Hirdetés

Assisi Szent Ferenc ereklyéi először Romániában

Assisi Szent Ferenc szobra a San Damiano-kolostor kertjében

Assisi Szent Ferenc egyik szobra, amely mellé bárki leülhet megcsodálni a természet szépségeit az olaszországi Assisi közelében található San Damiano-kolostor kertjében

Fotó: Pantea Tibor OFM

Első ízben állítják ki Romániában Assisi Szent Ferenc ereklyéit. A szeráfi szent földi maradványait péntek délutántól vasárnap estig Nagyváradon, a helyi ferences kolostorban lehet megtekinteni.

Páva Adorján

2026. július 30., 16:392026. július 30., 16:39

Az ereklyék Assisi Szent Ferenc halálának 800. évfordulója alkalmából lesznek láthatók a partiumi városban.

A szervező nagyváradi görögkatolikus püspökség és a ferences rend szerint az ereklyék első ízben láthatók Romániában.

Hirdetés

Szent Ferenc testéből származnak, és egy mellszobor-ereklyetartóba vannak foglalva.

A zarándoklat során ezt állítják ki – írja az MTI.

Az ereklyék péntek 17.30 órakor érkeznek meg a várad-olaszi parkban található ferences kolostorba. A szervezők vasárnap 20 óráig várják mindazokat, akik imádságban szeretnének elcsendesedni és a szent közbenjárását kérni.

Szombat 18 órakor Böcskei László nagyváradi megyés püspök szentmisét mutat be a helyszínen a ferences szerzetesekkel közösen – közölte a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye.

Hangsúlyozták, hogy az ereklyék nagyváradi jelenléte különleges alkalmat kínál a személyes és közösségi imádságra, a teljes búcsú elnyerésére és a lelki megújulásra.

Arra is lehetőséget ad, hogy a hívek Assisi Szent Ferenc közbenjárását kérjék családjaikért, közösségeikért, a betegekért és a világ békéjéért.

Ki volt Assisi Szent Ferenc?

  • Assisi Szent Ferenc (1181–1226) a katolikus egyház egyik legkedveltebb szentje, a ferences rend megalapítója. Gazdag assisi kereskedőcsaládból származott, ám fiatalon szakított a világi jóléttel, és a radikális evangéliumi szegénység, az alázat és a Krisztus-követés útját választotta.
  • Jelentősége kiemelkedő az egyháztörténetben és az egyetemes kultúrában. Megújította a középkori hitéletet a szegények és elesettek felé fordulással.
  • A teremtmények iránti mély szeretete és tisztelete – amelyet a híres Naphimnuszban is megörökített – miatt az ökológia és a környezetvédők védőszentje. Személye világszerte a béke, az önzetlen szeretet és a párbeszéd szimbóluma.

A ferences rend Erdélyben

A ferences rend Erdélyben rendkívül mély gyökerekre tekint vissza: az első szerzetesek már a 13. század közepén megjelentek a térségben. A Kisebb Testvérek Szent István Királyról Nevezett Erdélyi Rendtartománya évszázadok óta a helyi katolikus közösség szellemi és lelki támasza. A rend tartja fenn a csíksomlyói kegyhelyet és kolostort is, amely a régió legfőbb zarándokközpontja.

Napjainkban a Kisebb Testvérek (OFM) mellett minoriták, kapucinusok és női szerzetesi ágak is szolgálnak az országban (többek között Csíksomlyón, Kolozsváron, Nagyváradon, Déván és Brassóban).

Lelkipásztori, oktatási, szociális és gyermekvédelmi munkájuk révén ma is az erdélyi hitélet meghatározó oszlopai.

„Ha elkezdjük tanulmányozni a 800 éves Naphimnuszt, azon keresztül megközelíthető Szent Ferenc lelkülete, gyűjtőszóval a ferences lelkiség” – mondta el a Krónikának adott interjúban tavaly Urbán Erik ferences szerzetes, a Kisebb Testvérek Szent István Királyról elnevezett Rendtartományának vezetője.

Kérdésünkre arról is beszélt, mitől válik többé a Naphimnusz egy gyönyörű irodalmi műnél, az olasz nyelvű irodalom első jelentős költeményénél, valamint arról is, hogy mit üzen a mindenkor aktuális imádság az elmúlás elfogadásáról a ma emberének.

korábban írtuk

A Naphimnusz elvezethet a ferences lelkiséghez – Urbán Erik tartományfőnök a 800 éves imádságról
A Naphimnusz elvezethet a ferences lelkiséghez – Urbán Erik tartományfőnök a 800 éves imádságról

„Ha elkezdjük tanulmányozni az idén 800 éves Naphimnuszt, azon keresztül megközelíthető Szent Ferenc lelkülete, a ferences lelkiség” – mondta el a Krónikának Urbán Erik, a Kisebb Testvérek Szent István Királyról elnevezett Rendtartományának vezetője.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Egy garzon lakbérének csaknem harmadát is megkaphatnák támogatásként a kolozsvári fiatalok

Havonta legfeljebb 600 lej állami támogatást kaphatnának kolozsvári albérletük kifizetéséhez azok a 18 és 29 év közötti munkavállalók, akiknek nettó havi fizetése nem haladja meg a 4000 lejt.

Egy garzon lakbérének csaknem harmadát is megkaphatnák támogatásként a kolozsvári fiatalok
2026. november 06., péntek

Torockóról üzen az RMDSZ Bukarestnek: ellenzi az erdélyi magyar önkormányzatok felszámolását

Nem fogadja el az RMDSZ a romániai kistelepülések kötelező összevonásának tervét, mert az a magyar közösségek önálló önkormányzatait, politikai képviseletét és anyanyelvhasználati jogait is veszélyeztetné. Horváth Anna beszélt erről a Krónikának.

Torockóról üzen az RMDSZ Bukarestnek: ellenzi az erdélyi magyar önkormányzatok felszámolását
2026. november 06., péntek

Hasít az autópálya-építés Székelyföldön (videóval)

Meggyőző ütemben halad az első Hargita megyei autópálya-szakasz építése: egyetlen hónap alatt 6 százalékos a fizikai előrelépés a Gyergyóalfalu és Ditró között létesítendő sztrádán.

Hasít az autópálya-építés Székelyföldön (videóval)
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Megduplázták a sárgasággal kezelt gyerekek számára fenntartott kórházi ágyak számát Aradon

Az Arad Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház kénytelen volt megduplázni a hepatitis A-val kezelt gyermekek számára rendelkezésre álló kórházi férőhelyek számát, miután az utóbbi hetekben jelentősen megszaporodtak a megbetegedések.

Megduplázták a sárgasággal kezelt gyerekek számára fenntartott kórházi ágyak számát Aradon
2026. november 06., péntek

Emil Boc ostort ráz a tétlen török vakondok láttán

Emil Boc polgármester hivatalosan is felszólította a kolozsvári metró kivitelezőjét a felhalmozódott késések behozására, valamint a projekt következő szakaszaira vonatkozó egyértelmű ütemterv bemutatására.

Emil Boc ostort ráz a tétlen török vakondok láttán
2026. november 06., péntek

Korrupció gyanúja miatt vizsgálnak négy határrendészt az illegális sertésszállítmányok ügyében

Vesztegetés elfogadásának gyanújával indított büntetőeljárást négy nagylaki határrendész ellen a ügyészség: a nyomozók szerint pénzt fogadhattak el azért, hogy beengedjék Magyarországról Romániába az illegális sertényszállítmányokat.

Korrupció gyanúja miatt vizsgálnak négy határrendészt az illegális sertésszállítmányok ügyében
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
2026. november 05., csütörtök

Talán most sikerül úgy kijavítani a problémás erdélyi autópálya-szakaszt, hogy használni is lehessen

Hozzáláttak a Tordát Szászsebessel összekötő A10-es autópálya múlt héten lezárt, hosszú évek óta problémás szakaszának javításához.

Talán most sikerül úgy kijavítani a problémás erdélyi autópálya-szakaszt, hogy használni is lehessen
2026. november 05., csütörtök

Újabb iskolai késelés: ezúttal egy Kolozs megyei diák került kórházba

Kórházba került egy 13 éves Kolozs megyei diák, miután egy osztálytársa késsel támadt rá. Az áldozat eleinte nem is akarta elmondani a tanároknak, hogy késelés történt, azt állította, hogy egy törött üveg vágta meg.

Újabb iskolai késelés: ezúttal egy Kolozs megyei diák került kórházba
Hirdetés
Hirdetés