Korszerű John Deere kombájnokkal folyik az aratás a szilágysági gazdaságban
Fotó: Orbán Orsolya
Vendégmunkásként kezdték Magyarországon, majd hazatérve építőipari vállalkozást indítottak. Néhány év múlva azonban mindent egy lapra tettek fel: a mezőgazdaságra. A szilágyszentkirályi Módi testvérek ma már közel ezer hektáron gazdálkodnak, és több millió eurós sertéstelep építésével készülnek arra, hogy saját terményeiket helyben dolgozzák fel. Videós riportunkban bemutatott történetük egyszerre szól kitartásról, vállalkozói bátorságról és arról, hogyan lehet bizalmat építve új életet lehelni a parlagon maradt földekbe.
2026. július 28., 08:022026. július 28., 08:02
Vendégmunkásként kezdték Magyarországon, majd hazatérve építőipari vállalkozást indítottak, hogy néhány év múlva mindent egy lapra tegyenek fel: a mezőgazdaságra. A két testvér, Módi Attila és Módi Sándor ma már több mint 900 hektárnyi bérelt földön gazdálkodik a szilágysági Debren község falvainak határában, de megművelt területeik egy része a szomszédos községek határába is átnyúlik.
A Nagydobából, Kisdobából, Nagymonból, Nagymonújfaluból (Csóra), Szilágyszentkirályból, Vérvölgyből és a községközpontból, Debrenből álló, 1573 lakosú, 74 százalékban magyarok lakta község dimbes-dombos mezőgazdasági területeit ma jórészt a szilágyszentkirályi Módi testvérek művelik bérben. A négy testvér bő húsz évvel ezelőtt Magyarországról hazatérve még az építőiparban próbált szerencsét, később azonban hárman közülük a mezőgazdaságban találták meg a jövőjüket – egyikük ma is a másik két testvér vállalkozásának alkalmazottjaként dolgozik a szántóföldi növénytermesztésben.
Módi Attila és Módi Sándor társaságában terepszemlére indulunk, hogy lencsevégre kapjuk a környéken éppen befejezés előtt álló búzaaratást, valamint a szalmabálák gépesített begyűjtését és szállítását a Debren bejáratánál fekvő telephelyre.
Első állomásunk egy több mint hárommillió eurós beruházással épülő korszerű sertéstelep, amely a tervek szerint késő őszre készülne el. Az uniós támogatással megvalósuló beruházás berendezéseinek egy részét – köztük a takarmánykeverő üzem gépsorait – magyarországi cégtől szerezték be. A cél, hogy a saját földjeiken megtermelt gabonát helyben dolgozzák fel takarmánnyá, amelyet a jövőre benépesülő sertéstelep állatai ennének meg.
– magyarázza Attila, aki a vállalkozás menedzsmentjéért felel.
Aranyló búzakalászok: a debreni gazdaságból idén hatezer kilós rekordtermést takarítottak be
Fotó: Orbán Orsolya
A történethez hozzátartozik, hogy a környékbeli agrárvállalkozókkal közösen szövetkezetet alapítottak, és a most épülő sertéstelep is ennek keretében valósul meg. A Módi testvérek vállalkozása a társulásban 40–60 százalékos részesedéssel rendelkezik. Miközben Erdélyben a kisebb gazdák továbbra is nehezen szövetkeznek, a nagyobb agrárvállalkozások már felismerték az együttműködés előnyeit. A közös értékesítés, a pályázati lehetőségek és a nagyobb piaci alkupozíció olyan előnyöket jelentenek, amelyeket a Módi testvérek az elmúlt években maguk is megtapasztaltak.
Szövetkezetük már megvásárolt egy csőd szélére jutott sertéstelepet, és a közeljövőben további telepek átvételét is tervezik. Úgy látják, ez a legjobb módja annak, hogy a saját gabonájukat magasabb hozzáadott értékkel hasznosítsák.
,,Bízunk benne, hogy a leendő új bukaresti kormány valóban meghirdeti a sertéstartóknak ígért támogatási programot, és ebből mi is részesülhetünk” – mondják.
Útközben az is kiderül, hogy vállalkozói történetük vakolókanállal kezdődött. 2004 őszén Attila és Sándor úgy döntött, befejezik a magyarországi vendégmunkát, és hazatérnek szülőfalujukba. Nem voltak kapcsolataik, nem rendelkeztek ügyfélkörrel, referenciamunkájuk sem akadt. Ennek ellenére vállalkozni akartak.
A Módi-testvérek, Attila és Sándor a nehézségek ellenére is hittek vállalkozásuk sikerében
Fotó: Orbán Orsolya
Körbejárták az épülő házakat, felkutatták a tulajdonosokat, és szokatlan ajánlattal álltak elő. ,,Engedjék meg, hogy egy szobát ingyen kivakoljunk. Ha elégedettek lesznek, folytatjuk a munkát” – emlékeznek vissza. A módszer bevált: egy elkészült munka hozta a következőt, majd az azt követőt is. Reklámra nem költöttek, az elégedett megrendelők ajánlották őket ismerőseiknek. Rövid idő alatt sikeres építőipari vállalkozást építettek fel a Szilágyságban.
A legtöbb fiatal húsmarhatartó gazda ma inkább az Angus vagy a Limousin szarvasmarhafajtát választja Erdélyben, Kis Lehel azonban más utat jár. Magyar szürkemarha-állományával olyan családi gazdaságot épít, ami őrzi a hagyományokat és keresi a jövőt.
Bár vállalkozóként az építőiparban kezdték, a mezőgazdaság soha nem állt távol tőlük. Gyerekkorukban a szénagyűjtés, a kapálás és az állattartás a mindennapjaik része volt. Szüleik Szilágyszentkirályon mindig tartottak szarvasmarhát és sertéseket, később pedig a fiúk is bikaborjakat hizlaltak, dolgoztak a földeken, és saját bőrükön tapasztalták meg a gazdálkodás minden nehézségét.
A váltás gondolata akkor fogalmazódott meg bennük, amikor éveken át az építkezésekről hazafelé tartva nap mint nap végignéztek az elhagyott határon.
– tették fel maguknak újra és újra a kérdést. A kilencvenes évek földosztását követő kezdeti lelkesedés addigra alábbhagyott. A nadrágszíjparcellák tulajdonosai sorra ráébredtek, hogy néhány árnyi föld megművelése már nem kifizetődő, ezért egyre többen felhagytak a gazdálkodással.
Szalmabálákat készítő erőgép a szentkirályi határban
Fotó: Orbán Orsolya
A döntő lökést a 2010–2011 körüli magas kukoricaárak adták. A testvérek úgy számoltak, hogy megfelelő szakmai hozzáállással és kitartással a mezőgazdaságban is lehet jövőt építeni. Volt egy régi, 45 lóerős traktoruk, amelyet édesapjuktól örököltek, mellé pedig vásároltak egy húszéves John Deere mezőgépet. Aztán nekivágtak a falunak: nem földet vásárolni indultak, hanem bizalmat kérni. Házról házra jártak, bekopogtak a gazdákhoz, és mindenütt ugyanazt mondták: ,,Nem akarjuk elvenni senki földjét. Kibérelnénk, rendbe tennénk, és újra művelés alá vonnánk”.
Nem volt könnyű dolguk. A kommunista kollektivizálás emléke még mindig mélyen élt a szilágysági emberekben is. Sokan attól tartottak, hogy ha egyszer kiadják a földjüket, többé nem kapják vissza.
Az első esztendőben mindössze 14–15 hektárt sikerült kibérelniük. A kezdet inkább hasonlított küzdelemre, mint gazdálkodásra. A földeket sok helyen kézzel kellett megtisztítani a bokroktól és a bozóttól, mert évek óta senki nem művelte őket. A géppark minimális volt, saját kombájnjuk nem akadt, így minden nagyobb munkához bérelniük kellett.
A búza hektáronként alig 2,4 tonnát termett. A betakarítást, a szállítást és a cséplést egyaránt külső vállalkozók végezték. A kukoricát kézzel törték, pótkocsival hordták haza, majd külön bérelt gépsorral morzsolták le. A számok nem voltak biztatók: az első két év jelentős veszteséget hozott, a testvérek azonban nem gondoltak arra, hogy feladják.
,,Hitünk szerint Isten ígérete – hogy vetés és aratás mindig lesz – erőt adott a folytatáshoz” – mondják a testvérek, akik mélyen vallásos emberként mindig optimistán tekintettek a nehézségekre is. A kitartást az is segítette, hogy a mezőgazdaság első éveiben a család gyakorlatilag az építőiparban megkeresett pénzt forgatta vissza a földekbe. Akkor még az építkezések jelentették a biztos megélhetést.
Két-három év elteltével azonban egyértelművé vált számukra, hogy érdemes nagyobb lendülettel fejleszteni. ,,Egyre több földet béreltünk, egyre több gépet vásároltunk. Az építőipari vállalkozás fokozatosan háttérbe szorult, majd végleg megszűnt. Ma már kizárólag növénytermesztéssel és állattenyésztéssel foglalkozunk, és közel ezer hektáron gazdálkodunk” – mondja Attila.
A szalmabálákat szilágysági állattartó gazdaságok vásárolják meg a farmról
Fotó: Orbán Orsolya
Miközben magunk mögött hagyjuk a készülő sertéstelepet, áthaladunk Vérvölgy főutcáján, majd a nagymoni határ felé vesszük az irányt, ahol a betakarító csapat dolgozik. A dombtetőre érve messziről feltűnik a közel nyolc méter széles vágóasztallal felszerelt John Deere kombájn. A csaknem félmillió euró értékű gép szinte falja a gabonatáblát, miközben mögötte egyenletes rendekben marad a frissen levágott tarló.
A korszerű fajták, a modern gépek, a precíz technológia és a szakszerű gazdálkodás együtt hozta meg ezt az eredményt.
Módiék úgy látják, az idei év kedvezően alakul számukra, amit a kilogrammonként mintegy 90 banis felvásárlási ár is segít. ,,Mi mindig ötéves átlagban számoljuk a jövedelmezőséget. Vannak kiváló és gyengébb évek, ezért nem szabad egyetlen szezon alapján ítélni. Hosszú távon azonban megéri a gazdálkodás. Ha pedig a teljes termésünket saját takarmányként tudjuk hasznosítani, akkor valóban új korszak kezdődhet a vállalkozásunk életében” – fogalmaznak.
Az épülő sertésfarm új keverőüzeme dolgozza majd fel a megtermelt gabonát
Fotó: Orbán Orsolya
A vetésszerkezet tudatosan épül fel. Mintegy száz hektáron lucernát termesztenek, 150–180 hektáron búzát, 30–60 hektáron árpát, 120–150 hektáron napraforgót, míg a legnagyobb területet – évről évre közel ötszáz hektárt – a kukorica foglalja el. A kukorica ma is a gazdaság legfontosabb növénye.
A műtrágya, az üzemanyag és a bérek folyamatosan drágulnak, miközben a gabona felvásárlási ára rendkívül ingadozó. Éppen ezért szinte minden megkeresett lejt visszaforgattak a gazdaság fejlesztésébe, sőt gyakran a hitelkereteiket is teljes egészében kihasználták. Mint mondják, utólag szinte mindig bebizonyosodott, hogy megérte kockázatot vállalni.
,,Nem luxuscikkekre költöttünk, hanem a vállalkozásba fektettünk. Egy korszerű traktor vagy kombájn óriási kiadás, de ha hosszú távon gondolkodik az ember, ezek a beruházások előbb-utóbb megtérülnek” – fogalmaz Attila.
A több száz lóerős traktorok, a modern vetőgépek, permetezők és kombájnok ma már természetes részei a gazdaságnak, de mögöttük hosszú évek következetes építkezése áll.
A cég debreni telephelyén több száz lóerős erőgépek állnak készen a reggeli rajthoz
Fotó: Orbán Orsolya
A Módi testvérek történetének talán legérdekesebb tanulsága mégsem a gyors fejlődés vagy a modern géppark, hanem az a szemlélet, amellyel a környékbeli gazdákhoz viszonyulnak. Ahelyett, hogy konkurensként tekintettek volna egymásra, több agrárvállalkozóval együttműködést alakítottak ki, ami eleinte egyszerű kölcsönös segítségnyújtásként működött. Ha egyikük végzett az aratással, átment segíteni a másiknak. Máskor a szántásban vagy a tárcsázásban segítettek egymásnak, anélkül hogy minden ledolgozott üzemórát vagy liter gázolajat pontosan elszámoltak volna.
,,A bizalom megelőzte a papírokat” – mondják mosolyogva. Erre az évek alatt kialakult kölcsönös bizalomra épült később a hivatalos szövetkezeti együttműködés is. A társulás ma már közösen értékesíti a terményt, saját tőkét halmoz fel, mezőgazdasági gépeket vásárol, és sertéstelepek működtetésében is érdekelt.
A testvérek szerint ma már kiváló kapcsolatot ápolnak azokkal a földtulajdonosokkal, akik rájuk bízták földjeiket. Pedig induláskor ez korántsem volt magától értetődő.
A Beszterce-Naszód megyei Magyardécsében a cseresznye nem egyszerűen gyümölcs, hanem évszázadok óta a megélhetés és az identitás része. A Balla házaspár története megmutatja, hogyan próbál életben maradni Erdély egyik leghíresebb cseresznyetermő vidéke.
Az elmúlt másfél évtized azonban bebizonyította, hogy a bizalom nem volt hiábavaló. A földeket rendbe tették, folyamatosan művelik, és ahol szükséges, a parcellák cseréjével is igyekeznek minden tulajdonos számára elfogadható megoldást találni.
A vállalkozók szerint a szántóföldi növénytermesztés legnagyobb kiadásává vált a műtrágya
Fotó: Orbán Orsolya
A vállalkozás motorja ma is Attila és Sándor. A feladatok ugyanakkor megoszlanak közöttük. Attila irányítja az adminisztrációt, pályázatokat, pénzügyi és szervezési feladatokat, míg Sándor elsősorban a gépparkért, műszaki háttérért és a napi munkaszervezésért felel. Abban azonban mindketten egyetértenek, hogy a legfontosabb kérdésekben mindig közösen döntenek.
A jövőt illetően sem készülnek gyökeres irányváltásra.
A kukorica továbbra is meghatározó kultúra marad, mellette búzát, árpát, napraforgót és lucernát termesztenek.
Nyitottak az új technológiákra: GPS-vezérelt gépekkel dolgoznak, és folyamatosan kísérleteznek a csökkentett talajművelési rendszerekkel is.
Ugyanakkor ragaszkodnak azokhoz a módszerekhez, amelyek saját tapasztalataik szerint hosszú távon már bizonyítottak.
„A támogatás segítség, de nem erre lehet gazdaságot építeni. A gazdát végső soron nem a támogatás tartja életben, hanem a becsületes munka, a jó termés és az, hogy tisztességes árat kapjon azért, amit megtermel” – fogalmazzák meg hitvallásukat.
Amikor búcsút veszünk tőlük, a kombájn továbbra is egyenletes tempóban halad a nagymoni és a szentkirályi határ aranyló búzatáblájában. A dombok között egymást érik a kukorica-, napraforgó- és lucernaföldek, amelyek közül sok alig másfél évtizede még gyomosan, elhagyatva várta sorsának jobbra fordulását.
Ma már ezek a földek nemcsak egy sikeres családi vállalkozás megélhetését biztosítják, hanem azt is bizonyítják, hogy kitartással, bizalommal és hosszú távú gondolkodással a legelhagyatottabb határrész is újra életre kelhet. A Módi testvérek története ezért nem csupán egy gazdaság sikertörténete, hanem annak példája is, hogy a vidéki közösségek jövőjét sokszor azok építik újjá, akik egykor ugyanonnan indultak el, majd tapasztalatokkal gazdagodva hazatértek, és hittek abban, hogy szülőföldjükön is lehet jövőt építeni.
Az erdélyi mezőgazdaság legnagyobb kihívása, hogy a nagy mennyiségben megtermelt gabona jelentős része feldolgozatlanul hagyja el az országot. Egy kolozsvári vállalatcsoport azonban arra tett kísérletet, hogy ezt a logikát megfordítsa.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Hozzáláttak a Tordát Szászsebessel összekötő A10-es autópálya múlt héten lezárt, hosszú évek óta problémás szakaszának javításához.
Kórházba került egy 13 éves Kolozs megyei diák, miután egy osztálytársa késsel támadt rá. Az áldozat eleinte nem is akarta elmondani a tanároknak, hogy késelés történt, azt állította, hogy egy törött üveg vágta meg.
A romániai kisebbségvédelmi törvényalkotás és a meglévő jogszabályok alkalmazása terén tapasztalt hiányosságokra hívta fel az Európa Tanács Regionális és Kisebbségi Nyelvek Európai Chartája szakértői testületének figyelmét az RMDSZ.
Hét építőipari cégen keresztül kerülhette meg az adófizetést egy 45 éves Bihar megyei férfi, aki a gyanú szerint éveken át fiktív beszerzésekkel és vállalkozások szándékos fizetésképtelenné tételével trükközött.
„Kövessétek a magyar diákok példáját!” – ezt írta röplapjára 1956 novemberében a tizennyolc éves bukaresti joghallgató, Eugenia Florescu, aki a magyar forradalommal szolidáris diáktüntetést próbált szervezni. A Securitate még aznap éjjel letartóztatta.
Az RMDSZ jövőjéről, a politikai szervezet megújulásának szükségességéről és az erdélyi magyar parlamenti képviselet veszélyeztetettségéről indított vitát Facebook-oldalán Csoma Botond, az RMDSZ parlamenti képviselője és szóvivője.
A képviselőház elutasította a Románok Egyesüléséért Szövetségnek (AUR) a székelyföldi Bálványosfürdő nevének elrománosítására tett kísérletét. Így – egyelőre – biztos nem lesz Bálványosból Bălvăniș, még a román nyelvű hivatalos iratokban sem.
Egyre több ukrán állampolgár próbál Románián keresztül Nyugat-Európába jutni, miközben az embercsempészek is üzleti lehetőséget látnak a háború elől menekülők továbbszállításában. Máramaros megyében a napokban egy moldovai férfit fogtak el.
Egy új medence még nem éleszt újjá egy fürdővárost. Szabó Tekla művészettörténésszel a Monarchia korabeli székelyföldi fürdőhelyek megújulásának akadályairól, az örökségvédelem és a mai vendégigények összehangolásáról beszélgettünk.
Látogatottsági adatok
1 hozzászólás