
2015. július 26., 18:512015. július 26., 18:51
Aktívan pihenni szinte kötelező divat, de nem egyszerű ezt az elvárásoknak megfelelően tenni – a pihenésnek mint tevékenységnek ugyanis szerteágazó tárgyi kellékei vannak, amelyek beszerzése és felmutatása szorosan összefügg az illető társadalmi helyzetével.
(Előzmények, meghatározás) Az aktív pihenés általunk vizsgált szorgalmazói általában valamiért már nem tudnak passzívan pihenni: ennek fizikai és lelki okai, társadalmi korlátai egyaránt ismertek, de ezekre e dolgozat keretei közt nem térünk ki. A passzív pihenők általában fiatalok, akik úsznak az árral, pihenésképpen fesztiváloznak például, sátrak előtt heverésznek, a természetben üldögélnek (ritkábban gyalogolnak egy keveset), és pihenésük tevékeny része, legyen az tánc, beszélgetés, italozgatás vagy aktív szerelmi élet, kevés tárgyi kelléket igényel.
A passzív pihenés igen fáradságos, több napos otthoni megnyugvással gyógyítható, de legalább annyira kimerítő az aktív pihenés is. Utóbbit gyakorlók már rendszerint a családosok köréből kerülnek ki, olyan emberek ők, akik nyomasztó módon már valamit elértek az életben. Ezt a valamit fáradságos munkával érték el (többnyire), két évtizedre előre elköltötték e munka nyomán befolyó bevételeik jelentős részét, gyerekeik teljesen másként működnek, mint ahogyan az a szakkönyvek szerint várható volt, ráadásul fáj a hátuk és néha zsibbad lábuk (a felnőtteknek), és emiatt gyakran nehéz nekik (a gyerekeiknek is).
(Megjelenési formái) A fent vázolt erős igénybevétel kipihenését munkásan megtervezett, a külvilág szemében jól mutató tevékenységekben keresik, egyszersmind azt is kifejezendő, hogy sokkal fiatalabbak ők, mint ahogyan azt koruk mutatja. (Nem, sajnos.) Télen sítúrára mennek, nyáron a kötelező családi tengerparti nyaralást más extrémsportokkal is kiegészítik, legyen az kajakozás vagy vízisí. A köztes időt, életük köznapi részét kerékpározással, gyaloglással, horgászattal, pilates-tornával igyekeznek színesíteni, ami nemcsak egészséges, de jól is néz ki. Az aktív pihenő a tevékenység közben is igyekszik jól mutatni és drága eszközöket használni, hogy csodálják és irigyeljék őt az ismerősei. Fontos tudnunk, hogy kezdő aktív pihenőkről van szó, ők korábban haladó passzív pihenők voltak.
(A téma kifejtése) Ezért évi egy muszáj-sítúrájukra áramvonalas léceket vásárolnak (Atomic), ezt performans ruházattal, sisakkal és botokkal egészítik ki (The North Face). A tavaszra tervezett kerékpározáshoz (két hétvége lesz belőle) új bicikli dukál (Merida, hitelkártya-fedezettel), kerékpárosruházattal (Gore). Szaküzletből vásárolt karbonszálas, gumitappancsos, állítható botok kellenek a gyalogláshoz is az egykori mogyoróbotok helyett (Newfeel Propulse Walk), évente kétszer-háromszor használt, irdatlan vízhatlan bakancs (Merrell). A nyaralás egy négytagú családnál mintegy nyolc fürdőruhát, négy pár speciális, homokos helyekre is kifejlesztett strandpapucsot (Speedo), kizárólag strandra való törölközőket (jó a Tribord is, akciósan), legalább két UV-szűrős szörf felsőt (Nabaji, üsse kő) feltételez. Megjegyzés: a női fürdőruhák az évek előrehaladtával egyre többe kerülnek (tessék felkészülni). A különböző takaró- és tartószerkezetek – amelyek a való világban sem nem takarnak, sem nem tartanak – igen jelentős összegeket emésztenek fel, nem beszélve a strandtunikákról és -kendőkről, amelyek azokat a részeket hivatottak jótékonyan fedni, amelyeket a fürdőruhák szabadon hagynak. (Lehet, hogy mégis tudtak valamit nagyanyáink, akik egyszerűen csak ruhában üldögéltek a strandon.) És ne feledkezzünk meg az urakról sem, kiknek számítógép előtt romló szemeit már csak egy méregdrága Ray Ban védi az erős sugárzástól. Ha egy család aktívan kíván nyaralni, ma már expedíciónyi csomaggal érkezik, különösen, ha csecsemő is van a családtagok közt, az ő toalettje csomagtartónyi tárgyi kelléket igényel.
(Összegzés, zárszó) Dolgozatomban a kezdő szintű aktív pihenésről és járulékairól szóltam. Mint tudjuk, dolgozni nehéz, de kiderült, az anyagi és fizikai igénybevétel okán pihenni is nagyon fárasztó. A felgyűlt és végül alig használt tárgyak tárolása miatt sokan kiszorulnak otthonaikból, lakáscsere következtében végképp eladósodnak, amit fokoz az aktív pihenést követő gyakori kórházi kezelések költsége is. Mindez komoly társadalmi problémát jelent. Rövid távú aktív pihenésük tehát hosszútávon még több munka vállalásához vezet. Vélhetőleg ezt további aktív pihenéssel kívánják majd ellensúlyozni.
Mintegy ötvenmillió uniós polgár tartozik valamely őshonos etnikai vagy nemzeti kisebbséghez, az Európai Unióban még sincs egységes jogi keret e közösségek helyzetének rendezésére. A világ őslakos népeinek nemzetközi napja alkalmából az Európai Bizott
Mesterséges intelligenciával készített álhír nyomán támadtak mentőautóra Kolozs megyében – legalábbis az interneten terjedő beszámolók szerint. Az eset arra figyelmeztet: az MI már nemcsak megkönnyítheti az életünket, hanem veszélyes fegyverré is válhat.
Napos, száraz idővel indul a következő egy hét Erdélyben, a hétvégétől azonban egyre erőteljesebb felmelegedésre kell számítani. A HungaroMet előrejelzése szerint a szerdai 30 fokról jövő keddre 35 fokig emelkedhet a nappali csúcshőmérséklet.
Lehet-e egy évtizedekkel ezelőtt épült családi házból vagy tömbházból energiahatékony, passzívház-közeli otthon? Török Áron sepsiszentgyörgyi építésszel jártuk körül, milyen műszaki megoldásokkal és kompromisszumokkal valósítható meg a korszerűsítés.
Az Európai Unió minden eddiginél nagyobb erőforrásokat mozgósít a mediterrán térséget évről évre sújtó erdőtüzek megfékezésére. Több száz tűzoltó, több tucat repülőgép és helikopter áll készenlétben.
A színpadon, a próbateremben és a közösségi médiában is ugyanaz vezérli Kovács Szabolcs Zoltánt: megmutatni, hogy a néptánc élő, korszerű és képes közelebb hozni egymáshoz az embereket. A Maros Művészegyüttes tánckarvezetőjével beszélgettünk.
Kevesen vállalkoznának arra, hogy kerékpárral átszeljék Európát. Zsigmond István kolozsvári nőgyógyász szakorvos azonban éppen ezt tette: Lisszabonból indult útnak, és huszonöt nap alatt, közel négyezer kilométer megtétele után érkezett haza Kolozsvárra.
A két ország államelnöke által márciusban szentesített román–ukrán stratégiai partnerségi megállapodás „megágyazott” annak, hogy számos romániai helyszínen – köztük Kolozsváron – beindulhat a közös dróngyártás.
Egyes európai országokban külön üzletággá nőtte ki magát, sőt, a hivatalos turisztikai stratégia része lett az úgynevezett digitális böjt fémjelezte turizmus. Erdély is alkalmas lenne rá.
Van abban valami sajátságos, hogy bármit tesz vagy mond Sorin Grindeanu, a hónapok óta tartó politikai válságot előidéző PSD elnöke saját maga vagy pártja támogatottságának növelése érdekében, abból rendszerint a szélsőjobboldali AUR jön ki jól.
szóljon hozzá!