Hirdetés

Háromezredik Füles

EN-összeállítás

2014. augusztus 23., 13:272014. augusztus 23., 13:27

Sajtótörténelmet ír Magyarország első rejtvénylapja, a Füles: augusztus 19-én jelent meg a háromezredik száma. Az 1957 óta megjelenő hetilap oldalain eddig több mint 39 000 keresztrejtvény, 3800 híresség és 500-nál is több mű képregényváltozata tűnt fel, valamint az első poénvadászat, plusz egy vicc és a bűvös négyzet (Sudoku) feladványok közlése is a laphoz köthető.

A Füles eddig háromezer héten keresztül több tíz millió embernek nyújtott kikapcsolódást, szórakozást, játékot, kihívást. Az 57 évet átölelő időszakban az újság nevével összeforrt egyebek mellett a Tanár úr, kérem! című kvízrovat is, amelyben 40 ezernél is több kérdést tettek fel a lap olvasói. A magazinban a rejtvények és a cikkek aránya 70–30 százalék. Számonként 23–25 keresztrejtvény, 35–40 egyéb fejtörő található benne, ezenkívül számos kvíz, cikk és sztárinterjú. A Füles már a bulvárlapok megjelenése előtt sok színművészt, tévés személyiséget, énekest, zenekart és modellt mutatott be, az elmúlt időszakban 3800 híresség tűnt fel borítóoldalain, a legtöbbször (13 alkalommal) Kovács Kati Kossuth-díjas énekesnő szerepelt a címlapon.

A több ezer nyeremény között az évek során kisorsoltak pecsétgyűrűt, toronyórát aranylánccal, lyukas aranygarast, 366 szál kolbászt (vagyis több volt a kolbász, mint a nap), aranycsengős báránykát, Vasból fakarikát (amely Vas megyéből származott és még két karika – azaz egy kerékpár – járt hozzá), Szent Péter esernyőjét (a nyelében pénzzel), egy doboz mosóport a hozzávaló mosógéppel, autóbuszjegyet, festményt, nyalókát, báli meghívót, szerszámosládát, édességcsomagot, szüretelést, színházbérletet, eurót vagy éppen élő malacot is. Ez utóbbi pályázat bizonyult a legnépszerűbbnek: 80 000 megfejtés érkezett rá 1969-ben. Az elmúlt háromezer hét alatt összesen 115 000 000 forintnál is több készpénzt sorsoltak ki az olvasók között.

A lap számára a megújulás is fontos: a Füleshez köthető az első magyar nyelvű skandi rejtvényalkalmazás kifejlesztése is. A jubileumi szám Retró válogatás című kiemelt blokkal és egymillió forint összértékű nyereménnyel ünnepli a 3000. számot.

A rejtvény újságrovatként Kultsár István Hasznos Mulatságok című hetilapjában jelentkezett először 1817-ben, majd a Regélő-Honművész, a Regélő Pesti Divatlap, a Pesti Divatlap, a Honderű és az Életképek is közölt a mai kvíz ősének tekinthető, rímbe szedett találós kérdéseket, nyelvi talányokat. Betűrejtvényeket és rébuszokat a 19. század második felének szatirikus élclapjaiban is találni. A Jókai Mór szerkesztette Üstökösbe Arany János is készített fejtörőket. A Füles 1957. február 3-án jelent meg először. Kiadója az Ifjúsági Lapkiadó Vállalat – később Ifjúsági Lap- és Könyvkiadó Vállalat – volt. 1992-ben privatizálták.

Amikor a Füles megjelent – és még utána is hosszú ideig –, alig akadt a magyar sajtóban politikamentes lap. Ezért és persze népszerűségének köszönhetően 1957 és 1987 között a kortárs magyar irodalom olyan kiválóságai írtak számára, mint Heltai Jenő, Devecseri Gábor, Somlyó György, Darvas Szilárd, Örkény István, Karinthy Ferenc, Királyhegyi Pál, Kolozsvári Grandpierre Emil és Fehér Klára. A lap állandó szerzője volt a legendás bűvész, Rodolfo is. A Füles 50. születésnapján a lap első száma megjelenésének évfordulóját, február 3-át a magyar rejtvényfejtők napjává nyilvánították.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 14., péntek

Ötvenmillió őshonos kisebbségi az Európai Unióban: Brüsszel a tagállamokhoz irányít

Mintegy ötvenmillió uniós polgár tartozik valamely őshonos etnikai vagy nemzeti kisebbséghez, az Európai Unióban még sincs egységes jogi keret e közösségek helyzetének rendezésére. A világ őslakos népeinek nemzetközi napja alkalmából az Európai Bizott

Ötvenmillió őshonos kisebbségi az Európai Unióban: Brüsszel a tagállamokhoz irányít
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Megtámadott mentősök: mire képes a mesterséges intelligencia?

Mesterséges intelligenciával készített álhír nyomán támadtak mentőautóra Kolozs megyében – legalábbis az interneten terjedő beszámolók szerint. Az eset arra figyelmeztet: az MI már nemcsak megkönnyítheti az életünket, hanem veszélyes fegyverré is válhat.

Megtámadott mentősök: mire képes a mesterséges intelligencia?
2026. augusztus 12., szerda

Napról napra melegebb lesz: zivatarok zárhatják a forró hetet

Napos, száraz idővel indul a következő egy hét Erdélyben, a hétvégétől azonban egyre erőteljesebb felmelegedésre kell számítani. A HungaroMet előrejelzése szerint a szerdai 30 fokról jövő keddre 35 fokig emelkedhet a nappali csúcshőmérséklet.

Napról napra melegebb lesz: zivatarok zárhatják a forró hetet
2026. augusztus 09., vasárnap

Régi házból passzívház? Műszakilag lehetséges, de Erdélyben még messze vagyunk az áttöréstől

Lehet-e egy évtizedekkel ezelőtt épült családi házból vagy tömbházból energiahatékony, passzívház-közeli otthon? Török Áron sepsiszentgyörgyi építésszel jártuk körül, milyen műszaki megoldásokkal és kompromisszumokkal valósítható meg a korszerűsítés.

Régi házból passzívház? Műszakilag lehetséges, de Erdélyben még messze vagyunk az áttöréstől
Hirdetés
2026. augusztus 05., szerda

Lángoló Európa: minden eddiginél nagyobb uniós készültség az erdőtüzek ellen

Az Európai Unió minden eddiginél nagyobb erőforrásokat mozgósít a mediterrán térséget évről évre sújtó erdőtüzek megfékezésére. Több száz tűzoltó, több tucat repülőgép és helikopter áll készenlétben.

Lángoló Európa: minden eddiginél nagyobb uniós készültség az erdőtüzek ellen
2026. augusztus 02., vasárnap

A néptánc összeköt, nem megoszt – modern eszközökkel népszerűsíti az erdélyi hagyományokat Kovács Szabolcs Zoltán

A színpadon, a próbateremben és a közösségi médiában is ugyanaz vezérli Kovács Szabolcs Zoltánt: megmutatni, hogy a néptánc élő, korszerű és képes közelebb hozni egymáshoz az embereket. A Maros Művészegyüttes tánckarvezetőjével beszélgettünk.

A néptánc összeköt, nem megoszt – modern eszközökkel népszerűsíti az erdélyi hagyományokat Kovács Szabolcs Zoltán
2026. augusztus 01., szombat

Lisszabontól Kolozsvárig két keréken – 4000 kilométert tekert Európán át a kolozsvári nőgyógyász

Kevesen vállalkoznának arra, hogy kerékpárral átszeljék Európát. Zsigmond István kolozsvári nőgyógyász szakorvos azonban éppen ezt tette: Lisszabonból indult útnak, és huszonöt nap alatt, közel négyezer kilométer megtétele után érkezett haza Kolozsvárra.

Lisszabontól Kolozsvárig két keréken – 4000 kilométert tekert Európán át a kolozsvári nőgyógyász
Hirdetés
2026. július 31., péntek

Szintet lépett a román–ukrán együttműködés a közös dróngyártással

A két ország államelnöke által márciusban szentesített román–ukrán stratégiai partnerségi megállapodás „megágyazott” annak, hogy számos romániai helyszínen – köztük Kolozsváron – beindulhat a közös dróngyártás.

Szintet lépett a román–ukrán együttműködés a közös dróngyártással
2026. július 25., szombat

Erdély még alig fedezte fel a „digitális böjt” turizmusát, pedig az „offline” lét az új luxus

Egyes európai országokban külön üzletággá nőtte ki magát, sőt, a hivatalos turisztikai stratégia része lett az úgynevezett digitális böjt fémjelezte turizmus. Erdély is alkalmas lenne rá.

Erdély még alig fedezte fel a „digitális böjt” turizmusát, pedig az „offline” lét az új luxus
2026. július 24., péntek

Az AUR PSD-s tisztára mosási akciója

Van abban valami sajátságos, hogy bármit tesz vagy mond Sorin Grindeanu, a hónapok óta tartó politikai válságot előidéző PSD elnöke saját maga vagy pártja támogatottságának növelése érdekében, abból rendszerint a szélsőjobboldali AUR jön ki jól.

Az AUR PSD-s tisztára mosási akciója
Az AUR PSD-s tisztára mosási akciója
2026. július 24., péntek

Az AUR PSD-s tisztára mosási akciója

Hirdetés
Hirdetés