Hirdetés

Szektortársaihoz árazza magát a Wizz Air?

Túrós-Bense Levente

2015. február 28., 11:292015. február 28., 11:29

A korábbi tervek alapján, de kisebb bevonni szánt összeggel újra nekivág a tőzsdei bevezetésnek a magyar fapados légitársaság, a Wizz Air. A budapesti Napi Gazdaság című napilapnak nyilatkozó elemzők szerint a légitársaság jó időben, jó helyen dobja piacra papírjait. A Wizz Air likviditása sokat javult az elmúlt időszakban, ennek ellenére a korábban tervezett 200 millió euró helyett legkevesebb 300 millió eurót tervez bevonni elsődleges részvénykibocsátása során – írja piaci információkra hivatkozva a Reuters. A londoni tőzsdének már benyújtották a szándéknyilatkozatot, amit a következő hetekben le kell zárni, a tényleges bevezetésre pedig az első negyedév végéig kerülhet sor. A tulajdonosok a társaság körülbelül 20 százalékát dobják piacra, egyelőre azonban nem tisztázott, milyen arányban válnak meg részesedéseiktől, ahogy azt sem lehet még tudni, mekkora lesz a másodlagos értékesítés.

Az soha sem volt kérdés, hogy a cég a londoni tőzsdén akar megmérettetni, leginkább azért, mert ott jegyzik a Wizz Air fő riválisainak részvényeit, emellett pedig megfelelő likviditás áll rendelkezésre. A cég arra számít, hogy a friss tőkének köszönhetően tovább erősödik a cég pénzügyi stabilitása, így például olcsóbban juthatnak hitelekhez. Európában a szektoron belül elsősorban a fapadosok, köztük a Ryanair és az EasyJet szerepelnek jól a tőzsdén, a hagyományos társaságok – az Air France-KLM vagy a Lufthansa – árfolyamán ugyanis jelentős nyomás van. Ennek hátterében egyrészt a folyamatos sztrájkok, másrészt a fapados társaságok által támasztott nagy verseny áll.

A szektor kedvező kilátásait az elemzői vélemények is jól tükrözik, a célárak egy-két hónap alatt nagyot emelkedtek, többnyire erős vételi ajánlás mellett. Az EasyJet esetében tavaly nyáron még 16–18 font között szóródtak a célárak, decemberben a sáv 18–19-ig csúszott fel, januárban pedig a csúcsérték már a 22,1 fontot is meghaladta. Hasonló a helyzet a Ryanair esetében is: a célárak a tavaly nyáron 8–8,50 euró között szóródtak, a legfrissebb, februári ajánlásokban az átlagár felülsúlyozás mellett már 12,70 euró. Az EasyJet részvénye augusztusban 12,28 fonton forgott Londonban, tegnap már 17,67-es árfolyamon jegyezték, de január végén 18,76-on is járt. A Ryanair ebben az időszakban 6,61 euróról 9,88 euróra drágult.

A Wizz Air ársávja más szempontból is elfogadhatónak tűnik, fontos ugyanis, hogy a papír ne legyen túl olcsó, azaz ne váljon pennys részvénnyé, de elérhető maradjon a kisbefektetők számára is. Az amerikai piacon például az 5–10 dollár alatti részvényeket nem szeretik, mivel azok nem illenek több alap befektetési stratégiájába sem. A magyar piac azonban aligha kap majd az IPO-ból, ennél sokkal nagyobb kibocsátások során sem jutott Budapestre a részvényekből. Ez láthatóan nem is fontos a tulajdonosnak, hiszen elsősorban az intézményi befektetőket szeretnék elérni, gesztusra a piacválasztás után pedig nem érdemes számítani.

A Wizz Air tavalyi eredményéről egyelőre keveset tudni. A londoni tőzsde honlapján fellelhető szándéknyilatkozatból kiderül, hogy a Wizz Air a tárgyidőszak árbevételi sora 22 százalékos bővülés mellett 992 millió eurót mutat, 18 százalékkal több, 12,7 millió utas mellett. Tárgyidőszakban az árbevétel 23,5 százalékkal, 727 millió euróra nőtt, a nettó profit 158 millió euró lett, 44,5 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Az utasszám ez idő alatt 17,6 százalékkal, 8,8 millióra ugrott. 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 14., péntek

Ötvenmillió őshonos kisebbségi az Európai Unióban: Brüsszel a tagállamokhoz irányít

Mintegy ötvenmillió uniós polgár tartozik valamely őshonos etnikai vagy nemzeti kisebbséghez, az Európai Unióban még sincs egységes jogi keret e közösségek helyzetének rendezésére. A világ őslakos népeinek nemzetközi napja alkalmából az Európai Bizott

Ötvenmillió őshonos kisebbségi az Európai Unióban: Brüsszel a tagállamokhoz irányít
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Megtámadott mentősök: mire képes a mesterséges intelligencia?

Mesterséges intelligenciával készített álhír nyomán támadtak mentőautóra Kolozs megyében – legalábbis az interneten terjedő beszámolók szerint. Az eset arra figyelmeztet: az MI már nemcsak megkönnyítheti az életünket, hanem veszélyes fegyverré is válhat.

Megtámadott mentősök: mire képes a mesterséges intelligencia?
2026. augusztus 12., szerda

Napról napra melegebb lesz: zivatarok zárhatják a forró hetet

Napos, száraz idővel indul a következő egy hét Erdélyben, a hétvégétől azonban egyre erőteljesebb felmelegedésre kell számítani. A HungaroMet előrejelzése szerint a szerdai 30 fokról jövő keddre 35 fokig emelkedhet a nappali csúcshőmérséklet.

Napról napra melegebb lesz: zivatarok zárhatják a forró hetet
2026. augusztus 09., vasárnap

Régi házból passzívház? Műszakilag lehetséges, de Erdélyben még messze vagyunk az áttöréstől

Lehet-e egy évtizedekkel ezelőtt épült családi házból vagy tömbházból energiahatékony, passzívház-közeli otthon? Török Áron sepsiszentgyörgyi építésszel jártuk körül, milyen műszaki megoldásokkal és kompromisszumokkal valósítható meg a korszerűsítés.

Régi házból passzívház? Műszakilag lehetséges, de Erdélyben még messze vagyunk az áttöréstől
Hirdetés
2026. augusztus 05., szerda

Lángoló Európa: minden eddiginél nagyobb uniós készültség az erdőtüzek ellen

Az Európai Unió minden eddiginél nagyobb erőforrásokat mozgósít a mediterrán térséget évről évre sújtó erdőtüzek megfékezésére. Több száz tűzoltó, több tucat repülőgép és helikopter áll készenlétben.

Lángoló Európa: minden eddiginél nagyobb uniós készültség az erdőtüzek ellen
2026. augusztus 02., vasárnap

A néptánc összeköt, nem megoszt – modern eszközökkel népszerűsíti az erdélyi hagyományokat Kovács Szabolcs Zoltán

A színpadon, a próbateremben és a közösségi médiában is ugyanaz vezérli Kovács Szabolcs Zoltánt: megmutatni, hogy a néptánc élő, korszerű és képes közelebb hozni egymáshoz az embereket. A Maros Művészegyüttes tánckarvezetőjével beszélgettünk.

A néptánc összeköt, nem megoszt – modern eszközökkel népszerűsíti az erdélyi hagyományokat Kovács Szabolcs Zoltán
2026. augusztus 01., szombat

Lisszabontól Kolozsvárig két keréken – 4000 kilométert tekert Európán át a kolozsvári nőgyógyász

Kevesen vállalkoznának arra, hogy kerékpárral átszeljék Európát. Zsigmond István kolozsvári nőgyógyász szakorvos azonban éppen ezt tette: Lisszabonból indult útnak, és huszonöt nap alatt, közel négyezer kilométer megtétele után érkezett haza Kolozsvárra.

Lisszabontól Kolozsvárig két keréken – 4000 kilométert tekert Európán át a kolozsvári nőgyógyász
Hirdetés
2026. július 31., péntek

Szintet lépett a román–ukrán együttműködés a közös dróngyártással

A két ország államelnöke által márciusban szentesített román–ukrán stratégiai partnerségi megállapodás „megágyazott” annak, hogy számos romániai helyszínen – köztük Kolozsváron – beindulhat a közös dróngyártás.

Szintet lépett a román–ukrán együttműködés a közös dróngyártással
2026. július 25., szombat

Erdély még alig fedezte fel a „digitális böjt” turizmusát, pedig az „offline” lét az új luxus

Egyes európai országokban külön üzletággá nőtte ki magát, sőt, a hivatalos turisztikai stratégia része lett az úgynevezett digitális böjt fémjelezte turizmus. Erdély is alkalmas lenne rá.

Erdély még alig fedezte fel a „digitális böjt” turizmusát, pedig az „offline” lét az új luxus
2026. július 24., péntek

Az AUR PSD-s tisztára mosási akciója

Van abban valami sajátságos, hogy bármit tesz vagy mond Sorin Grindeanu, a hónapok óta tartó politikai válságot előidéző PSD elnöke saját maga vagy pártja támogatottságának növelése érdekében, abból rendszerint a szélsőjobboldali AUR jön ki jól.

Az AUR PSD-s tisztára mosási akciója
Az AUR PSD-s tisztára mosási akciója
2026. július 24., péntek

Az AUR PSD-s tisztára mosási akciója

Hirdetés
Hirdetés