Csendesen az óceán partján

A világ egyik „legélhetőbb” városának tartják a Csendes-óceán partvidékén fekvő Vancouvert. A milliós metropolis ideális fekvése és kellemes hőmérséklete vonzza a betelepülőket, utcáin színes forgatag és bábeli nyelvzavar uralkodik. Vancouverben és környékén mintegy 30 ezer, magát magyar származásúnak valló lakos is él, a közösségi életben viszont csak töredékük vállal szerepet. A gyökereit őrző magyarság azonban idén is igyekezett méltó módon ünnepelni március 15-ét.

A Vancouveri Magyar Kulturális Egyesület meghívására – egy hosszabb kanadai körút végállomásaként – február végén érkeztem feleségemmel a városba. Rövid ottlétünk alatt megismerkedhettünk a Magyar Ház életével, s találkozhattunk azokkal az emberekkel, akik szabadidejüket is feláldozva, sokat tesznek a magyar kultúra megőrzéséért. A kapcsolatot azóta is ápoljuk velük.

„Olvastam, költőtárs...”

„A kis közösség gazdag kulturális életet él – büszkélkedik egyik vendéglátónk, Párdányi Miklós, a Vancouveri Magyar Kulturális Egyesület elnöke. – Két tánccsoportunk van, a gyerekek együttese a Csárdás, a felnőtteké a Forrás névre hallgat, utóbbihoz zenekar is tartozik. Színházi társulatunk is népszerű. Nyugdíjas csoportunk havonta kétszer tart találkozót, a Nimród-csoport tagjait a vadászat-halászat és a természetjárás szeretete köti össze. Évtizedek óta minden hivatalos magyar ünnepet megtartunk, az otthoni jeles napokról itt, az óceán partján is megemlékezünk, a jeles évfordulók sora eggyel, a Trianoni emléknappal egészül ki. Idén a mintegy négyszáz tagot számláló egyesület március 15-ét egy egyfelvonásos darab bemutatójával ünnepli meg.” A jeles nap sokáig emlékezetes marad a közönségnek. Az ünnepi ebéd után az egyesület elnöke beszédében méltatta a magyarság ősidők óta meglévő erejét, a díszvendég, dr. Wetzel Tamás nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár pedig Orbán Viktor miniszterelnöki üzenetét tolmácsolta. A politikus arról az egységről szólt, amely 1848-ban a nemzetet jellemezte, majd emlékeztetett a három szín jelentőségére.

Az ünnepi mű, az Olvastam, költőtárs című színdarab, a debreceni Csokonai Nemzeti Színház előadása nyomán született egyfelvonásos, Arany János és Petőfi Sándor barátságának állít emléket. A darab rendezője, dr. Mészáros Margit civilben főellenőr a Magyar Házban, de a szervezet kulturális életének is aktív részese. „A két költőfejedelem életútja – mint irodalomkedvelőre és történészre is – nagy hatással volt rám. A Toldit a magyar irodalom egyik legnagyobb művének tartom, s Petőfi életművének gazdagságát is csodálom; a fiatal lélek és az idős ember ábrázolásában is tökéleteset alkotott – idézi fel az előadás ötletének fogantatását a műsor színpadra álmodója. – A végleges anyag összeállítását kutatómunka előzte meg, a költők verseit és levelezését többször elolvastam, s a színdarabot az itteni közönség ízlésének megfelelően kiegészítésekkel öntöttem végső formába.”

A gondos munka nyomán mozgalmas előadás született, gyermektáncbetét, toborzótánc, a darabot az Arany Lacinak szóló vers színesítette. A mintegy tíz ember munkáját dicsérő bemutatóra mindenki benső énjét vitte a világot jelentő deszkákra. A kétszemélyes darab művészei teljes odaadással készültek a premierre, Ollé Attila, a lánglelkű forradalmár-költő szakállt és bajuszt növesztett, a rádiós Molnár László is igyekezett külsejét nagyszalontai példaképére formálni.

Petőfi alakítója Szolnokon született, tizenegy éve él a kanadai városban. A tánccsoport mellett már a kezdetektől bekapcsolódott Thália tanítványainak munkájába is. Gyakran felkérik versek előadására, így kézenfekvő, hogy ő alakítsa az egyik poétát. „Otthon gyakran indultam versmondó versenyeken – idézi a poézishez való kötődését Petőfi megformálója. – Egyik példaképem Cseh Tamás volt, hamar megtanultam gitározni is. Több lemezét játszom rendezvényeken, vagy akár a tábortűz mellett is szívesen szórakoztatom a hallgatóságot. Cseh Tamás emlékét a darabba is becsempésztem: a szín Cseh Tamás-Bereményi Géza szerzeményével, a Petőfi halálával ért véget.”

Léleképítés

A magyar színjátszás jelentős hagyományokra tekint vissza Vancouverben: a tudomásunk szerint az amerikai kontinens egyetlen magyar teátruma tavaly ünnepelte 40. születésnapját. Az ünnepekre készült amatőr fellépések idővel már-már professzionális előadásokká nemesültek. Többek között a János vitéz, a Légy jó mindhalálig, Goldoni Chioggiai Csetepaté című művének színrevitele szerepel a krónikákban. Az emlékkönyvekben többször felbukkan Hegedős Györgyi Jászai Mari-díjas művész neve, aki a lelkes csapatot társulattá formálta. A „színigazgatói” stafétabotot néhány éve Pór Gabriella vette át.

A vancouveri Petőfi, Ollé Attila, a szolnoki Tisza Táncegyüttesben megszerzett tánctudását is kamatoztatja. A Forrás együttes munkáját a legjobb magyar koreográfusok segítik, a hazai vendégművészek általában egy hétre érkeznek, és intenzív munkával tanítanak be több számot. Ilyenkor a hétvégéjüket is feláldozzák a táncosok a közös siker érdekében. A messziről érkezett tanítóknak nincs könnyű dolguk, mivel a nemek szerinti megoszlás erősen a hölgyek javára billen: 25 lányra 5–8 férfi jut. Így a fellépéseken a lányok sűrűn váltják egymást, a férfiak viszont állandóan színen vannak. A szebbik nem daltudása is figyelemre méltó, noha sokan közülük már törik a magyart, a színpadon azonban akcentus nélkül, teli torokból énekelnek. Az utánpótlást a gyermekek 10–15 fős csapata biztosítja, a Csárdás Együttesbe az egészen piciktől a 14 éves kis felnőttekig járnak lelkesen a próbákra. Mivel sokan már nem vagy alig beszélik szüleik nyelvét, az együttlét nyelvgyakorlásul is szolgál. Az egyesület a terem biztosításával támogatja a legfiatalabbakat, a szülők csak a táncoktató bérét adják össze. A kicsik oktatója Miklós Lajos, aki korábban a felnőtt együttes munkáját is vezette. Tudásukat máshol, például a Nyugat-kanadai Néptánc Fesztiválon is bizonyíthatják a fiatalok.

A felnőtt táncosok körében most nagy az izgalom: az együttes Magyarországra készül, a jászberényi 25. Csángó Fesztiválra kaptak meghívást. Ezt követően a csapat felkerekedik és Erdélybe utazik, a táncosok a gazdag népi hagyományokkal büszkélkedő Csíkmadarason táboroznak majd. A gyökerek adhatnak megújult erőt a magyar hagyományok ápolásának a messzi távolban is.

A nemzeti ünnep Vancouverben is fontos összetartó erő, az emberek várták, készültek rá, örültek, hogy ünneplőbe öltöztethetik szívüket. „Március 15-e a közösségért érzett önzetlen felelősségvállalás napja – fogalmazott Szigeti Miklós, a Vancouveri Első Magyar Református Egyház lelkipásztora. – Olyan értéké, amelynek ápolása különösen fontos individualizálódó társadalmunkban, bárhol éljünk is a világban. Egyetlen közösség sem képes létezni áldozathozatal nélkül. Hisszük, Isten nem véletlenül adta nekünk ezt a nyelvet, kultúrát, szellemi örökséget. Szeretnénk ezt a gazdagságot megőrizni és továbbadni, miközben értékeket veszünk át a kanadai társadalomból is. Meggyőződésem, hogy mindkettőt sérülés nélkül lehet beépíteni a lelkünkbe.”