Egyedül szerencsét próbálni a nagyvilágban – Beszélgetés a nagyváradi Derzsi Pálma Londonban élő gyártásvezetővel

Tudtam, hogy a kettő kombinációja olyan szürreális, hogy valami biztos születni fog belőle, és így is lett. Megterhelő volt, de megérte.

– A nagyváradi színházhoz kerültél. Milyen feladataid voltak?  Mikor érezted úgy, hogy tovább kell lépned?

– Azt mondtam magamban, hogy annak a világnak fogok először behódolni, amelyiktől hamarabb kapok munkát. És a nagyváradi Szigligeti Színház eldöntötte a sorsom.

Feladataim a rendszeres reklámozástól elnyúltak a rendezvény- és fesztiválszervezésig, ezen felül pedig ügyelő is voltam. Utóbbi volt a kedvencem. A szervezés és ügyelés az, ahol az említett szürreális helyzet hasznomra vált. Ugyanis értettem a színház indokait, de felhasználtam a mérnöki rendszerezést. Megtaláltam azt, amihez jobban értettem, mint máshoz. Nem nevezem hivatásnak, de mindenképp örömtelibb munkának, nagyobb elégedettségérzettel. Végül az döntött, hogy már nem voltam boldog, még többet akartam fejlődni és felmondtam.

– Hogyan bukkantál rá az angliai képzésre, és mit szólt a környezeted, amikor bejelentetted, Londonban folytatod tanulmányaidat?

– Gyártásvezető akartam lenni, sok éve a fejemben volt, de nem hittem, hogy ez valóssággá tud válni. Kerestem, hol lehet ezt rendesen megtanulni és Anglia volt az egyetlen, ahol angol nyelven tanították. A National Film and Television Schoolt (NFTS) pedig nagy betűkkel reklámozták. Szüleimnek eladtam jó termékként sok ésszerűséget és még több gyermeki vágyat beleillesztve. Ismernek és tudják, ekkora lépést nem tennék meg anélkül, hogy azt jól átgondolnám. A környezetem pártolt. Mindenki, aki szeret és ismer, tudta: szükségem volt egy nagy lépésre.

– Hol ragadt rád az angol?

Iskolában is tanultam, sok sorozatot és filmet néztem felirat nélkül. Nagyon szeretem az angol nyelvet. Most már néha angolul gondolkodom, amikor munka vagy itteni kapcsolatok monológjait játszom le a fejemben.

– Mióta vonz a filmes szakma?

– Régóta. Kolozsvári egyetemi éveim alatt két lakótársam filmes szakra járt, rajtuk keresztül filmes barátokra tettem szert, és néha volt alkalmam elmenni a forgatásokra, párszor besegítettem.

Ott megismerkedtem a gyártásvezetővel, akinek élveztem a munkáját. Azután elmentem Filmtett-táborba, a gyártásvezető csoportba. Volt elég alkalom, hogy megfertőzzenek.

–  Mennyien voltatok, és miben állt a felvételi vizsga?

– Mai napig nem árulták el, hányan jelentkeztünk. Sok szakon nagy a túljelentkezés, gondolom a miénkén is az volt. Elküldték a jelentkezési lapot, ami tele volt számos kérdéssel. Le kellett írnom a folyamatát egy rendezvénynek, amit én szerveztem. Itt nagy hasznomra vált a színház. Ennek elküldése után egy hónappal behívtak egy 45 perces interjúra, amit teszt előzött meg. Az NFTS továbbképző iskola mesteri és diploma kurzusokkal, így elvárták, hogy már „élj” a jelentkezés előtt.

– Vannak még kelet-európai hallgatói a szaknak? Hogyan tudtál beilleszkedni az ottani világba?

– Kevesen, de vannak. Együtt végeztem egy budapesti hangmérnökkel, és volt egy bukaresti is. Ezen kívül zeneszerző vagy rendező szakos magyar és román diákok pici egyvelege, de kevés. Könnyű volt beilleszkedni, mert mindenki egy cipőben járt: eljött egyedül szerencsét próbálni.

Rengeteg ideológiát kellett megértenem, de itt hamar megtanulsz nyitottnak lenni, nincs más esélyed, főleg a filmes szakmában.

– Milyen volt az oktatás, ezzel milyen lehetőségek nyíltak előtted?

– Az NFTS-nek gyakorlatközpontú politikája van. Az első hónapban felvázolták az alapokat, majd egyből „dolgoztunk”.

Minden filmnek volt egy költségvetése, amit az iskola adott a kezembe. Megbíztak bennünk, és ez mindig bátorító volt. Végre felnőttként kezeltek, nem úgy, mint a romániai oktatásban. Itt egészen más a felfogás. Vizsgáink nem voltak, hanem a vezető tanárok minden projekt végén felmérték a teljesítményt, ezt összeadva év végén az igazgató minősítést írt a papíromra, amit személyes felmérő beszélgetés előzött meg. Az oktatás intenzív volt. 14 projekttel a listámon végeztem el az egyéves kurzust. A suliban minden munkakörnek megvan a saját szaka: a producertől kezdve különböző műfajú rendezőn keresztül, vágó, zeneszerző, minden volt, együtt készítettük a filmeket. A felszerelés, infrastruktúra elegendő ahhoz, hogy megtanuljuk a szakmát. Nagy lehetőségeket nyitott meg a képzés, rengeteg szakmabelivel ismerkedtem meg. Az email címlista, amivel onnan eljöttem, elég hosszú, és esélyt adott a munkakeresésre. Persze e kapcsolatokat nekem kell táplálnom. Természetesen sokat kell még tanulnom, de azt önbizalommal mondhatom: tudom, mit kell tennem, csak a „kinti világ” hogyanjait kell elsajátítanom.

– Hogyan lehet elhelyezkedni a szakmában? Milyen feladatokat látsz el egy film készítésében?

– Sok ága van a munkánknak. Különböző szintek, amelyeken fel lehet lépdelni: asszisztens, koordinátor, gyártásvezető stb. Mindez azon múlik, mekkora a költségvetés és mennyi felelősséget mernek rád bízni. Könnyű is, meg nem is elhelyezkedni. Sok múlik a szerencsén és az ismerősökön. Dolgozhatsz például tévének, rövid- és nagyjátékfilmnek, dokumentumfilmnek.

Gyártásvezetőként a producernek dolgozom, és elég hamar a projekt része vagyok. Felmérem és elkészítem a film költségvetését, majd felügyelem ennek elköltését. A stáb nagy részét megkeresem, szerződtetem. Sok a tárgyalás, alkudozás emberekkel és cégekkel, mert hát a pénz sosem elég. Egy többmilliós filmnek sem. Én felelek a munkavédelemért, logisztikáért: ki hogyan jut el valahova, mit eszik, mit hova teszünk, viszünk. Rengeteg kérdés, amelyre meg kell találnom a választ. Szerteágazó munka, sosem unalmas, és nagy felelősséggel jár, főleg amikor a költségvetés a kezedben van.

– Jelenleg mivel foglalkozol?

– Most fejezek be egy dokumentumfilmet, amit a BBC-n fognak vetíteni és a Nemzeti Galériában. Gauguinről, a híres művészről szól. Ezzel egyidőben elkezdtem dolgozni egy nagyjátékfilmen. Szerencsés voltam és a producerek esélyt adtak arra, hogy gyártásvezető legyek, ami nagy szó, így rettenetesen félek, tele vagyok kételyekkel, de egyben boldog vagyok és izgatott. Kicsit feljebb lőttem, mint talán szokás, de türelmetlen vagyok, és gyorsabban akarok fejlődni, szinteket lépni. Majd elválik mennyire jó ötlet ez.