
Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) nem állít jelöltlistákat a decemberben tartandó parlamenti választásokra – döntötte el pénteki kolozsvári ülésén a párt országos választmánya. A választmány ugyanakkor biztosította annak a lehetőségét a megyei szervezetei számára, hogy az országos elnökség egyetértésével független jelölteket támogassanak.
2016. október 07., 18:142016. október 07., 18:14
2016. október 07., 18:202016. október 07., 18:20
Szilágyi Zsolt EMNP-elnök az MTI-nek elmondta, belátták, hogy a Romániában hat százalékot kitevő magyarság két – egymással versenyző – pártja nem lépheti át az ötszázalékos választási küszöböt. Hozzátette, hogy az alternatív küszöb azoknak a pártoknak is biztosítja a parlamenti bejutást, amelyek négy megyében legalább húsz százalékos szavazatarányt érnek el, de szerinte ezt is az RMDSZ kedvéért iktatták a törvénybe, és az RMDSZ-re méretezték. Úgy vélte: két magyar alakulat az alternatív küszöböt sem teljesítheti.
„Több helyi szervezet is jelezte, hogy jöhetnek olyan független jelöltek a támogatásunkat kérni, akik közel állnak a néppárthoz, és megjelenítik értékeinket és céljainkat. A helyi szervezeteink úgy vélték, hogy a bejutás esélyét megvillantó független jelöltek támogatást érdemelnének. A választmány egyetértett azzal, hogy a megyei szervezetek javaslatot tehetnek az országos elnökségnek, amelynek egyetértésével támogathatnak független jelölteket” – nyilatkozta az elnök. Úgy vélte, már a következő héten döntés születhet független jelöltek támogatásáról, hiszen október 26-ig kell iktatni a jelöltségeket, és előtte a támogató aláírásokat is össze kell gyűjteni.
Szilágyi Zsolt emlékeztetett rá, hogy a nyár folyamán levélben kérte Kelemen Hunort, az RMDSZ elnökét: találják meg a módját annak, hogy mindegyik magyar párt vagy szervezet „egy irányba húzhatja a politikai képviselet szekerét”. „Tudomásul vettük, hogy az RMDSZ-t nem érdekelték a javasolt tárgyalások, érdemi választ nem is kaptunk a megkeresésünkre. Ennek tudatában döntöttünk\" – fogalmazott az elnök.
Az RMDSZ a Magyar Polgári Párttal (MPP) összefogva készül a december 11-én tartandó parlamenti választásokra. A szövetség Kovászna és Maros megyében ajánlott fel jelöltlistáin egy-egy befutónak számító helyet az MPP politikusai számára.
Meghalt egy 36 éves férfi egy verekedésben csütörtökre virradóra Szeben megyében.
Két ukrán állampolgárságú nő karácsonyeste hatvanezer dollár elrejtett készpénzzel próbált belépni Romániába. A megtalált összeget a vámosok elkobozták, az elkövetőket pedig megbírságolták.
Kovács Gergely gyulafehérvári római katolikus érsek és Kerekes László segédpüspök karácsonyi pásztorlevele
Az erős szél miatt narancssárga, vagyis másodfokú riasztást adott ki Hunyad és Krassó-Szörény megyére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
Az Országos Adóhatóság (ANAF) végrehajtási eljárást kezdeményezett a kanadai Gabriel Resources Limited társaság által az SC Roșia Montană Gold Corporation SA-ban birtokolt részvények kapcsán, hogy behajtsa a közel 47 millió lejes követelést.
A téli ünnepek idején a hatóságok célja, hogy az állampolgárok nyugodt és biztonságos körülmények között ünnepelhessék a karácsonyt.
Testfelületének 50 százalékán szenvedett égési sérüléseket egy nő a keddről szerdára virradó éjszaka a Szatmár megyei Ivácskó település egyik gazdaságában kitört tűzben.
Kedd este kiengedték a kórházból mind a hat személyt, akikre ráomlott a mennyezet az ötcsillagos nagyszebeni szálloda úszómedencéjében, egyikük esetében sem volt szükség beutalásra.
2026. január elsejétől a Brassóba és Brassópojánára látogató turistáknak napi 12 lejes idegenforgalmi adót kell fizetniük éjszakánként – az összeg egy része a helyi turizmus népszerűsítésére, a másik része a hegyimentőszolgálat kifizetésére megy majd.
A kolozsvári metróprojekt folytatódik, a munkálatokat nem állították le, és a kivitelezési határidő változatlan marad – jelentette be a városi tanács keddi ülésén Emil Boc.
szóljon hozzá!