Szereplünk az óvodában

Amikor mi szereplünk az óvodában, a szüleink már nagyon várják a vakációt, most is. A múlt héten minden délután apuka hozott el minket, ezért egy kicsit későn fogtunk hozzá a családban a készülődéshez. Apuka szerint az óvodaajtó mindig teljesen hátra volt nyitva, ezért nem vette észre a kiírt tudnivalókat. De mindegy is, végül anyuka mosás előtt kipakolta a kabátzsebeinket, előkerültek a gyűrött verseink, amelyeket még sokszor gyakorolhattunk a nagy nap előtt. A gyakorlás mindig lefekvéskor jutott eszünkbe, kicsit kialvatlanok lettünk így a szerepre, különösen, hogy aznap délben sem tudtunk aludni a nagy izgalomtól.

A verset anyukával gyakoroltuk, megpróbáltuk apukával is, de ő mindig mérgelődött, hogyan lehet ennyi marhaságot összeírni, mi az, hogy vidám gyertyák rezgő fénye, hozzál békét minden lényre. Ezen anyuka is felröhögött, nagymamánk szerint a mi családunkban mindenki túl cinikus, ami azt jelenti, hogy nevetgélünk olyan dolgokon, amiken egyáltalán nem illik. Szóval amikor anyuka abbahagyta a nevetést, azt mondta, hogy apuka mindig is túl gyanakodva és távolról szemlélte a költészetet, és átvette pedagógiailag a tanításunkat. A verset úgy tudtuk megtanulni, hogy körbe-körbe masíroztunk a szobában, és ritmusosan reppeltük üvöltve, hogy rezgőőőfééénye, ami, mint már említettem, nem tett jót az elalvásunknak. Anyuka javasolta, hogy majd sokkal kifinomultabban adjuk elő a költeményt az óvodában, mert biztosan nagyon megható lesz a műsor.

Anyuka emellett sokáig telefonált a barátnőinek, mert az öcsémnek fehér ing és csokornyakkendő kellett, nekem pedig angyalruha szárnyakkal. Az öcsémnek végül két számmal nagyobb ing és egy piros mellény is került, amitől sokkal kisebbnek látszott, és egy esküvői pincérre emlékeztetett. Az én angyalruhámon sajnos hátul volt egy nagy kék folt, és nagyon hulltak a műtollak a szárnyakból, de anyuka azt mondta, sebaj, úgyis elölről szereplek. A ruhához járt egy olyan szentséget jelző karika is, ezt abroncson kellett viselni, így a fejemet nem igazán tudtam mozgatni, de az a lényeg, hogy a számat igen, ami ugye, a versmondáshoz elengedhetetlen.

A nagy nap előtti este aztán hatalmas volt nálunk az izgalom, anyuka sokáig tehéntúrós-rozmaringos pogácsát sütött, ami trendi és egészséges, szépen tálra tette, csak azt nem tudta elképzelni, hogy miként viszi majd magával a tálat a munkába és onnan az óvodába. Végül a dolog jól megoldódott, mert mindent otthon felejtettünk a reggeli rohanásban, a szépen kivasalt ruhákat is, így apuka szereplés előtt kénytelen volt fejvesztve hazaautózni, de akkor is otthon maradt a fényképezőgép.

Apukát anyuka sikeresen meggyőzte arról is, hogy vegyen másik pólót, mert az autóban derült ki, hogy azt írja az aznapi trikóján, hogy Fuck the system, ami állítólag csúnyákat jelent, és mások is látni fogják, mert apuka biztosan le kell vesse a kardigánját, mert szerepléskor a mi csoportunkban iszonyatosan meleg van. Végül apuka szolid, fehér, Tibi atya feliratú pólóban érkezett, a vasalt ruhákkal és a tállal egyensúlyozva, öt perccel kezdés előtt, anyuka két perccel később zilált hajjal futott be, taxival. Már majdnem mindenki kész volt a csoportban, a szüleink is, nagyon pirosak voltak, vezényszavakat mondtak nekünk és izzadtak, az öcsém nyafogott, én visítottam a fésüléstől, de végül szépek lettünk, és kezdődött a szerep.

Az óvó néni meghitt karácsonyi hangulatot varázsolt, lekapcsolta az összes villanyt, és megrázott egy kolompot, ekkor az öcsém torkaszakadtából üvölteni kezdett az ijedségtől, és kiabálta, hogy anya. Az óvó néni villanyt kapcsolt, majd túlharsogta az öcsémet, hogy tessék nyugodtan idejönni anyuka. Anyuka pironkodva és húzódozva botorkált ki, kapott egy kisszéket, és zavartan leült az öcsém mellé. Az öcsém versét végül anyuka egészen szépen elmondta, nagy tapsot kapott, apuka szerint a sikert csak fokozta, hogy eléggé felcsúszott a szoknyája azon a kicsi széken. Szerintem én is eléggé angyali lehettem, sokan sírtak akkor már a közönség soraiban. A szerep után még másfél órát töltöttünk az óvodában, hogy ünnepeljünk, az összes gyerek vagy ordítva rohant, vagy csapkodott valamit, a felnőttek próbáltak társalogni, mindenhol játékhalmok, sütidarabok hevertek, a gyerekek minduntalan elestek.

Amikor hazaértünk, anyuka és apuka elcsigázva rogyott a fotelbe, még a cipőjüket sem húzták le, pedig nálunk az kötelező. Apuka nagy adag konyakot töltött mindkettőjüknek, csak néztek maguk elé és kortyolgattak szótlanul. Mi azt csinálhattunk, amit akartunk, így a nappali padlóján heverve felfaltuk az összes édességet, amit az óvodai angyal hozott. Ettől nagyon feldobódtunk és izgatottak lettünk, anyukáék pedig elpilledtek. Apuka törődötten állapította meg, hogy úristen, még csak most kezdődik az esti program.