Hirdetés

Tuberkulózis papagájoknál: emberi felelősség is

Madaras Péter

2014. szeptember 19., 19:502014. szeptember 19., 19:50

A tuberkulózist már számos madárfaj esetében leírták, jelenlegi tudásunk szerint valamennyi madárfaj fogékony a megbetegedésre. A gyakorló állatorvosok a madárgümőkorral elsősorban a baromfipraxisban találkoznak. Leggyakrabban az állatkerti állományokban számíthatunk rá, de a hazai madártartásban egyre inkább megjelenő egzotikus fajok révén a kisállatpraxisokban is előfordul. Számíthatunk a gümőkorra a ragadozó madarak, a futómadarak és a lúdalkatúak között is. Az utóbbiak közül néhány faj, például a dzsungelréce különösen fogékony, mert nem rendelkezik természetes immunitással a korokozóval – a Mycobacterium avium nevű baktériummal, amely elsősorban a talajban és a vízben található meg – szemben. Nem elhanyagolható az a tény sem, hogy zoonózisról van szó, tehát állatról emberre terjedő betegségről. A kórokozó fakultatív patogén, amely elsősorban immunszupresszált emberek esetében okozhat megbetegedést.

A papagájoknál a betegséget a fertőzött gazdától vagy gondozótól való fertőződés következményeként figyelték meg. A betegség különösen gyakran fordul elő vízi környezetben élő fajoknál, illetve a fácánfélék között. Madarak esetében a fertőződés főleg perorális úton következik be. A vékonybélbe kerülő kórokozók a véráramba jutnak, elsősorban a májban, a csontokban, a lépben és a tüdőben okoznak apró gümők képében megjelenő elváltozásokat. A fertőzött állatok a kórokozót az ürülékkel és vizelettel ürítik, így elsősorban a környezetüket fertőzik. A kórokozó rendkívül ellenálló, hét évig képes megőrizni fertőzőképességét a környezetben, az ízeltlábúak pedig mechanikai vektorként szolgálhatnak.

Ebben a betegségben hiányoznak a patognomonikus tünetek. Nagyfokú kondícióvesztés, általános gyengeség és levertség a vezető tünetek, gyakoriak a hasmenéses tünetek és a gyakori vizeletvesztés. Étvágycsökkenés csak ritkán fordul elő. Mutatkozhatnak idegrendszeri tünetek és mozgászavar, sántaság, duzzadt végtagok, vérszegénység. A betegség kései fázisában a hasterime megnagyobbodásával és sárgasággal is találkozunk. Gyakori, hogy a látszólag egészséges, de fertőzött madár a tojásrakás, illetve a kotlás vagy a fiókanevelés alatt mutatja az első tüneteket. Ennek az az oka, hogy a szaporodási szezon előtt a madár szervezete még megfelelő módon képes leküzdeni a kórokozók generalizálódását, a szaporodási folyamatok azonban az ellenállóképességet megtörhetik, ami már kedvez a kórokozó szétterjedésének a szervezetben. A gümőkór következtében elhullott madarak tápláltsági állapota igen gyenge, amit a mellcsonti izmok sorvadt állapota jelez, ezenkívül elváltozásokat a májban, a lépben, a tüdőben és egyéb szervekben.

Klinikai szempontból a betegségre hajlamosító tényezők (életkor, magas állatsűrűség stb.), valamint egyes tünetek (jó étvágy melletti testtömegvesztés, senyvesség, stb.) alapján a gümőkor gyanúja felvethető. A betegség kórjóslata kedvezőtlen, még a látszólagos gyógyulás esetén is fennáll a reaktiváció lehetősége. Elsősorban a megelőzésre kell fektetnünk hangsúlyt. Nem javasolt a madárgümőkór gyógykezelése, főleg zoónózis miatt. Természetesen a tulajdonos beleegyezése alapján tuberkulosztatikumokkal megkísérelhetjük a kezelést.

Nem maradt más hátra, kedves hullámospapagájokkal egy konyhán élők, csupán annyi, hogy ne csak papagájunk jó körülményeire vigyázzunk, de saját egészségünkre is, hiszen a környezetünk iránt is felelősök vagyunk.

 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 14., péntek

Ötvenmillió őshonos kisebbségi az Európai Unióban: Brüsszel a tagállamokhoz irányít

Mintegy ötvenmillió uniós polgár tartozik valamely őshonos etnikai vagy nemzeti kisebbséghez, az Európai Unióban még sincs egységes jogi keret e közösségek helyzetének rendezésére. A világ őslakos népeinek nemzetközi napja alkalmából az Európai Bizott

Ötvenmillió őshonos kisebbségi az Európai Unióban: Brüsszel a tagállamokhoz irányít
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Megtámadott mentősök: mire képes a mesterséges intelligencia?

Mesterséges intelligenciával készített álhír nyomán támadtak mentőautóra Kolozs megyében – legalábbis az interneten terjedő beszámolók szerint. Az eset arra figyelmeztet: az MI már nemcsak megkönnyítheti az életünket, hanem veszélyes fegyverré is válhat.

Megtámadott mentősök: mire képes a mesterséges intelligencia?
2026. augusztus 12., szerda

Napról napra melegebb lesz: zivatarok zárhatják a forró hetet

Napos, száraz idővel indul a következő egy hét Erdélyben, a hétvégétől azonban egyre erőteljesebb felmelegedésre kell számítani. A HungaroMet előrejelzése szerint a szerdai 30 fokról jövő keddre 35 fokig emelkedhet a nappali csúcshőmérséklet.

Napról napra melegebb lesz: zivatarok zárhatják a forró hetet
2026. augusztus 09., vasárnap

Régi házból passzívház? Műszakilag lehetséges, de Erdélyben még messze vagyunk az áttöréstől

Lehet-e egy évtizedekkel ezelőtt épült családi házból vagy tömbházból energiahatékony, passzívház-közeli otthon? Török Áron sepsiszentgyörgyi építésszel jártuk körül, milyen műszaki megoldásokkal és kompromisszumokkal valósítható meg a korszerűsítés.

Régi házból passzívház? Műszakilag lehetséges, de Erdélyben még messze vagyunk az áttöréstől
Hirdetés
2026. augusztus 05., szerda

Lángoló Európa: minden eddiginél nagyobb uniós készültség az erdőtüzek ellen

Az Európai Unió minden eddiginél nagyobb erőforrásokat mozgósít a mediterrán térséget évről évre sújtó erdőtüzek megfékezésére. Több száz tűzoltó, több tucat repülőgép és helikopter áll készenlétben.

Lángoló Európa: minden eddiginél nagyobb uniós készültség az erdőtüzek ellen
2026. augusztus 02., vasárnap

A néptánc összeköt, nem megoszt – modern eszközökkel népszerűsíti az erdélyi hagyományokat Kovács Szabolcs Zoltán

A színpadon, a próbateremben és a közösségi médiában is ugyanaz vezérli Kovács Szabolcs Zoltánt: megmutatni, hogy a néptánc élő, korszerű és képes közelebb hozni egymáshoz az embereket. A Maros Művészegyüttes tánckarvezetőjével beszélgettünk.

A néptánc összeköt, nem megoszt – modern eszközökkel népszerűsíti az erdélyi hagyományokat Kovács Szabolcs Zoltán
2026. augusztus 01., szombat

Lisszabontól Kolozsvárig két keréken – 4000 kilométert tekert Európán át a kolozsvári nőgyógyász

Kevesen vállalkoznának arra, hogy kerékpárral átszeljék Európát. Zsigmond István kolozsvári nőgyógyász szakorvos azonban éppen ezt tette: Lisszabonból indult útnak, és huszonöt nap alatt, közel négyezer kilométer megtétele után érkezett haza Kolozsvárra.

Lisszabontól Kolozsvárig két keréken – 4000 kilométert tekert Európán át a kolozsvári nőgyógyász
Hirdetés
2026. július 31., péntek

Szintet lépett a román–ukrán együttműködés a közös dróngyártással

A két ország államelnöke által márciusban szentesített román–ukrán stratégiai partnerségi megállapodás „megágyazott” annak, hogy számos romániai helyszínen – köztük Kolozsváron – beindulhat a közös dróngyártás.

Szintet lépett a román–ukrán együttműködés a közös dróngyártással
2026. július 25., szombat

Erdély még alig fedezte fel a „digitális böjt” turizmusát, pedig az „offline” lét az új luxus

Egyes európai országokban külön üzletággá nőtte ki magát, sőt, a hivatalos turisztikai stratégia része lett az úgynevezett digitális böjt fémjelezte turizmus. Erdély is alkalmas lenne rá.

Erdély még alig fedezte fel a „digitális böjt” turizmusát, pedig az „offline” lét az új luxus
2026. július 24., péntek

Az AUR PSD-s tisztára mosási akciója

Van abban valami sajátságos, hogy bármit tesz vagy mond Sorin Grindeanu, a hónapok óta tartó politikai válságot előidéző PSD elnöke saját maga vagy pártja támogatottságának növelése érdekében, abból rendszerint a szélsőjobboldali AUR jön ki jól.

Az AUR PSD-s tisztára mosási akciója
Az AUR PSD-s tisztára mosási akciója
2026. július 24., péntek

Az AUR PSD-s tisztára mosási akciója

Hirdetés
Hirdetés