
Apáról fiúra. Baloga István kisebbik fiával, Danival, aki szintén vízilabdázik
Fotó: Baloga István személyes archívuma
Életútja egyszerre sporttörténet, nemzetközi tapasztalat és közösségi elköteleződés. A kolozsvári medencéktől az amerikai egyetemi bajnokságig, majd vissza Erdélybe: Baloga Istvánt vízilabdázóként, oktatóként és családapaként is a kitartás, a tanulás és az értékteremtés vezérli. Beszélgetésünkben szó esik a sporttal való találkozásról, az amerikai ösztöndíjas évekről, a hazatérés melletti döntésről, az utánpótlás-nevelés kihívásairól, valamint arról, miért hiszi, hogy a sport nemcsak testet, hanem jellemet is formál.
2026. január 02., 08:582026. január 02., 08:58
2026. január 02., 10:122026. január 02., 10:12
– Mikor és hogyan került Baloga István életébe a sport?
– A húgommal együtt kezdtem el úszni, tízéves koromban, ami viszonylag későinek számít. A CSM-nél, Pál Enikőnél tanultam meg úszni. A sport szeretetét nagymamámnak és édesapámnak köszönhetem: gyakran vittek a városi strandra és a Fekete-tengerre. A húgom később mellúszásban dobogós helyezéseket is elért.
– Mikor jött a vízilabda?
– Két és fél éve úsztam már, amikor egy osztálytársam – aki vízilabdázott – elhívott edzésre. Azonnal megtetszett. Két évig párhuzamosan úsztam és vízilabdáztam.
Délután négytől hatig volt az úszás, hattól nyolcig a vízilabda. Egy idő után az úszás elmaradt, maradt a vízilabda – sokkal dinamikusabb, összetettebb sportág.
– Milyen eredményeket értél el játékosként?
– Ifjúsági korosztályban országos bajnokságot nyertünk a Kolozsvári Sportiskolával Bukarestben. Később Kolozsváron több csapatban is játszottam: a Sportiskolában, a CSS Viitorulnál, a CSM-nél, a Voințánál és a Politehnicánál, amelynek ma is első osztályú csapata van. Külföldön is játszottam: Izraelben, Jeruzsálemben, valamint az Egyesült Államokban, ahol a City University of New York – Queens College egyetemi csapatának kapitánya voltam, és szerepeltem a New York Athletic Clubnál is. Ezen kívül versenyszerűen úsztam itthon, majd később az amerikai egyetemi bajnokságban is.
A Baloga István által edzett kolozsvári ASA (KVSA) vízilabdázó gyerekcsapata
Fotó: Baloga István személyes archívuma
– A vízilabda juttatott ki az Egyesült Államokba?
– Igen.
A 2000-es évek elején egy tankönyv is több mint 100 dollárba került. Az egyetemi csapattal megnyertük a keleti bajnokságot, olyan egyetemeket legyőzve, mint a Harvard, Princeton, Brown vagy a Navy. Bejutottunk az NCAA Division I Final Fourba Los Angelesben, ahol a Stanford, az UCLA és az UC Davis mellett harmadik helyen végeztünk – ez hatalmas eredmény volt. A csapatunk rendkívül színes volt: amerikaiak mellett horvát, brazil, török, ausztrál és kazah olimpikonok is játszottak velünk.
– Mennyi ideig éltél az Egyesült Államokban?
– Több mint tíz évet. Előbb diákként, majd dolgoztam is. A feleségemmel az egyetemen ismerkedtünk meg, ott házasodtunk össze, és az első két gyermekünk is ott született.
– Mit tanultál ez idő alatt?
– Kolozsváron testnevelést végeztem a BBTE-n. Az Egyesült Államokban közgazdaságtant tanultam a City University of New Yorkon, Queens College-ban. Hazatérés után szociológiából mesteriztem, majd közgazdaságtan–menedzsment szakon doktoráltam.
– Milyen volt a kinti élet és a sportolói közeg?
– Nagyon intenzív. Az ösztöndíj feltételeként szerepelt a jó tanulmányi átlag, különben elveszítetted, és mehettél haza. Reggel hatkor edzés, utána órák, délután újra edzés, este indultam pincérkedni – gyakran éjjel egykor értem haza, hajnalban keltem. Fárasztó volt, de rengeteget adott. A csapat multikulturális volt, Queens pedig New York egyik legsokszínűbb része. Jó közegben voltunk, erős szakmai és emberi tapasztalatot szereztem.
Együtt a család
Fotó: Baloga István személyes archívuma
– Sokan nem térnek haza ilyen élet után. Nálatok miért született meg ez a döntés?
– Amikor már család van, más lesz a mérce.
Úgy éreztük, itt több idő jut egymásra és a gyerekekre. Ráadásul a város egy idő után láthatólag is sokat fejlődött.
– Hogyan fogadta a feleséged családja a döntést?
– Mindkét oldalon voltak kérdések, hiszen különböző kultúrákból jövünk. A feleségem a Fülöp-szigetekről származik. Édesanyja épp az első gyerekünk születése előtt hunyt el. Édesapja viszont eljött Kolozsvárra, megnézte, hová költöznénk. Az én szüleim is jártak nálunk Amerikában és Ázsiában. Ma már természetes, hogy évente látogatjuk egymást.
– Miért volt fontos számodra a sport mellett a közgazdaságtan?
– New York a pénzügyek egyik világközpontja. Dolgoztam a New York City ENSZ-hez kapcsolódó nemzetközi kapcsolatokért felelős bizottságánál, majd a Merrill Lynch befektető cégnél is. Kolozsváron biztosítási cégnél helyezkedtem el, de rájöttem: nem az irodai világ az enyém. Sportot tanítani, tapasztalatot átadni – azt, amihez a legjobban értek – sokkal közelebb áll hozzám.
– Jelenleg mivel foglalkozol?
Vendégtanárként megfordultam Budapesten, tanítottam New Yorkban, jártam a spanyolországi Granada, Cadiz és Murcia egyetemén, valamint Portugáliában, az Universidade de Coimbrán.
– Miért különösen nehéz a vízilabda utánpótlás-nevelés?
– A vízilabda hosszú távú befektetés. Legalább két év úszás, majd újabb két év alapozás – szabályok, víztaposás –, mire egy gyerek hivatalos mérkőzést játszhat. Nem olyan, mint a foci, ahol pár hét után már bajnokság van. Jövőre szeretnénk benevezni a bajnokságba, ehhez azonban szponzorokra van szükség. Nagy szeretettel várjuk azokat a szülőket, cégvezetőket, akik támogatnák ezt az olimpiai sportágat Kolozsváron.
A City University of New York – Queens College egyetemi csapatával
Fotó: Baloga István személyes archívuma
– Milyen értékeket tartasz a legfontosabbnak a sportban?
– A fegyelmet, az állóképességet és a jellemalakítást. Fontosnak tartom a sportban a csapatszellemet, a közös érdekek iránti elkötelezettséget – szerintem erre kell nevelni a fiatalokat. Gyerekeknél pedig nem az eredmény az első, hanem az, hogy tanuljanak kitartást, tiszteletet, közösségben gondolkodást.
– Gyermekeid hol tanulnak? Milyen nyelven beszéltek otthon?
– Ő mivel foglalkozik?
– Könyvel egy egyesült államokbeli cégnél. Délután kezdi, éjszakába nyúlóan, mivel abban az időzónában kell dolgozni. Amikor épp a gyerekek jönnek haza, akkor kezdi, ez néha nem a legkényelmesebb számunkra.
– A szenior vízilabda miként van jelen az életedben?
– Aktívan. A Politehnica csapatával országos bajnokságban és nemzetközi versenyeken is szerepelünk. 2009-ben Európa-bajnokok lettünk Nagyváradon, 2019-ben világbajnokok Dél-Koreában, 2024-ben pedig Katarban, Dohában.
– Hogyan kerültél a törökvágási református gyülekezet presbitérumába?
– Bibza István keresztelt engem és a kisebbik fiamat, ő eskette a szüleimet is. Amikor fia, dr. Bibza Gábor felkért presbiternek – akivel együtt konfirmáltam annak idején egy kis imaházban, mintegy hatvan másik gyerekkel –, kötelességemnek éreztem elvállalni.
Bár a feleségem és az első két gyermekem katolikus, együtt járunk református és katolikus templomba is. Hiszem, hogy az egyensúlyhoz család, iskola, templom és sport egyaránt szükséges.
– Mit tanácsolnál azoknak a fiataloknak, akik a sportban keresik az útjukat?
– A sport egészséges módja annak, hogy az emberek összetartozzanak, és közös célt találjanak. A gyerekeim is kipróbáltak mindenféle egyéni és csapatsportot, és most próbáljuk úgy szűkíteni a lehetőségeket, hogy mindenkinek csak egy maradjon. A nehézség az, hogy mind a három gyerek a város különböző pontjaira jár edzésre. Akinek gyereke van, tudja, logisztikailag mennyire bonyolult ezt megoldani. Mégis fontos megtennünk az áldozatot értük, mert hiszek abban, hogy a korán elkezdett sport hozzájárul ahhoz, hogy serdülőkorukra egészségesen lefoglalja őket, és távol tartsa a káros tevékenységektől.
– Van-e olyan gondolat, amely beszélgetésünk során kimaradt?
– Bánom, hogy nem tudtam tovább fejlődni nemzetközi játékvezetőként, mert akkor születtek a gyerekeim, és a játékvezetői munka sok utazással járt. Ugyanakkor még mindig aktív vagyok a román első osztályban, a vízilabdában, valamint az amerikai egyetemi bajnokságokban játékvezetőként.
Régen mi a strandon nőttünk fel, és tele volt emberekkel. Ma ezt nehéz elképzelni; gyakran hasonlítom a régen strandokon levő tömeget a mai bevásárlóközpontok parkolóinak zsúfoltságához, hogy a diákok lássák a változást. Édesapám mesélte, régen 50 bani volt a belépő a strandra, és egy liter tej 1,2 lejbe került. Ma az uszodai belépő 50 lej. Egy közös úszás vagy korcsolyázás családoknak egy vagyonba kerül. Emiatt sajnálom, hogy a gyerekek nem tudnak rendszeresen sportolni.
– Mit tartanál fontosnak a későbbiekben?
– Azt, hogy Kolozsváron létrejöjjön egy magyar sportkomplexum minden korosztály számára – főleg a gyerekek egészséges fejlődése érdekében. Olyan helyet álmodok, ahol magyar oktatók segítik a fiatalokat, a közösségbe való beilleszkedést és a sport szaknyelvének megértését. A komplexumban egy úszóedzőterem is lehetne, nagyobb hangsúlyt fektetve nemzeti sportunk, a vízilabda fejlesztésére is.
Baloga István díjai és sporteredményei
Harmincöt éve szolgál Marosszentgyörgyön, nemrég jelent meg a századik verseskötete, és december elején a prefektúra is kitüntette a közösségért végzett szolgálatáért. Baricz Lajos római katolikus plébánossal a szolgálatáról és az ünnepről beszélgettünk.
Lehet-e egyszerre fergeteges bulikat tartani és Jézus örömhírét hitelesen képviselni? Miklós Gyuri szerint nemcsak lehet, hanem kell is. A kolozsvári zenész és vallástanár a vele készült beszélgetés során hitről, zenéről, küldetésről és arról vall.
A karácsonyra készülődés jegyében az Erdélyi Napló Keskeny út című videós összeállítása keretében három lelkipásztor mesél arról, hogyan készülnek a híveik a karácsonyra.
Kevés olyan ember van, akinek életútja ennyire szervesen fonódik össze Erdély kultúrájával, közéletének kihívásaival, az orvoslás és a pedagógia szolgálatával. Ábrám Zoltán története a hivatás, a hit és a közösség, a makacs kitartás és a csendes csel
Gyermekként még a nagymama kötényében prédikált, ma már református lelkipásztorként és teológiai tanárként szolgál. Éles Éva számára a hit nemcsak tan, hanem életforma: a szolgálat, az oktatás és a család szeretetében válik teljessé.
Mi tart életben egy ifjúsági konferenciát egy évszázadon át? Hogyan tud a hagyomány megújulni? A konferencia múltjáról, céljairól és különleges légköréről Magyari Zita Emese, az ODFIE elnöke, és Széles László teológus, a rendezvény főszervezője mesélt.
Évek óta dúl a háború Ukrajnában, amely a viszonylagos nyugalomban élő Kárpátalját is érinti. A térségben élő magyar közösség mindennapjait a bizonytalanság, ugyanakkor a helytállás is jellemzi. A Kárpátalja című hetilap főszerkesztőjét kérdeztük.
Közösséghez tartozunk, közös Atyánk van, aki szeret és kegyelmes, akihez vissza lehet és kell térni – ezt üzeni ma a reformáció, amit október 31-én ünneplünk – vallják beszélgetőtársaim, akikkel a kálvinista ember jellemvonásairól is elmélkedtünk.
A nemzetpolitika célja ma is változatlan: megerősíteni a külhoni magyarságot és összekötni a Kárpát-medence magyar közösségeit – hangsúlyozza Nacsa Lőrinc nemzetpolitikai államtitkár az Erdélyi Naplónak.
A Tompa Miklós Társulat mutatja be Marosvásárhelyen A nap gyermekei című előadást Botos Bálint rendezésében. Az adaptáció ismerős világba helyezi Gorkij klasszikusát, amelynek központi kérdése a felelősség.
szóljon hozzá!