Erzsébet királyné rekonstruált hajkoronája a gödöllői kastély kiállításán
Fotó: Csermák Judit
Járásunkat, tartásunkat befolyásolja, milyen lábbelit hordunk. Megjelenésünket pedig nagyban jellemzi a hajviseletünk. Ezek kialakulásának története igen színes, és hozzátartozik a mindenkori divathoz. A divat világa körüli barangolásunk során ezt is számba vesszük.
2019. január 29., 08:492019. január 29., 08:49
2019. január 29., 09:042019. január 29., 09:04
Az évezredek során hordott különféle lábbelik kivitelezésük anyagával, színükkel, díszítményükkel – egyáltalán meglétükkel – sokszor árulkodtak viselőjük koráról, családi állapotáról, és természetesen vagyoni helyzetéről. Ne feledjük, igen sokáig jártunk mezítláb. Mostani talpaink már nem tudnák elviselni azokat a szúrásokat, vágásokat, dörzsöléseket, amiket eleink semmibe vettek, vígan gyalogolva keresztül a számunkra legyőzhetetlennek tűnő akadályokon. Az éghajlat, a növényzet befolyásolta a mezítlábasság teljes vagy átmeneti állapotát. A fotózás megjelenésével dokumentumok állnak rendelkezésre arról, hogy a öltözéshez is hozzá tartozhatott még a városi emberek esetében is. Sajátos példákat tudtam meg egy kiállításon arról, hogy az éghajlat nem minden esetben meghatározó: a tűzföldi indiánok testüket prémekbe burkolják, de lábuk szabad. Ugyanígy a japán Hokkaido szigetén élő ainuk is. A mezítelen lábbal való járásnak persze vannak vallási vonatkozásai is. Az alázat, a főhajtás kifejezője is lehet. A keresztények lábbeli nélkül zarándokoltak annak idején. Ha muszlim szenthelyre térünk be, cipőnket a bejáratnál kell hagynunk.
A budapesti Néprajzi Múzeum adott otthont a Bocskor, csizma, paduka című kiállításnak. A múzeum bemutatóján a világ minden tájáról birtokában lévő darabokból adott ízelítőt.
Bevallom tudatlanságomat, a kiállítás címét látva elbizonytalanodtam. Tudtam, mi a bocskor, a csizma, de mi az a paduka? Egy Indiában honos lábbeli, ami homokon, köveken is védelmet nyújt a lábnak. Egy fából faragott talpból és egy ékkel rögzített gombból áll, amit a nagy lábujj és a mellette lévő közé szorítottak. A szegényebb rétegek egyszerűt, míg a gazdagabbak értékes fából, különféle berakásokkal – elefántcsonttal, ezüsttel, arannyal, féldrágakövekkel – díszítetteket hordtak. Hadd idézzek még egy-két érdekességet. Ausztráliában az őslakosok között a mezítlábasság dívott. A kiállított – emberi hajból, tollakból, készített, vérrel átitatott – cipőt csak vérbosszú esetén használták.
A lábhoz, cipőkhöz különféle hiedelmek is kapcsolódtak. Például az áhított ember meztelen lábnyomának porát felszedték, a ház falához, földpadlójához vagy kemencéjéhez tapasztották. Vagy az illetőtől megszerzett kapcát, bocskort főzték meg abban a hitben, hogy ez a varázslat egymáshoz köti őket. Esküvői szertartások előtti praktikákról is értesültem. Az észak-afrikai berbereknél a különféle rontások elűzésére a menyasszony papucsába sót és tűt rejtettek, nálunk fémpénzzel tették ugyanezt.
Hadd emeljek ki egy női cipőt a bemutatott gyönyörűségek sorából.
A látvány felelevenített bennem egy régi emléket. Serdülő lány koromban kaptam szüleimtől egy kalocsai papucsot. Akkor szinte földön túli örömmel hordtam a túlhímzett darabot, ma már biztos, hogy mást választanék. Hiába, a divat is változik. S vele a cipősarkak magassága is. A görög és római színészek azért viselték a magas sarkat a színpadon, hogy jobban lássák őket a távol ülő nézők is. Egyes kultúrákban a rang jelzésére szolgált, néhol olyan magasságot elérve, hogy viselőjük támogatásra szorult. Vélhetően keletről származóan a lovak megülése miatt alakult ki a sarkas lábbeli, könnyebb volt nyeregbe szállni, s megmaradni. Persze a praktikum mellett hiúsági kérdés is keletkezett belőle. XVI. Lajos, a 18. század végén uralkodó francia király, akit a krónikák alacsony férfiként jegyeznek, igen kedvelte a magas sarkú cipőket: átlag tíz centiméterrel növelte magasságát.
Az Arany Rózsa számára 1926-ban, Kalocsán készült cifra, rózsás lábbeli
Fotó: Csermák Judit
A 18. században pedig megjelent a tűsarok elődje, amely mind a mai napig a nőiesség jelképe. Míg a női cipők sarka emelkedett, a férfiaké egyre alacsonyabb lett. Az egészségügyileg ajánlott sarokmagasság a kétcentiméteres, amit hajlamosak vagyunk feláldozni a szépség oltárán.
A cipődivat is változik, de bizonyos darabjai a nemzeti identitás, területi hovatartozás kifejezői. A fapapucsról a hollandok jutnak eszünkbe, az orrán pomponos cipőről a görögök, a mokaszinről az indiánok. Észak-Amerikában járva több múzeumban csodálhattam meg az őslakos kultúra emlékeit. A mokaszinek egyszerűsége, praktikus volta, némelyikük csodálatos díszítése az emberi alkotókészség szép dokumentuma. A cipőbemutatók közül számomra kiemelkedő volt a torontói Bata Cipő Múzeum gyűjteményes kiállítása. Thomas Bata, aki 1876-ban született, világhírűvé vált cégét az Osztrák-Magyar Monarchiához tartozó morva vidéken alapította. A család nyolc generáción átívelő, mintegy háromszáz évnyi cipészhagyományt őrzött. Az alapító halála után örököse a második világháború előtt áttette székhelyét Kanadába. A kelet-ontariói Batawában találták meg a gyártáshoz, kereskedéshez szükséges optimális feltételeket
Az említett kiállításon híres színésznők, színészek, énekesek, lábbelijei is ott sorakoznak a vitrinekben. Néhány név: Elisabeth Taylor, Robert Redford, Pierce Brosnan, John Lenon. Taylor ezüstszínű pántokból tervezett szandálja igencsak magas sarkú. Redford férfias varrottas csizmája mellett Brosnan elegáns félcipői feketéllenek. A Beatles együttes legendás tagjának, Lenonnak háromnegyedes, mokaszinhez hasonló viselete divatot teremtett a maga idejében.
A másik kedvenc múzeumom – bár nagyságában nem vetekedhet az előbbivel – a spoletói textil- és öltözetkiállítás. Vitrinjeiben gondosan restaurált régi kiegészítők sorakoznak, köztük mívesen hímzett papucsok, cipők.
Lábbelik sokféle anyagból készültek, az emberi leleményesség felhasználta a környezetében találtakat. Gyékényből, sásból, bőrből, állati szőrből, textilekből s – a szintetikus anyagok korát élve – műanyagból, autógumiból is. Ázsiában járva a műanyag papucsok feltétlen uralma tűnik szembe. Első ázsiai utam során fejcsóválva néztem: itt mindenki műanyagban jár? No, amikor nyakunkba szakadt az első igazi monszuneső, rögtön megértettem, miért. A „mintha dézsából öntötték volna” nem elég erős kifejezés arra, amit átéltünk. Szó szerint pillanatok alatt bőrig áztunk, így be kellett látnom, a műanyag papucs „monszunkompatibilis”.
A lábról térjünk át az emberi fej borította természetes szőrzetre. Régi források szerint a magyarok a hajzatot igen sokra tartották, vélhetően nagy hajjal érkeztek hazánkba. A lovagkort a vállig érő haj jellemezte, a rövid haj férfiatlanságra utalt, ellentétben a görög és római szoborábrázolásokkal. A 16-17. század a parókák korát hozta. A török megszállás a borotvált fej divatját honosította meg. „Különös ellentét volt akkor Nyugot és Kelet-Európa ízlése között. Kelet fejét megberetválta, s nagy szakállt hagyott; míg Nyugot szakállát levetette, s haját még parókával is lombosítá.” – idézi Kővári László tanulmányában. A 18. század kezdetén feltűnik a férfiaknál a porozott, copfba font haj. A szakáll s a bajusz divatja is változott koronként. A fáma szerint, minél jobban nyomta valami nemzetünk szívét, a férfiak annál hosszabb szakállat növesztettek. Az elmaradhatatlan bajusz pedig a „még a szépségosztásnál elkésettek arczának is bizonyos férfiasságot kölcsönöz.”
Ennek rekonstrukciója volt látható a Gödöllői Királyi Kastélyban az Erzsébet királynő újraálmodott ruhái című kiállításon.
A 19-20. század nagy változást hozott a hajdivatban: a rövid haj, a bubi, a daureolt frizura, a tupírozott hajak, a sassoon vágás, a borotvált fejek nőknél is, az extravagáns formák,…, s a hajfestésben megjelenő, visszafogottnak éppen nem nevezhető színek kavalkádja jellemző. Csak ajánlani tudom, találjuk meg a nekünk legjobban állót!
(befejező része következik)
Csermák Judit
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
A szerdai átmeneti felfrissülés után ismét erősödik a hőség Erdélyben. Csütörtöktől napos, száraz idő várható, a hétvégére pedig több helyen 33 fokig emelkedhet a hőmérséklet. A jövő hét elején a kánikula tovább fokozódhat.
Néhány nap leforgása alatt másodszor vallott kudarcot a román államfő kormányalakítási kísérlete, ami a válság mélyülésén túlmenően lesújtó képet nyújt az elnök makulátlannak hitt politikai-erkölcsi felfogásáról is.
Miközben az Egyesült Államok a futball-világbajnokságra érkező játékosokat, bírókat és szurkolókat példátlan szigorral szűri a határain, saját utcáin továbbra is ezrek esnek erőszakos bűncselekmények áldozatául.
Téli beszámolómat azzal zártam, hogy az ott szerzett benyomások olyan mély nyomot hagytak bennünk, hogy még vissza kell térnünk. Ez az elhatározás azonban nem maradt sokáig puszta vágy: néhány hónappal később ismét Genf felé vezetett az utunk.
Miközben sokan még mindig nehezen tudják elhinni, hogy 2026-ban egy EU-tagállamban megtörténhet, hogy a falat áttörve lakoltatnak ki a hatóságok egy magyar egyházi vezetőt, olyan hangok is hallatszanak, amelyek őt teszik felelőssé a történtekért.
Az Európai Parlamentben tartott eszmecserén európai képviselők és az Egyesült Arab Emírségek szélsőségesség és terrorizmus elleni küzdelemért felelős különmegbízottja a radikalizmus és a demokratikus ellenálló képesség kérdéseit vitatták meg.
Rekordbírság a bankoknak, perrel fenyegető pénzintézetek, kártérítéssel hitegetett ügyfelek: a ROBOR-ügy egyszerre pénzügyi, jogi és bizalmi botrány az általunk is mohón táplált pénzéhes világunkban.
Még nyárias meleg és helyenként 30 fok feletti hőmérséklet várható szerdán, ám a hét második felében markáns változás következik az időjárásban. Több hullámban érkező frontok miatt záporokra, zivatarokra és megerősödő szélre kell készülni.
Migrén, álmatlanság, szorongás, klimax – egyre többen próbálják ki az gyógypiercinget, amikor gyógyszermentes megoldást keresnek régóta fennálló panaszaikra. A módszer sokak életminőségét javítja, az orvosok azonban óvatosságra intenek.
Bár a színházi nyelvnek „nincs nemzetisége”, mégis egyfajta küldetés magyar darabokat színre vinni olyan közegben, amelyben alig, vagy inkább egyáltalán nem ismerik a magyar kultúrát – vallja Tapasztó Ernő.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!