Olyan hétköznapi hősök bemutatását kezdeményezte Jó arc nevű projektjével a marosvásárhelyi Regeneráció Egyesület, akik nem állnak reflektorfényben, akikre nem figyel a média, akik „mindössze” példaértékű életet élnek, és nem is próbálják magukra vonni a figyelmet.
2015. március 14., 13:382015. március 14., 13:38
Sokan élnek közöttünk olyanok, akik példaértékű életet élnek, mégsem tudunk róluk, nem ismerjük őket. Csendben teszik a dolgukat, segítenek másokon, átadják tudásukat a környezetüknek, tapasztalataikat megosztva szolgálják közösségüket, anélkül azonban, hogy mindezt a nagy nyilvánosság elé tárnák. Ők a hétköznapi hősök. A marosvásárhelyi Regeneráció Egyesület Jó arc elnevezésű projektjével közülük szeretne hazai példaképeket állítani elsősorban az ifjúság figyelmébe – de nem csak.
Lehet akár egy kisnyugdíjas, aki karácsonykor a nála szegényebbekre is gondolva kalácsot süt, és azt megosztja másokkal, vagy egy pedagógus, aki délutánjait önzetlenül áldozza a gyerekekre, édesanya, aki a saját családja mellett másokról is képes gondoskodni. Lehet vállalkozó, aki nem zárkózik el, ha egy közösségnek anyagi segítségre van szüksége, mozgássérült, aki vállalja az élet kihívásait. Valamennyien ismerünk olyan személyeket, akikre nem figyel a média, mert úgymond semmi „szenzációs” nem történik velük, csupán élik hétköznapjaikat, próbálnak eleget tenni feladataiknak, erőt, pozitív megerősítést sugallva.
A Jó arc elnevezésű médiakampány révén igyekeznek megtalálni e hétköznapi hősöket. Ennek érdekében a Regeneráció Egyesület pályázatot hirdet, amely nem jár díjjal, kitüntetéssel vagy bármiféle támogatással, viszont annál több jó szándékkal. A pályázat során bárki jelölhet bárkit, akit példás életvitelűnek tart, cselekedeteiben hiteles, önzetlen, közösségi értéket teremt, segítőkész és nem közszereplő. Pályázni a www.regeneracio.ro/joarc weboldalon lehet egy digitális jelentkezési űrlap kitöltésével. Akinek nincs internetes hozzáférése, az Udvarhelyi Híradó Kiadó Kft. napilapjai révén hagyományos, nyomtatott formában is leadhatja pályázatát, az űrlapot a következő címre kell elküldeni postán: Marosvásárhely (Târgu Mures), str. Trébely nr. 85, jud. Mures. A pályázaton példaképnek 16 évesnél idősebb, magyar anyanyelvű, Erdélyben élő magánszemély jelölhető, vagy cégek, nonprofit szervezetek és intézmények. A jelölés akkor érvényes, ha a pályázati időszak lejártáig (2015. június 7.) a kitöltött űrlap és a jelöltek beleegyező nyilatkozata eljutott a Jó arc regisztrációs rendszerébe. Az érvényes pályázatokat a Regeneráció Egyesület által felkért szakmai zsűri – Dávid László, a Sapientia EMTE rektora, Nagy László, a Magyar Unitárius Egyház főjegyzője, Répás Zsuzsanna, a Magyar Művészeti Akadémia főosztályvezetője, Zsigmond Barna Pál, Magyarország csíkszeredai főkonzulja – értékeli, és június 30-ig kiválasztja a legérdekesebb, leginspirálóbb történeteket.
Fontos mérföldkőhöz érkezett az apahidai református közösség templomépítése: a Krónika munkatársainak jelenlétében időkapszulát helyeztek el az épülő torony egyik szegletében.
Erdélyben még rétegjelenség a gombatermesztés, de egyre többen látnak benne lehetőséget. A székelyföldi Márton Zoltán gourmet-gombákat termeszt, hírportálunknak arról beszélt, hogyan működik a termesztés, mivel érdemes kezdeni, és meg lehet-e élni belőle.
Dr. Sárosi Arthur, a kolozsvári diakóniai munka egyik meghatározó alakja a rendszerváltás utáni években indult el azon az úton, amely mára Erdély-szerte ismert intézményhálózatot eredményezett.
Pontosan egy héttel azután, hogy megvonta a politikai támogatást a Bolojan-kormánytól, felrobbantva a tíz hónappal ezelőtt összeállt koalíciót, a román Szociáldemokrata Párt (PSD) folytatta politikai ámokfutását.
A még mindig jó egészségnek és szellemi frissességnek örvendő pedagógus olyan korszakok tanúja, amelyeket a mai nemzedék tagjai elbeszélésekből, vagy csak a történelemkönyvekből ismerhetnek.
A Kolozsvári Magyar Opera immár 5 éve lehetővé teszi erdélyi és partiumi települések lakói számára, hogy megismerkedhessenek a zenés színház varázsával.
Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.
Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.
Szeles, de többnyire napos napok következnek a térségben: a hét közepén még hűvös marad az idő, a hétvégére azonban jelentős felmelegedés érkezik. Csapadék csak elszórtan fordulhat elő, ugyanakkor az északi szél több napon át erős marad.
Mindössze két hét telt el azóta, hogy az egyik nemzetközi hitelminősítő a politikai instabilitás kockázatára – és annak kedvezőtlen mellékhatásaira – figyelmeztetett Romániával kapcsán, és a politikum tett róla, hogy ez önbeteljesítő jóslattá váljék.
szóljon hozzá!