Régen a vendégek szállítókocsikon tekinthették meg a földalatti Párizst
Fotó: Csermák Zoltán
A Párizs alatti világról keveset tudunk, pedig hatalmas, szétágazó labirintust képez. Mindegyik objektum kapcsolatban van valami módon a Szajnával, aminek partján jó andalogni, de – mint láttuk az Olimpia leghosszabb úszó számában – benne pancsolni már meggondolja az ember. Mindezekről a paralimpiai játékok kezdetén, egy májusi út tapasztalatai alapján számolok be.
2024. augusztus 30., 06:362024. augusztus 30., 06:36
2024. szeptember 03., 09:232024. szeptember 03., 09:23
Párizs földalatti világa igencsak kiterjedt, bányarendszerek, katakombák és csatornák alkotják. E mélyen fekvő „városrészek” a gall írók figyelmét is felkeltették. Gaston Leroux francia író Az operaház fantomja című regényében földalatti labirintusokat és kis tavat képzelt el a színház alatt. Ez a tó valóban létezik. Charles Garnier, a színház építésze megunta az állandó vízbeszivárgást a pincékbe, s egy ötlettől vezérelve elárasztotta a pincerészt. A nagy víztömeg a tűzoltóság szempontjából is megnyugtató, hiszen színházi tűz esetén rögtön hozzáférhető az oltásra. Ebből született a „Fantom” legenda nevezetes helyszíne, amit filmek és Andrew Lloyd Webber musicalje tettek emblematikussá. Az arc nélküli ember a nyári olimpiai játékok megnyitó műsorában is főszerepet kapott.
A földalatti Párizs térképe a Bányafelügyelet 1885-ös kiadásában
Fotó: Wikimedia
A másik romantikus történet, amikor Victor Hugo Nyomorultak című regényének főhőse Jean Valjean, a vejét – a súlyosan sérült Marius Pontmercyt – az 1832-es júniusi lázadás barikádjáról a csatornák labirintusán keresztül menekíti ki a vállán.
A háborúk alatt a város lakossága talált menedéket a biztonságos termekben, hányattatásuknak – különösen a francia-porosz háború alatt – külön irodalma van. Más izgalmas történetek is fűződnek az alvilághoz, írók és festők örökítették meg e rejtélyes mikrokozmoszt.
Katakombalátogatók 1921-ben. Mindig nagy varázsa volt a földalatti Párizsnak
Fotó: Tristan Pinpaneau gyűjteménye
Volt mit megörökíteni. Párizs alapja kemény mészkő, amit az évezredek alatt a város építéséhez használtak építőanyagként. Az ókorban elkezdett munka a középkorban folytatódott, a bányászatot királyi rendeletek szabályozták szigorúan. A koncessziók szép jövedelmet biztosítottak az uralkodónak, s elősegítették a város fejlődését is. Kialakult a képzett munkásréteg is: a bányászat – az időjárás viszontagságaitól függetlenül – biztos megélhetést jelentett, a kőfejtőmunkások jövedelme messze meghaladta a parasztokét.
A földalatti vájatok hosszát a szakemberek mintegy háromszáz kilométerre becsülik. Az ősi gyakorlat szerint – boltozatot teremtve – a kőnek csupán egy részét termelték ki. Ahol nem tartották be a szabályt, ott gyakori volt a beomlás, ami mindmáig kísért a város egyes részein.
A Csatorna Múzeum (Musée des Égouts) lejáratát a Szajna partján nyitották meg
Fotó: A párizsi Csatorna Múzeum
A vájatok hasznosítása a kitermeléssel megkezdődött. Nagyon sok pincét temetkezésre használtak, így kialakult Párizs katakomba rendszere. A felszíni sírkertek felszámolásával a csontokat is ide hordták az osszáriumokba. Becslések szerint mintegy hatmillió elhunyt földi maradványát rejtik e csontkamrák.
Máshol ipari célokra használták az üregeket. A karthauzi szerzetesek a Luxembourg-kert környékén a föld alatt szeszlepárló üzemet létesítettek, ott készült a híres Chartreuse likőr. Sörfőzdéket rendeztek be, az állandó 15 fokos hőmérséklet ideális volt az árpa erjedéséhez; a vizet mélyfúrású kutakból biztosították. A borospincék is szaporodtak. A francia konyhában a különleges gombafajták fontos szerepet kapnak, így a pincékben gombatermesztők is megtalálták számításaikat.
Eugène Belgrand mellszobra. A jeles mérnököt Párizs egészséges ivóvízellátásával és a csatornarendszer kialakításával bízták meg a 19. század második felében
Fotó: Csermák Zoltán
A Párizsi Katakombák és a Csatorna Múzeum viszont várja az érdeklődőket, magam az utóbbit választottam. A Musée des Égouts lejáratát a Szajna parton nyitották meg, szemben az orosz Saint-Alexandre-Nyevszkij székesegyházzal.
A kiállítóhely igen népszerű a helyi lakosok és a turisták körében, a környezetvédelem még aktuálisabbá teszi fenntartását. Az idelátogatók elmerülhetnek abban az ismeretlen világban, amire csupán a flaszteren, a csatornafedeleken lépkedve gondolhattak.
Idegenvezetőnk szerint a víztisztítóból csak tiszta víz kerül vissza a Szajnába
Fotó: Csermák Zoltán
A csatornarendszer folyamatosan épült a metropolisszal. A francia forradalom idején Párizs lakossága hatszázezer fő volt, de a kanálisok hossza viszont igen gyér, csupán 17 kilométert tett ki. Ez is közrejátszott abban, hogy a járványok rendre tizedelték a lakosságot. Victor Hugo szavait idézem: „A csatorna a város lelkiismerete, benne minden összefolyik és szembekerül.” Ezt az akkori korifeusok is felismerték,
Párizs elitjét, s a fények városába látogatókat is igencsak vonzotta az ismeretlen földalatti város. Az 1867-es világkiállítás látogatói, koronás fők is ereszkedtek a mélybe, csatornamunkások kalauzolták őket, kis csónakokon, zsilipkocsikon fuvarozva a vendégeket. Később e látogatások rendszeressé váltak. A századfordulón a Châtelet lejárat már havonta két alkalommal várta a látogatókat, akik lenn a Concorde tér irányába vették útjukat, a hölgyek a már említett csónakokban, a férfiak pedig gyalog haladtak. Később már együtt, az említett zsilipkocsik kényelmes székein folytathatták útjukat. Természetesen számos mérnök is érkezett a világ nagyvárosaiból, hiszen a szennyvíz elvezetése egyetemes gondot jelent a hirtelen növekvő lakosú metropoliszoknak.
Csapfeliratok. Az egyiken állítólag iható víz folyik a víztisztító rendszerből
Fotó: Csermák Zoltán
1975-ben nyílik meg a múzeum állandó kiállítása. A régi tárlatot magam is megszemléltem korábban. A kor követelményeinek megfelelő átalakítás igénye az ezredfordulón vetődött fel. 2018-ban jelentős változtatásokat határoztak el, s a megújult kiállítótér három év után várta ismét az érdeklődőket. A szerény, Szajna-parti bejárat után egy modern kiállítótérben tájékoztatják a rendezők a betérőt a múzeum jelentőségéről, majd lift vezet a mélybe. A lenti tágas térben a kettéágazó út egyik vonalán a látogató megismerkedhet a csatornák tisztítási munkáival, a másik elágazásban a vízkezelés és a környezetvédelem áll a fókuszban.
Párizs higiéniájának története minden nagyvárosban élő számára információkkal szolgálhat. Nemcsak technikai kérdésről van szó, a kevésbé ismert terület – különösen krízisek idején – társadalmi kérdésekre is rávilágít. Megismerhetjük a fenntartók korántsem vonzó munkáját, az évszázadok alatt az itt dolgozóknak számtalan veszéllyel, áradással, gusztustalan élőlényekkel, járvány- és fertőzésveszéllyel kellett szembenézniük. Nem véletlen, hogy Victor Hugo szerint az ide szegődő húsz munkásból nyolc már az első impresszió után visszafordult.
A múzeum egyik látványossága a Jean Valjean- grafika
Fotó: Csermák Zoltán
Egy mellszobor a mai kanálisrendszer egykori megálmodójának emlékét őrzi. Eugène Belgrand-t ábrázolja, akit Hausmann báró, a modern Párizs megteremtője bízott meg a város egészséges ivóvízellátásával és a csatornarendszer kialakításával. A mérnök 1852 és 1870 között végezte kiválóan feladatát, s irányítása alatt a csatornarendszer a négyszeresére bővült. A múzeum főgalériája, s a főváros egyik utcája őrzi nevét.
Természetesen meghagyták az egykori, XIX. századi szépen kikövezett járatok maradékát, s egy nagyalakú grafikával emlékeznek a Nyomorultak hősére. Az akkori alagút átmérője elég tágas volt ahhoz, hogy Jean Valjean végig tudjon benne menni. Érdekes tárgyak és fotók mutatják be a víztisztítás történetét. Az egyiken három csap felirata látható: az első jelzi, hogy a víz iható, a másikból a Szajna vize folyik, a harmadik pedig emberi fogyasztásra alkalmatlan. Nem lehetett könnyű elkülöníteni e rendszereket!
Számos helyen átszakadtak a falak, máshol, mint például a Rue de Rivoli alatt a már nem használt csatornákat is bevonták a metró építkezésébe.
A párizsi ajándékbolt plüspatkányokat kínál az érdeklődőknek
Fotó: Csermák Zoltán
Az idegenvezető lelkesen magyarázza, hogy már csak tisztított víz kerülhet vissza a Szajnába. Ezzel azokra a vádakra is reagál, amik az olimpiai játékok nyílt vízi úszószámait az erősen szennyezett folyóban veszélyesnek ítélték. Akkor még vezetőnk sem sejtette, hogy a polgármester látványosan fog lubickolni a folyó habjai között, sőt a szervezők már a sportolókat is – a későbbi galibákkal nem törődve – beparancsolták az általuk tisztának tartott folyóba.
Lassan véget ért földalatti kalandunk. Még meglátogattuk a makulátlan tisztaságú toalettet, s végignéztük az ajándékbolt gazdag kínálatát. A plüsspatkányokon akadt meg a szemem, de végül úgy gondoltam, nem ezekkel – az itthon kevésbé népszerű állatokkal – kedveskedek unokáimnak.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Életútja sporttörténet, nemzetközi tapasztalat és közösségi elköteleződés. A kolozsvári medencéktől az amerikai egyetemi bajnokságig, majd vissza Erdélybe: Baloga Istvánt vízilabdázóként, oktatóként és családapaként is a kitartás vezérli.
Szilveszter éjszakáján és az új év első napjaiban jóval fagypont alatti hőmérséklettel búcsúzik az óesztendő, és köszönt be az új esztendő. Hétvégére, illetve a jövő hét elejére azonban enyhül a hideg idő.
Karácsony előtt idén nem a szokásos takarítással foglalkoztunk, hanem egy különleges utazást választottunk: Malagát és Granadát fedeztük fel Andalúzia napsütötte vidékén. A mediterrán városok lenyűgöző erődítményei az első pillanattól magukkal ragadtak.
Harmincöt éve szolgál Marosszentgyörgyön, nemrég jelent meg a századik verseskötete, és december elején a prefektúra is kitüntette a közösségért végzett szolgálatáért. Baricz Lajos római katolikus plébánossal a szolgálatáról és az ünnepről beszélgettünk.
Lehet-e egyszerre fergeteges bulikat tartani és Jézus örömhírét hitelesen képviselni? Miklós Gyuri szerint nemcsak lehet, hanem kell is. A kolozsvári zenész és vallástanár a vele készült beszélgetés során hitről, zenéről, küldetésről és arról vall.
A gyulai Százéves Cukrászda korábban is megkerülhetetlen pontja volt a viharsarki városnak, az idén elnyert Magyarország Tortája cím pedig csak még több vendéget vonz a létesítménybe. Decemberi látogatásunkkor „belekóstolunk” az egykori kávéházi miliőbe.
Télies, hideg napok elé nézünk az esztendő utolsó hetében, éjszakánként mindenütt fagypont alá süllyed a hőmérő higanyszála. A nappalok sem lesznek sokkal enyhébbek, a csúcshőmérséklet többnyire alig haladja meg a fagypontot, napközben is hideg lesz.
A fiatal generáció nagy mértékben ki van szolgáltatva a közösségi oldalakon terjedő, a Ceaușescu diktatúrája, a totalitárius rendszerek iránti nosztalgiát és szélsőséges eszméket terjesztő tartalmaknak – derült ki nemrég egy elemzésből.
A karácsonyra készülődés jegyében az Erdélyi Napló Keskeny út című videós összeállítása keretében három lelkipásztor mesél arról, hogyan készülnek a híveik a karácsonyra.
Az újságíró sosem megy igazán szabadságra – legalábbis ezt szokták mondani nekem a barátaim, az ismerőseim, a családom. Mert valóban figyelek, látok, jegyzetelek, amikor utazom is. Valóban, mindig úgy alakul, hogy történeteket hozok haza.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!