A Ho Si Minh Mauzóleum Hanoi-ban „Ho apó” művének örökkévalóságát hirdeti
Fotó: Csermák Zoltán
Vietnám neve beleivódott az idősebbek tudatába, hiszen fél évszázada minden hír az ottani eseményekkel kezdődött. Forgatócsoporttal néhány éve jártam végig az országot. Egy különleges világgal ismerkedhettem meg, s azóta is érdekelnek az onnan érkező hírek.
2021. április 10., 20:142021. április 10., 20:14
Évtizedekkel ezelőtt Vietnám minden nap a lapok címoldalán szerepelt, majd hosszú időre a hallgatás vette körül. Csupán egy-egy apró hír foglalkozott az országgal, szomszédjai nagyobb figyelmet kaptak a médiától. A titok nyitja a sokat szenvedett nép utóbbi fél évszázadának történelmében rejlik, a háborúk végeztével beköszöntő békés időszak már nem volt hírértékű. Újabban ismét hallat magáról az ország. Sokan gazdasági csodáról beszélnek, s noha az európai fülnek szokatlanul hangzik a bruttó hazai össztermék hat-nyolc százalék feletti éves emelkedése, a helyszínen szemlélődő már jobban megérti a fejlődés mozgatórugóit.
A kisvállalkozók mellett a külföldi befektetők is felismerték a térség adottságait. A klasszikus ázsiai tőkeexportőrök mellett az egykori ellenfél, az Amerikai Egyesült Államok is feliratkozott a legnagyobb befektetők listájára, s egyre több európai ország is érdekelt a gazdasági kapcsolatok erősítésében.
Hanoi, Vietnám nagy történelmi múltú fővárosa több mint hétmillió lakosnak ad otthont. A Vörös folyó mentén elterülő metropolisz méretei ellenére helyenként megőrizte kisvárosi báját. A nagyvárosi nyüzsgésben is mindig létezik egy park, egy vízpart, ahol a helybéli és a turista megpihenhet. Az élet középpontja az utca, üzleti tárgyalások színhelye, agora, ahol az emberek megvitatják az élet dolgait. Állandó mozgásnak lehetünk tanúi, minden pillanatban történik valami érdekes, legfeljebb a színhely változik. Sokan az utcán dolgoznak, a műhelyek és azok környezete szinte egybeolvad. Máshol talán konfliktusokba torkollna e szabadság, Hanoi-ban viszont a járókelők nagy tapintattal kerülik ki a köztéren tevékenykedőket.
A régi Citadella 1805-ben épült, a sors fintoraként francia segítséggel. Stílusában a híres francia hadiépítész Vauban mintáit követték
Fotó: Csermák Zoltán
Utunk első hajnala a virágpiacon talált minket. Még teljes a sötétség, gyér világítás mellett kötődtek az üzletek. A várost övező mezőgazdasági vidékekről, gyakran 20 km-ről érkeztek a termelők áruikkal kerékpáron, motorbiciklin s a legkülönbözőbb szállítójárműveken.
A vásártér városi tulajdonban van. Mint minden piacon itt is nagy szerepe van a stand fekvésének, így elemi érdek a minél korábbi helyfoglalás. A virág átszövi az ázsiai ember mindennapjait, az egyszerű díszítéstől az áldozati adományokig mindenütt megtalálható. Hanoi-ban sok a virágüzlet, a szépszámú hotel is a klientúrához tartozik. A vietnámi virágok a kor követelményeihez igazodva megjelentek a világhálón, így a föld minden pontjára eljutnak.
Sétánkat a Ba Dinh téren folytattuk. A tágas terület egyben jelképe is Hanoi-nak és Vietnám 20. századi történelmének. Két fontos esemény is kötődik ide, 1945. szeptember 2-án itt kiáltották ki az ország függetlenségét, s rá 23 évre
Kétségtelen, hogy a legismertebb vietnámi politikus mind a mai napig népszerű a lakosság körében, bebalzsamozott teste csak hosszabb sorban állás után tekinthető meg. Már kora reggel érkeznek a vendégek, akiket a nap melegétől sátoros tető véd. A látogatók végigsétálhatnak az 1890-ben alapított 20 hektáros arborétumon, megcsodálhatják a hátsóindiai flóra gazdag gyűjteményét. A parkból kiemelkedik az elnöki palota épülete, amely egykor az indokínai kormányzó rezidenciája volt. Ho Si Minh soha nem lakott az elegáns palotában, kedvenc tartózkodási helye a park eldugott zugában lévő rusztikus ház volt.
Az Indokína Gandhija névvel jellemzett államférfi élete összekötődött Vietnám múlt századi történetével. Az első világháború végén érkezett Párizsba, itt kapta első fedőnevét: Nguyen, a hazafi. 1919-ben naiv nacionalistaként memorandumban kérte a győztes hatalmaktól hazája függetlenségét, de rá kellett döbbennie, hogy a versailles-i béke nem a kis népek istápolásának érdekében kötődött. 1945-ben felcsillant a remény, hogy Vietnám meg tud szabadulni a japán megszállókkal is jól együttműködő franciáktól. De a gallok, mint egykor a Bourbonok, semmit sem tanultak, s nem felejtettek.
Utcai plakát Hanoi-ban
Fotó: Csermák Zoltán
A hidegháború éveiben az északi részt Kína és a Szovjetunió, Dél-Vietnámot pedig az Amerikai Egyesült Államok támogatta. A feszültségek újabb háborúba torkolltak, amely 1975-ben Saigon elfoglalásával ért véget. Ho Si Minh nem érhette meg a győzelmet, 1969. szeptember 2-án hunyta le örökre a szemét. A kommunista Vietnám sokat köszönhetett az egykori Szovjetuniónak, ezzel magyarázható, hogy amíg az európai demokráciákban a Lenin-szobrok kohókban vagy szoborparkokban végezték, Hanoi-ban egy példánya mégis a városközpontban díszeleg. Az ország újraegyesítésével szép lassan eltűnik az ellenség és a barát, s a vietnámi nép saját harcát vívja az emberibb jövőért.
Hanoi számtalan építészeti érdekességgel, műemlékkel büszkélkedhet, így napokat vesz igénybe, ha kincseit alaposan szeretnénk megismerni. A főváros, ellentétben Saigonnal, évezredes történelemre tekint vissza. Krisztus után 866-ban már fellegvár vigyázta nyugalmát, 1010-ben a kínai Ly dinasztia első uralkodója Dai Nam néven az ország fővárosává tette. A történelem folyamán a város neve számtalanszor változott, a legromantikusabb talán a Thang Long elnevezés, ami Felszálló sárkányt jelent, s a Vörös folyóról felszálló mesebeli lény legendájára támaszkodik. Mai nevét 1831-ben Minh Mang uralkodása alatt kapta, jelentése: Város a folyók között. A francia gyarmatosítók 1873-ban foglalták el, később Francia Indokína székhelyévé tették.
A régi Citadella 1805-ben épült, a sors fintoraként francia segítséggel. Stílusában a híres francia hadiépítész Vauban mintáit követték, aki a régi tökéletes geometriájú erődítések helyett csillagalakzatú, úgynevezett alacsony védműveket alkalmazott. Az épület az egykori Annam tisztviselőinek szolgált lakhelyéül, s a fegyverraktár mellett gabona- és sóraktárak is itt kaptak helyet. Az erődöt a franciák rombolták le, igaz a megszállás után. Mára csupán az 1812-ben épült 60 méter magas hatszögletű zászlótornya hirdeti egykori dicsőségét. A torony mellett kapott helyet a Hadtörténeti Múzeum, ahol a vietnámi háború fegyverei emlékeztetnek a vérzivataros múltra.
A város egyik legjelentősebb építészeti emléke az Irodalom temploma. Egykor Holló-templomként ismerték, a franciák adták mai nevét. 1070-ben, a város alapítása után 60 évvel Konfucius tiszteletére építették, hat évre rá már a fiatalok okítását szolgálta, és mai szemmel az első vietnámi egyetemnek tekinthető. A tananyag részeként a hallgatók régi írásokkal és új irodalmi alkotásokkal is megismerkedtek. A háromtól hét esztendeig tartó tanulmányaik után a legjobbak a király előtt adhattak számot tudásukról. A végzettek a kínai mintára megszervezett közigazgatásban helyezkedtek el.
A vietnámi főváros talán legfestőibb temploma a Doi Can negyedben álló Egylábú pagoda
Fotó: Csermák Zoltán
Az öt udvarra osztott épületegyüttest 350 m hosszú fal veszi körül. A templom formája szigorúan követi a kínai templomépítés szabályait, az udvarokat díszes kapuk választják el egymástól. A szentély legismertebb része, a Khué Van Cac pavilon a vietnámi építészet kis remekműve. A nyitott épületben 82 síremlék, sztélé található, az 1484 és 1779 között doktori fokozatot szerzettek emlékére. A hagyomány tovább él napjainkban is, a vietnámi oktatási miniszter minden évben e falak között köszönti az ország legjobb tanulóit.
A legenda szerint az apró, három négyzetméteres buddhista szentély gyökerei 1049-re nyúlnak vissza. Ekkor a fiúörökös nélküli Ly Thai Tong királynak álmában megjelent Quan Am istenasszony, és lótusztrónján ülve egy fiúgyermeket nyújtott feléje. Nem sokkal később az uralkodónak valóban fiú utóda született, hálája jeléül építtette a pagodát.
Hanoi festői jelképe a Hoan Kiem-tó, a Visszakapott kard tava. Az elnevezéshez ugyancsak legenda kötődik. Le Loi hős az istenektől a tó partján kapott kard segítségével semmisítette meg a betolakodó kínai seregeket. A győztes hadjárat után a hadvezér már királyként tért vissza, hogy hálát adjon a tó isteneinek és szellemeinek. Ekkor hatalmas aranyteknős tűnt elő a habokból, és szájában visszavitte a kardot az isteneknek. A történtek emlékeként a tó közepén háromszintes nyolcszögletű építmény áll, a Teknős-torony. A tó másik kultikus helyéhez, a Jade-hegy templomához egy kecses, napsugár névre keresztelt fahídon juthat el a látogató. Az épület helyén egykoron halászok laktak, majd a 18. században királyi nyári lakot építettek a szigeten. A templom a 19. század óta áll a helyén, s meglepő nyugalmat áraszt Hanoi örök forgatagában.
(folytatjuk)
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Életútja sporttörténet, nemzetközi tapasztalat és közösségi elköteleződés. A kolozsvári medencéktől az amerikai egyetemi bajnokságig, majd vissza Erdélybe: Baloga Istvánt vízilabdázóként, oktatóként és családapaként is a kitartás vezérli.
Szilveszter éjszakáján és az új év első napjaiban jóval fagypont alatti hőmérséklettel búcsúzik az óesztendő, és köszönt be az új esztendő. Hétvégére, illetve a jövő hét elejére azonban enyhül a hideg idő.
Karácsony előtt idén nem a szokásos takarítással foglalkoztunk, hanem egy különleges utazást választottunk: Malagát és Granadát fedeztük fel Andalúzia napsütötte vidékén. A mediterrán városok lenyűgöző erődítményei az első pillanattól magukkal ragadtak.
Harmincöt éve szolgál Marosszentgyörgyön, nemrég jelent meg a századik verseskötete, és december elején a prefektúra is kitüntette a közösségért végzett szolgálatáért. Baricz Lajos római katolikus plébánossal a szolgálatáról és az ünnepről beszélgettünk.
Lehet-e egyszerre fergeteges bulikat tartani és Jézus örömhírét hitelesen képviselni? Miklós Gyuri szerint nemcsak lehet, hanem kell is. A kolozsvári zenész és vallástanár a vele készült beszélgetés során hitről, zenéről, küldetésről és arról vall.
A gyulai Százéves Cukrászda korábban is megkerülhetetlen pontja volt a viharsarki városnak, az idén elnyert Magyarország Tortája cím pedig csak még több vendéget vonz a létesítménybe. Decemberi látogatásunkkor „belekóstolunk” az egykori kávéházi miliőbe.
Télies, hideg napok elé nézünk az esztendő utolsó hetében, éjszakánként mindenütt fagypont alá süllyed a hőmérő higanyszála. A nappalok sem lesznek sokkal enyhébbek, a csúcshőmérséklet többnyire alig haladja meg a fagypontot, napközben is hideg lesz.
A fiatal generáció nagy mértékben ki van szolgáltatva a közösségi oldalakon terjedő, a Ceaușescu diktatúrája, a totalitárius rendszerek iránti nosztalgiát és szélsőséges eszméket terjesztő tartalmaknak – derült ki nemrég egy elemzésből.
A karácsonyra készülődés jegyében az Erdélyi Napló Keskeny út című videós összeállítása keretében három lelkipásztor mesél arról, hogyan készülnek a híveik a karácsonyra.
Az újságíró sosem megy igazán szabadságra – legalábbis ezt szokták mondani nekem a barátaim, az ismerőseim, a családom. Mert valóban figyelek, látok, jegyzetelek, amikor utazom is. Valóban, mindig úgy alakul, hogy történeteket hozok haza.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!