A lótartás nem üzlet, hanem szenvedély

Párszor már lovagoltam, de még messze vagyok attól, hogy magabiztos lovasnak tartsam magam. István és neje, Bea azonban megnyugtat: Olga csendes, szelíd állat, és már rég hozzászokott a lovasokhoz. A napi pár órás túráktól akár a tíznapos hegyi utakig is igénybe veszik kezdő és haladó lovasok egyaránt.
Olga valóban remek társnak bizonyul, csendesen baktat alattam. A társaság többi tagjához hasonlóan egy idő után azonban kisebb ügetésbe fogunk, és a gazda magyarázza, hogyan üljünk biztonságosan a nyeregben. A hatvan állatból mintegy 15 lovat használnak rendszeresen örömlovaglásra, ezek alaposan ki vannak válogatva vérmérséklet és megbízhatóság alapján, így a lovarda tulajdonosait nem érték kellemetlen meglepetések, súlyosabb balesetük nem volt.

Hogy ez valóban így legyen, a lovarda udvarán elkerített kör alakú pályán veszi kezdetét a lovasoktatás, amit rendszerint Bea asszony végez.
Gyereket és felnőttet a felnyergelt ló közelébe visz, miközben nyomatékosan elmagyarázza, hogy a ló hátsó lábaitól csak biztonságos távolságban lehet tartózkodni. A ló ösztönös lény, így kerülni kell azokat a helyzeteket, amikor véletlenszerű rúgással meg tudna sebesíteni. Az oktatás következő része a nyeregbe szállás és az ottmaradás: fontos, hogy a kezdő lovas magabiztosan érezze magát a nyeregben. Ezután kezdődhet el a lovaglás alapvető tudnivalóinak elsajátítása. Bea elégedett tanítványaival: az udvari indítókurzust követően a rövidebb lovaglások, majd a hosszabb mezei utak következnek. Aki a lovaglást megszereti, az rendszeresen visszajár. Nem véletlen, hogy Erdély-szerte egyre több a lovarda, sőt egyre többen kapnak kedvet lovak vásárlására is.

A bértartás iránti igény folyamatosan nő, mert egyre több városi ember akar lovat vásárolni magának, és azt    lovardában helyezi el. Ahol nemcsak etetik és gondozzák, hanem felnyergelik és betanítják lovaglásra, hogy az állat a gazda jó partnerévé váljon. Van, aki nem szereti, ha más is megüli a lovát, vannak viszont olyanok is, aki örömmel beleegyeznek, mert a nyeregben tartott hátasló jóval könnyebben kezelhető. Az emberek társaságához szokott, jól tartott ló gondok nélkül kezelhető.

A hegyi túra keretében biztosított a napi ellátás – az estebédet és reggelit egy-egy vendégfogadóban fogyaszthatják el, ahol éjszakára megszállnak. Régmúlt idők hangulatát idézi lóháton barangolni a hegyeket, és megcsodálni a természet szépségeit.
A szomszédos Kalotaszentkirályon, illetve a környék településein nyaranta több táborba gyűlnek össze a    gyerekek, a táborozókat legtöbbször elhozzák lovagolni is. Sok gyerek ilyenkor találkozik először lóval, majd hazatérve a szüleit ráveszi, hogy a lakóhelyéhez közeli lovardában folytathassa a lovaglást.

Arra vágyott, hogy természetközeli életet éljen, gépektől és irodáktól távol, ennek ellenére rönkhasító asztalosműhelyt működtető vállalkozása nem erről szólt.   
„A ló a két csikóval egy évig Sztánán maradt az eladónál, de a következő esztendőben már arra kértek, találjak helyet az állatoknak, mert nem férnek az istállóban. Akkor hoztam át a lovakat ide, Nagykalotára. Közben megismerkedtem Beával, neki is tetszettek a lovak. Így kezdődött az új vállalkozásunk” – ugrik vissza az időben István, aki pár éven belül eldöntötte, abbahagy minden más tevékenységet, és hozzáfog egy lovarda létesítéséhez.   
A gazda szerint a lótartás és lótenyésztés úri hobbi. Szakmai berkekben azt szokták mondani, a lovakból akkor hozhat össze az ember egy kisebb vagyont, ha már előtte ráköltött egy nagyobbat.

Ez a lovassportra is érvényes” – fogalmaz Bethlendi István. Ezért nem foglalkoznak a kancák fedeztetésével, mert mire négyéves korára a csikó nyergelhető, a gazda annyit költ rá, hogyha eladja, a vételár nem fedezi a csikónevelés költségeit. A lótenyésztés, a szaporítás csak államilag támogatott ménesek számára „üzlet”, ahol nagyszámú csikóból válogatják ki a legértékesebb egyedeket, a fiatal állatok többségét pedig értékesítik. Az erdélyi lovardák abból próbálnak megélni, amiből tudnak: bértartásból és lovagoltatásból.

Búcsút veszünk a nyerítő csapattól, és visszatérünk a lovarda központjába. Útközben cseng a gazda telefonja: újabb családi társaság jelentkezik be vasárnap délelőttre. Szűkös az időbeosztás, már többen is a listára kerültek, de mindig találnak megoldást.