Hirdetés

Csak Szent István örök

Az országos átlagot meghaladó magyar választási részvétel esetén Kelemen Hunor lehetségesnek tartja három EP-képviselői hely megszerzését. Az RMDSZ elnöke szerint lényeges változások várhatók az őshonos kisebbségek kérdéskörének európai kezelésében.

Csinta Samu

2014. május 23., 20:372014. május 23., 20:37

– Nagyon zavarja az a meglehetősen intenzív facebookos ellenkampány, amely az RMDSZ bojkottálására szólít fel az EP-választásokon?

– Nem nagyon ismerem, de azért a kollégáim természetesen tájékoztattak a létezéséről.

– Önvédelemből nem kattint rá?

– Nem feltétlenül, egyszerűen vannak dolgok, amelyekkel nem foglalkozunk. Hihetetlenül fontosnak tartom az online felületeket, a közösségi portálokat, magam is rendszeresen használom őket, de úgy ítélem meg, hogy ezek csak alakíthatják, alapvetően azonban nem változtatják meg az emberek véleményét. Főleg választások esetén. Korábban természetesen akadtak esetek, amikor egy-egy kommentár nyomán pánikba estünk, de ebből már kinőttünk.

– Tavaly decemberben alacsony szintű választói hajlandóságról számolt be, az utóbbi időben viszont jóval bizakodóbban nyilatkozik. Valóban változott a helyzet, vagy egy kampány finisében egyszerűen nem lehet mást mondani?

– Akkor egy novemberi közvélemény-kutatás alapján jeleztem a növekvő euroszkepticizmust, most meg áprilisi adatok ismeretében vagyok optimistább. Európa-szerte azt tapasztalni ugyan, hogy nő az euroszkeptikus pártok támogatottsága, ám azt is, hogy a gazdasági válság legsúlyosabb éveihez képest az előző évekhez képest nőni kezdett az európai intézményekbe vetett bizalom – leginkább Kelet-Európában. Ennek több magyarázata lehet a kampánytevékenységtől az ukrajnai történésekig. Az emberek alapvető vágya ugyanis, hogy békében éljenek, mifelénk pedig azt is tudják, hogy Moszkvából többnyire nem a biztonság érkezik. Felméréseink ugyanakkor azt jelzik, hogy az erdélyi magyarok sokkal inkább hisznek az európai politikai intézményekben, mint a hazaiakban.

– A tavaly év végi alacsony „harci kedv”, illetve az azóta növekvő bizalom hogyan alakította az RMDSZ EP-kampányát?

– A kampány kezdetekor az euroszkepticizmussal, a gazdasági válsággal, az RMDSZ ellenzéki státusával kellett számolnunk, de az európai polgári kezdeményezéssel és az azt szolgáló aláírásgyűjtés halmazával is, amit aztán a folyamatok részben módosítottak. Az alapüzenet azonban változatlan maradt. Tavaly-tavalyelőtt még gyakran megfogalmazódott: érdemes volt-e belépni az unióba, jól járt-e ezzel a magyarság? Ebben a témában következetesen azt mondtuk, hogy ebben a kérdésben eleink már ezer éve határoztak. A történelmi döntést Szent István hozta meg, s bár minden korban akadtak Koppányok, igazából ezt a döntést folyamatosan megerősítették. A magyarság alapvetően soha nem gondolta újra, hogy a keresztény Európához kell-e tartoznunk vagy sem? A jelenlegi EurópaiUnió korántsem tökéletes, de ahogy az elődje, a szén- és acélunió is rengeteget változott, úgy az unió is jelentős változások előtt áll. Olyanok előtt, amelyek révén Európa jobban odafigyel az őshonos közösségekre, s a változásoknál, a döntéshozatalnál pedig jelen kell lenni. A mi értelmezésünk szerint így lehet összekapcsolni, hogy a magyar nemzet továbbra is a keresztény Európához tartozzon, hogy a 20. századi nagy traumáinkat orvosolni lehessen. A Kárpát-medencei magyarság szempontjából mi nem látunk más utat, nem utolsó sorban azért, mert az elmúlt fél évszázadban a jelenlegi politikai konstrukció biztosította a kontinens békéjét.

– Az alapüzenet változatlansága mellett milyen „finomhangolásokra” igyekeztek odafigyelni?

– Finomhangolásokra mindig szükség van. Ha mezőgazdaságból, vidéken élő emberekhez szólunk, elsősorban a különböző uniós támogatások „nyelvén” beszélünk velük. Ők azok, akik leghamarabb megértik, hogy fél évszázadnyi folyamatos megvonás, elrablás után most újra kapnak valamit. Kiszámoltuk, a különböző régiókban hány millió euró került az emberek zsebébe. Természetesen felmerült az a kérdés is, hogy a kelet-európai támogatások mikor érik el az uniós szintet, mi pedig el tudtuk mondani, hogy 2020-ig ez a szint eléri a jelenlegi legmagasabb nyugat-európai nívót. De ide tartoznak a különböző infrastrukturális beruházások is, amelyekre korábban nem volt igény, de nem volt pénz sem.

– Az RMDSZ kevésbé sikeres európai próbálkozásait, mint például a polgári kezdeményezés, sehol nem dörgölték az orruk alá?

– Hasonló kérdések elhangzanak, s a válaszadásban többféle megközelítés is lehetséges. Európa számos országában jól-rosszul megoldották a kisebbségek kérdését, de mindenhol folyamatosan változik a helyzet, Dél-Tirolban sem ugyanazt az autonómiát élik, mint húsz évvel ezelőtt. Ami pedig megvalósult Nyugat-Európában, annak mifelénk is meg kell valósulnia. Egy dolgot ne tévesszünk szem elől: az ötvenes években nem az őshonos közösségek problémájának megoldására jött létre az európai közösség, hanem a hadiipari kiadások ellenőrzésére. A helyzet azóta sokat változott, s a folyamatot abba az irányba kell terelni, hogy Brüsszelnek legyen hatásköre például az őshonos közösségek ügyének előre mozdításában is. Mert ha odafigyelnek az akácfákra vagy az uborkára, akkor az emberekre is oda kell figyelni.

– Öt évvel ezelőtt Tőkés László állt az RMDSZ-lista élén. Az aktuális kampányban soha, senki sem hiányolta őt a hadrendből?

– Nem, egyetlen pillanatig sem éreztem azt, hogy rossz döntést hoztunk volna. De a kampány során nem is kérték számon ezt rajtunk. A 2009-es EP-választások óta sokat változott a világ körülöttünk – és nem jó irányba. Politikai értelemben két alkalommal is az életünkre törtek 2012-ben. Az elsőt talán még megértem, hiszen az önkormányzati választások során akár reális versenyről is beszélhetünk. A második, a parlamenti választások alkalmával megnyilvánuló magyar–magyar harc azonban racionálisan a mai napig megmagyarázhatatlan. Az emberek pedig nem azt kérdezik tőlünk, hogy mi van Tőkés Lászlóval, hanem hogy amit mi csinálunk, miért lehet jó nekik. A Tőkés-ügy már nem téma, mindenki a maga útját járja: Tőkés magyarországi párt színeiben indul, mi a romániai magyarság képviseletét igyekszünk biztosítani. Nem vagyunk versenytársak.

– Ha nem az őshonos kisebbségek, a Kárpát-medencei magyarság ügyének európai képviselete lenne az RMDSZ központi választási üzenete, akár el is fogadhatnánk, hogy a Tőkés-ügy szóra sem érdemes. Tőkés László viszont éppen ebben a kérdésben a legerősebb...

– Egyetlen pillanatig sem szeretném megkérdőjelezni Tőkés László elkötelezettségét, de most olyan választások előtt állunk, amelynek során rá nem lehet szavazni Erdélyben. Hogy utána hogyan képviseljük közösen ezeket az ügyeket az Európai Néppártban, majd kiderül. E tekintetben vélhetően a továbbiakban sem lesznek viták közöttünk. A nézeteltérések soha nem ebbőlfakadtak, hanem abból, hogya legutóbbi EP-választás óta – amelyen Tőkés László RMDSZ-listán jutott ki Brüsszelbe – pártja révén a romániai magyar politikai képviseletet akarta átvenni tőlünk.

– Sokak szerint alig érzékelhető az EP-kampány – nemcsak RMDSZ-szempontból. Kritikaként kezeli ezeket az észrevételeket, vagy a „műfaj” jellegzetességei közé tartozik?

– Inkább az utóbbihoz. Polgármester-választás alkalmával egy település apraja-nagyja valamiféle izgalomban van, közelről ismeri az érintettek viselt dolgait. Az EP-választás sokkal távolabbi történet, az emberek többsége csak az utolsó pillanatban kezd érdeklődni, vagy egyáltalán nem érdekli őket. Az áprilisi felmérések alapján – ha nem történik semmi váratlan – május 25-én a 2009-es részvételi szint, azaz 29-30 százalék várható, ami alatta marad az európai átlagnak. Ez azonban nem feltétlenül jelenti a 2009-es eredmények megismétlését is, miután a parlament létszámának csökkentésével kisebb lett Románia EP-kvótája is. Sok múlik azon is, hogy hány politikus vagy párt teljesít a bejutási szint alatt, most úgy tűnik, hogy sok töredékszavazatra számíthatunk. Ha a magyar részvétel valamennyivel meghaladja az országos átlagot, eredményesség tekintetében is hozhatjuk az öt évvel ezelőtti szintet, azaz három képviselő bejuttatását az Európai Parlamentbe.

 

 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 14., péntek

Ötvenmillió őshonos kisebbségi az Európai Unióban: Brüsszel a tagállamokhoz irányít

Mintegy ötvenmillió uniós polgár tartozik valamely őshonos etnikai vagy nemzeti kisebbséghez, az Európai Unióban még sincs egységes jogi keret e közösségek helyzetének rendezésére. A világ őslakos népeinek nemzetközi napja alkalmából az Európai Bizott

Ötvenmillió őshonos kisebbségi az Európai Unióban: Brüsszel a tagállamokhoz irányít
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Megtámadott mentősök: mire képes a mesterséges intelligencia?

Mesterséges intelligenciával készített álhír nyomán támadtak mentőautóra Kolozs megyében – legalábbis az interneten terjedő beszámolók szerint. Az eset arra figyelmeztet: az MI már nemcsak megkönnyítheti az életünket, hanem veszélyes fegyverré is válhat.

Megtámadott mentősök: mire képes a mesterséges intelligencia?
2026. augusztus 12., szerda

Napról napra melegebb lesz: zivatarok zárhatják a forró hetet

Napos, száraz idővel indul a következő egy hét Erdélyben, a hétvégétől azonban egyre erőteljesebb felmelegedésre kell számítani. A HungaroMet előrejelzése szerint a szerdai 30 fokról jövő keddre 35 fokig emelkedhet a nappali csúcshőmérséklet.

Napról napra melegebb lesz: zivatarok zárhatják a forró hetet
2026. augusztus 09., vasárnap

Régi házból passzívház? Műszakilag lehetséges, de Erdélyben még messze vagyunk az áttöréstől

Lehet-e egy évtizedekkel ezelőtt épült családi házból vagy tömbházból energiahatékony, passzívház-közeli otthon? Török Áron sepsiszentgyörgyi építésszel jártuk körül, milyen műszaki megoldásokkal és kompromisszumokkal valósítható meg a korszerűsítés.

Régi házból passzívház? Műszakilag lehetséges, de Erdélyben még messze vagyunk az áttöréstől
Hirdetés
2026. augusztus 05., szerda

Lángoló Európa: minden eddiginél nagyobb uniós készültség az erdőtüzek ellen

Az Európai Unió minden eddiginél nagyobb erőforrásokat mozgósít a mediterrán térséget évről évre sújtó erdőtüzek megfékezésére. Több száz tűzoltó, több tucat repülőgép és helikopter áll készenlétben.

Lángoló Európa: minden eddiginél nagyobb uniós készültség az erdőtüzek ellen
2026. augusztus 02., vasárnap

A néptánc összeköt, nem megoszt – modern eszközökkel népszerűsíti az erdélyi hagyományokat Kovács Szabolcs Zoltán

A színpadon, a próbateremben és a közösségi médiában is ugyanaz vezérli Kovács Szabolcs Zoltánt: megmutatni, hogy a néptánc élő, korszerű és képes közelebb hozni egymáshoz az embereket. A Maros Művészegyüttes tánckarvezetőjével beszélgettünk.

A néptánc összeköt, nem megoszt – modern eszközökkel népszerűsíti az erdélyi hagyományokat Kovács Szabolcs Zoltán
2026. augusztus 01., szombat

Lisszabontól Kolozsvárig két keréken – 4000 kilométert tekert Európán át a kolozsvári nőgyógyász

Kevesen vállalkoznának arra, hogy kerékpárral átszeljék Európát. Zsigmond István kolozsvári nőgyógyász szakorvos azonban éppen ezt tette: Lisszabonból indult útnak, és huszonöt nap alatt, közel négyezer kilométer megtétele után érkezett haza Kolozsvárra.

Lisszabontól Kolozsvárig két keréken – 4000 kilométert tekert Európán át a kolozsvári nőgyógyász
Hirdetés
2026. július 31., péntek

Szintet lépett a román–ukrán együttműködés a közös dróngyártással

A két ország államelnöke által márciusban szentesített román–ukrán stratégiai partnerségi megállapodás „megágyazott” annak, hogy számos romániai helyszínen – köztük Kolozsváron – beindulhat a közös dróngyártás.

Szintet lépett a román–ukrán együttműködés a közös dróngyártással
2026. július 25., szombat

Erdély még alig fedezte fel a „digitális böjt” turizmusát, pedig az „offline” lét az új luxus

Egyes európai országokban külön üzletággá nőtte ki magát, sőt, a hivatalos turisztikai stratégia része lett az úgynevezett digitális böjt fémjelezte turizmus. Erdély is alkalmas lenne rá.

Erdély még alig fedezte fel a „digitális böjt” turizmusát, pedig az „offline” lét az új luxus
2026. július 24., péntek

Az AUR PSD-s tisztára mosási akciója

Van abban valami sajátságos, hogy bármit tesz vagy mond Sorin Grindeanu, a hónapok óta tartó politikai válságot előidéző PSD elnöke saját maga vagy pártja támogatottságának növelése érdekében, abból rendszerint a szélsőjobboldali AUR jön ki jól.

Az AUR PSD-s tisztára mosási akciója
Az AUR PSD-s tisztára mosási akciója
2026. július 24., péntek

Az AUR PSD-s tisztára mosási akciója

Hirdetés
Hirdetés