Választás kérdése az egészséges élelmiszer – beszélgetés T. Veress Évával a biotermesztésről

Ehhez igazából a kevés műtrágyáról kellett lemondani, mert akkoriban alig használtunk más vegyszert, a kertet szerves trágyával gondoztuk. Édesapám lelkesen felvállalta a módszer népszerűsítését, és a Falvak Dolgozó Népe című mezőgazdasági hetilapban mintegy húsz cikket közölt erről. Tőlem sem állt távolt a módszer, hiszen 1974-ben Környezetvédelem és mezőgazdaság címmel megjelent könyvemben sok mindent tisztáztam a vegyszerhasználattal kapcsolatban.

Cikksorozatában édesapám is csak a háztáji kiskertekre szorítkozhatott. Rajtunk kívül a nyolcvanas években senki nem vetette fel Erdélyben az ökológiai gazdálkodás, a biokertészet fontosságát.

– Ezen a területen is a rendszerváltás hozta el a változást. Hogyan emlékszik a három évtizeddel ezelőtti indulásra?

– Vendégprofesszori meghívást kaptam 1991-ben a budapesti orvostudományi egyetem biofizikai intézetébe, és szabadidőmben férjemmel, Tótfalussy Béla újságíróval szétnéztünk több intézményben. Budapesten fogalmazódott meg, hogy Erdélyben el kéne indítsuk a biotermelés első klubjait, egyesületeit. Ebben nagy segítségünkre voltak a Magyar Biokultúra Egyesület munkatársai, személyesen Sárközi Péter professzor, aki oroszlánrészt vállalt a magyar biokertészet népszerűsítésében.

– Hogyan fogadták Erdélyben a kezdeményezést?

– Elég nagy vitáink voltak akkoriban a mezőgazdasági szakemberekkel. A férjem a Kolozsvári Rádió magyar adásában egy éven keresztül heti tízperces műsorban népszerűsítette a biotermesztést, közben cikkeztem róla a Falvak Népe hetilap hasábjain, majd a frissen indított Kertbarátok Lapja oldalain foglalkoztunk behatóbban a témával. Emlékszem,

Később személyesen is találkoztam Tamás Lajossal – több agrárszakemberrel együtt részt vettünk az Erdélyi Gazda szerkesztőbizottságában –, és tartós barátság alakult ki közöttünk. Növényvédelmi előadásaiban később mindig megemlítette a biotermesztést is: részletesen beszélt a vegyszeres növényvédelemről, de elmondta ennek alternatíváját is, „amit T. Veres Éva hirdet”.

– Mennyire haladt nehezen a mozgalom romániai intézményesülése?

– A kilencvenes években ez a folyamat Magyarországon is nehezen haladt, hiszen csak a kétezres évektől terebélyesedett akkora mozgalommá, hogy a nagyobb területeken gazdálkodó agrárszakembereket, agrárvállalkozókat is megcélozza. Erdélyben a Bioterra Egyesület bejegyzése hozott áttörést. Az egyesületet svájci segítséggel létrehozó Albert Imre a kilencvenes években Kolozs megyében megalkotta a biotermesztést ellenőrző első romániai intézményt. Az ő érdeme, hogy mára tucatnyi hasonló biotermesztés-ellenőrző cég működik az országban és hivatalosan mintegy 280 ezer hektáron folyik felügyelt biotermelés. A kilencvenes évek elején Kolozsváron mi alakítottuk meg elsőként a Kertbarátok Egyesületét, amely Erdély-szerte összefogta a kisebb-nagyobb csoportokat, a biológiai kertészkedés mellett elkötelezett embereket.

– Mekkora szerepe volt az erdélyi biomozgalom kiépítésében a külföldi tapasztalatoknak?

– Meghatározó, hiszen az ottani tapasztalatok győztek meg arról, mekkora potenciál rejlik benne. Sokat tanultunk Svájcban és Németországban. Én már a nyolcvanas években olvastam Erdélybe bejutó nyugati mezőgazdasági szaklapokban, hogy egy svájci vagy német állampolgár hétvégeken 100–120 kilométert is utazik, hogy biotermékeket vásároljon. Az évek során egyre nagyobb lett az érdeklődés a vegyszermentes mezőgazdasági termékek iránt, és az ágazat dinamikus fejlődésnek indult Nyugat-Európában.

A nyugati tapasztalatokhoz képest a romániai piac gyerekcipőben jár, de nálunk a fejlődés dinamikája óriási, hiszen húsz év alatt kétezerről 280 ezer hektárra nőtt a biotermelésbe bevont területek nagysága. Magyarországon is látványos a fejlődés. Az évente megrendezett Növényvédelmi Fórumokon ellátogatunk biofarmokra is. Legutóbb olyan gazdaságban jártam, ahol 300 hektáron történik környezet- és egészségbarát mezőgazdasági termelés.

Megfelelő növénytársítással egyik növény védi a másikat. A hagymát és a sárgarépát például váltakozó sorokba szoktam ültetni, vagy a paradicsom mellé mindig kerül káposztaféle. Mivel kiskertben nem éri meg fejes káposztát termelni, nálam a növénytársításba rendszerint brokkolit, bimbóskelt vagy valamilyen más káposztafélét használok. Sok táblázatom van erről, hogy melyik növénynek milyen pozitív hatása van a másikra: elriasszák a kórokozókat és kártevőket, vagy éppen azokat az élőlényeket vonzzák, amelyek megvédik őket.

– A klímaváltozás mennyire borítja fel a biokertészek munkáját?

– Fontos, hogy a kertész is nyitott szemmel járjon a kertben, megfigyelje, milyen fajták szárazságtűrőbbek, és inkább azokat válassza. A nagy kánikula igen megnehezíti a munkánkat, hiszen +30 Celsius-fok fölötti hőmérsékleten leáll a növények fotoszintézise. Emiatt nem találkozunk manapság szép piros paradicsommal, mint régebben, csak rózsaszínnel. De az ilyen kihívásokra is van megoldás. Édesapám fiatal szakemberként már 1945-ben megírta a Gazdanaptárban, hogyan kell a paradicsomot úgynevezett X alakú sorokban termeszteni. Én is három különböző ágra vezetem a paradicsomot, és meghagyok egy-egy oldalágat is, hogy védje a gyümölcsöket az erős napsütéstől.

– Az agrárszakember-képzésben mennyire sikerült megtörni a jeget?

– Noha hivatalosan még nem jelentek meg a biogazdálkodásra szakosodott kertész- és agrármérnöki szakok, az egyetemi oktatók körében is támogatottsága van a mozgalomnak. A kolozsvári agrártudományi egyetem több tanárának van például biofarmja, illetve az ott végzett szakemberek közül többen is elkötelezték magukat a környezetbarát gazdálkodás mellett. Hasonló a helyzet a magyarországi agráregyetemeken is. Engem évi rendszerességgel meghívnak a magyarországi Növényvédelmi Fórumra, ahol a biogazdálkodás témakörében szoktam előadásokat tartani továbbképzésre jelentkező agrárszakembereknek is.

– Az állami szervek folyamatosan nyugtatgatják a közvéleményt, hogy a kereskedelembe kerülő élelmiszerek ellenőrzöttek és biztonsággal fogyaszthatók. Mennyire mérik például a zöldségek és gyümölcsök vegyszertartalmát?

– Szinte semennyire! Az a szomorú, hogy európai uniós csatlakozásunk óta az élelmiszer-biztonsági rendszerek átalakultak, sőt leépültek. Pontosabban azok a laboratóriumok, amelyek a vegyszermaradványok kimutatását szolgálták. Senkinek nem érdeke, hogy szembesítse a közvéleményt az agyonvegyszerezett nagyüzemi mezőgazdaság környezet- és egészségromboló hatásaival.

Állítom, hogy a legbiztonságosabb élelmiszer a biotermék, ahol nemcsak a végterméket, hanem a teljes termesztési technológiát ellenőrzik. Arról egyre több kimutatás van, hogy mennyire veszélyeztetett a szervezetünk. Az Egészségügyi Világszervezet egyik friss jelentése alapján az Európai Unióban egy ember szervezetébe évente átlagosan 2–3 kg vegyszer kerül be élelmiszerekkel. Az adatok ismeretében nem véletlen a daganatos betegségek ugrásszerű megnövekedése, illetve számos más betegség megjelenése és terjedése, ami egyértelműen az egészségtelen táplálkozással hozható összefüggésbe.

– Van, aki gyanakszik a biotermékekre, mert szerinte átverés áll a háttérben, azaz a termelők egy része a nagyobb profitszerzés érdekében tünteti fel termékének címkéjén a biominősítést, miközben vegyszeres módszerrel termel...

– A csalást nem lehet százszázalékosan kizárni, mint ahogy arra sincs garancia, hogy ha az ember megvásárolja a drága lakásbiztonsági berendezést, nem fognak hozzá betörni. A biotermékek piaca intézményesen ellenőrzött, és nagy a lebukás kockázata. Egy-egy termelő átverheti a vevőit, de ha rajtakapják, azonnal elúszik a biotermesztési bizonyítványa, és kizárják a rendszerből. Történtek ilyen esetek, ami azt bizonyítja, hogy a rendszer nemcsak Magyarországon vagy Nyugat-Európában, hanem nálunk is működik.

(Cikkünk eredetileg a Székelyhon napilap hetente megjelenő gasztronómiai kiadványában, az Erdélyi Gasztró legfrissebb számában látott napvilágot.)