Régen a vendégek szállítókocsikon tekinthették meg a földalatti Párizst
Fotó: Csermák Zoltán
A Párizs alatti világról keveset tudunk, pedig hatalmas, szétágazó labirintust képez. Mindegyik objektum kapcsolatban van valami módon a Szajnával, aminek partján jó andalogni, de – mint láttuk az Olimpia leghosszabb úszó számában – benne pancsolni már meggondolja az ember. Mindezekről a paralimpiai játékok kezdetén, egy májusi út tapasztalatai alapján számolok be.
2024. augusztus 30., 06:362024. augusztus 30., 06:36
2024. szeptember 03., 09:232024. szeptember 03., 09:23
Párizs földalatti világa igencsak kiterjedt, bányarendszerek, katakombák és csatornák alkotják. E mélyen fekvő „városrészek” a gall írók figyelmét is felkeltették. Gaston Leroux francia író Az operaház fantomja című regényében földalatti labirintusokat és kis tavat képzelt el a színház alatt. Ez a tó valóban létezik. Charles Garnier, a színház építésze megunta az állandó vízbeszivárgást a pincékbe, s egy ötlettől vezérelve elárasztotta a pincerészt. A nagy víztömeg a tűzoltóság szempontjából is megnyugtató, hiszen színházi tűz esetén rögtön hozzáférhető az oltásra. Ebből született a „Fantom” legenda nevezetes helyszíne, amit filmek és Andrew Lloyd Webber musicalje tettek emblematikussá. Az arc nélküli ember a nyári olimpiai játékok megnyitó műsorában is főszerepet kapott.
A földalatti Párizs térképe a Bányafelügyelet 1885-ös kiadásában
Fotó: Wikimedia
A másik romantikus történet, amikor Victor Hugo Nyomorultak című regényének főhőse Jean Valjean, a vejét – a súlyosan sérült Marius Pontmercyt – az 1832-es júniusi lázadás barikádjáról a csatornák labirintusán keresztül menekíti ki a vállán.
A háborúk alatt a város lakossága talált menedéket a biztonságos termekben, hányattatásuknak – különösen a francia-porosz háború alatt – külön irodalma van. Más izgalmas történetek is fűződnek az alvilághoz, írók és festők örökítették meg e rejtélyes mikrokozmoszt.
Katakombalátogatók 1921-ben. Mindig nagy varázsa volt a földalatti Párizsnak
Fotó: Tristan Pinpaneau gyűjteménye
Volt mit megörökíteni. Párizs alapja kemény mészkő, amit az évezredek alatt a város építéséhez használtak építőanyagként. Az ókorban elkezdett munka a középkorban folytatódott, a bányászatot királyi rendeletek szabályozták szigorúan. A koncessziók szép jövedelmet biztosítottak az uralkodónak, s elősegítették a város fejlődését is. Kialakult a képzett munkásréteg is: a bányászat – az időjárás viszontagságaitól függetlenül – biztos megélhetést jelentett, a kőfejtőmunkások jövedelme messze meghaladta a parasztokét.
A földalatti vájatok hosszát a szakemberek mintegy háromszáz kilométerre becsülik. Az ősi gyakorlat szerint – boltozatot teremtve – a kőnek csupán egy részét termelték ki. Ahol nem tartották be a szabályt, ott gyakori volt a beomlás, ami mindmáig kísért a város egyes részein.
A Csatorna Múzeum (Musée des Égouts) lejáratát a Szajna partján nyitották meg
Fotó: A párizsi Csatorna Múzeum
A vájatok hasznosítása a kitermeléssel megkezdődött. Nagyon sok pincét temetkezésre használtak, így kialakult Párizs katakomba rendszere. A felszíni sírkertek felszámolásával a csontokat is ide hordták az osszáriumokba. Becslések szerint mintegy hatmillió elhunyt földi maradványát rejtik e csontkamrák.
Máshol ipari célokra használták az üregeket. A karthauzi szerzetesek a Luxembourg-kert környékén a föld alatt szeszlepárló üzemet létesítettek, ott készült a híres Chartreuse likőr. Sörfőzdéket rendeztek be, az állandó 15 fokos hőmérséklet ideális volt az árpa erjedéséhez; a vizet mélyfúrású kutakból biztosították. A borospincék is szaporodtak. A francia konyhában a különleges gombafajták fontos szerepet kapnak, így a pincékben gombatermesztők is megtalálták számításaikat.
Eugène Belgrand mellszobra. A jeles mérnököt Párizs egészséges ivóvízellátásával és a csatornarendszer kialakításával bízták meg a 19. század második felében
Fotó: Csermák Zoltán
A Párizsi Katakombák és a Csatorna Múzeum viszont várja az érdeklődőket, magam az utóbbit választottam. A Musée des Égouts lejáratát a Szajna parton nyitották meg, szemben az orosz Saint-Alexandre-Nyevszkij székesegyházzal.
A kiállítóhely igen népszerű a helyi lakosok és a turisták körében, a környezetvédelem még aktuálisabbá teszi fenntartását. Az idelátogatók elmerülhetnek abban az ismeretlen világban, amire csupán a flaszteren, a csatornafedeleken lépkedve gondolhattak.
Idegenvezetőnk szerint a víztisztítóból csak tiszta víz kerül vissza a Szajnába
Fotó: Csermák Zoltán
A csatornarendszer folyamatosan épült a metropolisszal. A francia forradalom idején Párizs lakossága hatszázezer fő volt, de a kanálisok hossza viszont igen gyér, csupán 17 kilométert tett ki. Ez is közrejátszott abban, hogy a járványok rendre tizedelték a lakosságot. Victor Hugo szavait idézem: „A csatorna a város lelkiismerete, benne minden összefolyik és szembekerül.” Ezt az akkori korifeusok is felismerték,
Párizs elitjét, s a fények városába látogatókat is igencsak vonzotta az ismeretlen földalatti város. Az 1867-es világkiállítás látogatói, koronás fők is ereszkedtek a mélybe, csatornamunkások kalauzolták őket, kis csónakokon, zsilipkocsikon fuvarozva a vendégeket. Később e látogatások rendszeressé váltak. A századfordulón a Châtelet lejárat már havonta két alkalommal várta a látogatókat, akik lenn a Concorde tér irányába vették útjukat, a hölgyek a már említett csónakokban, a férfiak pedig gyalog haladtak. Később már együtt, az említett zsilipkocsik kényelmes székein folytathatták útjukat. Természetesen számos mérnök is érkezett a világ nagyvárosaiból, hiszen a szennyvíz elvezetése egyetemes gondot jelent a hirtelen növekvő lakosú metropoliszoknak.
Csapfeliratok. Az egyiken állítólag iható víz folyik a víztisztító rendszerből
Fotó: Csermák Zoltán
1975-ben nyílik meg a múzeum állandó kiállítása. A régi tárlatot magam is megszemléltem korábban. A kor követelményeinek megfelelő átalakítás igénye az ezredfordulón vetődött fel. 2018-ban jelentős változtatásokat határoztak el, s a megújult kiállítótér három év után várta ismét az érdeklődőket. A szerény, Szajna-parti bejárat után egy modern kiállítótérben tájékoztatják a rendezők a betérőt a múzeum jelentőségéről, majd lift vezet a mélybe. A lenti tágas térben a kettéágazó út egyik vonalán a látogató megismerkedhet a csatornák tisztítási munkáival, a másik elágazásban a vízkezelés és a környezetvédelem áll a fókuszban.
Párizs higiéniájának története minden nagyvárosban élő számára információkkal szolgálhat. Nemcsak technikai kérdésről van szó, a kevésbé ismert terület – különösen krízisek idején – társadalmi kérdésekre is rávilágít. Megismerhetjük a fenntartók korántsem vonzó munkáját, az évszázadok alatt az itt dolgozóknak számtalan veszéllyel, áradással, gusztustalan élőlényekkel, járvány- és fertőzésveszéllyel kellett szembenézniük. Nem véletlen, hogy Victor Hugo szerint az ide szegődő húsz munkásból nyolc már az első impresszió után visszafordult.
A múzeum egyik látványossága a Jean Valjean- grafika
Fotó: Csermák Zoltán
Egy mellszobor a mai kanálisrendszer egykori megálmodójának emlékét őrzi. Eugène Belgrand-t ábrázolja, akit Hausmann báró, a modern Párizs megteremtője bízott meg a város egészséges ivóvízellátásával és a csatornarendszer kialakításával. A mérnök 1852 és 1870 között végezte kiválóan feladatát, s irányítása alatt a csatornarendszer a négyszeresére bővült. A múzeum főgalériája, s a főváros egyik utcája őrzi nevét.
Természetesen meghagyták az egykori, XIX. századi szépen kikövezett járatok maradékát, s egy nagyalakú grafikával emlékeznek a Nyomorultak hősére. Az akkori alagút átmérője elég tágas volt ahhoz, hogy Jean Valjean végig tudjon benne menni. Érdekes tárgyak és fotók mutatják be a víztisztítás történetét. Az egyiken három csap felirata látható: az első jelzi, hogy a víz iható, a másikból a Szajna vize folyik, a harmadik pedig emberi fogyasztásra alkalmatlan. Nem lehetett könnyű elkülöníteni e rendszereket!
Számos helyen átszakadtak a falak, máshol, mint például a Rue de Rivoli alatt a már nem használt csatornákat is bevonták a metró építkezésébe.
A párizsi ajándékbolt plüspatkányokat kínál az érdeklődőknek
Fotó: Csermák Zoltán
Az idegenvezető lelkesen magyarázza, hogy már csak tisztított víz kerülhet vissza a Szajnába. Ezzel azokra a vádakra is reagál, amik az olimpiai játékok nyílt vízi úszószámait az erősen szennyezett folyóban veszélyesnek ítélték. Akkor még vezetőnk sem sejtette, hogy a polgármester látványosan fog lubickolni a folyó habjai között, sőt a szervezők már a sportolókat is – a későbbi galibákkal nem törődve – beparancsolták az általuk tisztának tartott folyóba.
Lassan véget ért földalatti kalandunk. Még meglátogattuk a makulátlan tisztaságú toalettet, s végignéztük az ajándékbolt gazdag kínálatát. A plüsspatkányokon akadt meg a szemem, de végül úgy gondoltam, nem ezekkel – az itthon kevésbé népszerű állatokkal – kedveskedek unokáimnak.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
A Beszterce-Naszód megyei Teke Magyar utcájában egykor a helyi magyarság derékhada élt, ma talán tízen ha maradtak. A község egykor három nemzet – szászok, magyarok és románok – otthona volt, mára a szász közösség eltűnt, és a magyarság is rohamosan fogy.
Ezért tényleg megérte: a romániai pártok ismét bebizonyították, hogy képtelenek kompromisszumra jutni egymással, így továbbra sincs működőképes kormánya az országnak – de legalább tovább nőtt az AUR kormánytényezővé válásának lehetősége.
Ritkán görgetem magam előtt a közösségi média videóit, különben belehajszolnám magam egy végeláthatatlan semmittevésbe. Nemrég mégis megakadt a szemem egy különleges képen, pontosabban egy hosszú videóanyag kimerevített képén, ami Erdélyt ábrázolta.
Hűvös hajnalokkal, de sok napsütéssel és 20 fok körüli délutáni hőmérsékletekkel köszönt be október Erdélyben. A HungaroMet következő hét napra szóló előrejelzése alapján számottevő csapadékra egyelőre nem kell számítani.
Egyszerre fest valós és kínos képet a szuverén román állam sebezhetőségéről a leleplezés, miszerint az Ilie Bolojan vezette kormány tavaszi bukásához az Egyesült Államok is hozzájárulhatott. De az összkép a teljes román politikumot szemlélve lesújtó.
Nem múzeumi anyagként, hanem ma is élő, szerethető és megszólító kultúraként szeretné bemutatni az operett és a magyar zenés színpad örökségét a Hat élet, hat sors című új kolozsvári programsorozat, amely szeptember 27-én kezdődik Kolozsváron.
Világszerte már 1,17 milliárd embert érint valamilyen mentális zavar, és Erdélyben is egyre többen kérnek segítséget. Vajda Ildikó pszichiáter szerint különösen aggasztó, hogy mind több fiatal és serdülő kerül rendelőbe.
Hiába nőttek a romániai fizetések, ez nem hozta magával automatikusan a vásárlóerő növekedését is, az infláció ugyanis többet „vett ki” a zsebünkből – ez a munkaerőpiacot vizsgáló tanulmány egyik legfontosabb következtetése.
Egyre több partiumi, sőt erdélyi kertben érik be a füge (Ficus carica), sőt akadnak helyek, ahol a indián banán vagy datolyaszilva is megterem.
Megőrizni a tájegységekre jellemző hagyományos, népi mintákat és formákat vagy a vevők igényeihez igazítani a cserépedényeket – erre a kérdésre is keresték a választ a fazekasok Marosvásárhelyen az Erdélyi Mesterségek Ünnepén.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!