
Fotó: MTI
Erdély-szerte megemlékezéseket tartottak csütörtökön az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc véres megtorlása és a 13 aradi vértanú kivégzésének 167. évfordulója alkalmából.
2016. október 06., 18:112016. október 06., 18:11
2016. október 06., 18:402016. október 06., 18:40
A központi rendezvényt – mint minden évben – Aradon tartották, ahol a program a hagyomány szerint szentmisével kezdődött a belvárosi római katolikus templomban, melyet Kovács Péter gyulai esperes-plébános, általános püspöki helynök celebrált. Ezt követően a megemlékezők a Szabadság-szoborhoz vonultak.
A megemlékezésen elsőként felszólaló Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke arra mutatott rá, hogy egyetlen európai nemzetet sem kímélt meg a történelem attól, hogy meg kelljen vívnia a maga szabadságharcát. „A nemzetté válás és a szabadság iránti vágy, valamint az abból fakadó szabadságharc párost alkotott a népek történelmében, különösen a francia forradalomtól kezdődően. Ez alól nem voltunk, nem is lehettünk kivételek mi, magyarok sem” – fogalmazott Kelemen Hunor.
Hangsúlyozta, az aradi 13 vértanú áldozatkészségének és mártírhalálának példája ma is aktuális a kisebbségi sorban élő erdélyi magyarság számára. Kelemen Hunor szerint arra kötelez bennünket a 13 aradi vértanú áldozata és emléke, hogy minden választásunkkal, minden cselekedetünkkel, nap mint nap, nemzedékről nemzedékre a szabadság kultúráját, a szabadság feltétel nélküli szeretetét erősítsük.
Az Aradi Hírek portál tudósítása szerint Gheorghe Falcă, Arad polgármestere is köszöntötte a megemlékezés résztvevőit. Beszédében azt hangsúlyozta, hogy míg 20 évvel ezelőtt a \'49-es mártírok megemlékezésén való részvétel a megosztást jelentette a románság számára, ma már az összetartozás jeleként értékelik.
Kalmár Ferenc, Magyarország szomszédságpolitikájának fejlesztéséért felelős miniszteri biztos beszédében azt emelte ki: a 21. századi kihívásokkal csak összefogással tudhat szembenézni Közép-Európa. „Nemcsak gazdasági, hanem látjuk a migrációs kérdést is, amelyekre nem lehet megfelelő választ adni egyenként, hanem feltétlenül szükséges az összefogás, minimum a térségbeli összefogás” – idézte a politikust az aradi hírportál. A Zala György alkotta emlékműnél megtartott megemlékezést követően 16 órakor a Vesztőhelyen tisztelegtek a vértanúk előtt, a program szerint pedig 18 órától az aradi állami színházban Tóth-Máthé Miklós A nagyrahivatott című darabját mutatták be.
„Meg kell tanítani: emlékezni kötelesség!”
Sepsiszentgyörgyön mintegy 200 résztvevő jelenlétében tisztelegtek a nemzeti gyásznapon a megyei könyvtár mögötti emlékparkban, ahol megkoszorúzták a vértanúk emlékére állított 13 kopjafát, Balázs Antal alkotásait. Elsőként a fafaragó mester – az emlékpark létrehozásának ötletgazdája – szólt az egybegyűltekhez, és sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy „csak egy maroknyi polgár” érezte úgy, hogy részt kell vennie a megemlékezésen, „holott emlékeznünk kell azokra, akik a harcolni akarásban példát mutattak nekünk”. Balázs Antal arra kérte a pedagógusokat, hogy tanítsák meg a diákoknak, hogy emlékezni kötelesség. A megemlékezés díszvendége, Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke az identitásunk megőrzéséért folytatott, közel 170 éve tartó harcról beszélt. Hangsúlyozta, míg a 19. századi forradalom idején az osztrák elnyomás ellen kellett küzdeni, ma a kozmopolita gondolkodás veszélyezteti a magyarságot.
A nyárádszeredai magyarság a hagyománytól eltérő módon emlékeztek meg a kivégzett aradi vértanúkról csütörtökön délelőtt. A főtéri Bocskai-szobor előtt háromszögű pannót állítottak fel, így emlékeztették az arra járó helybelieket a nap fontosságára. A pannó oldalain a tizenhárom aradi vértanút, Batthyány Lajos első felelős magyar miniszterelnököt és az aradi Szabadság-szobrot ábrázoló kép áll.
Szűcs Péter, az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) országos szervezet alelnöke lapunknak elmondta: szívügyüknek és feladatuknak tekintik a nemzeti hősökről való megemlékezést. Céljuk, hogy interaktív módon hívják fel az emberek figyelmét az aradi vértanúkra, akik a szabad hazáért harcoltak 1848-49-ben, mint 1956-ban a pesti ifjak. A délelőtt felállított pannónál sokan elidőztek, nézegették a képeket, olvasták a neveket és idézeteket, érdeklődtek és elbeszélgettek a szervezőkkel, majd további hasonló kezdeményezésekre biztatták őket. A nap folyamán mindig állt ott valaki és fogadta a megálló járókelőket, este pedig gyertyákat gyújtottak a helyszínen.
„Spekulánsok helyett Petőfikre van szükség!”
„Ma is az asztalra felpattanó, az igazságot kimondó és értékeinket megvédő, talpra magyar Petőfikre van szükségünk, nem pedig az áldemokrácia eszméi mögött megbújó spekulánsokra” – hangzott el a Maros megyei EMNT szerda esti megemlékezésén. A Deus Providebit Taulmányi Ház Szent Mihály termében megtartott rendezvényen Balla József római katolikus lelkész felolvasta Damjanich János vértanú-vezérőrnagy 1849. október 6-án hajnalban írt imáját.
A Rendhagyó történelemóra rendezvénysorozat egyik szervezője, Kocsis Lóránt Zsombor a történelmi tényeket ismertette. „167 évvel ezelőtt egy nemzet úgy döntött, kifordítja sarkaiból a világot és meg is tette, mint ahogy a történelem folyamán oly sokszor, ha a zsarnokság, az önkényes hatalom az igazság és a szabadság fölé szándékozott emelkedni, és ma is megteszi, ha kell” – fogalmazott. Rámutatott, a magyar nép mindig békeszerető, befogadó nép volt, viszont mindig felismerte, ha szabadságát, kultúráját és keresztény értékeit veszély fenyegette, ezt teszi ma is „az egész Európa helyett”. A rendezvény végén Kali Margit népdalokat énekelt, majd közölték a résztvevőkkel, hogy az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulójának méltó emléket állít az EMNT országos rendezvénye, amelyet október 17-én, hétfőn 18 órától tartanak a marosvásárhelyi Kultúrpalota nagytermében.
Meghalt egy 36 éves férfi egy verekedésben csütörtökre virradóra Szeben megyében.
Két ukrán állampolgárságú nő karácsonyeste hatvanezer dollár elrejtett készpénzzel próbált belépni Romániába. A megtalált összeget a vámosok elkobozták, az elkövetőket pedig megbírságolták.
Kovács Gergely gyulafehérvári római katolikus érsek és Kerekes László segédpüspök karácsonyi pásztorlevele
Az erős szél miatt narancssárga, vagyis másodfokú riasztást adott ki Hunyad és Krassó-Szörény megyére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
Az Országos Adóhatóság (ANAF) végrehajtási eljárást kezdeményezett a kanadai Gabriel Resources Limited társaság által az SC Roșia Montană Gold Corporation SA-ban birtokolt részvények kapcsán, hogy behajtsa a közel 47 millió lejes követelést.
A téli ünnepek idején a hatóságok célja, hogy az állampolgárok nyugodt és biztonságos körülmények között ünnepelhessék a karácsonyt.
Testfelületének 50 százalékán szenvedett égési sérüléseket egy nő a keddről szerdára virradó éjszaka a Szatmár megyei Ivácskó település egyik gazdaságában kitört tűzben.
Kedd este kiengedték a kórházból mind a hat személyt, akikre ráomlott a mennyezet az ötcsillagos nagyszebeni szálloda úszómedencéjében, egyikük esetében sem volt szükség beutalásra.
2026. január elsejétől a Brassóba és Brassópojánára látogató turistáknak napi 12 lejes idegenforgalmi adót kell fizetniük éjszakánként – az összeg egy része a helyi turizmus népszerűsítésére, a másik része a hegyimentőszolgálat kifizetésére megy majd.
A kolozsvári metróprojekt folytatódik, a munkálatokat nem állították le, és a kivitelezési határidő változatlan marad – jelentette be a városi tanács keddi ülésén Emil Boc.
szóljon hozzá!