• Újabb varjúinvázió fenyegeti Sepsiszentgyörgyöt

Nagyobb városokban megszokott, hogy varjúcsapatok vonulnak a parkok fölött hajnali és késõ délutáni órákban. A szakemberek véleménye szerint a városok melletti szeméttelepek folyamatos élelemforrást jelentenek a madarak számára, ezzel magyarázható elszaporodásuk. A háromszéki madarászok arra hívták fel a figyelmet, hogy Sepsiszentgyörgyöt hamarosan újabb varjúseregek lephetik el. Kelemen László, a Rara-Avis Természetvédõ Egyesület elnöke elmondta: tavaly ebben az idõszakban 15 ezer varjú fészkelt Sepsiszentgyörgyön, idén már 20 ezres madárseregre lehet számítani.

2006. október 25., 00:002006. október 25., 00:00

Tehetetlenek a madarakkal szemben


A megfigyelések szerint több mint tíz különálló varjúsereg gyûlt össze a központi parkban; a madarak reggel hat és hét óra között zajosak, amikor a csapatok összecsapnak, majd délután 17 és 18 óra között, amikor szálláshelyüket készülnek elfoglalni. A sepsiszentgyörgyiek már többször panaszkodtak a varjak okozta zajra és piszokra, de a környéken lakó gazdák is féltik a termést a madaraktól. A hatóságok tehetetlenül állnak a jelenség elõtt, hiszen a populáció megtizedelésére nincs törvényes lehetõség, ugyanakkor a tavalyelõtti akció, amelynek során zajkeltéssel próbálták elüldözni a varjakat, nem hozott hosszú távú sikert. A Krónika által megkérdezett vadászok elmondták, évekkel ezelõtt versenyszerûen lövöldöztek a varjakra, hat pár beszolgáltatott varjúláb után egy golyót adott a vadász-halász egyesület. A varjúirtásnak ez a módja a rendszerváltás után megszûnt: egyrészt a törvény tiltja a lakott településen való lövöldözést, másrészt pedig megdrágult a lõszer. A vadászokat fõként az aggasztja, hogy a varjak elpusztítják az énekesmadarak fészkeit, megeszik a nyúlfiakat. A halász-vadász egyesület néhány évvel ezelõtt egy nemzetközileg használt méreg receptjét is eljuttatta a környezetvédelmi minisztériumhoz, amely azonban megtiltotta a szer használatát. A háromszéki környezetvédelmi felügyelõség vezetõje, Hobincu Zoltán lapunknak elmondta: határozottan ellenzi, hogy mérget vessenek be a varjak ellen. Szerinte ez a módszer ökológiai katasztrófához vezethet, hiszen más madárfajok is áldozatul eshetnek, de az Európai Unió is tiltja használatát. „Tudomásunk szerint a varjúpopuláció nem fenyeget az ökológiai egyensúly felborulásával, így a sepsiszentgyörgyi lakóknak el kell tûrniük a zajongást és az egyéb kellemetlenségeket”– jelentette ki. Hobincu szerint a varjak jelenléte nem veszélyes, nem terjesztenek betegséget, ezért azt is ellenzi, hogy zaklatással riasszák el a madarakat a városból.


Urbanizálódott madarak


 A városokat õszre-télire ellepõ varjakat könnyen összetévesztik a csókákkal. Mindkét madár a varjúfélék családjába és az énekesmadarak rendjébe tartozik. A városlakók életét leggyakrabban a magas fákon, telepesen fészkelõ vetési varjak keserítik hangos rikácsolásukkal, ürülékükkel. Dolmányos vagy szürkevarjú alig fordul elõ Erdélyben. A vetési varjak városi parkokba települése a természetes élelemforrások megcsappanásával és a nyílt szeméttelepek terjedésével függ össze. Marosvásárhelyen például a 60-as évek közepén jelentek meg fészkelõ fajként, azóta kiirthatatlanok. A varjak fákon rakott fészekben, a csókák viszont eredetileg fák odvában, sziklák üregeiben fészkelnek, de a költõ- és élõhelyek fogyásával sikeresen urbanizálódnak a csókák is: padlásokon, kéményekben alakítják ki fészkeiket. Városlakóvá azonban inkább õsszel és télen válnak, a meleg, védett hely miatt ekkor is inkább éjszakázni járnak be a városba.

------------



Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 30., kedd

A Srí Lanka-iak is anyanyelvükön hallgathatnak misét Temesváron – tudta meg Nicușor Dan Pál József Csaba püspöktől

A Srí Lankáról érkezett vendégmunkások is anyanyelvükön hallgathatnak misét a temesvári római katolikus székesegyházban – erről beszélt Pál József Csaba temesvári püspök a templomba látogató Nicușor Dan államfőnek.

A Srí Lanka-iak is anyanyelvükön hallgathatnak misét Temesváron – tudta meg Nicușor Dan Pál József Csaba püspöktől
2025. szeptember 30., kedd

Kolozs megye díszpolgára lett Ráduly-Zörgő Éva olimpikon gerelyhajító, iskolapszichológus

Az RMDSZ-frakció javaslatára díszpolgári címet adományozott kedden a Kolozs Megyei Tanács Ráduly-Zörgő Éva logopédusnak, iskolapszichológusnak, sportvezetőnek, egyetemi oktatónak, olimpikon gerelyhajítónak.

Kolozs megye díszpolgára lett Ráduly-Zörgő Éva olimpikon gerelyhajító, iskolapszichológus
2025. szeptember 30., kedd

Másfél éves késésben a turistacsalogatónak szánt millenniumi híd felújítása

Az eredetileg 2024 áprilisára tervezett befejezéshez képest már másfél év eltelt, és az Arad megyei kisváros önkormányzata továbbra sem tudja megmondani, mikorra készülhet el a beruházás.

Másfél éves késésben a turistacsalogatónak szánt millenniumi híd felújítása
2025. szeptember 30., kedd

Kuriózumnak ígérkezik a Resicabánya feletti függő sétány és kerékpárút

Függő sétányt alakítanak ki a Resicabánya központja felett átívelő egykori ipari drótkötélpályából. Az egykori ipari létesítmény több mint 700 méter hosszú, gyalogosoknak és kerékpárosoknak szánt sétálóutcává alakul át a város fölött 30 méteren.

Kuriózumnak ígérkezik a Resicabánya feletti függő sétány és kerékpárút
2025. szeptember 29., hétfő

Tinédzser rémálom: lopott kocsival, ittasan, engedély nélkül száguldozott Nagyvárad környékén

Több bűncselekményt is elkövetett az a 18 éves nagyváradi fiatalember, aki a rendőrök elől akart elmenekülni, de végül Bors határában megállásra kényszerítették.

Tinédzser rémálom: lopott kocsival, ittasan, engedély nélkül száguldozott Nagyvárad környékén
2025. szeptember 29., hétfő

A Kolozs megyei ítélőtábla elrendelte 2,6 millió lej elkobzását Cătălin Cherecheș volt nagybányai polgármestertől

A Kolozs megyei ítélőtábla elrendelte hétfőn Cătălin Cherecheș volt nagybányai polgármester 2,6 millió lej összegű igazolatlan eredetű vagyonának elkobzását. Az ítélet nem jogerős, 15 napon belül megfellebbezhető.

A Kolozs megyei ítélőtábla elrendelte 2,6 millió lej elkobzását Cătălin Cherecheș volt nagybányai polgármestertől
2025. szeptember 29., hétfő

Márton Áronra is emlékeztek a gyulafehérvári Szent Mihály-napi búcsún

Szent Mihály, Szent Gábor és Szent Rafael főangyalok ünnepén, hétfőn számos zarándok gyűlt össze a gyulafehérvári Szent Mihály-székesegyház búcsúünnepére.

Márton Áronra is emlékeztek a gyulafehérvári Szent Mihály-napi búcsún
2025. szeptember 29., hétfő

Székely pizza vagy szent édesség? – Már a kürtőskalács sajtos-sós változata is hódít

Sepsiszentgyörgy szeptember végi levegőjét idén is belengte az édes, karamellizált cukor illata: ismét megszervezték a Kürtőskalács Fesztivált, az édes ízek fesztiválját és versenyét.

Székely pizza vagy szent édesség? – Már a kürtőskalács sajtos-sós változata is hódít
2025. szeptember 29., hétfő

Elhunyt a szeptember eleji szászsebesi gyárrobbanás Srí Lanka-i sérültje

Szeptember elején egy gyárrobbanás nyomán keletkezett szászsebesi tűzben megsérült három munkás közül a temesvári sürgősségi kórházban elhunyt egy Srí Lanka-i férfi.

Elhunyt a szeptember eleji szászsebesi gyárrobbanás Srí Lanka-i sérültje
2025. szeptember 29., hétfő

Emléktáblát avattak az önálló aradi magyar iskola egyik fáradhatatlan újraszervezőjének

Tizennyolcadik alkalommal tartották meg szombaton a Nemzedékek Találkozóját az aradi Alma Mater Alapítvány szervezésében. Ez az aradi magyarság egyik legrégebbi közösségi rendezvénye, ugyanis az eseményt kétévente szervezik meg, tehát már 36 éve zajlik.

Emléktáblát avattak az önálló aradi magyar iskola egyik fáradhatatlan újraszervezőjének