
2016. március 12., 17:112016. március 12., 17:11
Talán emlékeznek olvasóink, nyári lapszámaink egyikében beszámoltunk arról, a székelyudvarhelyi Legendárium-csapat Likaskő címmel indított útjára egy 13 részes rajzfilmosorzatot, amelynek alapja a Legendárium-térkép, -könyv, a legendáriumos kifestős és társasjáték. Mindezekkel Fazakas Szabolcsnak és csapatának egyetlen célja van: népszerűsíteni Székelyföld legendáit, az animáció angol nyelvű változatával világszerte ismert márkát építeni.
Júliusban még a Likaskő rajzfilm bemutatása zajlott, amelyet minden nagyobb székelyföldi – és nem csak – rendezvényen láthatott a nagyérdemű. Megtekinthettük a tusványosi táborban minden este, koncertek előtt, de a Kolozsvári Magyar Napokra érkezők is megnézhették a filmet a Sapientia épületében. Azóta a csapat összegezte a nézők részéről érkezett véleményeket, levonta a tanulságokat – idén júliusban fognak hozzá a következő, második rész elkészítésének.De persze addig sem tétlenkednek, kiadták a Székely Várak Gyűjteményét, illetve hangoskönyvben megjelent Udvarhelyszék legendáit tartalmazó kötetük, most készül a gyergyószéki legendákat, mondákat tartalmazó hangoskönyvük.
A legfontosabb tanulság a rajzfilmek levetítése után mindenképpen az volt, mondja Fazakas, hogy a csapatnak fejlődnie kell, el kell sajátítania a rajzfilmkészítés csínját-bínját. A Facebookon lépten-nyomon különböző projektjeikről adnak hírt. Mint a székelyudvarhelyi vállalkozó lapunknak elmondta, júliusig a csapat összerázását tűzték ki célul, vannak informatikusaik, képzőművészeik, zenészeik a Partiumi Keresztény Egyetemről, atemesvári egyetemről, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemről, s nem utolsósorban a Palló Imre Gimnázium diákja közül is néhányan részt vesznek a projektben.
Március hetedikére készült el egy rövid, hétperces rajzfilm – ezeket a rövid, legendákat feldolgozó rajzfilmeket ujjgyakorlatnak szánják, s mivel épp hetedikére sikerült az elsőt befejezni, gondolták, meglepik azokat a gyerekeket, akik aznap ünneplik a szülinapjukat: körbevezetik őket a stúdióban, beavatják őket a rajzfilmkészítés rejtelmeibe. Felhívásukra a két, épp születésnapját ünneplő gyerek mellé két egész osztály is jelentkezett, így kicsinek bizonyult a stúdió, az ingyenes bemutatót a székelyudvarhelyi Bocskai Házban tartották. A gyerek a legjobb közönség, mondja Fazakas, most épp azon dolgoznak, hogy a gyerekek visszajelzései alapján korrigálják a rajzfilmet – azonnal kiszúrták, hogy a más programban készült Zete baba megváltozott, kicsit öregebb lett, sez nem tetszett a gyerekeknek, hiányolták az aranyos, kerek arcú székely legénykét. Azt tervezik, minden elkészült rövidebb részt a véglegesítés előtt bemutatnak a gyerekeknek, náluk jobb kritikust el sem lehet képzelni. Nem dobáltak meg paradicsommal, mondja Fazakas, s komolyan veszünk minden visszajelzést. A háromszéki Óriáspince-tető, a Fergettyűvár és Rétyi Nyír legendáját feldolgozó rajzfilmen 12 ember dolgozott, sigyekeznek szakembereiknek agyakorlati feladatok mellé képzést is biztosítani: budapesti animációs iskolában vesznek részt, a képzés végén akkreditált oklevelet is kapnak. Ugyanakkor online oktatást is biztosítanak napi rendszerességgel, a képzést a brassói származású Nagy Tibor animátor tartja.
A hetedikén bemutatott rajzfilm három történetet dolgoz fel: az Óriáspince-tetőjét, ahol a legenda szerint óriások tanyáztak, illetve a Fergettyűvárat és a Rétyi Nyír mondáját. „Összevontuk a három történetet, mert az Óriáspince-tető, illetve a Fergettyűvár nem bírt volna meg egy-egy külön rajzfilmet. Szépek a történetek, de nincs elég cselekmény” – magyarázta Fazakas. Az ősbemutató körülbelül egy hónap múlva lesz a Rétyi Nyírben, de Udvarhelyen is levetítik. A sorozat ezt követő része a csíksomlyói kegyszoborról szól, azon is dolgoznak már. Ez egy hibrid rajzfilm lesz: két- és háromdimenziós elemekkel.
Közben gőzerővel dolgoznak a saját stúdió kiépítésén – a Szejkefürdőn megvásárolt ingatlan felújításával a jó idő beköszöntésére várnak.
Mintegy ötvenmillió uniós polgár tartozik valamely őshonos etnikai vagy nemzeti kisebbséghez, az Európai Unióban még sincs egységes jogi keret e közösségek helyzetének rendezésére. A világ őslakos népeinek nemzetközi napja alkalmából az Európai Bizott
Mesterséges intelligenciával készített álhír nyomán támadtak mentőautóra Kolozs megyében – legalábbis az interneten terjedő beszámolók szerint. Az eset arra figyelmeztet: az MI már nemcsak megkönnyítheti az életünket, hanem veszélyes fegyverré is válhat.
Napos, száraz idővel indul a következő egy hét Erdélyben, a hétvégétől azonban egyre erőteljesebb felmelegedésre kell számítani. A HungaroMet előrejelzése szerint a szerdai 30 fokról jövő keddre 35 fokig emelkedhet a nappali csúcshőmérséklet.
Lehet-e egy évtizedekkel ezelőtt épült családi házból vagy tömbházból energiahatékony, passzívház-közeli otthon? Török Áron sepsiszentgyörgyi építésszel jártuk körül, milyen műszaki megoldásokkal és kompromisszumokkal valósítható meg a korszerűsítés.
Az Európai Unió minden eddiginél nagyobb erőforrásokat mozgósít a mediterrán térséget évről évre sújtó erdőtüzek megfékezésére. Több száz tűzoltó, több tucat repülőgép és helikopter áll készenlétben.
A színpadon, a próbateremben és a közösségi médiában is ugyanaz vezérli Kovács Szabolcs Zoltánt: megmutatni, hogy a néptánc élő, korszerű és képes közelebb hozni egymáshoz az embereket. A Maros Művészegyüttes tánckarvezetőjével beszélgettünk.
Kevesen vállalkoznának arra, hogy kerékpárral átszeljék Európát. Zsigmond István kolozsvári nőgyógyász szakorvos azonban éppen ezt tette: Lisszabonból indult útnak, és huszonöt nap alatt, közel négyezer kilométer megtétele után érkezett haza Kolozsvárra.
A két ország államelnöke által márciusban szentesített román–ukrán stratégiai partnerségi megállapodás „megágyazott” annak, hogy számos romániai helyszínen – köztük Kolozsváron – beindulhat a közös dróngyártás.
Egyes európai országokban külön üzletággá nőtte ki magát, sőt, a hivatalos turisztikai stratégia része lett az úgynevezett digitális böjt fémjelezte turizmus. Erdély is alkalmas lenne rá.
Van abban valami sajátságos, hogy bármit tesz vagy mond Sorin Grindeanu, a hónapok óta tartó politikai válságot előidéző PSD elnöke saját maga vagy pártja támogatottságának növelése érdekében, abból rendszerint a szélsőjobboldali AUR jön ki jól.
szóljon hozzá!