
A román kormány épülete Bukarestben. A pénzügyi szakértő szerint az új kormányprogramból valami jó is kisülhet
Fotó: Wikipédia
Iancu Guda közgazdasági szakértőként és véleményformálóként számost tanulmányt közölt a román gazdaságról, a közszféra gyökeres átalakításának szükségességéről. A republica.ro portálon közzétett pénzügyi elemzésében az új román kormány programját veszi górcső alá, amiről azt írja, hogy az 1989-es rendszerváltás óta a legátfogóbb közigazgatási reformokat ígéri.
2025. június 24., 13:522025. június 24., 13:52
2025. június 24., 14:322025. június 24., 14:32
Megvan a kormányprogram a következő három évre: ha minden, ami benne szerepel, megvalósul, akkor ez lesz a legátfogóbb állami reformcsomag 1989 óta. A teljes szöveg 91 oldalas. Pénzügyi elelmzőként végigolvastam a teljes programot, és kiértékeltem a legfontosabb intézkedéseket – ezek hatásának több mint 90 százaléka abból származik, amit a következőkben kifejtek. Örömmel látom, hogy sok általam javasolt ötlet bekerült, remélem, hogy meg is valósulnak. Vannak olyan intézkedések is, amelyek hiányoznak, és néhányat újra kellene gondolni. Vannak olyanok is, amelyek jelenlegi formájukban szerintem nem megfelelőek. De
A lényeg az, hogy a kiadáscsökkentési intézkedések is megvalósuljanak, mert az adók már most, azonnal érvénybe lépnek.
Következtetéseim:
A rossz intézkedések elkerülése: NEM vezetnek be szolidaritási adót (a 10 000 lejnél magasabb fizetések túlzott adóztatása), nincs általános áfaemelés (nem működne fordított adóztatás nélkül), nem nő a társasági adó 19%-ra, és nem vezetik be az összes banki tranzakció megadóztatását.
Fájdalmas egyensúlyozás (amelynek lényege az, hogy mindenki fizet): becslések szerint a közszféra 43 milliárd lejjel (az állami vállalatok tőzsdére viteléből származó egyszeri bevétel nélkül, amely évente 11 milliárdot hozhat); az adócsalók legalább 24 milliárd lejjel (talán többel is), a magánszféra pedig 21 milliárd lejjel járul hozzá a költségvetési hiány lefaragásokhoz.
Nem tetszik minden intézkedés, én magam is szenvedni fogok. Mi hiányzik szerintem? A ,,oszlopadó" és a nagyvállalatok árbevételének 1%-os adója el kellene tűnjön (ez visszatartja a nagy beruházásokat, ezt sok elemzésben és cikkben kifejtettem), valamint a tőkepiaci nyereség magasabb adóztatása (szerintem a lakosságot ösztönözni kellene a tőzsdei befektetésekre). Több tízezer euróval fogok többet fizetni a vállalatok többletadóztatása miatt (főleg az osztalékadó miatt), de ez van. Mindannyiunknak fizetnie kell. Szerintem jobban kellene hangsúlyozni az adóhatóság (ANAF) hatékonyabb adóbehajtását (a bejelentett, de be nem szedett adók tekintetében): nem látom, hogy szerepelne a 3 évesnél régibb adókövetelések engedményezésének javaslata (ez a módszer Lengyelországban sikeresen működik).
Amit javasoltam és helyes, hogy hangsúlyosan bekerült:
A közszféra bérköltségeinek 20%-os csökkentése, pontosan amennyit én is javasoltam. Ez messze a legkeményebb reform (a hatás évente 32 milliárd lej). Az intézkedéscsomag összetett: helyi szinten az összes önkormányzat és területi egység értékelése, főleg ott, ahol a bevételek nem fedezik a béreket, funkciók megszüntetése a lakosságszám alapján). Létszámbefagyasztás, nyugdíj és fizetés egyidejű felvételének megszüntetése, bérek plafonálása, pótlékok eltörlése. Várhatóak tömeges tiltakozások, amelyeket a múltban ragadt szakszervezetek támogatnak majd!
A sinecurák és a pofátlan keresetek megszüntetése a közszférában a bérplafon által (az elnöki fizetéshez vagy a minimálbér többszöröséhez kötve), az állami vállalatok igazgatótanácsainak és menedzsmentjeinek értékelése. Az átalakíthatatlan, veszteséges állami vállalatok bezárása (tisztogatás és parazitaállapot megszüntetése). Ezek a szélsőségek frusztrálják a lakosságot, és aláássák az intézményekbe és a politikai osztályba vetett bizalmat.
Látszólag igazságtalan, de közép- és hosszútávon szükséges intézkedések:
Osztalékok 16%-os adóztatása (itt én is nagyon szenvedek), ez a 2016-os kulcshoz tér vissza. Összességében a bruttó nyereség kb. 30%-os adóteher alá esik (16% társasági adó + 16% x 0,84 osztalékadó), ami kb. 50%-kal alacsonyabb, mint az európai átlag (ahol az összes adóteher 48%), és kb. 30%-kal alacsonyabb, mint a munkabérek adóterhe (a bruttó bér 42%-a adózott).
Ez szükséges az alkalmazotti és vállalati adózás közötti különbség csökkentéséhez, így mérsékelve a társadalmi polarizációt. Ez közvetve a nyereség visszaforgatását ösztönzi (még ha rövid távon sok osztalékot is fognak kivenni). Szerintem ide szükséges lenne pozitív kompenzációs intézkedések bevezetése, például a társasági adó csökkentése a visszaforgatott nyereség után.
10 százalékos egészségügyi hozzájárulás (CASS) a havi 4000 lej nettó nyugdíjat meghaladó részre. A világ legtöbb országában a nyugdíjasok is fizetnek egészségügyi járulékot, hiszen ők veszik igénybe leginkább ezeket a szolgáltatásokat.
Csak a magas nyugdíjakat adóztatják (pl. 5000 lejes nyugdíj esetén: 5000 - 4000 = 1000 lej × 10% = 100 lej járulék). Így a nagy (gyakran speciális) nyugdíjak is magasabb terhet viselnek.
Iancu Guda
Elismert román közgazdász, pénzügyi elemző és egyetemi oktató, aki több mint 13 éves tapasztalattal rendelkezik a hitelkockázat-kezelés területén. 2013 óta a Román Banki Intézet (Institutul Bancar Român) társult oktatója, ahol fejlett pénzügyi elemzést és vállalati pénzügyeket tanít a CEFA program keretében.
Guda aktívan részt vesz a közgazdasági és pénzügyi közéletben, gyakori szereplője a romániai gazdasági vitáknak, valamint ismert a román gazdasági reformokról és a költségvetési politikáról szóló elemzéseiről. Véleménye szerint a gazdasági átláthatóság, a hatékony adóbeszedés és a közszféra racionalizálása kulcsfontosságú Románia fenntartható fejlődése szempontjából.
Munkásságában Guda számos, a vállalatok pénzügyi helyzetét és teljesítményét elemző tanulmányt publikált, és gyakran hangoztatja az üzleti környezet átláthatóságának, a befektetések ösztönzésének és a gazdasági versenyképesség növelésének fontosságát. Kritikus, de építő szellemben közelít a gazdaságpolitikai intézkedésekhez, miközben saját tapasztalatait és adatalapú elemzéseit használja fel véleménye alátámasztására.
Fordította Kisréti Zsombor
A Declic civil szervezet országos petíciót indított az áfaemelés ellen, amelyben azt kérik a frissen kinevezett miniszterelnök-jelölttől, Ilie Bolojantól, hogy ne emelje meg az áfát addig, amíg Románia nem éri el az Európai Unió áfabehajtási szintjét.korábban írtuk

Az adócsalást kell visszafogni – Országos aláírásgyűjtést indítottak az áfaemelés ellen
Túl optimistának bizonyult Nicuşor Dan államfő múlt heti bejelentése, amely szerint hétfőn elkészül az óriásira duzzadt román költségvetési deficit lefaragását célzó intézkedéscsomag: nem hogy a hét első napján, de még a kedden sem született megegyezés.korábban írtuk

Áfaemelés, nyugdíjak megsarcolása, progresszív adózás? Forgatókönyvek deficitcsökkentésre
Mintegy ötvenmillió uniós polgár tartozik valamely őshonos etnikai vagy nemzeti kisebbséghez, az Európai Unióban még sincs egységes jogi keret e közösségek helyzetének rendezésére. A világ őslakos népeinek nemzetközi napja alkalmából az Európai Bizott
Mesterséges intelligenciával készített álhír nyomán támadtak mentőautóra Kolozs megyében – legalábbis az interneten terjedő beszámolók szerint. Az eset arra figyelmeztet: az MI már nemcsak megkönnyítheti az életünket, hanem veszélyes fegyverré is válhat.
Napos, száraz idővel indul a következő egy hét Erdélyben, a hétvégétől azonban egyre erőteljesebb felmelegedésre kell számítani. A HungaroMet előrejelzése szerint a szerdai 30 fokról jövő keddre 35 fokig emelkedhet a nappali csúcshőmérséklet.
Lehet-e egy évtizedekkel ezelőtt épült családi házból vagy tömbházból energiahatékony, passzívház-közeli otthon? Török Áron sepsiszentgyörgyi építésszel jártuk körül, milyen műszaki megoldásokkal és kompromisszumokkal valósítható meg a korszerűsítés.
Az Európai Unió minden eddiginél nagyobb erőforrásokat mozgósít a mediterrán térséget évről évre sújtó erdőtüzek megfékezésére. Több száz tűzoltó, több tucat repülőgép és helikopter áll készenlétben.
A színpadon, a próbateremben és a közösségi médiában is ugyanaz vezérli Kovács Szabolcs Zoltánt: megmutatni, hogy a néptánc élő, korszerű és képes közelebb hozni egymáshoz az embereket. A Maros Művészegyüttes tánckarvezetőjével beszélgettünk.
Kevesen vállalkoznának arra, hogy kerékpárral átszeljék Európát. Zsigmond István kolozsvári nőgyógyász szakorvos azonban éppen ezt tette: Lisszabonból indult útnak, és huszonöt nap alatt, közel négyezer kilométer megtétele után érkezett haza Kolozsvárra.
A két ország államelnöke által márciusban szentesített román–ukrán stratégiai partnerségi megállapodás „megágyazott” annak, hogy számos romániai helyszínen – köztük Kolozsváron – beindulhat a közös dróngyártás.
Egyes európai országokban külön üzletággá nőtte ki magát, sőt, a hivatalos turisztikai stratégia része lett az úgynevezett digitális böjt fémjelezte turizmus. Erdély is alkalmas lenne rá.
Van abban valami sajátságos, hogy bármit tesz vagy mond Sorin Grindeanu, a hónapok óta tartó politikai válságot előidéző PSD elnöke saját maga vagy pártja támogatottságának növelése érdekében, abból rendszerint a szélsőjobboldali AUR jön ki jól.
szóljon hozzá!