
José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke védelmébe vette Angela Merkelt azokkal a bírálatokkal szemben, amelyeket főleg a dél-európai országokban fogalmaztak meg a német kancellár költségvetési szigort szorgalmazó politikája ellen.
2013. május 10., 22:412013. május 10., 22:41
Az AFP egy német interjúból idéz, amelyben Barroso leszögezi: „Ami Franciaországban vagy Portugáliában történik, az nem Merkel asszony vagy Németország hibája. Mindenki söpörjön a saját portája előtt”.
A német nyelvterület vezető gazdaságkutató intézeteinek közös előrejelzése szerint Németországban a gazdaság az euróövezeti recesszió ellenére idén és jövőre is gyorsuló ütemben nő, a munkanélküliség csökken, az államháztartás pedig egyensúlyba kerül. Az EB elnöke felhívja a figyelmet a gazdasági válság természetére, hangsúlyozva: az ebből eredő problémákat nem lehet a német politika vagy az Európai Unió rovására írni. Azok a túlzottan költekező politikának, a versenyképesség hiányának és a pénzpiacokon tapasztalt felelőtlen magatartásnak a következményei – hangsúlyozta Barroso. Kijelentette: rendkívül hálás a konzervatív kancellárnak a költségvetési szigorral kapcsolatos hozzáállásáért. Barroso szerint Merkel az az európai szintű politikus, aki a legjobban érti, mi is történik a földrészen, rengeteg időt és energiát áldoz az európai terv kialakítására.
Néhány nappal korábban Martin Schulz, az Európai Parlament szociáldemokrata párti (SPD) elnöke is védelmébe vette a német kancellárt a különösen Franciaországból érkező bírálatokkal szemben. A politikus nyilatkozatában a francia szocialisták éles bírálatára reagált, amely az elmúlt napokban nagy hullámokat vert. A vita középpontjában a francia Szocialista Párt dokumentuma áll, amely bírálja Merkel merev takarékossági politikáját és személyesen magát a kancellárt.
Közben az adósságválság szorításában vergődő Portugália kormánya újabb takarékossági intézkedésekről határozott. A szombati lapokban megjelent hír szerint a köztisztviselőknek ezentúl hetente 35 helyett 40 órát kell dolgozniuk. Pedro Passos Coelho miniszterelnök kormánya úgy döntött, az öregségi nyugdíjkorhatárt az eddigi 65-ről 66 évre emeli. Ezen kívül arra ösztönzi a 600 ezer állami alkalmazott öt százalékát (30 ezer főt), hogy „önként váljon ki” az állami szolgálatból. A jelzett intézkedések jövőre lépnek hatályba.
A takarékossági lépések révén a kormány összesen 4,6 milliárd euróval akarja csökkenteni a kiadásokat, ezzel is eleget téve a külföldi hitelezők elvárásainak. A kormánynak még egyeztetnie kell a tervet az ellenzékkel, a szakszervezetekkel és a munkaadókkal, ám a kabinet kényelmes parlamenti többsége miatt nem kétséges, hogy a tervből valóság lesz.
Búcsú az adócsalóktól?
Nincs esély újratárgyalni a megbukott német-svájci megállapodást az adócsalók felderítésére – jelentette ki a német pénzügyminiszter, Wolfgang Schäuble. A német és a svájci kormány tavaly aláírt egy szerződést azzal a céllal, hogy a svájci bankszámlákból ki lehessen „gereblyézni” a német adóelkerülőket és adócsalókat, a német parlament felsőházában azonban az ellenzék hiányosnak tartotta és elutasította az egyezményt, amely így kútba esett. A szociáldemokrata és a zöldpárti ellenzék azt kifogásolta, hogy a megállapodás csak a jövőre vonatkozik, a múltbéli csalások mentesülnek. Ám „Svájc mint jogállam nem változtathatja meg törvényeit visszamenő hatállyal”, ezért nincs esély kétoldalú megállapodásra – idézte a német pénzügyminisztert a Bild am Sonntag című lap.
Mintegy ötvenmillió uniós polgár tartozik valamely őshonos etnikai vagy nemzeti kisebbséghez, az Európai Unióban még sincs egységes jogi keret e közösségek helyzetének rendezésére. A világ őslakos népeinek nemzetközi napja alkalmából az Európai Bizott
Mesterséges intelligenciával készített álhír nyomán támadtak mentőautóra Kolozs megyében – legalábbis az interneten terjedő beszámolók szerint. Az eset arra figyelmeztet: az MI már nemcsak megkönnyítheti az életünket, hanem veszélyes fegyverré is válhat.
Napos, száraz idővel indul a következő egy hét Erdélyben, a hétvégétől azonban egyre erőteljesebb felmelegedésre kell számítani. A HungaroMet előrejelzése szerint a szerdai 30 fokról jövő keddre 35 fokig emelkedhet a nappali csúcshőmérséklet.
Lehet-e egy évtizedekkel ezelőtt épült családi házból vagy tömbházból energiahatékony, passzívház-közeli otthon? Török Áron sepsiszentgyörgyi építésszel jártuk körül, milyen műszaki megoldásokkal és kompromisszumokkal valósítható meg a korszerűsítés.
Az Európai Unió minden eddiginél nagyobb erőforrásokat mozgósít a mediterrán térséget évről évre sújtó erdőtüzek megfékezésére. Több száz tűzoltó, több tucat repülőgép és helikopter áll készenlétben.
A színpadon, a próbateremben és a közösségi médiában is ugyanaz vezérli Kovács Szabolcs Zoltánt: megmutatni, hogy a néptánc élő, korszerű és képes közelebb hozni egymáshoz az embereket. A Maros Művészegyüttes tánckarvezetőjével beszélgettünk.
Kevesen vállalkoznának arra, hogy kerékpárral átszeljék Európát. Zsigmond István kolozsvári nőgyógyász szakorvos azonban éppen ezt tette: Lisszabonból indult útnak, és huszonöt nap alatt, közel négyezer kilométer megtétele után érkezett haza Kolozsvárra.
A két ország államelnöke által márciusban szentesített román–ukrán stratégiai partnerségi megállapodás „megágyazott” annak, hogy számos romániai helyszínen – köztük Kolozsváron – beindulhat a közös dróngyártás.
Egyes európai országokban külön üzletággá nőtte ki magát, sőt, a hivatalos turisztikai stratégia része lett az úgynevezett digitális böjt fémjelezte turizmus. Erdély is alkalmas lenne rá.
Van abban valami sajátságos, hogy bármit tesz vagy mond Sorin Grindeanu, a hónapok óta tartó politikai válságot előidéző PSD elnöke saját maga vagy pártja támogatottságának növelése érdekében, abból rendszerint a szélsőjobboldali AUR jön ki jól.
szóljon hozzá!