Nagy garral érkezni, sárkányt zabolázni

– Miként, milyen hatások mentén, milyen céllal kezd neki egy irodalomtörténész egy meghatározhatatlan műfajú, a rockzenéből, a magyar népi hagyományból, a világirodalomból egyaránt merítő allegorikus, „ötkötetes trilógia” megírásába?

– Nagyjából 2005-ben szólalt meg bennem a történet, ez az öt kötet lett az eredménye. A tulajdonképpeni trilógiát A Garabonciás Könyveként is összegezni lehet (Üsse kő, Három a kő, Gördül a kő). Ezeket követte egy liturgikus dráma (Üsse kő – Jelenések a hét rendbéli úton), majd a mostani, a garabonciásokról szóló tanulmánykötet. 2005-re minden megtörtént velem, ami ahhoz kell, hogy valaki érett prózaíró legyen. Ahogy a kínai aforizma mondja: nemzettem gyereket, ültettem fát és írtam már könyvet addigra. Amit még hozzátennék: neveltem olyan lányokat, akik teljessé tették a világomat. Szerettem olyan nőket, akik felforgatták az életemet. Hallgattam olyan zenéket, amelyek megváltoztatták az érzéseimet. Láttam olyan tájakat, amelyek minden addiginál jobban megszerettették velem a hazámat. Átéltem olyan varázslatokat, amelyek megszólaltatták bennem az igéző, bájoló szavak ősi ritmusát. Azokat a „bűv-igéket”, amelyekről Illyés Gyula ír a Haza, a magasban című versében. Azokat a „bűv-igéket”, amelyekkel a mai modern korban is vendégségbe lehetett hívni a magyar ősiség egyik legnagyobb titkát, a garabonciások mágikus fekete könyvét. Ez az, ami igazán számít. Ami az adatokon túl van.

– Ezek a hatások. De mi volna a cél? Újrateremteni a garabonciások könyvét?

– Igen. A most megjelenő tanulmánykötetemben összefoglalok szinte mindent arról, amit a magyar folklór és az irodalom erről a varázslatos tárgyról tudni vél. Aminek az a lényege, hogy ennek a könyvnek a modern újraalkotása egyfajta örök kihívás. És én elfogadtam ezt a kihívást. Ez volt a cél. Az ősi magyar ráolvasások gondolatritmusait, a magyar népdalok szürrealizmusát és a magyar népmesék valamennyi hermetikus titkát megidézve alkotni valamit a modern korban, modern eszközökkel, amely képes mindarra, amire a hagyomány szerint a garabonciások könyve képes volt. Hogy varázslatot szabadítson a világra. Az ősiség valamennyi regényemben adott: a trilógia összes darabja egy ősmítosz rekonstrukciója. Az Üsse kő a „magos Déva vára”, a Három a kő a három kővel járó csodamalom, a Gördül a kő pedig az égitest-szabadítás ősmítoszát dolgozza fel a mítoszok nyelvén, de a modernség tárából való eszközökkel. A narráció a modern próza tudatáram-technikáját idézi, az intertextuális és egyéb kulturális utalások komplex rendszere pedig a posztmodern irodalom vendégszövegekkel folytatott játékaiból is ismerős lehet.

– Hogyan lett közben Toót H. Zsoltból Toót-Holló Tamás?

– Úgy, ahogy egy alternatív kultúrákban megmerítkező rocker a garabonciás őshagyomány őrzőjévé válhat. Mondjuk azt, hogy idővel. Persze időtlen időkön át. Új nevet választani egyfelől hivatalos ügymenet lebonyolítása. Másfelől azonban önmagad újjáteremtése. Önmagadat nem megtagadva, de meghaladva. És persze kiadós merészség. Olyan érzés, mint garabonciásként érkezni. Nagy garral jönni és sárkányt zabolázni. 2007-re, amikor az új névalakot hivatalosan is felvettem, eléggé kerek életmű volt már mögöttem. És akkor ebből egyszerre csak kiléptem az űrbe. Szabályosan a semmiből indulva. Ez már szinte létfilozófiai kísérlet. Az állandó újrakezdés demonstrációja – annak kinyilvánítása, hogy készen állsz a szüntelen teremtés részévé tenni önmagadat is. A Holló névalak persze külön dimenziót is ad a történetnek – ez már nyíltan a garabonciás hagyomány jegyében kinyilvánított vállalás. Persze ezt is lehet prózai módon értelmezni – ez a névalak így valójában nem más, mint az anyai nagymamám ágában lévő névalak magamhoz szólítása. Nem tagadom: a kollégákat, barátokat, családtagokat azért alaposan összezavartam, sokan máig zavarban vannak, hogyan nevezzenek.

– A kő a központi szimbolikus elem a címben és a cselekményben egyaránt...

– A kő itt egyszerre a Föld és az Ég köve. Ha a Föld köve, akkor sziklaként nem más, mint a fák és a források mellett az ősi áldozóhelyek egyik emblematikus jele. Ha az Ég köve, akkor a bolygók és a csillagok planétaisteneket idéző asztrális jele az ősi magyar napkultusz és csillagvallás örökségében. Ez a kő szakrális értelme. Van aztán egy egészen evidens, másik értelme is – a gördülő kövek a Rolling Stones szimbolikáján át. A kő ebben a felfogásban a rockzene meghívása a trilógia világába, de persze sajátos értelemben. A modern kor szinte egyetlen olyan kulturális varázslataként, amely a lélekutazások transzállapotát képes elfogadtatni egy alapvetően materiális közegben. Hiszen a rockzene hallgatása jó értelemben véve amolyan rítus – feltéve, ha a monoton ritmusok lüktetésével valamit képes megtartani az ősi dobünnepek szeánszaiból is. A kövön maradó kő értelmezése pedig már ennél is többet jelent: magos Déva várának örökségét, a falak egyben tartásának igézetét.

– Kiknek szánja a művet?

– Azoknak, akik számára a kő kövön marad tétel a magyar megmaradás példázatát jelenti. Akik számára a magasabb cél érdekében hozott áldozat szakrális cselekedet, s nem holmi üzleti szellemű mérlegelés tárgya. Akik a fél véka arany és a fél véka ezüst jele mögött nem az anyagi világ javait látják, hanem az ősi magyar csillagvallás asztrál-mítoszi kereteit, s benne a Nap áldó fényét és a Hold delejes sugárzását ismerik fel. Akik képesek a magos Déva vár mítoszát, hermetikus titkát azon túl is értelmezni, amit a népszerű rockopera jelent. Mondjuk azzal a hévvel és odaadással, ahogyan Wass Albert és Ratkó József versei szólnak Déva vár örökségéről és a magyarság előtt álló életparancsokról. Wassal együtt, az Üzenet haza soraiból is tudva, hogy jön még egyszer „ezer Kőműves Kelemen” és „épít a régi kőből új hazát”. S Ratkóval együtt, a Dal a jövőről soraiba belegondolván is tudva: Déva vár a mi „hű szerelmünk”, aki húsába falazva őrzi titkainkat, „nehogy már csecsemőként a jövőnk is ringyó legyen.” Nem tartok attól, hogy mindez egy kicsit patetikusan hangzik. Akik számára ezek a szövegek íródnak, azoktól nem lehet idegen némi pátosz. Amúgy is íróként teljesen elegem van abból a kortárs hajlandóságból, hogy mindennel szemben iróniát tanítsunk, mindenből játékot csináljunk, s mindent kiforgassunk az eredeti értelméből. A felforgatás helyébe én az építkezést várom: a mindent relativizáló rutinok helyébe pedig, ha csak tehetem, az abszolútumokat állítom. Ez az én tradicionalizmusom.

Toót-Holló Tamás
Író, szerkesztő, irodalomtörténész, 1966. február 27-én született Budapesten. Kandidátusi disszertációjának készítése alatt az ELTE tanársegéde volt, a kilencvenes évek közepétől pedig a sajtóban vállalt szerepet. Korábbi névalakjával, a Toót H. Zsolttal alapító főszerkesztőként jegyezte a Heti Válasz című hírmagazint. 2006 óta a közmédiában dolgozik: jelenleg az MTI hírszerkesztési központjának főszerkesztője. Új műve, a Garabonciások könyve és szerelme egy szokatlan, mégis logikus számítás szerint egy kőmisztérium-trilógia ötödik kötete.

– Milyen visszhangja van ennek a páratlan és egyedi sorozatnak?

– Vannak értő olvasók és értő kritikák, amelyeket a kőmisztérium-trilógia blogoldalán, a www.usseko.blog.hu-n össze is gyűjtök. Mindeközben a trilógia Facebook-oldalán is élénk élet folyik. Amikor időm engedi, ott egyben is tartom az érdeklődőket azzal, hogy újabb és újabb idézetekkel, hozzájuk társítva különleges rockzenei videókkal állok elő. Amúgy pedig olyan konok módon építkezem, annyi követ marasztalok annyi kövön, hogy ebből talán egyszer meglátszik valami a ködön át is. Hadd idézzem fel e hit megerősítésére a regölés ősi formuláját. Mert hogyan is szól ez? „Haj, regö rejtem, majd neked ejtem.” Ez a mágikus formula, igéző hatású rigmus valójában pontos leírása annak, ahogyan az igazán rejtező tudásnak léteznie kell. Én is így akadtam rá a magyar népdalok, népmesék, népballadák ezernyi titkára, varázslatos kincsére. S így akadnak rá majd talán mások is arra, amit én ebből újra csak elrejtettem, hogy aztán legyen helye annak is, hogy amit rejtek, abból valamit másokkal én is megsejtessek. Így, rejtve rejtezvén. Más utam egyébiránt nem is lehet. Azzal, hogy a médiában markáns pozíciókat foglalok el, sokak szemében eleve kizárom azt, hogy íróként tartsanak számon. Van, aki számára felfoghatatlan, hogy valaki egyszerre kettő, mi több, három vagy négy, önmagában egyformán teljes életet éljen. Ezt az előítéletet a saját bőrömön tapasztalom, miközben persze a bőrömet azért egyáltalán nem féltem. Vagyis teszem a dolgom. Mindegyik életemben.

– Lesz-e folytatás?

– Nem lesz. Van. Az idei ünnepi könyvhétre jelenik meg az újabb trilógiám első darabja, a Csobban a víz című királyregény. Írtam egy trilógiát a kőről, most írok egy trilógiát a vízről, pontosabban a forrásról. Maradok a szokásos csapásirányomon. Csak éppen ez a regény nem a garabonciások beavatását, hanem a szent királyok avatási útját mutatja be. Rögtön a magyar geszták egy nagy titkának nyomába eredve. Mert ugyan ismerjük a szarvast űző királyi ikerpár, Hunor és Magor messzire iramló vadászatát, de emlékezhetünk arra is, hogy a geszták tanúsága szerint ezt a kalandot a két királyfi életében ötévnyi csendes elmélkedés követte. Ez az öt év magány mindegyik gesztában visszaköszön, arra azonban nem kapunk magyarázatot, mennyiben volt része ez az idő a királyok avatási útjának. Hát ezt írom most meg.

Kik is azok a garabonciások?
A Garabonciások könyve és szerelme a Napkút Kiadó gondozásában látott napvilágot. A szerző tanulmányai azt bizonyítják, hogy a garabonciásoknak legalább annyi közük van a pogány viharistenségekhez vagy a táltoshithez, mint az ősi magyar csillagvalláshoz, valamint az alkimista tradíció hermetikus tanításaihoz. A néphagyományban a Mátyás-mondákat épp úgy áthatja a garabonciás motívuma, mint a magyar Faust, Hatvani István legendakörét. A magyar folklórtudomány már Ipolyi Arnold óta kutatja e rejtélyes alak rokonságát, a magyar nyelvészek egyszerre többféle szószármaztatással is felfedezni vélik a garabonciás szó eredeti jelentését. A magyar regényirodalomban Krúdy Gyula és Weöres Sándor, a költészetben pedig szintén Weöres Sándor, Pásztor Béla és Nagy László nevéhez fűződnek a garabonciások mítoszát legbravúrosabban megörökítő alkotások.