A nemzet költőjének emléke az Érmelléken – a Petőfi Sándor-emlékév Erdélyben is újabb kutatásokra ösztökéli a helytörténészeket

Előadója, a Fényes Elek-díjas Szabó József helytörténész és újszülöttgyógyász szerint az Érmelléken az utóbbi években háttérbe szorult a Petőfi-kultusz ápolása.
Mint írja, az Ismeretlen Érmellék–írásban és képben (II.) idén megjelent kötetében, az elsődleges célja a még fellelhető információk minél tökéletesebb összegyűjtése volt. „Irodalmi, történelmi kultuszok vizsgálatával, feldolgozásával kapcsolatos elméleti szakirodalom utólag került a kezembe. Ezeket olvasgatva megerősítettek abban, hogy van létjogosultsága e kultuszok lokális, regionális kötődéseit, jellemzőit vizsgálni”. A kötetből kiderülnek többek között olyan érdekességek is, hogy Petőfi nem kétszer, hanem háromszor járt az Érmelléken. Szőlészettörténeti források szerint harmadjára Hegyközszent­imrén, Erdélyi József debreceni kollégiumi tanár szüreti vendégeként fordult meg 1846-ban. Sőt az is kiderült, hogy apósa, Szendrey Ignác Szalacson, Szendrey László káptalani inspektor házában dühöngte ki magát Júlia leánya erdődi templomi esküvője idején, de akár Júlia leánykorában is megfordulhatott Szalacson. Sikerült összeszednie számtalan bihardió­szegi, székelyhídi, érmihályfalvi valós vagy annak tűnő Petőfivel kapcsolatos történetet is. Ugyanakkor újabb adatok kerültek elő a kötet megjelenése óta eltelt hónapokban, amelyek további adalékokkal szolgálnak Petőfi érmelléki vándorszínészkedéséhez.
A kiskőrösi székhelyű Országos Petőfi Sándor Társaság 2021. augusztus 25-én rendezte meg Aszódon a Petőfi-emlékhelyek 34. Nemzetközi Találkozóját. E találkozókon az érmelléki települések még nem szerepeltek. Bihar megyéből csak Nagyvárad és Nagyszalonta szerepel a Petőfi-emlékhely települések listáján. Ehhez az érmelléki Petőfi-emlékek összegzésének hiánya is hozzájárult.
A reformkortól 1945-ig megalakult Kárpát-medencei szervezetekről átfogó és hiteles körképet adó, katasztert is kiadó lakitelki Nemzeti Művelődési Intézet 2020 őszén Petőfi Sándor életét és örökségét megismerő felmérést indított. Hogy Petőfivel és kultuszának ápolásával kapcsolatban még mindig lehet újat mondani, bizonyítja a székelykeresztúri Gyárfás-kúria és a mögötte lévő, immár több évtizede elhíresült körtefa, vagy Petőfi osztrák és 1848-as katonai szolgálataival kapcsolatos újabb információk, illetve a két-három évtizede előkerült kézirata.

Szalacsi szálak

Szájhagyomány szerint volt egy gesztenyefa a szalacsi nagyiskola udvarán, amelyre rá volt vésve Petőfi neve, a másik verzió szerint viszont éppen Petőfi tartózkodott alatta. Figyelembe véve a Szendrey család szalacsi vonatkozásairól szóló kutatási eredményeket (Szendrey László káptalani inspektor Szendrey Ignác unokatestvére volt), a monda akár igaz is lehet.
„Köztudott az Érmelléken, hogy Petőfi Sándor 1843 október-novemberében megfordult Diószegen és Székelyhídon egy vándor színtársulattal, amely Demjén Mihály truppja volt. Petőfi születésének centenáriumán, 1922-ben sok dokumentumról és kortanúról készült reprodukcióval színesített cikkben dolgozták fel színészkedéseinek jobbára anyaországi helyszíneit. Az érmelléki epizód felett a szerzők azonban nemes egyszerűséggel átugrottak. Ezt Fekete Sándor pótolta az 1960-as években. Fekete művének vonatkozó részletét bőven idéztem Petőfi érmelléki kultusztörténetét taglaló alfejezetemben az Ismeretlen Érmellék II. című kötetemben. Bár Petőfi leveleiben csak két Érmelleken játszott színdarabot és szerepet nevesít, a későbbiekben áttekintve a Demjén Mihály truppjainak fellépéseiről szóló korabeli ismertetőket, egy-egy helységben szinte minden este más-más színdarabot játszottak. Bizonyára így volt ez Diószegen és Székelyhídon is. Nyilván ilyen ütemű fellépésdömping csekély próba és szövegtanulási lehetőséget biztosított egy-egy hirtelen összeállt vagy sok alkalmi beálló »tehetségét« is igénybe vevő, a mindennapi megélhetés nehézségeivel sűrűn szembesülő, kis létszámú vándortársulat esetén, amely kihatott az előadás minőségére is” – ismertette a korszak történetét Szabó József a honismereti konferencián.

(Kis furulyám szomorúfűz ága, / Temetőben szomorkodik fája; / Ott metszettem azt egy sírhalomról, / Nem csoda, hogy oly siralmasan szól. / Ott hunytál le, kedves szép csillagom! / Ragyogásod többé nem láthatom. / Hogyne volna hát sötét világom! / Hogy volna hát élni kívánságom! / Hazaballag nyájam estefelé, / Én ballagok a temető felé, / Kél a holdnak halovány orcája, / Kél furulyám epedő nótája. / Addig epeszt a bánat engemet, / Addig-addig nyögöm keservemet: / Míg egyszer a hanggal egyetemben / Lelkem is a másvilágba reppen.)
A társulat Székelyhídon is fellépett, de a költőt lázas megbetegedése megakadályozta a szereplésben. Az egykori Ady Endre Művelődési Központ, illetve a későbbi Szabó Ódzsa színház helyén álló fogadóban szállt meg és írta A szerelem, a szerelem című versét 1843 novemberében. (A szerelem sötét verem; / Beleestem, benne vagyok, / Nem láthatok, nem hallhatok. / Őrizem az apám nyáját, / De nem hallom a kolompját; / Rá-rámegy a zöld vetésre, / Hej, csak későn veszem észre. / Telerakta édesanyám / Eleséggel a tarisznyám; / Elvesztettem szerencsésen, / Lesz módom a böjtölésben. / Édesapám, édesanyám, / Ne bízzatok most semmit rám, / Nézzétek el, ha hibázok / Tudom is én, mit csinálok!)
Orlai Petrich Soma (1822–1880) festőművész, a költő barátja szerint nem sokkal később

Mihályfalvi látogatásról és az itt megírt verséről Dávid Gyula és Mikó Imre is megemlékezik a Petőfi Erdélyben című tanulmánykötetben.

Petőfi az Úti levelekben megemlíti, hogy Érmihályfalván felkereste Somogyi József nevű barátját és elbeszélgetett vele.

Később a Hatvany Lajos az Így élt Petőfi című dokumentumgyűjteményében talált rá Somogyi 1871-ben közölt visszaemlékezésére:

Ez idő alatt, mert szavát be is váltotta, elszavaltam előtte az Ivás közben című bordalát, amelyről, mint mondá, már egészen megfeledkezett: megmutatván eredeti kéziratát, magának lemásolta azt, majd elvitte Pestre. Ugyanez alkalommal felkértem, hogy mostani együttlétünk emlékére is írna egy verset. Azt felelte »jól van, most fogom írni legszebb versemet«, és csakugyan, az elővett papírra ezt írta: »Legszebb versem«.
(Sok verset írtam én már össze, / S nem mindenik haszontalan; / De amely hírem megszerezze, / A legszebb vers még hátra van. / Legszebb lesz az, ha majdan Béccsel / Hazám bosszúja szembeszáll, / S én villogó kardom hegyével / Száz szívbe ezt írom: halál!)”