„Elszerénykedett” válaszcsapás: mi várható, miután Izrael iráni katonai célpontokat semmisített meg?

A modern hadviselés és a ballisztikus rakéták korában persze ez elvileg áthidalható – csakhogy Izrael a világ egyik legerősebb és -hatékonybab légvédelmével rendelkezik, amelyhez rendszerint hozzáadódnak még a térségben állomásozó amerikai és brit hadihajók rakétakészletei, na meg a frissen Izraelbe telepített amerikai THAAD légvédelmirakéta-rendszer.

Irán és Izrael között a Gázában hatalmon levő Hamász terrorszervezet tavaly októberi terrortámadása után vált még feszültebbé az amúgy sem szívélyes viszony.

Köztudott ugyanis, hogy

valamint a jemeni húszikat, illetve egyéb, kisebb, de ugyanolyan fanatikus terrorszervezeteket Szíriában és Irakban.

A terrortámadásra válaszul Izrael sajátos stratégiát kezdett alkalmazni: célzottan levadássza a Hamász és a Hezbollah legfőbb vezetőit, így miközben a terepen zajló hadműveletei során lassan felmorzsolja a terrorszervezetek emberállományát, le is fejezi őket.

„Járulékos” áldozatként pedig néha a két szervezet kiképzésében oroszlánrészt vállaló iráni Forradalmi Gárda egyes vezetői is sorra kerülnek – ez váltotta ki a zsidó állam elleni első, tavaszi rakátatámadást Teherán részéről.

(Megjegyzendő, hogy a Libanont gyakorlatilag túszként fogva tartó síita terrorszervezet vezetői amúgy fogyóeszköznek számítanak, maga Naszrallah is úgy került az élére néhány évtizede, hogy az elődjével végzett az izraeli hadsereg).

Irán október elsején mintegy kétszáz rakétával indított támadást Izrael ellen Naszrallah kiiktatása miatt, amelyek elsöprő többségét idejekorán hatástalanította a Dávid Parittyája nevű légvédelmi rendszer, illetve a térségben állomásozó amerikai és brit hadihajók, sőt ismét belépett Jordánia, is, amely lelőtt néhányat a légterén keresztül Izrael felé tartó iráni rakéták közül.

Izrael viszont nem engedhette meg magának, hogy válasz nélkül hagyja az újabb támadást, hiszen különösen a gázai és a libanoni konfliktus miatt folyamatosan bizonyítania kell, hogy hadereje továbbra is a legerősebb a térségben, és nem csupán a környező arab országokat képes legyőzni – ahogy ez már több ízben is történt –, de a távolabbi, jóval nagyobb és a nemzetközi szankciók ellenére jóval nagyobb katonai kapavitással rendelkező Irán sem számíthat sok jóra, ha provokálja, sőt meg is támadja.

Amerika támogatása

Ebben természetesen nem lenne sikeres legfőbb patrónusa, az Egyesült Államok nélkül.

Bár a jelenlegi washingtoni demokrata adminisztráció keményen beleállt abba, hogy még a szövetséges országok belpolitikájába is beleszól ideológiai alapon, és folyamatos konfliktusban áll a jobboldali kormányokkal – Benjámin Netanjahu és kabinetje kiemelt célpontnak számított a tavaly októberi terrortámadások előtt –,

Amikor a térség egyetlen stabil demokráciájának tekinthető, Irán és Oroszország közel-keleti terjeszkedésének egyetlen helyi akadályát jelentő Izrael veszélybe kerül, akkor Washington – még ha fenntartásokkal is – kiáll mellette.

Ezért vezényelte a térségbe már hónapokkal ezelőtt hadihajóit, és ezért szállította le az elmúlt hetekben a THAAD rendszert. A jelek szerint még a Fehér Házat és a Pentagont jelenleg irányító demokraták is úgy vannak vele, hogy

Ezért Joe Biden elnök az elsők között sietett elismerni Izrael önvédelemhez és válaszcsapáshoz való jogát az iráni rezsim ellen – persze ezt némi finomhangolás is követte, hiszen Biden mellett Antony Blinken amerikai külügyminiszter is folyamatosan azt szorgalmazta a nyilvánosság előtt és természetesen az izraeli illetékesekkel folytatott négyszemközti beszélgetéseken is, hogy

Az olajipar megkímélésének a világgazdaság szempontjából van jelentősége, hiszen ha válaszlépésként Irán lezárná a Perzsa-öblöt, azzal blokkolná a térség többi olajtermelő országának olajszállítmányait is.

Az atomlétesítmények elleni csapás is veszélyes következményekkel járna, még ha objektíven nézve annak mindenképpen jó lenne elejét venni, hogy a teheráni teokratikus rezsim atomfegyverhez jusson.

Három hullám, elhallgatott eredmények

Ezen diplomáciai nagyüzem és az izraeli politikai és katonai vezetés közötti hosszas egyeztetések után hajtotta végre Izrael szombatra virradóra az ellencsapást, amely során a legmesszemenőbbekig figyelembe vették az amerikai aggályokat; így a támadás csupán katonai célpontokat vett célba – Iránt viszont ez is igencsak érzékenyen érinti.

A beszámolók szerint

Teheráni panaszok szerint Izrael az iraki légtérbe is berepült, és onnan támadott, ami elvileg az ország szuverenitásának megsértése, gyakorlatilag viszont a zsidó állam mindenkori vezetőinek szempontjából Izrael létének és érdekeinek védelme mindenek fölött áll.

Ráadásul egyértelmű, hogy a berepülés Washington jóváhagyásával történt. Maga Joe Biden amerikai elnök ugyanis az egészet úgy kommentálta, hogy Izraelnek joga volt a válaszcsapásra, és reméli, hogy ezzel lezárul a konfliktus – vagy legalábbis annak forró szakasza.

Benjámin Netanjahu miniszterelnök bejelentette: a támadás révén Izrael minden célját teljesítette, és figyelmeztette Iránt, hogy további támadások esetén is számíthat a méltó válaszra.

A válaszcsapás kommunikációja igen érdekes

Izrael ugyanis nem állt ki a világ elé számtalan műholdfelvételt lobogtatva, bizonyítandó, hogy hány iráni célpontot semmisített meg. Azon túlmenően, hogy néhány ilyen műholdfelvétel nyilvánosságra került, amelyeken egy Teherán környéki, Sz-300-as légvédelmi rendszer vagy ballisztikus rakéták számára üzemanyagot gyártó üzemek láthatóak a csapásokat követően, illetve amellett, hogy az izraeli illetékesek jelezték: szükség esetén újra odacsapnak,

A kiszivárgott hírek szerint ez nem véletlen: a szükséges mértékű erődemonstráción túlmenően nem akarják megalázni Iránt.

Az „üzenetet” továbbították, az iráni légvédelem és a rakétaarzenál, illetve a működtetéséhez szükséges infrastruktúra súlyos csapást szenvedett, így következő alkalommal még keményebben lehet lesújtani a perzsa államra, ha tovább provokálja Izraelt.

Ezen túlmenően azonban

és persze Washingtonnak, illetve Európának is az az egyik legfőbb érdeke, hogy ne boruljon lángba a térség, az ugyanis az olajárak felrobbanásától kezdve a keresledelmi útvonalak blokkolásán át a várható menekültáradatig súlyos, szinte beláthatatlan következményekkel járna.

Az eddigi kommunikáció alapján egyébként úgy tűnik, hogy Teheránban is úgy látják, ennyivel – legalábbis egyelőre – le van tudva ez a menet.

Maszúd Peszeskján elnök szerint ha kell, ők is újra odacsapnak az „agresszornak” – ez a megtámadott Izraelt jelenti –, de amúgy

Ali Hamenei ajatollah, Irán legfőbb vallási vezetője is csak fél szájjal kommentálta a helyzetet, mondván, azt nem kell sem túl- sem alulértékelni.

Vagyis a kommunikáció alapján Teheránban úgy látják, hogy nem érdemes tovább feszíteni a húrt, Izrael ugyanis – főleg a nyugati katonai támogatással – képes a mostaninál sokkal súlyosabb és megalázóbb csapást is mérni az országra, ami akár a rezsimet is megingathatja.

Ettől természetesen még az iráni vezetés nem tesz le arról a hosszú távú céljáról, hogy eltörölje Izraelt a Föld színéről, de annak megvalósításától most igencsak távol került.

Hiszen egyrészt

Másrészt pedig Izrael ismét csak jelezte, hogy hiába a távolság, sokkal hatékonyabban tud fájdalmas csapásokat mérni Iránra, mint fordítva.

korábban írtuk

Irán furcsa háborúja: megtámadják-e Izraelt, és ha igen, mikor és hogyan?

Furcsa háború: ez juthat az ember eszébe arról, hogy a Hamász palesztin terrorszervezet vezére elleni teheráni merénylet után Irán még mindig csak fenyegetőzik, de a belengetett, Izrael elleni válaszcsapás elmaradt, és továbbra is várat magára.