Hirdetés

Aranykapu: húsz éve „ás mélyre” a hagyományok tiszta forrásaiért

Aranykapu Kulturális Egyesület

Az egyesület megálmodói olyan közeget kívántak létrehozni, ahol a modern élet rohanása helyett a természet, a néphagyományok és az alkotás kapnak nagyobb szerepet

Fotó: Aranykapu Kulturális Egyesület Facebook-oldala

Immár két évtizede tevékenykedik a szatmárnémeti Aranykapu Kulturális Egyesület, amely a magyar népi hagyományok, kézműves mesterségek és az előző nemzedékek tudásának továbbadását tűzte ki célul. Az egykor fiatal édesanyák kezdeményezéséből született civil szervezet ma már saját Fonó-Házában fogadja a gyermekeket és felnőtteket, miközben a digitális világ kihívásaira is választ keres. Nezezon Enikő, az Aranykapu Kulturális Egyesület elnöke az elmúlt húsz év eredményeiről, a hagyományőrzés megváltozott szerepéről és a közösségépítés jelentőségéről beszélt az Erdélyi Naplónak.

Bede Laura

2026. október 12., 08:022026. október 12., 08:02

Húsz évvel ezelőtt néhány, az egyetem elvégzése után Szatmárnémetibe hazatért fiatal értelmiségi úgy döntött, hogy szeretne valamit tenni gyermekeiért és a helyi közösségért. A többnyire kisgyermekes édesanyákból álló társaság tagjai különböző szakterületekről érkeztek, de közös cél vezérelte őket: olyan közeget szerettek volna teremteni, amelyben a modern élet rohanása helyett a természet, a néphagyományok és az alkotás kap nagyobb szerepet. Nezezon Enikő néprajzkutató, az Aranykapu Kulturális Egyesület elnöke az Erdélyi Naplónak felidézte, kezdetben nem civil szervezet alapítását tervezték, hanem egy alternatív óvodát szerettek volna létrehozni, amelyben a gyermekek természetközeli környezetben, tapasztalati úton tanulhatnak. Bár egy kísérleti óvodát sikerült működtetniük, az intézményesítés végül nem valósult meg. Az alternatív pedagógiai szemléletről azonban nem mondtak le: úgy döntöttek, a hagyományos kézműves mesterségeken keresztül segítik a gyermekeket abban, hogy saját tapasztalataik révén ismerjék meg a világot.

Idézet
„Azt szerettük volna, hogy a gyerekek lássák, miből mi lesz. Ne csak azt tudják, hogy a dobozos tej a boltból érkezik, hanem értsék azt is, honnan származik valójában”

– idézte fel az alkotó kézműves, közösségszervező, játszóházvezető.

Hirdetés

Az alapítók Magyarországon és Erdély különböző vidékein vettek részt szakmai képzéseken, majd a megszerzett tudást iskolákban, táborokban és rendezvényeken adták tovább. Saját helyszínük akkor még nem volt, hátizsákkal járták Szatmár megyét, és mentek, ahová hívták őket.

Aranykapu Kulturális Egyesület Galéria

Nezezon Enikő nemezvűves saját alkotói pályáját is háttérbe szorította az oktatás érdekében

Fotó: Aranykapu Kulturális Egyesület Facebook-oldala

Sokat változott a kézművesség megítélése

A gyermekek oktatása mellett kezdettől fontos feladatuknak tekintették a térségben élő kézművesek felkutatását és bemutatását.

Nezezon Enikő néprajzi terepmunkája során például az Érmelléken még találkozott olyan idős mesteremberrel, aki gyékényszéket készített.

Azóta több hasonló mesterség eltűnt, bizonyos ismereteket azonban sikerült továbbörökíteniük.

Az egyesület kézművesvásárokat szervezett Szatmárnémetiben, majd más városokban is bemutatkozott. A hagyományőrzés akkor még korántsem volt olyan népszerű, mint napjainkban. Nádfedeles házikókban kínálták portékáikat, a közönség egy része pedig értetlenül fogadta a kezdeményezést. Különösen a nemezelés számított ismeretlennek. A bemutatókon sokan csodálkozva figyelték, hogyan áll össze a gyapjú a víz és a kézi munka hatására.

Az elmúlt húsz évben ugyanakkor sokat változott a kézművesség megítélése. Ma már Szatmárnémetiben is jóval többen ismerik a nemezelést, és sokan legalább hobbiszinten foglalkoznak valamilyen alkotótevékenységgel. A városvezetés is nagyobb figyelmet fordít a helyi értékek megőrzésére, miközben más civil szervezetek is bekapcsolódtak a hagyományápolásba.

Aranykapu Kulturális Egyesület Galéria

Az Aranykapu Kulturális Egyesület foglalkozásain a nemezelés művészetével is megismerkedhetnek az érdeklődők

Fotó: Aranykapu Kulturális Egyesület Facebook-oldala

Az Aranykapu elnöke örömmel látja ezt a változást, ugyanakkor fontosnak tartja, hogy a hagyományőrzés ne váljon pusztán divattá vagy üzleti tevékenységgé. „Ma civilként ezen a területen is egyre nehezebb gondolkodni, cselekedni. Ma nemcsak divat, de a népművészettel, néphagyománnyal, népzenével és hasonló területekkel való foglalkozás egy folkbiznisz lett, jól felépített vállalkozás vagy elcsépelt jelszómutogatás egy lengetett zászlón.

Idézet
Mi próbálunk szakmailag és emberileg is hitelesen, továbbra is értékek felkutatásával, megőrzésével, továbbadásával megmaradni maximálisan a civil szférában” – fogalmazott Nezezon Enikő.

Hozzátette, miközben a közösségépítés napjainkban gyakran használt kifejezéssé vált, számukra nem önállóan meghirdetett cél, hanem munkájuk természetes következménye. „A közösségépítés ma slágerszó lett. Nekünk természetes következménye annak, amit teszünk” – magyarázta.

A nemezműves saját alkotói pályáját is háttérbe szorította az oktatás érdekében. Mint mondta, számára fontosabb volt, hogy minél több gyermeknek átadhassa a mesterség ismeretét, mint hogy önálló alkotóként rangos kiállításokon szerepeljen. Azt szeretné, hogy a gyerekek a nemezelés időigényes folyamatában elsősorban az alkotás örömét fedezzék fel.

Aranykapu Kulturális Egyesület Galéria

A különböző foglalkozásokon elmélyülhetnek az alkotás folyamatában a gyerekek

Fotó: Aranykapu Kulturális Egyesület Facebook-oldala

Nem versenyezni akarnak a digitális világgal

Az elmúlt két évtizedben nemcsak a hagyományőrzés megítélése, hanem a gyermekek mindennapi élete is jelentősen átalakult. Nezezon Enikő szerint különösen szembetűnő a különbség azok között, akiknek a szülei igyekeznek késleltetni az okoseszközök használatát, és azok között, akik már egészen kicsi koruktól rendszeresen találkoznak a digitális világgal.

A néprajzkutató úgy látja, ez a gyermekek kreativitásában és gondolkodásában is megmutatkozik.

A Fonó-Ház foglalkozásain ezért tudatosan háttérbe szorítják a telefonokat.

A foglalkozásvezetők is félreteszik készülékeiket, legfeljebb fényképezésre használják őket, hogy példát mutassanak a résztvevőknek. „Viccesen azt szoktam mondani, hogy ha a miniszter hívna, akkor sem venném fel, mert most a gyerekek és az, amit közösen csinálunk, a legfontosabb” – mesélte.

Aranykapu Kulturális Egyesület Galéria

A természetközeliség szintén fontos szerepet kap a programok során

Fotó: Aranykapu Kulturális Egyesület Facebook-oldala

Az egyesület elnöke szerint a pedagógusoknak egyre nehezebb felvenniük a versenyt az azonnali ingereket kínáló digitális világgal, de a Fonó-Házban nem is erre törekednek. Éppen ellenkezőleg: olyan nyugodt közeget szeretnének teremteni, amelyben a gyerekek lelassulhatnak, elmélyülhetnek, és saját kezűleg alkothatnak. Tapasztalataik szerint az óvodások és az elemi osztályosok különösen fogékonyak erre a szemléletre, de a nagyobbak is könnyen belefeledkeznek a munkába, ha sikerül félretenniük a telefonjukat.

A hagyományok átadását ugyanakkor nem a régi élet változatlan újrateremtéseként képzelik el. A jelenlegi Fonó-Házat ezért szándékosan nem rendezték be annyira hagyományőrző módon, mint korábbi helyszínüket. Azt szeretnék, hogy az előző nemzedékek tudása természetesen illeszkedjen a mai élethez. Ugyanis Nezezon Enikő szerint a mai gyermekek egyre távolabb kerülnek attól a világtól, amely a korábbi nemzedékek számára természetes volt.

Sokan alig találkoznak állatokkal, és olyan anyagokat sem fognak a kezükbe, mint az agyag, a csuhé, a gyapjú vagy a bőr. Előfordul, hogy egy-egy gyermek a Fonó-Házban ismerkedik meg először ezekkel.

A családok felgyorsult életritmusa szintén komoly kihívást jelent. A szülők sokat dolgoznak, így egyre kevesebb idejük jut a gyermekeikkel való közös tevékenységekre. A foglalkozásvezetők azt is tapasztalják, hogy egyre több olyan gyermek érkezik hozzájuk, akinek sajátos figyelemre vagy eltérő pedagógiai megközelítésre van szüksége. Az egyesület ezért ezen a területen is szeretné bővíteni munkatársai tudását, hogy például a figyelemzavarral küzdő gyermekeknek is megfelelő foglalkozásokat kínálhassanak.

A kézműves ugyanakkor hangsúlyozta: a családok szerepe nélkülözhetetlen. Úgy véli, a szülőknek is szükségük volna arra, hogy lelassítsanak, és több időt töltsenek gyermekeikkel, még ha ezt a mai életkörülmények között nehéz is megvalósítani.

Aranykapu Kulturális Egyesület Galéria

Kertészkedni is megtanulhatnak a résztvevők

Fotó: Aranykapu Kulturális Egyesület Facebook-oldala

A Fonó-Házban már több műhely működhet egyszerre

Az Aranykapu Kulturális Egyesület 2010-ben hozta létre a Fonó-Házat, hogy állandó otthont teremtsen az addig különböző helyszíneken zajló tevékenységeknek. Ettől kezdve nemcsak külső meghívásokra tartottak foglalkozásokat, hanem a gyermekcsoportok és az egyéni érdeklődők is rendszeresen ellátogathattak hozzájuk. Néhány évvel ezelőtt nagyobb épületbe költöztek, amelyet önerőből és pályázati támogatások segítségével tartanak fenn.

Az új helyszín lehetővé teszi, hogy egyszerre több műhely működjön, és különböző korosztályok párhuzamosan vehessenek részt a programokon.

Az egyik különleges kezdeményezésük a Kiskertész Tanoda, amely már több éve kínál heti rendszerességű délutáni foglalkozásokat. A gyerekek itt az ökológiai kertészkedéssel ismerkedhetnek meg. A kézműves műhelyeket életkor és tudásszint szerint szervezik, hiszen a régóta hozzájuk járó gyermekek már jóval több ismerettel rendelkeznek, mint az újonnan érkezők.

  • Korábban népi hangszeroktatás is működött a Fonó-Házban, hegedűt és citerát lehetett tanulni, ezek a foglalkozások azonban az idén nem indultak el.
  • Ugyancsak szünetel az egyesület egyik legkedvesebb programja, a mesemondó műhely. A mesék ennek ellenére nem tűntek el a mindennapokból: továbbra is beépítik őket más foglalkozásokba.
  • Az egyesület angol nyelvoktatást is szervez gyermekeknek és felnőtteknek,
  • valamint képzőművészeti órákat is tartanak,
  • kezdőknek és haladóknak is van jobbagyféltekés rajztanfolyam,
  • illetve a korábban programon levő festészet is visszatér.

A kis létszámú csoportok lehetővé teszik, hogy a résztvevők az iskolai oktatáshoz képest személyesebb figyelmet kapjanak.

Nezezon Enikő szerint éppen ez a családias légkör a Fonó-Ház egyik legnagyobb értéke. Meggyőződése, hogy a mikrocsoportos foglalkozások különösen hatékonyak, és ha az iskolákban is lehetőség volna kisebb csoportokkal dolgozni, az a gyermekeknek és a pedagógusoknak egyaránt előnyére válna.

Aranykapu Kulturális Egyesület Galéria

A mesék továbbra is jelennek vannak a Fonó-Házban

Fotó: Aranykapu Kulturális Egyesület Facebook-oldala

Az Aranykapu a szülőket is bevonja az alkotásba

Az elmúlt években a felnőtteknek szóló foglalkozások is egyre nagyobb szerepet kaptak az egyesület tevékenységében. Ennek hátterében egy egyszerű felismerés állt: a gyermekeknek hiába tanítanak meg különféle mesterségeket, ha a szüleik nem értik, mivel foglalkoznak a Fonó-Házban. Egy gyermek lelkesen mesélhet otthon a nemezelésről vagy az agyagozásról, de aki még soha nem próbálta ezeket, nem feltétlenül tudja elképzelni, mennyi munka, türelem és összpontosítás szükséges akár egy apró nemezgolyó vagy agyagedény elkészítéséhez.

Ezért az egyesület megnyitotta műhelyeit a felnőttek előtt is, hogy a szülők személyesen tapasztalhassák meg az alkotás folyamatát, és jobban megértsék gyermekeik élményeit.

Nezezon Enikő örömmel látja, hogy Szatmárnémetiben ma már több hasonló lehetőség kínálkozik, ugyanakkor különbséget lát az egyszeri kreatív kikapcsolódás és egy mesterség alapos elsajátítása között. Tapasztalatai szerint a felnőttek többsége elsősorban feltöltődni, kikapcsolódni szeretne, és kevésbé keres hosszabb távú, elmélyült tanulási lehetőséget. Az Aranykapu viszont továbbra is azt tartja fontosnak, hogy a résztvevők ne csupán belekóstoljanak egy-egy tevékenységbe, hanem valódi tudást szerezzenek.

Aranykapu Kulturális Egyesület Galéria

A felnőttek számára is nyitottak különböző foglalkozások

Fotó: Aranykapu Kulturális Egyesület Facebook-oldala

A kézműves szerint ez a szemlélet részben szembemegy a mai világ működésével, amelyben sokan gyors élményekre vágynak. Megérti ugyanakkor, hogy a rohanó hétköznapokban nem mindenkinek jut ideje egy hagyományos mesterség alapos megtanulására, ezért azt is értékesnek tartja, ha valaki rövidebb foglalkozáson találkozik ezekkel. „A mai ember sokszor csak a felszínen keresgél, pedig ahhoz, hogy valóban forráshoz jusson, mélyre kell fúrnia. Mi nem felszínes tehetséggondozást szeretnénk végezni, hanem mély kutakat ásni, és tiszta vizű forrásokat találni” – fogalmazott Nezezon Enikő, hozzátéve, hogy

nagyon vagány csapat dolgozik együtt, kolléganői és tanítványaik nélkül az egyesület tevékenysége nem lenne ugyanilyen.

Az Aranykapu elnöke szerint a következő időszak egyik legfontosabb feladata annak megtalálása lesz, hogyan lehet a felgyorsult mindennapokhoz alkalmazkodva is megőrizni az elmélyült tanulás lehetőségét. Azt szeretnék, hogy a gyerekek és a felnőttek ne csupán néhány órás élménnyel távozzanak a Fonó-Házból, hanem olyan tudással és szemlélettel gazdagodjanak, amelyet később saját életükben is továbbvihetnek.

korábban írtuk

A népi kultúra magyar szigete a Tornyai Tájház
A népi kultúra magyar szigete a Tornyai Tájház

A hajdani alföldi magyar paraszti életre emlékeztető üde színfolt Arad megyében, de talán a Partium és a Bánság egész határán a Tornyai Tájház. Suttyák András és Tóth Piroska nyugdíjas éveik kezdetén találták meg új hivatásukat: a hagyományőrzést.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 06., kedd

Októberi nyárutó: záporok és lehűlés érkezik Erdélybe

A hét közepén még 23–24 Celsius-fokig emelkedhet a hőmérséklet Erdélyben, a hétvégére azonban véget ér az októberi meleg: eső, záporok és jelentős lehűlés érkezik.

Októberi nyárutó: záporok és lehűlés érkezik Erdélybe
Hirdetés
2026. október 05., hétfő

Nem akarnak a szászok sorsára jutni a tekei szórványmagyarok

A Beszterce-Naszód megyei Teke Magyar utcájában egykor a helyi magyarság derékhada élt, ma talán tízen ha maradtak. A község egykor három nemzet – szászok, magyarok és románok – otthona volt, mára a szász közösség eltűnt, és a magyarság is rohamosan fogy.

Nem akarnak a szászok sorsára jutni a tekei szórványmagyarok
2026. október 02., péntek

Készülhet kormányra az AUR?

Ezért tényleg megérte: a romániai pártok ismét bebizonyították, hogy képtelenek kompromisszumra jutni egymással, így továbbra sincs működőképes kormánya az országnak – de legalább tovább nőtt az AUR kormánytényezővé válásának lehetősége.

Készülhet kormányra az AUR?
Készülhet kormányra az AUR?
2026. október 02., péntek

Készülhet kormányra az AUR?

2026. október 01., csütörtök

Kendőzetlen történelem: kié Erdély?

Ritkán görgetem magam előtt a közösségi média videóit, különben belehajszolnám magam egy végeláthatatlan semmittevésbe. Nemrég mégis megakadt a szemem egy különleges képen, pontosabban egy hosszú videóanyag kimerevített képén, ami Erdélyt ábrázolta.

Kendőzetlen történelem: kié Erdély?
Kendőzetlen történelem: kié Erdély?
2026. október 01., csütörtök

Kendőzetlen történelem: kié Erdély?

Hirdetés
2026. szeptember 29., kedd

Napos, száraz, kellemesen meleg idővel indul október Erdélyben

Hűvös hajnalokkal, de sok napsütéssel és 20 fok körüli délutáni hőmérsékletekkel köszönt be október Erdélyben. A HungaroMet következő hét napra szóló előrejelzése alapján számottevő csapadékra egyelőre nem kell számítani.

Napos, száraz, kellemesen meleg idővel indul október Erdélyben
2026. szeptember 28., hétfő

Nagyköveti elszólás és a román szuverenitás mítoszának szertefoszlása

Egyszerre fest valós és kínos képet a szuverén román állam sebezhetőségéről a leleplezés, miszerint az Ilie Bolojan vezette kormány tavaszi bukásához az Egyesült Államok is hozzájárulhatott. De az összkép a teljes román politikumot szemlélve lesújtó.

Nagyköveti elszólás és a román szuverenitás mítoszának szertefoszlása
2026. szeptember 27., vasárnap

Hat élet, hat sors: zeneszerzők történetein keresztül kel életre a magyar zenés színpad öröksége

Nem múzeumi anyagként, hanem ma is élő, szerethető és megszólító kultúraként szeretné bemutatni az operett és a magyar zenés színpad örökségét a Hat élet, hat sors című új kolozsvári programsorozat, amely szeptember 27-én kezdődik Kolozsváron.

Hat élet, hat sors: zeneszerzők történetein keresztül kel életre a magyar zenés színpad öröksége
Hirdetés
2026. szeptember 26., szombat

Egyre fiatalabbak kérnek pszichiátriai segítséget – Erdélyben is érzékelhető a mentális zavarok térnyerése

Világszerte már 1,17 milliárd embert érint valamilyen mentális zavar, és Erdélyben is egyre többen kérnek segítséget. Vajda Ildikó pszichiáter szerint különösen aggasztó, hogy mind több fiatal és serdülő kerül rendelőbe.

Egyre fiatalabbak kérnek pszichiátriai segítséget – Erdélyben is érzékelhető a mentális zavarok térnyerése
2026. szeptember 24., csütörtök

Romániai bérmatek: a fizetés nőtt, a pénztárca mégsem érezte meg

Hiába nőttek a romániai fizetések, ez nem hozta magával automatikusan a vásárlóerő növekedését is, az infláció ugyanis többet „vett ki” a zsebünkből – ez a munkaerőpiacot vizsgáló tanulmány egyik legfontosabb következtetése.

Romániai bérmatek: a fizetés nőtt, a pénztárca mégsem érezte meg
2026. szeptember 23., szerda

Vajon mikor mutathatunk fügét Erdély-szerte? Átalakítja a klímaváltozás haszonnövényeink kínálatát

Egyre több partiumi, sőt erdélyi kertben érik be a füge (Ficus carica), sőt akadnak helyek, ahol a indián banán vagy datolyaszilva is megterem.

Vajon mikor mutathatunk fügét Erdély-szerte? Átalakítja a klímaváltozás haszonnövényeink kínálatát
Hirdetés
Hirdetés