Magyar orvos Amerikában – beszélgetés dr. Virga Ágnes Bostonban élő neurológussal, a magyar koalíció alelnökével

– Létezett szervezett magyar közösség Bostonban? Kapott tőlük segítséget?
– Amerikában magyar szervezetek a második világháború után alakultak az első kivándorlási hullám következtében. 1963-ban alakult a Bostoni (később Massachusettsi) Magyar Egyesület. Nyilván az más generáció volt, más igényekkel, a középkorúak voltak túlsúlyban, fontos volt számukra, hogy találkozzanak, magyarul beszéljenek, a kultúrát ápolják. Amikor én kimentem, még nem volt annyira erős a szervezet, hogy az újonnan érkezetteket segíteni tudták volna. Most sem vagyunk sokan, Bostonban és környékén nagyjából 2000 magyar él. S a közösségi munkában általában kevesebben vesznek részt.

– Hogyan ápolják a hagyományokat, a kultúrát, a nyelvet?
– Rendszeres összejöveteleket tartunk, e tevékenység most kezd kifejlődni. Amikor gyerekeim kicsik voltak, akkor alakult a Kuckó, ahol a gyerekes családok azzal a céllal jöttek össze, hogy a kicsiknek a magyar nyelvet, a kultúrát továbbadjuk. A szervezet egyre nőtt, magyar iskolát alapítottunk, amit hivatalosan 2000-ben jegyeztünk be. Több százan jártunk össze, elindult a cserkészmozgalom, a nemzeti ünnepeket megtartottuk, szüreti mulatságot, kulturális esteket szerveztünk. Miután a Massachusettsi Magyar Társaság elnöke lettem, tíz évig nagy hangsúlyt fektettem arra, hogy az itteniek is bekapcsolódjanak a munkába, hiszen sokan élnek vegyesházasságban. A cél az volt, hogy ismerje meg az amerikai házastárs is a kultúránkat, nyelvünket.

Amikor idejöttem, és megtudták, hova valósi vagyok, felcsillant a szemük: mindenkinek volt egy magyar származású osztálytársa, szobatársa, szomszédja, főnöke, beosztottja, akivel kitűnő kapcsolatot ápolt. Sosem éreztem hátránynak, hogy magyar vagyok, sőt nagyon is megbecsültek emiatt.

Ezeket az AMK tartja össze, kapcsolatban vagyunk mindegyikkel, tapasztalatot cserélünk. Sok Erdélyből elszármazott is van közöttünk, egy kedves erdélyi család például New Hampshire-ből jön Bostonba az ünnepségekre, ők vállalták el a magyar könyvtárnak a kezelését is.

– Különféle szervezetek nemrég felkérték önt nagyköveti munkára. Hogyan tudja orvosként segíteni az amerikai magyarokat?
– Az itt élő vagy frissen érkezett magyarok nem mindig beszélik jól a nyelvet, és ez a helyzet most a járvány idején eléggé kiéleződött. Nekik tudunk sokat segíteni a szervezeteink által. Azokat támogatjuk, akik sokszor nem tudják, miként működnek itt a dolgok. A Covid sok lelki problémát is okozott, nem beszélve arról, hogy sokan munka nélkül maradtak. Orvosi szempontból is rengeteg kérdés merül fel: az emberek nem tudják, hova kell fordulni, az amerikai egészségügyi rendszer amúgy is rendkívül bonyolult. Nekem is nehéz volt az elején az akadályokat legyőzni, nem mindenhol lehet tolmácsot találni.

Tanácsot lehet tőlünk kérni orvosi problémákban, de néha az is elég, ha az embernek van kivel beszélnie, és érzi a támogatást. E segélyprogramban egyházi személyek szintén sokat segítenek. Nagykövetként ugyanakkor szeretnék minél több orvoskollégát is bevonni e programba.

– A magyar állam támogatja az önök szervezeteit?
– Hivatalos támogatás nincs: az egyesületeink, szervezeteink önerőből működnek. Különböző tevékenységekre viszont léteznek források. Ha például kulturális fesztivált vagy koncertet akarunk szervezni, akkor lehet pályázni magyar állami pénzekre is. De támogatják az amerikai magyar tanárok képzését, taneszközökkel segítik őket, tapasztalatcserére hívják a pedagógusokat. Az AMK-nak van egy fontos programja, amellyel több mint száz diák (erdélyi is) ki tudott jönni ösztöndíjjal Amerikába.

Sokan félnek attól, hogy a diákok itt maradnak. Ez tévedés. Tudomásom szerint az ötszázból mindössze öt fiatal maradt Amerikában, a többiek mind otthon kamatoztatják tudásukat.

– Bostonban igencsak tisztelik a hősök emlékét, hiszen még 56-os emlékmű is van a városban. Ez hogyan született?
– A Massachusettsi Magyar Egyesület és az 56-osok csoportja 1986-ban összeállt, hogy emlékművel tisztelegjen a forradalom előtt. Nehéz volt összehozni, de addig lobbiztak, hogy végül Boston kellős közepén, a Szabadság téren, az üzleti negyed szívében megszületett az emlékmű. Minden itt élő magyar egynapi keresetét adta a szobor támogatására, amely egy amerikai magyar szobrászművész, a New Yorkban élő Hollóssy Gyuri alkotása. Az avatásra a 30 éves évfordulón került sor, hatalmas esemény volt, eljött az akkori amerikai elnökjelölt és volt massachusettsi kormányzó Michael Dukakis, John Kerry és Edward Kennedy szenátorok, Boston polgármestere, Pongrátz Gergely 56-os hős, valamint tévés stábok. Nemzeti ünnepeinken az emlékművet megkoszorúzzuk, beszédek hangzanak el, és ami fontos, próbáljuk a fiatalokat is bevonni a megemlékezésekbe. A szervezeteinkben sem különítjük el a korosztályokat, igyekszünk úgy szervezni az ünnepségeket, hogy együtt legyenek idősek és fiatalok, hiszen az ifjúságnak nagy élmény élőben hallani, és nem könyvben olvasni a régi történeteket. Nekem személyesen szívügyem, hogy egyben tartsam őket…

– Hogyan viszonyulnak önöknél a járványhelyzethez az emberek?
– Mint mindenütt a világon a vélemények itt is különböznek. A közösségi oldalak túlságosan is szabad utat engedtek mindenféle elképzelésnek. Az emberek sokat beszélnek, írnak ellene, de a való életben igazából betartják a szabályokat. Lehet, hogy a Facebookon szidják a maszkot, de viselik, a polgárok viszonylag fegyelmezettek. Többek között azért vállaltam a nagyköveti megbízást, hogy beszéljek az emberekkel. A szorongást az okozza, amikor nem tudjuk egy adott problémára a válaszokat. Lényeges, hogy az itt élő magyarok is megbízható információkat kapjanak szakemberektől, és ne mendemondákra hagyatkozzanak.