Északról délre Vietnámban – az ország újraegyesítésével lassan eltűnik az ellenség és a barát

A kisvállalkozók mellett a külföldi befektetők is felismerték a térség adottságait. A klasszikus ázsiai tőkeexportőrök mellett az egykori ellenfél, az Amerikai Egyesült Államok is feliratkozott a legnagyobb befektetők listájára, s egyre több európai ország is érdekelt a gazdasági kapcsolatok erősítésében.
Hanoi, Vietnám nagy történelmi múltú fővárosa több mint hétmillió lakosnak ad otthont. A Vörös folyó mentén elterülő metropolisz méretei ellenére helyenként megőrizte kisvárosi báját. A nagyvárosi nyüzsgésben is mindig létezik egy park, egy vízpart, ahol a helybéli és a turista megpihenhet. Az élet középpontja az utca, üzleti tárgyalások színhelye, agora, ahol az emberek megvitatják az élet dolgait. Állandó mozgásnak lehetünk tanúi, minden pillanatban történik valami érdekes, legfeljebb a színhely változik. Sokan az utcán dolgoznak, a műhelyek és azok környezete szinte egybeolvad. Máshol talán konfliktusokba torkollna e szabadság, Hanoi-ban viszont a járókelők nagy tapintattal kerülik ki a köztéren tevékenykedőket.

Az újraegyesült ország

Utunk első hajnala a virágpiacon talált minket. Még teljes a sötétség, gyér világítás mellett kötődtek az üzletek. A várost övező mezőgazdasági vidékekről, gyakran 20 km-ről érkeztek a termelők áruikkal kerékpáron, motorbiciklin s a legkülönbözőbb szállítójárműveken.
A vásártér városi tulajdonban van. Mint minden piacon itt is nagy szerepe van a stand fekvésének, így elemi érdek a minél korábbi helyfoglalás. A virág átszövi az ázsiai ember mindennapjait, az egyszerű díszítéstől az áldozati adományokig mindenütt megtalálható. Hanoi-ban sok a virágüzlet, a szépszámú hotel is a klientúrához tartozik. A vietnámi virágok a kor követelményeihez igazodva megjelentek a világhálón, így a föld minden pontjára eljutnak.
Sétánkat a Ba Dinh téren folytattuk. A tágas terület egyben jelképe is Hanoi-nak és Vietnám 20. századi történelmének. Két fontos esemény is kötődik ide, 1945. szeptember 2-án itt kiáltották ki az ország függetlenségét, s rá 23 évre

Kétségtelen, hogy a legismertebb vietnámi politikus mind a mai napig népszerű a lakosság körében, bebalzsa­mozott teste csak hosszabb sorban állás után tekinthető meg. Már kora reggel érkeznek a vendégek, akiket a nap melegétől sátoros tető véd. A látogatók végigsétálhatnak az 1890-ben alapított 20 hektáros arborétumon, megcsodálhatják a hátsóindiai flóra gazdag gyűjteményét. A parkból kiemelkedik az elnöki palota épülete, amely egykor az indokínai kormányzó rezidenciája volt. Ho Si Minh soha nem lakott az elegáns palotában, kedvenc tartózkodási helye a park eldugott zugában lévő rusztikus ház volt.
Az Indokína Gandhija névvel jellemzett államférfi élete összekötődött Vietnám múlt századi történetével. Az első világháború végén érkezett Párizsba, itt kapta első fedőnevét: Nguyen, a hazafi. 1919-ben naiv nacionalistaként memorandumban kérte a győztes hatalmaktól hazája függetlenségét, de rá kellett döbbennie, hogy a versailles-i béke nem a kis népek istápolásának érdekében kötődött. 1945-ben felcsillant a remény, hogy Vietnám meg tud szabadulni a japán megszállókkal is jól együttműködő franciáktól. De a gallok, mint egykor a Bourbonok, semmit sem tanultak, s nem felejtettek.

A régi Citadella 1805-ben épült, a sors fintoraként francia segítséggel. Stílusában a híres francia hadiépítész Vauban mintáit követték, aki a régi tökéletes geometriájú erődítések helyett csillagalakzatú, úgynevezett alacsony védműveket alkalmazott. Az épület az egykori Annam tisztviselőinek szolgált lakhelyéül, s a fegyverraktár mellett gabona- és sóraktárak is itt kaptak helyet. Az erődöt a franciák rombolták le, igaz a megszállás után. Mára csupán az 1812-ben épült 60 méter magas hatszögletű zászlótornya hirdeti egykori dicsőségét. A torony mellett kapott helyet a Hadtörténeti Múzeum, ahol a vietnámi háború fegyverei emlékeztetnek a vérzivataros múltra.
A város egyik legjelentősebb építészeti emléke az Irodalom temploma. Egykor Holló-templomként ismerték, a franciák adták mai nevét. 1070-ben, a város alapítása után 60 évvel Konfucius tiszteletére építették, hat évre rá már a fiatalok okítását szolgálta, és mai szemmel az első vietnámi egyetemnek tekinthető. A tananyag részeként a hallgatók régi írásokkal és új irodalmi alkotásokkal is megismerkedtek. A háromtól hét esztendeig tartó tanulmányaik után a legjobbak a király előtt adhattak számot tudásukról. A végzettek a kínai mintára megszervezett közigazgatásban helyezkedtek el.

A legenda szerint az apró, három négyzetméteres buddhista szentély gyökerei 1049-re nyúlnak vissza. Ekkor a fiúörökös nélküli Ly Thai Tong királynak álmában megjelent Quan Am istenasszony, és lótusztrónján ülve egy fiúgyermeket nyújtott feléje. Nem sokkal később az uralkodónak valóban fiú utóda született, hálája jeléül építtette a pagodát.

Az istenekhez visszakerült kard

Hanoi festői jelképe a Hoan Kiem-tó, a Visszakapott kard tava. Az elnevezéshez ugyancsak legenda kötődik. Le Loi hős az istenektől a tó partján kapott kard segítségével semmisítette meg a betolakodó kínai seregeket. A győztes hadjárat után a hadvezér már királyként tért vissza, hogy hálát adjon a tó isteneinek és szellemeinek. Ekkor hatalmas aranyteknős tűnt elő a habokból, és szájában visszavitte a kardot az isteneknek. A történtek emlékeként a tó közepén háromszintes nyolcszögletű építmény áll, a Teknős-torony. A tó másik kultikus helyéhez, a Jade-hegy templomához egy kecses, napsugár névre keresztelt fahídon juthat el a látogató. Az épület helyén egykoron halászok laktak, majd a 18. században királyi nyári lakot építettek a szigeten. A templom a 19. század óta áll a helyén, s meglepő nyugalmat áraszt Hanoi örök forgatagában.

(folytatjuk)