
Épülhet? Végre elkezdődhet a marosvásárhelyi körgyűrű Koonka és Nagyernye közötti szakaszának építése
Fotó: Pexels
Ha minden a várakozások szerint halad, hamarosan elkezdődhet a marosvásárhelyi körgyűrű egyik fontos szakaszának építése – adta hírül Horațiu Cosma, a közlekedési minisztérium államtitkára.
2026. július 30., 10:292026. július 30., 10:29
Mint szerdán tudatta, végre elhárulhat az akadály a körgyűrű Koronka és Nagyernye közötti szakaszának építése elől, miután a közlekedési minisztérium jóváhagyta a felülvizsgált tervet.
A szakaszra vonatkozó szerződést a közúti infrastruktúráért felelős állami társaság (CNAIR) 2017-ben felbontotta, amikor a helyszíni kivitelezés körülbelül 35 százalékos állapotban volt – emlékeztetett az államtitkár.
A beruházás teljes értéke körülbelül 230 millió euró, és
– ecsetelte Cosma.
„A közlekedési minisztériumban jóváhagytuk a felülvizsgált tervet, és fontos lépést tettünk a munkálatok újraindítása felé. Ez egy olyan projekt, amelynek már régóta készen kellett volna lennie. A munkálatok 2014-ben kezdődtek, de a szerződést a CNAIR 2017-ben felbontotta, amikor a helyszíni fizikai előrehaladás körülbelül 35%-os volt. Azóta a projekt évekig elakadt a hosszadalmas újratervezési folyamatban” – fogalmazott Cosma.
Rámutatott: a marosvásárhelyieknek szükségük van a körgyűrűre a városi forgalom csökkentése, a tisztább levegő és a nagyobb közlekedésbiztonság érdekében.
„Túl sok évnyi késedelem és ígéret után itt az ideje, hogy végre megvalósítsuk ezt a projektet. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy még egy másodpercet is vesztegessünk. A marosvásárhelyi körgyűrűt be kell fejezni” – hangsúlyozta a közlekedési államtitkár.
A marosvásárhelyi körgyűrű hossza 11,6 km, és Marosvásárhely, Jedd, Marosszentgyörgy és Nagyernye közigazgatási területén halad át.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Havonta legfeljebb 600 lej állami támogatást kaphatnának kolozsvári albérletük kifizetéséhez azok a 18 és 29 év közötti munkavállalók, akiknek nettó havi fizetése nem haladja meg a 4000 lejt.
Nem fogadja el az RMDSZ a romániai kistelepülések kötelező összevonásának tervét, mert az a magyar közösségek önálló önkormányzatait, politikai képviseletét és anyanyelvhasználati jogait is veszélyeztetné. Horváth Anna beszélt erről a Krónikának.
Meggyőző ütemben halad az első Hargita megyei autópálya-szakasz építése: egyetlen hónap alatt 6 százalékos a fizikai előrelépés a Gyergyóalfalu és Ditró között létesítendő sztrádán.
Az Arad Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház kénytelen volt megduplázni a hepatitis A-val kezelt gyermekek számára rendelkezésre álló kórházi férőhelyek számát, miután az utóbbi hetekben jelentősen megszaporodtak a megbetegedések.
Emil Boc polgármester hivatalosan is felszólította a kolozsvári metró kivitelezőjét a felhalmozódott késések behozására, valamint a projekt következő szakaszaira vonatkozó egyértelmű ütemterv bemutatására.
Vesztegetés elfogadásának gyanújával indított büntetőeljárást négy nagylaki határrendész ellen a ügyészség: a nyomozók szerint pénzt fogadhattak el azért, hogy beengedjék Magyarországról Romániába az illegális sertényszállítmányokat.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Hozzáláttak a Tordát Szászsebessel összekötő A10-es autópálya múlt héten lezárt, hosszú évek óta problémás szakaszának javításához.
Kórházba került egy 13 éves Kolozs megyei diák, miután egy osztálytársa késsel támadt rá. Az áldozat eleinte nem is akarta elmondani a tanároknak, hogy késelés történt, azt állította, hogy egy törött üveg vágta meg.
szóljon hozzá!