
Kivégzés elő adásban: Nidal Hasan 13 ember meggyilkolásáért felelős
Fotó: Mesterséges intelligencia
Az Egyesült Államok élőben közvetítheti Nidal Hasan kivégzését, akit 2009-ben 13 ember meggyilkolásáért ítéltek halálra a texasi Fort Hood katonai bázison. A volt katonai pszichiátert december 3-án kivégzőosztaggal tervezik kivégezni. Ha a közvetítés megvalósul, az példa nélküli lenne az Egyesült Államok történetében.
2026. október 15., 14:502026. október 15., 14:50
2026. október 15., 14:512026. október 15., 14:51
Pete Hegseth védelmi miniszter megerősítette a közvetítés tervét, hangsúlyozva, hogy a nyilvánosságnak látnia kell az ilyen súlyos bűncselekmények következményeit. Donald Trump elnök a Pentagon tájékoztatása szerint már jóváhagyta a kivégzést, az azonban nem derült ki, hogy támogatja-e annak élő közvetítését is.
Nagyjából eddig jutottam a hír olvasásában. A szavakat, mondatokat többször is elolvastam, a gondolatokat próbáltam megérteni, felfogni, értelmezni. S nehezen hittem el, hogy amit olvasok, az nem álhír.
Hova jutott a társadalom? – kérdeztem magamtól. Például bemégy az üzletbe, s vásárolsz magadnak fegyvert, akár többet is. Romániában a fegyverviselést különben rendkívüli módon szabályozzák, a világon az érvényben lévő törvényeink szerint talán itt a legnehezebb fegyverhez jutni – szerencsénkre. Máshol azonban nem, az Egyesült Államokban pedig végképp nem.
Hova jutott a társadalom? Fegyvert veszünk, s lövöldözni kezdünk. Az utcán, bevásárlóközpontban, iskolában – bárhol. Frusztráltak vagyunk, valami nem tetszik, hát lelőjük a másikat. Vagy éppenséggel megkéseljük, ha nem férünk hozzá lőfegyverhez (mint a napokban Lengyelországban).
Amúgy nem is csodálkozom, elég, ha csak a sok krimit és akciófilmet vesszük alapul. S akkor nem beszéltünk a rengeteg erőszakos rajzfilmről, valamint modern korunk számítógépes játékairól, amelyeknek lényege az, hogy a gyermek minél több ellenséget „gyilkoljon meg” az egérrel vagy joystickkel. Nemzedékek tucatja nő fel ebben a közegben.
Az említett bűnözőt, Hasant 2013-ban ítélte halálra egy katonai esküdtszék 13 rendbeli előre megfontolt gyilkosság és 32 rendbeli gyilkossági kísérlet miatt. A férfi a 2009-es támadás során egy egészségügyi létesítményben nyitott tüzet a katonákra. Letartóztatásakor meglőtték, azóta részlegesen lebénult, és kerekesszéket használ.
Hova jutott a társadalom? Egy részlegesen lebénult, kerekesszékben élő embert akarnak kivégzőosztag elé állítani. Értem én, hogy tömeggyilkos, és valószínűleg az elhunyt katonák hozzátartozói nem igazán szánják a gyilkost. Ámbár ők is, mi is tudjuk: a kivégzés a holtakat nem kelti életre. A bosszú és káröröm pedig vajmi kevés gyógyírt jelenthet a gyászban és szomorúságban szenvedőknek. De nem teljesen etikátlan egy nyomorék embert halálra lőni?
És egyáltalán.
Tudom, a halálbüntetés egyes amerikai államokban és a világ több országában is törvényes. Mint ahogy azt is, hogy a törvény jogosságával, emberiességével, sőt még hatékonyságával kapcsolatban is számos kérdés merül fel. Ebbe most hadd ne menjünk bele.
De hova jutott a társadalom? Élőben akarunk közvetíteni egy kivégzést? Show-műsort rittyentünk valakinek a halálából? Azt régóta látjuk, tapasztaljuk, hogy az USA-ban mindent felülír a látványosság, de talán azért ez már mégiscsak sok. Egyes szakértők szerint is a kivégzés élő közvetítése jogi és etikai kérdéseket vet fel. Eugene Fidell, a Yale Egyetem katonai jogi szakértője így fogalmazott: egy ilyen közvetítés példa nélküli lenne.
A módszer azonban ismét előtérbe került: 2025-ben Dél-Karolinában is alkalmazták, miután az állam 15 év után először hajtott végre hasonlót.
Hova jutott a társadalom? Mert nem csupán az a kérdés, hogy mit érdemel egy tömeggyilkos, és hogy van-e olyan bűn, amelyért halállal kell fizetni. Hanem az is, hogy mivé válunk mi magunk, miközben igazságot követelünk. Hol húzódik a határ az igazságszolgáltatás és a bosszú, a büntetés és a megtorlás, a tájékoztatás és a látványosság között? És vajon mi marad az emberségünkből, ha egyszer már egy kivégzés sem csupán büntetés, hanem show-műsor?
Ritkán görgetem magam előtt a közösségi média videóit, különben belehajszolnám magam egy végeláthatatlan semmittevésbe. Nemrég mégis megakadt a szemem egy különleges képen, pontosabban egy hosszú videóanyag kimerevített képén, ami Erdélyt ábrázolta.
Egyszerre fest valós és kínos képet a szuverén román állam sebezhetőségéről a leleplezés, miszerint az Ilie Bolojan vezette kormány tavaszi bukásához az Egyesült Államok is hozzájárulhatott. De az összkép a teljes román politikumot szemlélve lesújtó.
Az alkotmánybíróság ítélete, amellyel alkotmányosnak minősítette a feddhetetlenségi törvény módosítását, komoly kérdéseket vet fel a visszamenőleges hatály miatt.
Mesterséges intelligenciával készített álhír nyomán támadtak mentőautóra Kolozs megyében – legalábbis az interneten terjedő beszámolók szerint. Az eset arra figyelmeztet: az MI már nemcsak megkönnyítheti az életünket, hanem veszélyes fegyverré is válhat.
Van abban valami sajátságos, hogy bármit tesz vagy mond Sorin Grindeanu, a hónapok óta tartó politikai válságot előidéző PSD elnöke saját maga vagy pártja támogatottságának növelése érdekében, abból rendszerint a szélsőjobboldali AUR jön ki jól.
Pénzügyi összeomlás fenyegetné Romániát, ha beigazolódna megannyi elemző félelme, és a nemzetközi hitelminősítők bóvli kategóriába sorolnák az országot. Az április óta tartó politikai instabilitás miatt számolni kell ezzel a sötét forgatókönyvvel.
Néhány nap leforgása alatt másodszor vallott kudarcot a román államfő kormányalakítási kísérlete, ami a válság mélyülésén túlmenően lesújtó képet nyújt az elnök makulátlannak hitt politikai-erkölcsi felfogásáról is.
Miközben az Egyesült Államok a futball-világbajnokságra érkező játékosokat, bírókat és szurkolókat példátlan szigorral szűri a határain, saját utcáin továbbra is ezrek esnek erőszakos bűncselekmények áldozatául.
Miközben sokan még mindig nehezen tudják elhinni, hogy 2026-ban egy EU-tagállamban megtörténhet, hogy a falat áttörve lakoltatnak ki a hatóságok egy magyar egyházi vezetőt, olyan hangok is hallatszanak, amelyek őt teszik felelőssé a történtekért.
Rekordbírság a bankoknak, perrel fenyegető pénzintézetek, kártérítéssel hitegetett ügyfelek: a ROBOR-ügy egyszerre pénzügyi, jogi és bizalmi botrány az általunk is mohón táplált pénzéhes világunkban.
szóljon hozzá!