Megrögzötten pozitívan akar élni: Csepeli Pálma festőművésszel, aki „versenyt úszik” a halállal

Ott kerültem be az úszók világába, korábban nem is tudtam, hogy létezik szeniorúszás. Ötéves korcsoportokat alakítanak ki: a 25–29 évesekkel kezdődik, én a 11. korcsoportba léptem idén, tehát a 74–79 évesek közé tartozom. A különleges dolgokat szeretem.

– Hányan indulnak egy rajtnál?

– Utóbb négy aranyérmet kaptam Kassán, mert csak én voltam egyedül mind a négy versenyszámban. Az ilyen verseny ritka, máshol eloszlanak a korombeliek. Néha nyolcan is indulunk, mindenki más-más fajta úszásban, én igyekszem mindegyikbe benevezni. Az orvos utoljára azt ajánlotta, lehetőleg ne a pillangót és a mellúszást válasszam, hanem a hátúszást, mert az a legegészségesebb a gerincproblémákra.

Volt, aki ott halt meg az uszodában…Egy hajdúszoboszlói 80 éves főorvos, én értesítettem a családját. Már nem tudta átvenni az aranyérmét. Több számban is úszott, és szívstopot kapott.

– Tudomásul vette, hogy ilyen szépen is lehet lezárni egy életet?

– A harmóniát látom abban is, ahogy elmegyünk. Van egy százéves intervallum, ami alatt itt vagyunk, majd ahogy megszülettünk, úgy elmegyünk. Nem gondolkozom azon, hogyan távozunk. Csak arra gondolok, hogy ne jöjjenek oda sírni, ez a búcsúzás nekem nem tetszik. Az egyik úszótársam 76 éves volt, utoljára mosolyogva mesélte, hogy tüdőrákja van, bízott abban, hogy meg fog gyógyulni. Aztán alig telt el egy hónap, hirtelen meghalt. De mindig csak a vidám arcára emlékezem.

– Mivel szeret még foglalkozni?

– Rengeteget szeretek utazni, elmentem Porečbe, Horvátországba festeni. A barátnőm utazott edzőtáborba, ezt kihasználtam, vele tartottam. Ilyenkor tengert festek és romantikus középkori utcákat. Valósággal beköltözöm az utcákba, alig tudok választani, olyan szép kompozíciókat látok, mindig van szép növény is a képeimen. Utána Hollandiában jártam,

– Milyen az ihlet állapota?

– Megszállott módon akarom kifejezni, ami szép. Azt közvetítem, hogy lehet szépnek látni mindent, és csúnyának is. Minden a pozitív létezésemből fakad, megrögzötten pozitívan akarok létezni. Nem szeretek elsüllyedni a rossz dolgokban. Ha valami sötét vagy rossz, próbálok kilábalni belőle, és ez sikerülni is szokott. Ez azzal függ össze, hogy jól tudok lazítani, aludni bármikor tudok. Olyan adottság ez, amin mindenki csodálkozik. Ha öt percet alszom, újjászületek, és jól bírom tovább.

– Megengedő, elengedő a rossz helyzetekben?

– Elengedem, megkerülöm. Próbálok szembeszegülni, de ha látom, hogy az félrevezet, akkor máshonnan közelítem meg. Szeretem elérni, amit akarok. Például el akartam menni Visegrádra egy kezelésre. Kora reggel úszás a termálszállóban, utána kezelések, délután festés. Most nem sikerült bekerülnöm abban az időszakban, amit én szeretek, így nem mentem. Május végén már kizöldül a természet, egyre kevesebb a szín, nyáron már fáradtabbak a színek. A tavaszi időszak fog meg vagy az ősz. Az a színek tobzódása, ott teljesen bele vagyok zavarodva a színekbe.

– Mit fest télen?

– Mostanában semmit, de régebb olyan megszállott voltam, hogy télen is festettem, közben be-berohantam egy meleg helyre. Sokat festettem a téli Hortobágyon, a művésztelep télen teljesen üres volt. Kint a szabadban, hóban! Most is csodálkozom rajta, de megvan képeken. Pedig az embereknek kimondottan gyengéjük a téli táj, éppen azért, mert kevesebb kép születik akkor, mivel mínusz tíz fokban egyáltalán nem lehet kint festeni. A visszafogott színvilágnak, a fehér variálásának is megvan a varázsa. Blaskó János tanárom azt mondta: a fehér soha nem optikai értelemben fehér, mindig különböző színekben jelenik meg, ahogy a fény ráesik.

A háború előtt épült a ház, itt voltam csecsemő a pincében a háború idején, és úgy érzem, mintha mindig is ott laktam volna, pedig közben elköltöztünk. Egyik szobában a szüleim ágya áll, amelyben fogantam 1946-ban. Anyukám is grafikus volt, de elvégezte a gépészeti technikumot felnőtt fejjel. Nagyapám zeneszerző volt: benne van a lexikonban Ságody Otmár néven.

– Különös társítás a rajz-matematika szakpár, miért erre esett a választása?

– Harmadik általánosban le kellett rajzolni, ki mi akar lenni, én lerajzoltam egy osztálytermet, ahol rajztanárnő vagyok. Számomra a festőművész nem volt reális pálya, de tudtam, hogy ha rajztanár vagyok, bármikor lehetek festőművész is, mert megtanulom a mesterséget. Szegeden végeztem 1968-ban, majd húsz évig tanítottam. Amikor a gyerekeket vittem a szabadba, olyankor magam is dolgoztam. Miután felneveltem a gyerekeimet, egyre szabadabbá váltam. Képeket árultam, mentem iskolákba, orvosi rendelőkbe, munkahelyekre, vittem a kollégák festményeit, közéjük tettem a saját képeimet, s láttam, hogy azokat jobban vásárolják. Ekkor kezdtem művésztelepekre járni, kiállítani.

– Hogyan válik valami témává?

– Az, hogy szép, hogy tetszik. Ahogy a kompozíciót kialakítom a szép látványból. Nem a furcsa vagy az új, vagy a mást végezni szándéka motivál. Sokáig nézem, mielőtt nekiállok. Megállok és nézem, arrébb megyek, onnan is nézem.

– Visszatér?

– A visszatérés már nekifogás. Az a pillanat, ahogy kinézem, és elképzelem, miként fogom elkezdeni, csak úgy érdekel. Egy másik napszakban, másik helyzetben már nem. Színeiben és környezetében kell megfognia a látványnak.

– Mit üzen a fiataloknak?

– Szeretném, ha minél több fiatal keresné a szépet. Mert a pozitív látás az életben elsődleges. Csak úgy érdemes élni, mert az kellemes közérzetet vált ki. Kellemesebb így élni, mint kritikusan azt keresve, mi nem jó.

Balázs Ildikó