Hirdetés

Bizalomkereső egyetemi tanévnyitó

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Elkezdődött hétfőn az állami egyetemeken a 2016/2017-es új tanév: a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen három nyelven tartották a tanévnyitót, közben Klaus Johannis az egyetemi év kezdetét Temesváron ünnepelte, Dacian Cioloş pedig Kolozsvárra látogatott el.

Gáspár Botond

Kiss Előd-Gergely

Kőrössy Andrea

2016. október 03., 19:422016. október 03., 19:42

2016. október 04., 13:432016. október 04., 13:43

Három nyelven nyitották meg hétfőn a 2016/2017-es új tanévet a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen (MOGYE), igaz nem az elhangzott beszédeket fordították idegen nyelvre, hanem a felszólalók közölték mondandójukat más-más nyelven.

Ugyan a MOGYE szenátusának döntése alapján már múlt héten, szeptember 28-án megkezdték a tanítást, a hivatalos – rövid, lényegre törő – tanévnyitóra viszont csak hétfő délelőtt került sor a Kultúrpalota nagytermében. Az eseményen előbb a Gaudeamus, majd a román himnusz csendült fel, ezután következtek a felszólalók. Leonard Azamfirei rektor románul szólt főként az elsőévesekhez, akiknek felhívta a figyelmét arra, hogy az új tanévtől a felsőoktatási intézmény többet követel a hallgatóktól, de többet is fog nyújtani nekik.

Alkalmazkodni kell a rendszerhez

Nagy Előd rektorhelyettes magyarul tartotta meg beszédét, amelyben kifejtette: a gólyák túl vannak az első megmérettetésen, hiszen bejutottak a MOGYE-re, de a neheze csak ezután következik, hiszen a fiataloknak gyors ütemben kell folyamatosan igazodniuk a változó egészségügyi rendszerhez. Nagy szerint a szakma elsajátításának kihívásaival mindenkinek egyedül kell megküzdenie, a tanulásban, a helytállásban ugyanis „senki más nem illetékes rajtuk kívül”, a felnőtté válás időszakában pedig nemcsak egyénileg változnak, hanem másokat is formálnak. A rektorhelyettes megígérte az elsőéveseknek, hogy a felsőoktatási intézmény oktatói legjobb tudásuk szerint segítik majd őket az ismeretek megszerzésében, a szakma elmélyítésében.

Szünnap az oktatás napja alkalmából
Az oktatás nemzetközi világnapja alkalmából nem lesz szerdán tanítás az iskolákban, a tanintézetek pedig eldönthetik, hogy milyen tevékenységet szerveznek a diákoknak. A tanévszerkezet szerint október 29. és november 6. között az óvodások és az elemi tagozatos diákok vakációra mennek. A téli vakáció kéthetes lesz, december 24-én kezdődik és 2017. január 8-áig tart. A félévközi vakációt február 4-én adják ki, a második félév pedig február 13-án kezdődik.

Angolul köszöntötte a külföldi hallgatókat Angela Borda rektorhelyettes, aki az oktatói közösség nevében partnerséget ajánlott és kért az összes diáktól, hogy közösen tehessék emlékezetessé az ott eltöltött éveket.

Lucian Goga Maros megyei prefektus arról beszélt, hogy a MOGYE immár védjeggyé vált, így nemcsak országos, de nemzetközi szinten is ismert és elismert. Az ünnepség végén a román és a magyar diákszervezet, valamint az angolul tanuló külföldi diákokat képviselő hallgatók köszöntötték társaikat, akiket elszántságra, kitartásra és összetartásra biztatták.

Hétfőn tartották a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) tanévnyitóját is: délelőtt a tagozatok közös rendezvényére került sor, majd 16 órakor kezdődött a magyar tagozat tanévnyitója, amelyen Néda Zoltán fizikus, a MTA külső tagja tartott előadást. A BBTE egyébként újdonsággal készül az új tanévre: december elejéig Mentor Klub címmel interaktív kommunikációs tréninget tartanak diákoknak.

Johannis: Temesvár kiváltságos helyzetben van

A 2021-es Európa Kulturális Fővárosa cím fontosságáról és a közszereplőket érintő plágiumbotrányokról is beszélt Klaus Johannis államfő a Temesvári Nyugati Tudományegyetem hétfői tanévnyitóján. Az államelnök egyrészt biztos benne, hogy a kulturális főváros projekt elsöprő sikerű lesz, szerinte ugyanakkor a megyei és helyi önkormányzatnak meg kell győznie a kormányt arról, hogy anyagilag és más formában is támogassák az akció kivitelezését.

„Ez az egyik legfontosabb dolog, ami történhet egy várossal – a projekt meg fogja változtatni Temesvárt. A megyeszékhely egyébként is kiváltságos helyzetben van, hiszen 1989-ben innen indult el a forradalom, 2021-ben pedig európai főváros lesz” – hangsúlyozta Johannis, aki egyébként Nagyszeben polgármestere volt, amikor a város elnyerte az Európa Kulturális Fővárosa címet. Az államfő szerint nincs bevált recept a sikerre, minden településnek valami egyedit kell megalkotnia.

Cioloş: bízni kell a rendszerben

Dacian Cioloş miniszterelnök hétfőn a kolozsvári Iuliu Haţieganu Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem tanévnyitójára látogatott el, ahol az orvostanhallgatókhoz szólva úgy fogalmazott: reméli, hogy amikor a fiatalok nekiállnak dolgozni, visszanyerik az egészségügyi rendszerbe vetett bizalmukat, illetve ugyanehhez hozzásegítik az ország lakosait is. „Mindehhez elsősorban őszinteségre, egyenességre és bátorságra van szükség, hogy a dolgokat merjük nevükön nevezni” – fogalmazott a miniszterelnök. Hozzátette: beszélni kell az egészségügyi rendszer problémáiról, de azt is el kell mondani, hogy mi az, ami jól működik.

Ingyenesen igényelhető az A kártya
Már igényelhetik a kincses városi egyetemisták a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) által kiadott A kártyát, amely az új tanévben is ingyenes, viszont új arculattal, más szín- és formavilággal rendelkezik. A kártyával a diákok ingyenes buszbérletet válthatnak ki, és a KMDSZ partnercégeinél is kedvezményben részesülnek, ugyanakkor külföldön is használható. A hallgatóknak előbb regisztrálniuk kell az Akartya.ro honlapon, ahol egy fényképet is fel kell tölteniük magukról. Ezt követően a KMDSZ-irodában fel kell mutatni a személyi igazolványt és az aktuális tanévre lepecsételt ellenőrzőt, a harmadik lépés pedig a 2017. szeptember 30-áig érvényes kártya átvétele.

Szülinapot ünnepelt a Sapientia

Noha a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem kolozsvári karán már szeptember közepén elkezdődött az új tanév, a magyar felsőoktatási intézmény is ünnepelt: hétfőn tartották az egyetem 15. születésnapját. A kétnapos rendezvénysorozat vasárnap kezdődött: a szervezők bográcsozásra, dokumentumfilm-vetítésre, a Házsongárdi temetőben vezetett sétára és koncertre várták az érdeklődőket, a hivatalos ünnepnapot pedig hétfőn tartották a Tordai úti főépületben, ahol felidézték, hogy az egyetemet 2001. október 3-án nyitották meg.

Dávid László rektor a kezdeti nehézségekről, az akkreditáció körüli bonyodalmakról, majd a sikeres jelenről beszélt. Dávid szerint a Sapientia ma már nemcsak a tudományos igényeket elégíti ki, hanem elismert márkává vált.

Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke, a Sapientia Alapítvány kuratóriumának elnöke Barabási Albert László fizikust, hálózatkutatót idézte, aki évekkel ezelőtt úgy fogalmazott: a Sapientia EMTE kiváló kezdeményezés, hosszú távon kihívója lehet a nemzetközi egyetemeknek. A püspök azt is elmondta: a magyar állam mintegy 33 milliárd forinttal támogatta az egyetemet megalakulása óta, ennek jelentős részét infrastruktúra-fejlesztésre költötték. Kató Béla hangsúlyozta: a felsőoktatási intézmény komoly múltra tekint vissza, hiszen több generáció elballagott innen.

Tonk Márton, a kolozsvári kar dékánja kifejtette: a Sapientia ereje abban rejlik, hogy teljesítményét nem másokhoz mérten, hanem saját mércéjük szerint értékeli. A jubiláló felsőoktatási intézményt a magyar kormány részéről Grezsa István kormánybiztos köszöntötte, majd átadták az egyetem elismeréseit: a Bocskai István-díjat Sándorné Dr. Kriszt Éva, a Budapesti Gazdasági Egyetem rektora és Rostoványi Zsolt, a Budapesti Corvinus Egyetem rektora vehette át, ugyanakkor a Sapientia nyugdíjba vonuló tanárainak is elismeréseket adtak át.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 12., szerda

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai

Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai
Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air

Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air
2026. augusztus 12., szerda

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban

Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban
2026. augusztus 12., szerda

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban

Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt

Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt
2026. augusztus 11., kedd

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja

Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja
2026. augusztus 11., kedd

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA

Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében

Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében
2026. augusztus 11., kedd

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok

Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok
2026. augusztus 11., kedd

Újabb hőségriasztást adtak ki, Erdély nagy részén marad a rendkívül meleg idő

Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.

Újabb hőségriasztást adtak ki, Erdély nagy részén marad a rendkívül meleg idő
Hirdetés
Hirdetés