Tükörben a végeken

– Visszatekintve az elmúlt húsz esztendőre, hogyan alakult az érdeklődés a rendezvénysorozat iránt? Bizonyára kellett egy idő, amíg a „márkanév” bejáratott lett.

– Amikor 1996-ban kezdeményezésemre elindítottuk a rendezvénysorozatot TÜKÖR-Szembenézés önmagunkkal a Honfoglalás 1100. évfordulója kapcsán volt a címe. Egyfajta felmérése szeretett volna lenni mindannak, ami közművelődés címszó alatt létezik a Bánságban. A rendezvény nagyon szomorú képet mutatott a bánsági és ezen belül a temesvári közművelődés állapotáról. Különösen arról, ami hagyományőrzés név alatt futott. Amikor a rendezvényt záró néptáncműsoron (melynek nem véletlenül adtuk a Hagyománykeresőben címet) jobbára csak a fellépő csoportok lézengtek a teremben, sírva fogadtam meg, hogy soha többé... Aztán következett a második és a sokadik kiadás, Bánsági Magyar Napok (BMN) néven. Már a legelején megfogalmazódott legfontosabb célja: olyan közművelődési rendezvényt szervezni, mely erősíti a bánsági szórványmagyarság önazonosság-tudatát, nemzeti önbecsülését, megismerteti az összmagyar és ezen belül a bánáti kulturális/történelmi örökséget nemcsak saját etnikumunk tagjaival, hanem a körülöttünk élő más nemzetiségűekkel is, felébreszti az együvé tartozás érzetét, tudatosítja az anyanyelv és az anyanyelvű kultúra megismerésének, ápolásának, megőrzésének fontosságát. Úgy vélem, hogy a rendezvénysorozat teljesítette a célkitűzéseket, az idők folyamán bejáratott eseménnyé vált, amelyre most már készülnek a partner civil szervezetek és a közönség is. Folyamatosan növekedik a látogatói létszám, bizonyítva, hogy a szórványlét szűkös mozgásterében is lehet eredményt felmutatni, s a közművelődési állapotunkkal való mostani szembenézésünk – minden létszámcsökkenésünk ellenére – sokkal biztatóbb képet mutat, mint két évtizeddel ezelőtt. A közönség érdeklődését bizonyára az is fokozza, hogy valamennyi korosztálynak, minden nézőrétegnek próbálunk kínálni valamit – kizárólag a minőség jegyében. Amíg a nevemet adom ehhez a műsorfolyamhoz, nem kaphat részt benne a gagyi, a bóvli vagy a giccs, legyen az akár „nemzeti” is!

– Tartható-e hosszú távon Temesvár mint magyar kulturális végvár, vagy ez már reménytelen utóvédharc?

– Mi az, hogy hosszú táv? A tíz évvel ezelőtti népszámlálás óta tizenötezerrel fogyott a temesi magyarság, a 2011-es adatok alapján Temes megyében alig vagyunk többen 35 ezernél. Ebből a perspektívából nézve a magyarság a következő két évtized alatt gyakorlatilag eltűnik a térképről. De volt már a Bánság történetében olyan korszak, amikor a magyarság teljes mértékben kipusztult a vidékről, a 164 éven át tartó török hódoltság vagy az utána következő, sok évtizedes osztrák gyarmatosítás után csak a 19. században telepedtek vissza a magyarok a térségbe. Aztán a 20. század fordulójára, már magyar fennhatóság alatt, magyar polgármesterek keze alatt Magyarország és Közép–Kelet-Európa egyik legprosperálóbb térségévé vált Temesvár és vidéke. Ha ebből a perspektívából vonjuk le a következtetéseket, akkor szerintem nincs reménytelen helyzet.

– Érezhető-e a Temesváron tanuló több ezer nem temesvári magyar diák érdeklődése, részvétele a rendezvényeken?

– Tudomásom szerint már nem több ezer, csak több száz a Temesváron tanuló, elsősorban a Székelyföldről származó fiatalok létszáma. Részvételük a helyiek által szervezett rendezvényeken igen csekély. Nagyon nehéz őket megszólítani, pedig tartjuk a kapcsolatot az ifjúsági szervezetekkel, műsorainkkal kapcsolatos tájékoztató szövegeink állandóan keringenek mindenféle e-mail listákon, közösségi oldalakon. Az idei rendezvény programjában is voltak kimondottan nekik szánt műsorszámok, sajnos, az érdeklődés messze a várakozás alatt maradt. Akikre viszont mindig számíthatunk: a TMD Guzsalyas nevű tánccsoportja, ők szívvel-lélekkel jelen vannak, szerveznek, segítenek.

– Idén melyek voltak a legnagyobb nézettségű programok?

– Sikerült „nagy dobással” indítanunk: a temesvári központi parkban lévő Személyiségek sétányán május 9-én, a nyitónapon felavattuk Ormós Zsigmond, a 19. század legnagyobb bánsági magyar személyisége mellszobrát, Szakáts Béla szobrászművész alkotását. Azáltal, hogy az Európa-napi városi ünnepségek részeként kétnyelvűvé vált a szoboravató műsor, sokkal több ember értesülhetett róla, hogy ki is volt az a politikus, közíró, közéleti ember, Temes megye és Temesvár hajdani prefektusa, aki minden vagyonát a városra hagyta, megalapította a Bánát Múzeumot, amelynek legértékesebb darabjai az ő hagyatékából származnak. Zsúfolt ház előtt tartotta előadását Romsics Ignác budapesti történész Dózsa György kivégzésének 500. évfordulója alkalmából. Igen szép érdeklődés övezte kiállításmegnyitóinkat is, köztük A tánc című tematikus kiállítást, amely 26 helyi magyar művész alkotásaiból állt össze, illetve Neagu Katalin és Oláh Dalma Kontrasztok és színes harmóniák című tárlatát. Nagy sikernek örvendett a Hot Jazz Band budapesti dzsesszzenekar koncertje is. őket azért hívtuk meg, mert ilyen jellegű zenei kínálat már régen volt a BMN műsorán, ugyanakkor ők népszerűségük mellett tényleg minőséget képviselnek. A legnagyobb tömeget a Hagyománykeresőben című rendezvényzáró néptáncgála mozgatta meg: 300 néptáncos, 450-500 néző, sok-sok bámészkodó. A népviseletbe öltözött fiatalok közös tánca és másfél kilométeres, zenés-táncos felvonulása az operától a néptáncgála helyszínéig nagy feltűnést keltett a járókelők, a főtéri teraszokon üldögélők körében. És ez is a felvonulás célja: felhívni a figyelmet a magyar etnikum létezésére, hagyományaira. Magára a rendezvényre.