagondolhatunk a népre, amely uralta a tengereket és Rómát is veszélyeztette.
El Haouaria kőbányáját már a föníciaiak is nagyra becsülték
Fotó: Csermák Zoltán
Másnap a félsziget legészakibb pontján, az Európához legközelebb eső El Haouariában fejeztük be körutunkat. A kis település kőbányájáról híres, jól megmunkálható sárga homokkövét már a föníciaiak is nagyra becsülték. A pun időkben Karthágó, Kerkouane építői használták szívesen, a rómaiak El Djemig szállították el köveit a hatalmas amfiteátrum építéséhez. A kőbánya fénykorában háromezer ember dolgozott a tárnákban.
Viszonylag korán érkeztünk a bejárathoz, a jegypénztár még zárva volt. Semmi baj, egy vállalkozó kedvű helyi lakos rögtön előkerült, s felajánlotta, hogy szakavatott vezetőként végigkalauzol minket az „ipari műemlék” bugyraiban. Gyakorlottan lépte át a kőomlást jelző korlátot, s beinvitált minket is a hegy gyomrába. Gyér zseblámpafénynél mutatta az egykori szerszámok nyomait s a nagyszámú denevért.
Mint később kiderült, ennek oka az volt, hogy ekkor már megjött a hivatalos pénztáros. Visszaúton néhány ott maradt gépet kerültünk ki, vigyázva lépkedtünk, hogy ne essünk be egyik vájatba se. A terméketlen köves talajon csak a kakukkfű nő meg, többen a réten tarisznyákba szedegették a mediterrán konyha ismert fűszernövényét.
Közben a nap delelőjére ért, egy kis étteremben hűsöltünk kiváló presszókávé mellett. A tulajdonos készséggel hívott taxit, s közben megmutatta az étterem nevezetességét, a „vízi teraszt”. A vendégek fürdőruhában, az egykori rámpákon felállított asztaloknál, félig a tengerben ülve kóstolgatták a helyi különlegességeket, itták a hideg üdítőt és a sört. Nagy melegben is mindig van egy kellemes fuvallat, amely enyhíti a kánikulát. Ha kedvük úgy kívánta, megmártóztak a hűs tengervízben, majd visszaültek asztalukhoz, hogy élvezzék a „pulchri promontorium”, a gyönyörű félsziget eléjük táruló szépségét.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Életútja sporttörténet, nemzetközi tapasztalat és közösségi elköteleződés. A kolozsvári medencéktől az amerikai egyetemi bajnokságig, majd vissza Erdélybe: Baloga Istvánt vízilabdázóként, oktatóként és családapaként is a kitartás vezérli.
Szilveszter éjszakáján és az új év első napjaiban jóval fagypont alatti hőmérséklettel búcsúzik az óesztendő, és köszönt be az új esztendő. Hétvégére, illetve a jövő hét elejére azonban enyhül a hideg idő.
Karácsony előtt idén nem a szokásos takarítással foglalkoztunk, hanem egy különleges utazást választottunk: Malagát és Granadát fedeztük fel Andalúzia napsütötte vidékén. A mediterrán városok lenyűgöző erődítményei az első pillanattól magukkal ragadtak.
Harmincöt éve szolgál Marosszentgyörgyön, nemrég jelent meg a századik verseskötete, és december elején a prefektúra is kitüntette a közösségért végzett szolgálatáért. Baricz Lajos római katolikus plébánossal a szolgálatáról és az ünnepről beszélgettünk.
Lehet-e egyszerre fergeteges bulikat tartani és Jézus örömhírét hitelesen képviselni? Miklós Gyuri szerint nemcsak lehet, hanem kell is. A kolozsvári zenész és vallástanár a vele készült beszélgetés során hitről, zenéről, küldetésről és arról vall.
A gyulai Százéves Cukrászda korábban is megkerülhetetlen pontja volt a viharsarki városnak, az idén elnyert Magyarország Tortája cím pedig csak még több vendéget vonz a létesítménybe. Decemberi látogatásunkkor „belekóstolunk” az egykori kávéházi miliőbe.
Télies, hideg napok elé nézünk az esztendő utolsó hetében, éjszakánként mindenütt fagypont alá süllyed a hőmérő higanyszála. A nappalok sem lesznek sokkal enyhébbek, a csúcshőmérséklet többnyire alig haladja meg a fagypontot, napközben is hideg lesz.
A fiatal generáció nagy mértékben ki van szolgáltatva a közösségi oldalakon terjedő, a Ceaușescu diktatúrája, a totalitárius rendszerek iránti nosztalgiát és szélsőséges eszméket terjesztő tartalmaknak – derült ki nemrég egy elemzésből.
A karácsonyra készülődés jegyében az Erdélyi Napló Keskeny út című videós összeállítása keretében három lelkipásztor mesél arról, hogyan készülnek a híveik a karácsonyra.
Az újságíró sosem megy igazán szabadságra – legalábbis ezt szokták mondani nekem a barátaim, az ismerőseim, a családom. Mert valóban figyelek, látok, jegyzetelek, amikor utazom is. Valóban, mindig úgy alakul, hogy történeteket hozok haza.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!